A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-06-15 / 24. szám

KAROLYFALUBAN AZT BESZÉLIK ... ÉBRESZTŐ (Beszélgetés Vikidé/ Gyulával és Homonyik Sándorra!)­Az Ébresztő című nagylemez nemcsak a két énekes­nek, hanem Menyhárt János zeneszerzőnek és Miklós Tibor szövegírónak is valóban átütő sikert hozott. Szerencsésnek mondható ez a találkozás, hiszen ez a lemez egyben üzenet mindazok számára, akik az igényes, jó zenét szeretik. Bizonyíték arra, hogy nem félnek az új kezdeményezésektől. Két kiváló hangú énekes fejében született meg a nagy ötlet, hogy Magyarországon először ők csináljanak férfiduett le­mezt. — Hogy jött létre ez a csapatmunka ? SÁNDOR: — Elterveztem, hogy szeretnék egy szép dalt énekelni. Megkerestem Menyhárt János zenészt, aki abban az időben még a V Motoroc együttes tagja volt. irt nekem egy dalt, ez volt az Álmodj királylány. Szövegét Miklós Tibor barátom írta. Felvettük a stúdióban és ott derült ki, hogy ez szerencsés zenei találkozás volt. Nekem ez jelentette az indulást. Sok olyan muzsikus van otthon, akiket példaké­pemnek tekintek és nagyra értékelek. A legnagyobbak: Szörényi Levente, Demjén Ferenc, Somló Tamás. No és itt van Vikidéi Gyula, akit nagyra becsülök. Arra gondoltam, amikor már az Álmodj királylány c. dalom kész volt, hogy mi volna ha énekelnénk Gyulával -egy duettet. Elmondtam neki a tervemet és ő rögtön igent mondott. Miután megszületett a dal és meghallgatta a kiadó, az volt a véleményük, hogy csináljunk egy nagylemezt. GYULA: — Mi, Sándorral már jónéhány éve ismerjük egy­mást. Együtt dolgoztunk a Rock Színház berkein belül. Úgy hiszem, nem is eredménytelenül. Borzasztóan furcsának tartom, hogy magyarországi szinten és a kelet-európai álla­mokban is egyfajta hierarchia, sztárcsinálás működik. Pró­bálják utánozni a nyugatot. Például van egy lemeztársaság, mely száz lemezt ad ki egy évben. Ebből jó, ha kettő bejön. Hasonlóképpen működik ez nálunk is. S így elsiklanak olyan emberek felett, akik komoly tudással és sok tapasztalattal rendelkeznek. Csupán azért, mert nem hajlandók beállni a lemezcég által előre megírt koncepcióba. Ezért félreteszik őket. Sándor esetében is ez történt. Pedig nagyon komoly egyéni előadóról van szó. Bebizonyítottuk, hogy lehetséges egy olyan lemezt létrehozni, ami nem üzletszerű, s azért született meg. hogy a gondolata­inkat, érzéseinket ilyenmódon próbáltuk kifejezni. — Azt mondják, a négylevelű ló­here szerencsét hoz. A ti né gyesfogatotok valóban esés volt. Milyen változást hozott az életetekben ez a siker? SÁNDOR: — Tulajdonképpen én voltam a legismeretlenebb a négyesfogatban. Pillanatnyilag odáig jutottam, hogy fel­színre került a művészi tevékenységem. Ugyanolyan vagyok, mint azelőtt, csak másképp fogadnak és figyelnek rám. Fontosnak tartom, hogy a figyelem középpontjában legyek. Ez sikerült, s ennek nagyon örülök. GYULA: — Örülök annak, hogy Sándor azt mondta, nem változtatott rajta emberileg a siker. Nekem is ez a vélemé­nyem. A siker egyben borzasztóan fokozza a bukás lehetősé­gét. Nevezzük úgy, hogy a siker egy időszakot tölt ki az életemben, ami egy idő után elmúlik. Igaz, a sikerért kemé­nyen kell küzdeni. Azután jöhet egy perc, egy rossz pillanat és megtörténhet a bukás. Újra a csúcsra kerülni, az valami iszonyatosan nehéz emberi küzdelmet követel. — Ki, hogyan került a pályára ? SÁNDOR: — 17 éves koromban köteleztem el magam a zene mellett. Óriási buktatókon mentem keresztül. Sokáig vágy­tam arra, hogy sikeres legyek. És amikor végre eljött a siker, akkor rájöttem, hogy a másik oldal sem egy leányálom. Ha, visszapergetem az idő kerekét az első fontosabb állomás, hogy 1981-ben megnyertem a MTV Pulzus tehetségkutató versenyét. Azután nyolc évig a Rock Színház tagja voltam. Itt nagyon jó kis csapat dolgozott. Amit valóban mindig is csinálni akartam az az volt, hogy egy zenekar élén énekes­ként szerepeljek. Tulajdonképpen sok küszködésem eredmé­nye az lett, hogy beléptem álmaim ajtaján. Megtaláltam a kulcsot és hogy a sikert hozó dalhoz méltón, stílszerűen szóljak: álmodj királyfi! Most már csak rajtam múlik, hogy a realitások mezején is bebizonyítsam hogy valóban megér­­demlem azt a nagy szeretetet. amit a közönség sugároz felém. GYULA: — A zenélést 1965-ben kezdtem el. Teljesen amatőr szinten. Mi magunk csináltuk a hangszereket. Átélhettük azt az időszakot, amikor a zene iránt érzett öröm mindenen átsegített. 1970-ben kezdtem el profiként a pályát. A P-Mo­­bil. Dinamit, P-Box együttesek után a Rock Színház tagja lettem. Ahol eljátszottam a Jézus Krisztus szupersztárban Pilátus szerepét, és az István a király című rockopera főszerepét. 1987-ben a Nyomorultak­ban Jean Valjeant. Úgy érzem, ez eddi­gi tevékenységem csúcsa. De ez nem jelenti azt, hogy most már itt megál­lók. A mércét mindig magasabbra kell tenni. — Az olvasók, különösen a fiatalság, nagyon kedveli a dalaitokat. De egy­ben kíváncsiak arra is, hogy kedvenc művészeiknek milyen a magánélete ? SÁNDOR: — Bizonyára furcsának fo­god találni a válaszomat. Kérem, ne haragudjon rám a kedves kíváncsi ol­vasó. ha én azt mondom, a magánéle­temről nem szívesen beszélek. Hisz sok olyan érzés van az ember szívé­ben, amit soha nem mondhat el. Ma­gánörömök magánbánatok. Ez hadd maradjon az én titkom. GYULA: — Tizennégy éve vagyok nős. Van egy négyéves kislányom. A csa­ládban is ugyanúgy meg kellett küzde­­nünk azért, hogy legyen valamink, mint a zenekaros időkben. Nem vágy­tam kiváltságokra, mindent magam szereztem meg a családomnak a fele­ségemnek, aki villamosmérnök. A csa­lád számomra biztonságot jelent és kölcsönös bizalmat. KARDOS MÁRIA ... hogy a Csalogányvölgyben, a diákottho­nokkal szemben pompázó villákat csupa híres ember építi. Nagy érdeklődéssel figyelem már vagy két éve az építkezést, ugyanis ha a hálószobám ablakából kitekintek a hegyoldal­ra, a „villasorra" látok. Látom azt, ahogy éjjelente reflektorokkal körbevilágitják a ké­szülő épületeket, látom azt is, hogy éjjel-nap­pal folyik a szorgos munka, szinte megállás nélkül. Fúrni kezdte az oldalamat a kíváncsi­ság, mert míg az egyik oldalon, a Dlhé diely nevezetű lakótelepen, lassan, komótosan fo­lyik az építkezés, itt, a másik oldalon a Csalo­gányvölgyben szinte gomba módjára nőnek a szebbnél szebb családi „paloták". Egyik vasárnap felmentem megnézni az építkezést. A hatalmas területen, ahol kivág­ták az erdőt, a növényzetet, olyan házakat építenek, hogy megáll az eszem. A pince, az egész ház csupa tégla (nem panel). A ma­gamfajta ember, aki a fizetésétől a fizetéséig él, mindjárt elkezd számolni: ha egy emberre a havi létminimum (a legújabb) 1 200,— Kčs, akkor ahhoz, hogy egy háromtagú család megélhessen havonta legkevesebb 3 600,— Kčs fizetésre van szükség. Ebben még nincs benne a lakás rezsije (lakbér, villany, gáz, telefon). Ahhoz, hogy egy házat tudjon valaki építeni — olyan 1 50 ezer korona értékűt —, és csak a megtakarított pénzéből teheti ezt, havonta legkevesebb 8 000 korona kereset­ből) félretesz négyezret, az évente csak 50 ezer korona. így nem lehet építkezni. Valami­lyen más forrás is szükséges ehhez. Nem mondom, lehet pénzt örökölni, külföldön ke­resni, de ez nem általánosítható. Szóval, megtudtam, hogy többek között a ligetfalui építkezési vállalat volt vezetője, meg a televízió igazgatóhelyettese épitkezik. Az építkezési vállalat egyik alkalmazottja árulta el, hogy rengeteg építőanyagot szállítottak az említett építkezésre és több dolgozó munka­idő alatt „építkezett". Láttam a televízióban is a kerekasztal-be­­szélgetést a kommunista párt vagyonának elszámolásáról, elosztásáról, de még egyszer sem hallottam arról, hogy az igazgatók, he­lyettesek és más magasrangú funkcionári­usok vagyonáról is történjen elszámolás, ugyanis ilyen beosztásban kivétel nélkül, csak párttagok lehettek. Ezért helyesnek tartanám, hogy a lelépő funkcionáriusok, vállalati igaz­gatók is elszámolnának a vagyonukkal. így nagyon sok félreértést el lehetne kerülni, hiszen mindenki tudja, hogy milyen visszaélé­sek történhettek a múltban. ••• hogy a pozsonyi négyes körzetben a játszótereken mintákat vettek a homok minő­ségéről és kiderült, hogy a gyerekek erősen fertőzött homokban játszanak. Az illetékesek arra a kérdésre, hogy mikor hajlandók kicserél­ni és kitisztítani a homokozókat (pl. a Segnero­­va és Pod Rovnicami utcait már 20 éve nem tisztították), azt válaszolták, hogy egyelőre szó sem lehet róla, mert a nagy méretű technikai felszereléssel nem tudnak a játszótérhez hoz­záférni, mivel tönkretennék a gyepszönyeget. Ez az állítás egyáltalán nem felel meg a valóságnak, mert meggyőződhetünk arról, hogy ahol csak lehet, a füvet legyúrják, hol a lakók, hogy rövidítsék az útjukat, hol az autó­­tulajdonosok, akik legszívesebben a lépcső­házban parkolnának. A letaposott gyepet egyébként is fel lehet újítani. Aki az említett utcákba ellátogat, tapasztalhatja, hogy a lakók törődnek a környezetükkel és annak szépítésé­vel. PLOCZEK M. ERZSÉBET o

Next

/
Thumbnails
Contents