A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-29 / 26. szám
Tájkép — csata után ••• Negyvennégy esztendő után ismét szabadon választhatott Csehszlovákia lakossága. s amint a magas részvételi arány (kb. 95 %) mutatja, élt is ezzel az állampolgári jogával. A nagy érdeklődés nyilván annak tudható be, hogy a novemberi „gyengéd forradalom" győzelme óta viszonylag rövid idő, alig hét hónap telt el, s ezalatt az egyes pártok és mozgalmak elsősorban önmagukat szervezték és programjukon dolgoztak, viszonylag kevés idejük maradt a politikai csatározásokra, igy megóvták a választópolgárt attól, hogy idönap előtt kiábránduljon a politikából. A választási kampány során tapasztalt negativ jelenségek azonban semmi kétséget nem hagytak afelől, hogy a politikai arénában nem ma született bárányok, hanem tettrekész harcosok, elszánt gladiátorok viaskodnak majd egymással, sőt úgy látszik, akad közötttük néhány alattomos módszereket alkalmazó ügyeskedő is. A végeredményeket és a különböző számadatokat böngészgetve egy dolog nyilvánvalóvá vált: az ország lakosságának több mint 86 %-a a rendszerváltásra szavazott, vagyis nem a kommunistákra adta a voksát. Ez várható volt, mint ahogy az is, hogy a Polgári Fórum nyeri meg a választásokat. A külföldi megfigyelőket viszont meglepte a Fórum nagy arányú győzelme, ők szorosabb küzdelemre számítottak, talán a keletnémet választások végeredménye lebeghetett a szemük előtt. A Polgári Fórum azonban nem bízta a véletlenre a dolgot: módszeresen harcolt az ellenfelekkel, egyaránt álmatlan éjszakákat okozva a kommunistáknak és a néppártiaknak. A Sacher belügyminiszter elleni támadás csupán nyitánya volt annak az offenzivának, amely a Néppárt ellen irányult; a jól időzített Bartonőik-bomba felrobbanása alaposan megtépázta a kereszténydemokrata koalíció nimbuszát, s ez talán az elveszített százalékokban is lemérhető. A szlovákiai küzdőtéren valamivel kiegyensúlyozottabbak voltak az erőviszonyok, sőt sokáig úgy látszott, hogy a kereszténydemokraták győznek. Az ö szavazóikat végül a jóval harsogóbb kampányt folytató Szlovák Nemzeti Párt csábította el. s ezzel győzelemre segítette a VPN-t, amely mindazonáltal ezt a „támogatást" nem kívánja honorálni, hiszen nem akar a SZNP-tal koalícióra lépni. Az azért elgondolkodtató, hogy a fasiszta Szlovák Állam emlékeit élesztgető erőknek sikerült több mint 470 ezer szavazatra szert tenniük. Bennünket, csehszlovákiai magyarokat természetesen mindenekelőtt a magyar választópolgárok véleménye és döntése izgatott. A választási kampány „áldásaiból" nekünk is kijutott, sikerült jól odamondogatnunk egymásnak. Ezen a téren — már csak programjukhoz is híven — a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és az Együttélés jóval visszafogottabb volt, inkább saját elképzelései és célkitűzései megismertetésére koncentrált, s ezzel sikerült a maga oldalára állítania a csehszlovákiai magyar választópolgárok jelentős részét. A koalíció több mint 292 ezer szavazatot kapott, ami kb. 75—78 %-nak felel meg. Viszonylag sok magyar szavazott a kommunista pártra is (7 %). igy a VPN-FMK koalícióra leadott voksok aránya kb. 13—15%. Ez az eredmény mindenképpen figyelmeztető kell hogy legyen az FMK számára. Ha egy mozgalom azt hirdeti magáról, hogy alulról építkezik. akkor meg is kell halgatnia azoknak a véleményét, akiket képviselni óhajt. A választási kampányt szemlélve bizony nemegyszer volt az az érzésem, hogy a totalitárius rendszer idején kialakult reflexek még mindig erősek. Az FMK vitathatatlan érdeme, hogy a magyar koalíció által a törvényhozásba küldött képviselők mellé további magyar