A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-05 / 1. szám
ILLYÉS GYULA Egy mondat a zsarnokságról Hot zsarnokság van. ott zsarnokság van, nemcsak a puskacsőben, nemcsak a börtönökben. nemcsak a vallató szobákban nemcsak az éjszakában kiáltó őr szavában, ott zsarnokság van nemcsak a füst-sötéten lobogó vádbeszédben, beismerésben, rabok fat-morse-jében, nemcsak a bíró hűvös ítéletében: bűnös! ott zsarnokság van, nemcsak a katonásan pattogtatott „vigyázz!"-ban, „tűz.t'-ben, a dobolásban, s abban, ahogy a hullát gödörbe húzzák. a száj elé hulltan pisszt jelző ujjban. ott zsarnokság van nemcsak a rács-szilárdan hol zsarnokság van. ott zsarnokság van nemcsak az ernyedetlen tapsoló tenyerekben. kürtben, az operában, épp oly hazug-harsányan zengő szoborkövekben, színekben, képteremben. külön minden keretben, már az ecsetben: nemcsak az éjben halkan sikló gépkocsizajban s abban, megállt a kapualjban: hol zsarnokság van. ott van je/envalóan mindenekben. ahogy rég istened sem; ott zsarnokság van az óvodákban, az apai tanácsban, az anya mosolyában. abban, ahogy a gyermek idegennek fele/get; fölrakott arcvonásban s e rácsban már szót/an vergődő jajsikolyban, a csöndet növelő néma könnyek zuhatagában. kimeredt szembogárban. ott zsarnokság van nemcsak a talpraálltan harsogott éljenekben, hurrákban, énekekben. REFORMOK DILEMMÁI Gondolatok Kulin Ferenc Kölcsey című vitadrámája kapcsán Régóta gyanítom, mindannyiunknak, akik könyvből tanultuk a történelmet, némiképp idealizált, romantikus elképzelésünk van a reformkor történéseiről. Hajlamosak vagyunk hibátlannak, az utólagosan rákent kencéktől csak fényesnek látni mindent, ami akkor történt; a reformakaratot egységesnek, hajlíthatatlannak. mindent elsöprőnek gondolni, s bizony nehéz elfogadnunk, hogy akkor is lehettek szép számban — ha nem többségben — a gondolatot negligálok, sőt elvetők. Igyekszünk fölülről, távolról kiegyensúlyozottnak, egésznek látni azt is. ami soha nem volt olyan; csak egy újabb reformokba belecsúszva — emelkedve? — jövünk rá, legtöbbször a saját, mindennapos keserves tapasztalataink alapján, hogy a kívülről, fölülről érzékelt nyugalom tulajdonképpen megannyi mozgásból, forrongásból, elképzelésből, vitából, kínból áll össze — optimális esetben —, s azt is. hogy e forrongó, önmagát őrlő folyamat magában rejti egyszersmind a diktatúrák kialakulásának, a társadalmi robbanásoknak és egyéb szélsőséges megnyilvánulásoknak a csiráit is. Kulin Ferenc Kölcsey cimü drámájában sokat markol: mindeme kétségeit egyszerre akarja elénk tárni. Több síkon mozgatja a történéseket, gondolatainkat, s e tömény vibrálás szinte megüli a gyomrunkat — a fönt is érintett statikus nézőpontból szemlélve akár kiábránditólag is hathat, a hamis nyugalom hívői előtt anarchiának is minősülhet. Ám az is bizonyos. Kulin célja egészen más: ellentmondásaival, harcaival együtt is hűen akarja elénk tárni ebben a — nem tudok jobb szót —• tanító-drámában a mindenkori újat akarások gyötrelmeit. A cél tehát világos, lássuk a megvalósítás minőségét. Elégedettek lehetünk; Kulin elemében van, a szereposztás is parádés (Lukács Sándor, Tordy Géza, Avar István, Oszter Sándor...), s a kamera premier plánjai is csak jót tesznek a színpadon esetleg ellaposodható vitadrámának. Kulin nagy érdeme, hogy eme igen aktuális gondolatoknak fórumot ad (alapvető követelmény); Wesselényi keménysége, Széchenyi kiegyezési hajlamai, Kölcsey keresése mind-mind lehetőséget kap, hogy megmutassa magát előttünk. Parázs szellemi