A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-22 / 25. szám
A láthatóvá tett láthatatlan 150 éve halt meg Caspar David Friedrich Különös érzés keríti hatalmába az embert, ha Caspar David Friedrich képeit nézi: csodálatos tájakat lát maga előtt, rendkívüli valóság hűséggel, aprólékossággal és műgonddal megfestve; a végtelenbe nyitó távlatok mintha a szabadság ígéretét hirdetnék — maga a Szépség tekint le ránk e vásznakról... igen. Friedrich képei gyönyörűek, elragad óak — a figyelmes tekintet azonban sokkal többet is megláthat: a nagy mesterségbeli tudással festett hatalmas hegyek, az eget ostromló templomtornyok és óriásfenyők, a holdfényben tündöklő tenger a messzeségbe tűnő vitorlások, a fénylő égbolt és a távoli hegycsúcsok látványa mögött megsejtjük az Ismeretlent, a Láthatatlant; megérezzúk. hogy a tájnak lelke van. az eget. a földet s a vizeket szellem hatja át. s a természet olyan titkokat őriz, melyek megfejtéséhez kevés a bölcsek tudománya. E titkokat Friedrich sem leplezte le — ő ..csupán" kmyüvánitotta létezésüket és kérdéseket tett fel. Művészetét — amint azt egyik monográfusa találóan megállapította — nem művészeti problémák éltették: szubjektív indíttatású alkotó volt. aki az emberi lét végső kérdéseire keresett választ. Egyik barátja .ecsettel dolgozó metafizikusnak" nevezte őt. s ez a tömör jellemzés igencsak frappánsnak túrák: az erzékfeletti világról, magasabb rendű létezésről, a múlandóságról és a halál misztériumáról elmékedö festőnek nem mintaszerű tájképek aMcotása vök a célja; a láthatatlan, a megfoghatatlan érzéki megjelenítésére törekedett és a természetben rejtőzködő jelképeket kereste. Látnoki erővel megfestett álomszerű. sejtelmes tájai szinte sosem néfcüiözrk a misztikus, szimbolikus elemet: Friedrich különös vidékei túlmutatnak önmagukon. s mi mindenütt érezzük, sejtjük egy ismeretien, természetfeletti hatalom jelenlétét. Titokzatosság s valamiféle kimondhatatlan szomorúság, csendes melankólia lengi be ezeket a képeket. A monumentális és fenséges természet látványa rabul ejti a szemlélőt, s ugyanakkor nyugtalansággal tölti el. A Friedrich által megjelenített természetben az ember magányos és kiszolgáltatott lényként tűnik fel. majdnem mindig háttal a nézőnek és szemben a tájjal — a mindenséggel. mely örök és megfejthetetlen marad. Nem véletlen, hogy a művész számos alkotásán köd borítja a hegyeket, a partokat, ködbe vész a láthatár, vagy az alkony félhomálya és az éjszaka sötét némasága uralko die Az Ismeretlen nem tárul fel előttünk, de megnyilatkozik; e megnyilatkozások festője a Jbeisö hangokra" figyelő Friedrich. Felfogásmódjára. szemléletére mi sem jellem zöbb. mint a művész-társainak adott tanács: „Hunyd be testi szemeidet, hogy először lelki szemeiddel lássad meg képed. Aztán hozd napvilágra, amit a sötétben láttál, hogy vtszszahasson másokra, immár kívülről befelé." Ars poeticája is e gondolatból fakad: „A festőnek nemcsak azt kell festenie, amit maga előtt lát. hanem azt is. ami magában lát. Ha azonban semmit sem lát magában, hagyja abba annak festését is. ami) maga előtt lát." Semmi kétség. Friedrich azok közé tartozik, akik hitvallásukhoz mindig és mindvégig hűek maradtak. A köztudat a romantikus művészt sokszor afelé regényes sorsú különcként képzeli el. néha — hadd hivatkozzam itt csupán Byronra és Lermontovra — nem is alaptalanul. Nos. Friedrich valóban különös ember volt: mélységesen zárkózott, minden társaságot következetesen kerülő magányos álmodozó; napjait a természetben tett hosszú séták és a festés töltötték ki. Csaknem egész életét szülővárosában