képviselőket sikerült bejuttatnia a Szövetségi Gyűlésbe és a Szlovák Nemzeti Tanácsba. Ezáltal a csehszlovákiai magyarság parlamenti képviselete majdnem elérte a lélekszámának megfelelő százalékarányt. Az újdonsült képviselőkre nem kevés felelősség hárul, elvégre nemcsak az lesz a dolguk, hogy a magyarság és a többi nemzeti kisebbség érdekeit képviseljék, hanem az is, hogy józanul döntsenek az ország egészét érintő kérdésekben. Meg kell mutatniuk, hogy valóban a demokrácia ügyét szolgálják, hogy őszintén azt akarják: országunk mihamarabb felzárkózzon Európához. Ehhez szövetségeseket kell keresniük mind a parlamentben, mind az emberek körében. Csakis a józan, higgadt és őszinte politizálásnak van értelme.- lacza -A „hosszú nevű” osztály •••Valamikor, november 17-e előtt, volt az iskolaügyi minisztériumnak nemzetiségi osztálya. Nem ezt az időt sirom vissza. Az a nemzetiségi osztály nem állt ki az érdekünkben. Nem védte meg a kisiskolákat, nem nyújtott támaszt az iskolaösszevonások ügyében, nem akadályozta meg a nyitrai magyar pedagógusképzés leépítését és igy tovább, sorolhatnám még tiz oldalon, hogy mit nem tett. Éppen ezért nem tartom elégségesnek, ha osztályvezetői szinten képviselik a minisztériumban a magyar oktatásügy érdekeit. Nemzetiségi miniszterhelyettest és önálló nemzetiségi főosztályt kér a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Csak igy látja lehetségesnek a nemzetiségi iskolák szakmai irányítását, sajátos problémáinak megoldását. Hogy ne lehessen többé a magyar iskolák ügyében osztályvezetői szinten dönteni! Biztosítsa törvény az anyanyelven való művelődésünkhöz a jogot és a lehetőséget. Mostanában sok bajunk van az iskolaügyi minisztérium „Vegyes lakosságú területek iskolaügyi főosztályá"-val. Hogy miért? Az alábbiakban megpróbálok a sok indok közül egyet megvilágítani. Komáromban, a Szlovákiai Magyar (Pedagógusok Szövetsége első országos közgyűlésén Fodor Zoltán, a „hosszú nevű" osztály vezetője előterjesztette azokat az intézkedéseket, amelyeket a magyar és a ruszin-ukrán lakosság műveltségi és képzettségi színvonalának emelése érdekében készülnek tenni. Amig ezt nem hallottam, én sem értettem mi a baj ezzel az osztállyal. De az új osztály új koncepciójából rögtön a második pontban megszólal a „régi lemez". Idézem: „A tanulók szlovák nyelvi felkészültségének javításával megteremteni a feltételeket egyrészt a továbbtanulók számának emeléséhez és ugyanakkor a gyakorlatban való széleskörű érvényesülésükhöz." A félreértések elkerülése végett: Nem a szlovák nyelvtudás ellen van kifogásom. Aki akar, aki úgy érzi, hogy szlovák közegben akar érvényesülni, ám tanuljon meg szlovákul. Hiszen minden idegen nyelv közül a szlovákot tanulhatjuk meg a legkönnyebben, mert a nyelvgyakorlásra egy-kettőre lehetőségünk van. De az idézetből az is kiderül, hogy azért kell megtanulnunk szlovákul, hogy továbbtanulhassunk, hogy érvényesüljünk. És ez a szemlélet több, mint felháborító. Aki még mindig nem látja belőle a tiszta beolvasztási politikát, az vagy vak. vagy nem is akarja látni. Mert szó sincs az intézkedéstervezetben arról, ami pedig alkotmányadta jogunk: az anyanyelven való művelődésről. Az óvodától az egyetemig. Továbbra sem akarják meghallani az iskolaügyi minisztériumi urak (vagy még mindig elvtársak?) az anyanyelvi oktatás érdekében hónapok óta skandált, beadványokban, törvénytervezetekben előterjesztett kéréseinket. Még mindig a régi lemez: tanuljunk meg szlovákul. Újabban: angolul. Hiszen tíz-tizenöt év múlva csak angol egyetemek lesznek az országban. Isten! Ki vagy az égben! Halld meg fohászunkat! A nacionalizmus ezen a tájon már olyannyira elburjánzott, hogy az iskolaügyi miniszter — Ladislav Kováč — inkább saját népét is angol egyetemre járatja, de a magyarnak nem ad egyetemet. Milan Čič miniszterelnök úr, a komáromi kormányülésen európai formátumúnak titulált beszédében előbb átjárható határokról beszélt. Olyan kor és társadalmak eljöveteléről. amikor a határok csak szimbolikus jelentőségűek lesznek. Eszme és áru egyaránt szabadon járhat, átkelhet rajtuk. Elhittem. Én olyan naiv vagyok! Aztán jött a beszéd oktatásügyre vonatkozó része. És benne ismét a régi lemez. Tanuljunk meg szlovákul, hisz ez a mi érdekünk, mert enélkül nem érvényesülhetünk az egész ország területén. Nem értem azt a logikát, amely átjárható határok mellett is Csehország és Szlovákia felé terel minket. És csak arrafelé látja az érvényesülésünk útját. Mi van, ha nem szeretem a hegyvidéket? Mi van, ha az anyanyelvemen akarok érvényesülni? Milyen miniszterelnök az. aki nem látja „alattvalói" szellemi elszegényedését, ha azok a szakértelmet nem anyanyelven szerzik? Egyre, másra a Róka meg a gólya című Ezopuszi mese jut eszembe. Szabadon idézve így hangzik: Találkozik egyszer a róka a gólyával és azt kérdi tőle: — Miért búsulsz gólya barátom? — Ejh. ne is kérdezd, róka koma. három napja nem ettem, egy fia béka nem sok. még annyit sem. de még csak egy piciny ebihalat sem. Nemsokára elpusztulok. — Ne búsulj barátom — készségeskedett a róka. — Segítek én rajtad. Tudom én, mi kell neked. Majd adok én neked enni. Gyere a házamba, elkészítem az ételedet, megetetlek. *■ Oda is mentek és a róka feltálalta, lapos tányérba, a finom békalevest. A gólya evett volna, de csak a tányér fenekén koppant a csőre. A „lakoma" végeztével megköszönte a róka hozzá való szívbéli jóságát és másnapra meginvitálta a házába ebédre. Éppen delet harangoztak, amikor a róka bekopogtatott a gólyához. — Gyere, gyere róka koma. ülj asztalhoz — és már hozta is a gólya a finom békapecsenyét. — Egyél, tegnap én ebédeltem nálad, úgy járja, hogy viszonozzam a szives vendéglátást. A róka azonban csak szagolgatni tudta az ételt. A korsó szűk nyaka elzárta előle az ínyencségeket. Végül panaszra fakadt: — Ejnye, gólya barátom, hát nem látod, hogy hosszú nyakú korsóból én nem tudok enni!? — Látom. De igy akartalak megtanítani arra, hogy ha segíteni akarsz másokon, azt úgy tedd, ahogy az számukra is elfogadható. Eddig a tanmese. Vagyis, ha a miniszterelnökünk azt akarja, hogy érvényesüljünk, a jó szándékát, a segitökészségét megköszönjük, elfogadjuk. De a hogyant már bízza ránk! Azt mondják, akik értenek hozzá, hogy annak, aki itt Európában szabadon akar mozogni — és ugye akarunk, és a határok is átjárhatók lesznek —, legalább négy nyelvet kell ismerni. Egyet a szláv nyelvek közül, egyet a germán nyelvek közül, egyet a latin nyelvcsaládból és a magyart. Nem megvalósíthatatlan ez a feltétel. Őseink is igy éltek ezen a tájon. Igaz, a nemzetállam rosszszelleme akkor még nem bújt elő a palackból. Jó lenne vtsszazárni. S ha Kováč miniszter úr a középkort emlegette, hadd tegyem én is. Mátyás király az anyanyelvén szólt minden szomszédos nép követével, bölcs volt és tehetségesebb az átlagembernél. A céhlegények viszont egyszerű emberek voltak. Mesterségük után vándorolva mégis bejárták egész Európát. Gyanítom, nem jutottak volna messzire, ha csak szlovákul és magyarul tudnak. Tessék ránk bízni, szülőkre és családokra, hogy merre indítjuk útnak gyermekeinket. A döntés szabadságát és a választás lehetőségét teremtse meg a minisztérium. Hogy elfelejthessük a „hosszú nevű" osztálynak és a régi lemeznek még a valamikori meglétét is! FISTER MAGDA
