A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-19 / 3. szám

A csehszlovákiai magyarok fóruma Rendhagyó interjú Kardos Istvánnal A Szoroskő Torna-völgy felőli oldala vetekedik a Szilicei-fennsík magas­ságával. Olyan iszonyatos alatta a mélység, hogy első rápillantásra meg is szédül az ember. A mélység fölött kanyarodó országúiról nézve lejjebb Szádalmás bújik meg. A meredek hegyoldal enyhébb hajlatában pedig mintha óriási tenyér hintette volna szét a megszámlálhatatlan sok hét­végi házat, amelyeket gyümölcsös­­kertté varázsolt a teremtő igyekezet. A völgyben két tó csillog, mint lázas szem. Ahogy elnézem a mélységet és az erdő borította hegyet, képzeletem ahhoz a talán egyetlen hétvégi ház­hoz vezet, amely Kardos István lakó­háza immár évek hosszú sora óta. Van benne egy nagyobb szoba, könyv, íróasztal. írógép, ágynak is hasz­nált rekamié. konyha, egy további kisebb hálófülkés szoba. Kardos Ist­ván Szádalmás és a táj szülötte. In­nen indult felfelé Ívelő pályája a po­zsonyi magyar pedagógiai gimnázi­umi érettségiig, a főiskola elvégzésé­ig, a szerkesztői munkáig, majd a nyitrai pedagógiai fakultás magyar tagozatának tanári székéig. Szaba­don alakította, alakíthatta sorsát egészen a főiskolai katedráig, s kény­szerűen, kényszerítetten kellett meg­válnia főiskolai tanári állásától az 1968—1969-es éveket követő szá­monkérés következtében. Harminc­hat éves volt, amikor elkezdődött meghurcoltatása. Most ötvenöt éves. Deres a haja, a bajusza, megtört az arca. Két évtized vívódását, pörölé­­sét fejezik ki a cudar világgal s önma­gával. Sok-sok keserűség, bántás, megalázás érte. S ezeket csak a 6 __________________ családi örömök tudták némileg ellen­súlyozni, gyermekei és unokái. Csak ő tudja, hányadik foglalkozása ez a mostani. A lakásnak berendezett hét­végi ház szobájában ülünk szemben egymással, s e hosszú, de szükséges bevezető után most már gyors egy­másutánban következnek a kérdé­sek. — Engedd meg. hogy ebben a mostani, felgyorsult időben a be­szélgetésünk is „gyors" legyen. Mit csináltál 1968-ban ? — Nyitrán. a pedagógiai fakultáson tanultam. Tanítottam és tanultam. A Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intéze­tének külföldi aspiránsaként kandidátusi ér­tekezésemet írtam. Igényes, „rázós" téma boldogított: Az értelmiség strukturális viszo­nyainak történelmi fejlődése. Hegedűs And­rás, Heller Ágnes, Ferge Zsuzsa, Vitányi Iván és sok más derék, okos ember közelében. De jó volt akkor! Még csak harmincnégy éves voltam. Hogy ezenkívül még mit csináltam 68-ban? Hát egy kicsit politizáltam. Már ahogy az időmből futotta. Az akkori nagy társadalmi mozgás számomra is egy demok­ratikus változást jelzett. A helyzet feladato­kat diktált. Egyszóval: vallattam egy-két tisztséget, s írtam egy-két újságcikket, és sokat töprengtem mindenen, de legfőkép­pen azon, hogyan lehetne a legideálisabb megoldást elérni a magyar nemzeti kisebb­ség számára. \ — Miért zártak ki a pártból ? — Nem tudom. Értelemszerű, tehát normális ésszel elfogadható megokolást so­sem közöltek. Bár szöveg volt. Például: „Ki­zárjuk K. I. elvtársat a párttagság soraiból, azért, mert az a benyomásunk, hogy nem ért egyet teljesen Husák elvtárssal a nemzetisé­gi kérdésekben." Föllebbeztem, ismételtem, többször, egészen a „plafonig". Nehéz volt megérteni, hogy csak a farkasnak van igaza, bármit mond a bárányka — megeszik. — Kizártak. Mi történt utána ? — Munkanélküli lettem három apró gyerekkel. Egy sajnálatosan kétségbeesett baráti-ismerős közösségben. — Folytasd... — Héthónapos tengődés után „el­dugtak" egy vidéki iskolába. Onnan is men­nem kellett. Elkezdődött második munkanél­küliségem ideje. Aztán voltam segédmun­kás, majd harmadszor is munkanélküli. 