Greifswald ban és Drezdában élte le. de gyakran kereste fel Német- és Csehország hegyvidékeit, a Balti-tenger partjait és Rügen szigetét is. Vándorútjait figyelve az a benyomásunk, hogy szinte eggyé akart válni az áhítattal szemlélt. csodált természettel. Egyik kortársa így idézi fel alakját: „Mikor a vihar a legerősebb volt és a tajtékkal bontott hullámok a legmagasabbra csaptak, ö ott állt... Mikor a zivatar, villámlással és mennydörgéssel a tenger felöl odaérkezett, akkor ô sietett vele szemben, mint aki baráti szövetséget kötött e hatalmakkal... és fetiangosan mormolta: „máy nagy. mily hatalmas, máy pompás!" A séták, utazások nyomán újszerű, szuggesztiv tájképek hosszú sora készült el sivár műtermében, de alkotásai — néhány kivételtől eltekintve — nem arattak sikert, stílusát hevesen támadták. Képei a Kortársak számára — nagyon is ismerős jelenség ez! — jórészt felfoghatatlanok voltak; amikor életének hatvanadik évében 1840. május 7-én Drezdában elhunyt, már elfelejtett festőnek számított. Az igazságszolgáltatás ezúttal is az utókorra maradt. Nevét a századforduló táján kezdték el újra emlegetni; felfedezték, hogy festészete megelőlegezte az impresszionizmus*; a filmesztéták megállapították, hogy termékenyítőén hatott a német expresszionista fűm díszlettervezőire. A szürrealisták kiemelkedő előfutárként tisztelték. Korántsem meglepő, hogy Friedrich élete folyamán nem gyűjtött babérokat. Művészetét csak azok érthették meg, akik tekintetükkel a felszín mögé tudtak hatolni, akik rende&eztek a látás adományával. Kereszt a Keleti-tengerrel cimű képével kapcsolatban a festő — igen találóan — ezt irta: „...azoknak, akik látják, vigasztalás, akik nem látják, egy kereszt". Friedrich sokszor megfestette a kereszténység e legismertebb felképét, mely számára nem a szenvedés. hanem a megváltás, az üdvözülés szimbóluma volt. A Reggel az Óriás-hegységben címet viselő képen férfi és nő kapaszkodik a sziklákon magasodó, a földet az égbolttal összekapcsoló kereszt lábához; valószínűtlen színekben ragyogó felhők boltive alatt, szinte tútvilégi fénytől megvilágítva, szálegyenesen őrt álló fenyők között, magányos sziklacsűcson áll a Kereszt a hegyen, az örök béke ígéreteként, s ugyancsak egy végtelen, nem evilági lét jelképeként jelenik meg előttünk a Kereszt az erdőben, amelyet sziklák és hatalmas fenyőfák vigyáznak, alatta forrás fakad, felette pedig fénykereszt gyullad ki az égen. E képek megváltást ígérnek, s a csoda be is következik: a Téli táj templommal című festményen — a tél komor szépségének lenyűgöző megjelenítése1 — a hite által meggyógyult nyomorék rebeg hálaimát a behavazott feszület előtt, miközben a háttérben egy templom emelkedik ki a ködből ; tornyai az eget érintik, ahol már egy új hajnal fénye dereng. A vallásos hit festője volna Friedrich? Vessünk egy pillantást „leghíresebb" müvére. a Szerzetes a tengerparton címet viselő képre. Mintha nyomasztó álmot látnánk: kietlen, valószerűtlenül sivár parton áll a szerzetes, szemben a háborgó, éjsőtét vizsi-KINCSÜNK AZ ANYANYELV Mackó és társai A vocativusi alakból keletkezett nevekhez még két elég gyakori nevet kell hozzáfűznöm. Ez a Bacsó és a Baltó családnevek. A modem szlovák nyelvben nincs ugyan vocativus, de régebben volt a cseh nyelvi mintára, mert néhány ritka példánya megmaradt. pl. človeče. Az a hangra végződő szavak és nevek vocativusa -o volt, pl. žena — ženo. slečna — steč no. bača — bačo. Balia — Balte, stb. A Bacsó név tehát a bača szónak megszó Irtásakor volt használatos. Az alapszó bača , jelentése számadó juhász, tehát mint