összecsapások lángolnak fel, s ahogy egyre inkább magával ragad minket is a mit tenni dilemmája, úgy jövünk rá egyre inkább magunkban is egy csodás változásra: a viták természetessé válnak, ha nem egymás-bántásba fulladnak, hanem gyötrő reménységgel épp a még járatlan utak lehetőségeit kutatják. Tisztességgel — azt hiszem, ez szintén alapvetően fontos követelmény, elannyira, hogy nem hinném, akadna ma bárki is, aki a fenti jellemzőt e három névtől elvitatná. Wesselényi: senki nem kényszeríthet arra, hogy hason csússzak bárki előtt is. (Ordít, üt inkább.) Széchenyi: mozdulni mindig, bármi áron, akár hason csúszva is. (Visszafogott, óvatos, mint mindig.) A közéjük került Kölcsey kapkodja a fejét és ezt teszi a néző is és szinte már arra is hajlik, hogy így fogalmazza meg a kérdést: a haladás csaknem a harc, a rebellió, a robbanásra való hajlam — és a kiegyezési készség eredője ? A választ persze magának kell(ene) megadnia és ebből a szempontból neki feltétlenül könnyebb a helyzete, mint Kölcseynek. A nézőnek ugyanis lehetősége és ideje van elmerengeni a problémán, lehetősége van fölülemelkedni a történéseken, kiemelkedni az események forgatagából, amelyek sokszor a legtisztább fejeket is megzavarhatják, ráadásul a nézőnek rendelkezésére áll (ha ismeri) az újabb történelmi példák sora. Így tiszta látásra nagyobb lehetőséget nyerhet: mindez Kölcseynek. a darabban, nem adatik meg. Neki azonnal reagálnia kell a történésekre, ahogy társai kifejezik: neked Őrölnöd kell. Nem helyettünk, velünk. És a néző ekkor már végleg hajlik arra, hogy elhiggye nekik: e nélkül, örlődés. harc. vita nélkül az egész nem megy. Mert mindez természetesen nem cél: eszköz. A keresés biztos megnyilvánulása. Igen, némiképp törvényszerű a helyzet, amelybe a Himmusz költője országgyűlési képviselőként az 1832—36-os legendás országgyűlésen került. Nem maga futott az országos hírnév után, az 1830-as évek drámaian felgyorsult eseményei mozdították ki öt íróasztala mellől, szatmárcsekei otthonából. A párizsi forradalom, a varsói felkelés és az orosz cár lengyelországi beavatkozása majd a felvidéki koleralázadás történései szinte egyidöben jelezték akkor is a birodalom kül- és belpolitikai válságát. Bécs, szorongatott helyzetében, egyezkedésre kényszerült a magyar reformellenzékkel, amelyet akkor csak átmenetinek, taktikai jellegűnek remélt. Megindult a kötélhúzás — mint már annyiszor — a hatalom és az ellenzék között és folyt bévül a kötélhúzás az ellenzék soraiban is. Kölcsey is ilyen megosztott viszonyok között kellett, hogy — Szatmár megye követeként — kezdjen magával valamit. Úgy érezte, talán épp az erők kiegyensúlyozása lehetne a feladata — s így a szétszórt erők összefogása. És mint az ilyenkor általában lenni szokott — és ezt ismét mesterien vonultatja fel Kulin — e célja megvalósításában távolról sem csak a kamarával kellett megküzdenie. Szemben állt vele saját osztánemcsak a szögesdrótban, nemcsak a könyvsorokban szögesdrótnál jobban butító szólamokban; az ott van a búcsúcsókban, ahogy így szól a hitves, mikor jössz haza. kedves; az utcán ofy szokottan ismételt hogy-vagy-okban a hirtelen puhábban szorított kézfogásban. ahogy egyszercsak szerelmed arca megfagy, mert ott van a légyottban. nemcsak a vallatásban, ott van a vallomásban, az édes szó-mámorban, mint légy a borban. mert álmaidban sem vagy magadban, ott van a nászi ágyban, előtte már a vágyban. Nagy Zoltán illusztrációja 10 nemcsak a titkon fétignyUt ajtón ijedten besuttogott hírekben.