1974-től hét évig Pelsöcön dolgoztam az elmegyógyintézetben, később öt esztendeig a műemlékvédelmi hivatalnál, s ezután még egy rövid munkanélküliség következett. S voltam napszámos, bakter, most pedig rak­táros vagyok. Egyféle pokoljárás az egész. — Hogyan viselted mindezt? — Nehezen. Dolgozni, az emberi egyensúlyt féltve-őrizve megmaradni tudatá­ban elviselhető volt a sorsom. Persze, mindig vigyáznom kellett valamire: a patkányokra, hogy ne jöjjenek a közelembe! Tudod, Jóska, azt vallottam, mindenkivel jóban szeretnék lenni, de elsősorban saját magammal.. .I — Fölgyorsult az idő. Mit akarsz? Rehabilitáljanak? Mihez kezdesz, hogyan folytatod az utat? — A rehabilitálás csak egy szép gesztus, „bocsánat, tévedtünk!" Húsz évet rehabilitálni? (Zárójelben hadd jegyezzem meg, hogy ez a bocsánatkérés is csak egy furcsa bukfenc: nem azok követnek meg, akik ellen „vétkeztem".) Az rehabilitál, aki tiszta vizet akar önteni a pohárba, és éppen tölthet. Tisztességadás ez. Köszönjük, jó ér­zés. Hogyan tovább? Tudom, hogy az egyes emberi élet csak két pont közötti pauza, egyetlen esély, egyetlen felkínált lehetőség. Elfecsérelni bűn! Van még néhány évem: könyvtár, levéltár, vitatkozó-gondolkodó jó emberek nélkül „mire jó" ? — Ne fussunk ilyen érzelgős filo­­zofálgatásba. Mást kérdezek? Ol­vasol, tudsz-e a változásokról, el­jutnak-e hozzád a lapok? — Igen. igen, igen! — Ha ..igen", kegyetlen a követ­kező kérdésem: látsz-e valamiféle reményt ennek a szocializmusnak a megújítására ? — Nem. Az idő kegyetlen tényező! Az idő, a sok évtized országokszerte is azt igazolta, hogy a szocializmus, a kommuniz­mus egy szép álom. Tisztesség azoknak, akik jól alusznak és álmodni is tudnak! Tisztesség Marxnak is, nekünk pedig bátorság ahhoz, hogy elolvassuk a Töke befejezetlen kötetét is ...! Okosabbak leszünk! Hát ilyen az em­ber. — Jó de ha megengeded, azt is megkérdezem, hogy vagy? — Jól. — Ha olvasod a lapokat, akkor a nagy mozgást is ismered. Forra­dalom ez? — Igen. — Tudom, minden nap rágódsz valamin. Tegnap min rágódtál? — Őszinte a kérdés? Akkor mon­dom : Azt olvastam, hogy a Bös-Nagymaros erőmű kudarcából jövő pénzt nekünk, a ma­gyar nemzeti kisebbségnek ajánlják fel. Kö­szönjük, nem kérünk belőle! Kulturális éle­tünket, mostani és leendő intézményeinket a nemzeti jövedelemből kívánjuk éltetni! — Lehet másról, még időszerűbb dolgokról is beszélni? Pártok, ma­gyar pártok... Mi a véleményed? — Ez a forradalmi változás törvény­szerűen egyféle megosztottságot is szül. Szükség is van rá. A szlovákiai magyar nem­zeti kisebbség több politikai egységet kíván. Nagyon hangsúlyozom, hogy mindenféle po­litikai tömörülés kizárólag csak az emberi tisztesség, a nemzetközileg is deklarált jogok és kötelességek alapokmányai értelmében létezhet. Hazai magyar vonatkozásban lehet­ségesnek tartok néhány pártot. t. 68-asok, tehát a már-már kiöregedettek, teljesen nyitott kapuval...! 2. A Zöldek pártja — ők a mindennapi kenyerünk bázisa! 3. Fórum — nagyon jó! 4. Mindenki más pártja, akik valamiféle ér­telmes programmal jelentkeznek. 