foglalkozást jelentő szó vált személynévvé. A bača szó a tőrök bese rokonságot jelentő szónak az átvétele. A bese megvan a kunban, besenyőben, anatóliai törökben és több más nyelvben. Jelentése eredetileg férfi. ember és a besenyő népnév alapját is ez altatja Az anatóliai törőkben azonban bácsi, nagybácsi, tiszteletreméltó komoly férfi, az oszmán-tőrök hadseregben az idősebb és tekintélyes altiszteket, katonákat címezték a bese szóval. A bese szó a szláv nyelvekben is hamarosan elterjedt, de szlávos kiejtéssel: basa. Ugyanis a török nyiK -e- hangot a szláv nyelvek -a- hanggal helyettesítették. Hasonlóan : török yeniceri. teptesi a szlávban janičiar, fapša. törők kefe a szlávban kefa. bača szót a szlovák nyelvterületen azok a bevándorolt juhászok terjesztették el. akik már a 16—17. században telepedtek le a hegyvidékeken és tulajdonképpen megalapozták a szlovák juhtenyésztést. Ezek a bevándorlók, akiket a szlovák történelmi források „románoknak" neveznek. Bess za rabiéból jöttek, vagyis az ukrajnai (moldavai) kunok leszármazottai voltak. A kunok ivadékai voltak, többnyire a Moldavában letelepedett népeknek, akik gyorsan elrománosodtak, de eredetileg a nyelvük kun volt és ekománosodásuk után is nyelvükben megőriztek nagyszámú kun, azaz tőrök szót Bizonyítják ezt a juhászélettel kapcsolatos szavaik és személyneveik. Ilyenek pl. a kočiar, karám jelentésű szó, melynek alapszava török kos- ige. becsukni, körülvenni, bezárni jelentéssel. Ennek szabályosan képzett melléknévi folyamatos igeneve: kosár, azaz bezáró. körülvevő, befogó, befogott, azaz biztonságos hely. azaz magyarul: karám. A salai jo%ntésc a szlovákban szálás. Ez sokat vitatott szó és sok nyelvész magyar eredetűnek tartja nemcsak a szlovákban, hanem a török nyelvekben is. Ennek a szónak az alapja a török szál ige luhajt. kiterel (azaz állatokat a legelőre). A salaš tehát ebből az igéből szabályosan képzett főnév, melynek jelentése legelő. Džinčica. vagy žinčica a juhsajt készítésénél nyert melléktermék (savó). Gyengén édeskés italként is használható. A juhsajtok készítése alkalmával gyenge erjedési folyamat is fellép, amikor apró bugyborékok szabadulnak fel, azaz „gyöngyöznek". Ezért kapta a dzsincsica elnevezését, ami annyit jelent tehát, hogy „gyöngyöző". Ez a szó csaknem minden török nyelvben megvan, alapalakja: az oszmánliban és anatóliaiban inci (olv. indzsi). jinci, a tatárban, kunban dzsindzsü. és jelentése gyöngy, igazgyöngy, gyöngyszem. A magyar gyöngy szó is átvétel a török nyelvekből. A törökben kínai eredetű vándorszó. A szóvégi -ca szlovák nyelvi alak. A magyar bárány, szlovák baran, szlovák tvaroh, magyar túró szintén török jövevényszavak. Ezek a kölcsönszavak a szlovákban tehát a régebbi pásztorkodó besszarábiai bevándorlók által terjedtek el. A juhtenyésztö bevándorlók után jöttek a földműveléssel foglalkozók is a 18. században és a 19. században is. Ezek többnyire menekültek voltak, Besszarábiábói az orosz—török háborúk «fején. (Megjegyzendő. hogy Besszarábia neve is a kun nyelvből származik és jelentése „elnyomó pap", azaz zsarnok országa. Az alapszó: basar — elnyom. lenyom, megnyom, aba — apa, azaz uralkodó, fejedelem népies elnevezése.) Ezeket a menekülteket nagyrészt Mátyusföklön telepítették te. de jórészük Morvaországba is elkerült. Eredetűket, nemzetiségüket, nyelvüket, sőt. egyes szokásaikat is meg tudjuk állapítani személy-, ragadvány- és gúnyneveikből is. A török hódoltság megszüntetése után az egész területen nagy munkaerőhiány keletkezett. mert a távolabbról menekültek és az itt letelepültek nagy része visszament régi in
