A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-19 / 3. szám

hogy az elzárkózás útja valóban megfellebbezhetetlenül járhatatlan. És annak a vámőrtisztnek is igaza volt, aki már Köpcsénynél arra figyelmeztetett: az életben a biznisz a lényeg, ezért a bécsi Meidlinger Hauptstrasse, vagy a Floridsdorfer Spitz is lényegében már Hainburg előtt kezdődik. Ugyanis ötszáz méterre a halálra ítélt és időközben eltüntetett műszaki zártól ott az első fehér-kék-piros reklámtábla, rajta a varázsszavak: video, televízió, árkedvezmény. Így folytatódik ez tovább először az országúton, majd a sztrádán is, ahol reggelente Bécs irányába, délutánonként pedig visszafelé hömpölyög a Skodákból, Wartburgokból álló pléhlavina.

Az osztrákok egyébként kedélyes, segítőkész emberek. Például a Börseplatz felé hajtva, a piros lámpák egyikénél röpeszmecserébe elegyedek a melletünk álló taxi sofőrjével, aki a rendszám láttán figyelmeztet: hajtsunk inkább az ingyen parkolóba, mert olcsóbb is, nomeg a környék utcáiban amúgy sincs hely. Tényleg „köröznünk" kell, amíg

szűkén beparkolhatunk ... A belvárosban egyébként a csehszlovákiai látogató is otthon érezheti magát. Szinte lépten-nyomon cseh és szlovák szót hallani, szabálytalanul parkoló kocsikat látni. Úgy tűnik, hogy a CS „felségjelű" autó sofőrjét nem ijeszti meg a bécsi rendőrség szigorú és utolsó figyelmeztetése a tilos helyre állított kocsik elszállításáról.

Az olcsóbb üzletek kirakatában a több nyelvű kiszolgálásra utaló tábla, és még egy apróság: az elektronikai cikkek mellett felpolcolt kávészacskókat látni. A tanulság ebből: az olcsóbb piac fütyül a profil tisztaságára, elvégre a biznisz a lényeg ... Persze, tudni illik azt is, hogy a csehszlovák „turista" nemigen keresi a valóban márkás árut; s inkább a hongkongi, szingapúri cégek termékeit veszi meg. E tekintetben sínesetek csodák: a kereskedő, aki lemegy a piaci árral, az lemegy a minőséggel is. A „csehszlovák boltok" választékának javarésze eladhatatlan lenne — mondjuk — a Gerngrossnál, vagy a hasonló tekintélyű üzlethálózatok

boltjaiban. Igaz, a csehszlovákok bécsi kiruccanásainak sincs sok köze a szó hagyományos értelmében vett turizmushoz, netán az igényesebb bevásárlási szokásokhoz. A hazánkfia ugyanis reggel megy, este jön, és közben az otthonról származó pogácsát majszolja és termoszban hozott teát szürcsöl... Hasonló megfontolásból (pontosabban: szükségletből) gyakran a kis Polskiban is négyen utaznak, hogy maximálisan kihasználják a vámkedvezményt.

Persze, vannak egyéb irányú és szándékú üzletek is. Előfordul például, hogy valaki régiséget, műtárgyat, hazánkban államilag dotált, tehát olcsó élelmiszert visz ki, és ott mindezt jutányosán eladja. Az igy szerzett valután vásárol egy legolcsóbban hozzáférhető videót, amit hazaérve jelentős haszonnal tovább ad. Biznisznek ez is biznisz, a szépséghibája csupán az, hogy a csekélyke valutaellátmány és a liberalizálódó vámgyakorlat ellentmondását tükrözi. Természetesen, ez nem vámprobléma, hanem szélesebb annál: olyan hazai kínálatot kellene kialakítani, mind az áruszerkezet.

mind az árak tekintetében, amely a hazai piacon áruböséget biztosít, ugyanakkor versenyképes is a nyugati kínálattal szemben.

Nem titok, mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy Bécsben (is) láttam vándorútra kelni a nem éppen hivatalos árfolyamon átváltott valutát. Láttam a bőség zavarát és az akaratlanul adódó dilemmát : bemenjen-e az ember az üzletbe vagy nem; azon az adott helyen költse-e el kevéske pénzét, vagy kuporgassa azt még egy darabig. És láttam, pontosabban látom azt is, hogy a Pozsony határában lévő bergi határátkelőhelytől Bécsig, illetve a Mariahilferstrassetól az osztrák—csehszlovák határig még nem fogyatkoznak a személygépkocsi-karavánok. És a lépésben haladó araszolgatás közben bőven jut ideje bárkinek is azon tűnődni, hogy a korábbi tiltástól a jelenlegi tűrésen át, vajon milyen úton lehetne eljutni (nemcsak) a szomszédos országok észszerű turizmusának támogatása felé.

MIKLÓSI PÉTER Fotó: Prikler László