5. A Csemadok — gondozza a kultúrát! De komolyan, hozzáértően, és csak azt csinálja. Milyen szép lenne, ha minden sokszínű jóakarat tisztességesen egy kosárba kerülne! — Akarsz még mondani valamit? — Örülök, hogy találkoztunk. Nagyon kellett már ez a szelep. Köszönöm, hogy meghallgattál! A többit majd holnap ... MÁCS JÓZSEF \ Érsekújvári változások Egy elhúzódó (mert sok témát megtárgyalni hivatott) és kimerítő értekezleten ültem ép­pen, amikor közölték velem, hogy este még egy érsekújvári rendezvény is vár rám, ahol a Csemadok KB Elnöksége és a Hét nevében is minden bizonnyal fel kell szólalnom, sőt alighanem kemény kérdésekre is válaszol­nom kell. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy e hír hallatán röpdösni támadt kedvem a boldogságtól. Fárasztó napok álltak már mindnyájunk mögött, és számtalan megol­dásra váró probléma előttünk, ráadásul az alvásra és a testi-szellemi regenerálódásra kiporciózott idő is jóval kevesebb mostan­ság, igy kissé lehangolódva és kavargó gon­dolataimat rendezgetve ültem be a szolgálati kocsiba. Csak az vigasztalt, hogy ismét vi­szontláthatom gimnazista éveim színhelyeit és találkozhatok egykori tanáraimmal és is­merőseimmel. Az érsekújvári Csemadok-alapszervezet székházéban már több száz izgatott ember várakozott a vitafórum kezdetére. Az elő­csarnokban felállított asztalon gyertyák lo­bogtak Tőkés László és a temesvári hősök tiszteletére, a brutális rendőri és katonai megtorlás ellen tiltakozó levelet mindenki aláírta, szlovákok és magyarok egyaránt. A tervezett időpontnál egy kicsit később végül elkezdődött a vitafórum, amelyet a Csemadok Érsekújvári Alapszervezete és a Független Magyar Kezdeményezés helyi csoportja közösen szervezett meg, s amelyre meghívták a járási nemzeti bizottság elnö­két. Boros urat, valamint a városi nemzeti bizottság két dolgozóját is. Nem kívánok az események krónikása len­ni, igy nem is fogom érinteni az összes kérdést, amely ezen az esten felvetődött. Az egybegyűltek feszült csendben hallgatták azt a beszámolót, amelyet a Független Magyar Kezdeményezés (FMK) szóvivői testületének egyik tagja, Tóth Károly tartott. Elmondta az FMK létrejöttének a körülményeit, beszélt az FMK és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) közötti kapcsolatról és azokrók a tár­gyalásokról, amelyeket a VPN Koordinációs Bizottsága (ennek egyik tagja az FMK képvi­seletében Szigeti László) folytatott a szlovák és a szövetségi kormány képviselőivel, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökével, stb. Hogy a Csemadok új vezetősége is tárgyalt a szlovák kormányfővel, illetve az SZNT elnö­kével, arról a szóvivő nem tett említést, s igy azt a látszatot keltette, mintha minden siker és érdem kizárólag az FMK Szóvivői Testüle­­téé volna. A továbbiakban az FMK-nak a Csemadokhoz fűződő viszonyát, illetve a Csemadok KB-val szembeni magatartását ecsetelte. Megismételte a már jól ismert sommás meghatározást, hogy a Csemadok KB egy sztálinista csökevény, vezetőit nem demokratikusan választották, s legjobb volna feloszlatni az egészet. Ez a véleménye nem aratott osztatlan elismerést, sőt a későbbi vitában kiderült, hogy az FMK helyi csoportja igenis együtt akar dolgozni a Csemadok alapszervezetével, a két társaságnak semmi baja egymással, már csak azért sem, mivel az FMK-tagok egyúttal a Csemadoknak is a tagjai. Az érsekújvári FMK-csoport képvise­lője, dr. Bauer Ferenc (egyébként ő vezette a vitát, nagyon korrektül) arra szólította fel az FMK Szóvivői Testületét és a Csemadok KB

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents