A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-05-25 / 21. szám
Az effektivitáshoz természetesen nem csak az előállítási költségek és a jelenlegi piaci árak tartoznak. A nagyvállalatok munkaszervezésének eddigi gyakorlatában rejtett munkanélküliségről is beszélhetünk. Sok olyan gyártási folyamat létezik, amelyek elvégzéséhez néha feleannyi emberre volna csak szükség. Az adminisztrációról nem beszélek. — Bárhogy is alakul a csehszlovák gazdasági mechanizmus, vállalatunk struktúrájában akkora változásra nem kerül sor, amit tömeges elbocsájtásokkal tudnánk csak megoldani. Ez a gyár a semmiből nőtt ki. Saját maga képezte szakembereit, s egy sor olyan szakmában dolgoznak itt emberek, amelyek a vegyipar és ezenbelül a vállalat specifikumai. Őket elengedni, netán elbocsájtani pazarlás lenne. Bizonyos fokú átszervezés viszont bekövetkezhet. Ennek számadatairól korai lenne beszélni. — A vállalat eddig is aránylag nagy őszszegeket juttatott a szociális és kulturális szférába. Nem termelő jellegű kiadásait most környezetvédelmi célokra szánt őszszegek növelik. Fölkészült-e erre a vállalat vezetése? — A vállalat beruházási alapja végül is olyan összeg, amelynek sorsáról a vállalat vezetése dönt. Tehát itt rajtunk múlik, mennyit költünk környezetvédelemre, mennyit kultúrára vagy éppen a szociális juttatásokra. Az eddig már kész új viztisz-Glď{MO éOöJÜ $ „1958. szeptember 4-ét Írunk. A földgyalu árokvájó kanalai belemarnak a homokos talajba és ezzel valami merőben új kezdődik el ezen a tájon: harcok, győzelmek után, a szövetkezeti mozgalom fellendülése után az életet átalakító iparosítás. A szalagot Rudolf Strechaj és Major István elvtársak vágták át." A Hét 1958-ban úgy kommentálta a Duslo alapkövének lerakását, mint történelmi eseményt. Azóta a közel három és fél ezres jelentéktelen mezővárosból egy több mint húszezres lakótelepváros lett, megváltozott a környék jellege, a vágsellyei lakosok kétharmada a vegyikombinátból él. A vágtornóci állomásról naponta indulnak a vagonok egész Európába, öt kéményből zúdul a füst, nitrát-, szulfát- és koromtartalommal a környék négy településére. Sok vád éri a vegyipart, többek közt a nagy mamutvállalatokat egyrészt a környezet szennyezéséért, másrészt azért, mert állítólag a raktárnak és nem a piacnak termelnek. A vegyipar legnagyobb gyárainak létjogosultságát is kétségbe vonták egyesek. Az érmének van egy másik oldala. Vágselylye esetében a lakosság, köztük sok jó szakember jövője. Ezért most nem az ökológiai szempontok vezettek haza, hanem az a kérdés, hogy miből fognak élni a jövőben a Duslo környéki települések lakói. Beszélgetőpartnerem Milan Psota mérnök, a Duslo Állami Vállalat gazdasági igazgatóhelyettese. — Vállalatunk évi teljesítménye meghaladja a négy és fél milliárd koronát, ebből másfél milliárd korona értékű termék exportra kerül. A termelés többi része alapanyagok vagy féltermékek gyártására összpontosít. Közvetlenül a piacnak csak 30—35 millió korona értékű árut (végterméket) szállítunk. Termékeink eladhatóságához talán annyit: mindent amit gyártunk, eddig képesek voltunk eladni. Erre kényszerítenek minket raktári kapacitásaink is, hiszen ha nyolc napig nem tudjuk eladni például az ammóniát, leállíthatjuk a termelést. Az antioxidant nevű gumiipari féltermékünk pedig a világpiacon is keresett cikk. Az eladhatóság viszont még nem gazdasági szempont — jelenlegi gazdasági szabályozóink mellett nem is lehet az. Sok vád éri a vállalatot, hogy nem tudunk nyereségesek lenni és állami dotációra szorulunk. Ez csak féligazság. Ha csak azt veszem, hogy egy tonna antioxidant a világpiacon 70 ezer korona fölötti árban adható el, míg az eddigi KGST-piacon az ára alig 25 ezer korona (ami mesterséges ár), továbbá ha a földgázt 30 százalékkal drágábban veszszük a Szovjetuniótól, mint például az állam, akkor ne csodálkozzon senki, hogy dotációt kérünk. — Úgy gondolja tehát, hogy a leendő piacgazdaságban, a most alakuló új mechanizmusokban a vállalat nyereséges tud majd lenni? — Egyértelműen! titó hatása látható a Vágón, a szilárd hulladékot tároló Vágtornóc melletti lerakatunkról — legalábbis annak bővítéséről lemondtunk. Kazánházaink ún. „gázosítása" éppen folyamatban van. A következő lépés viszont az, hogy gyáron belül változtassunk az egyes szalagok, részlegek technológiai folyamatain, hogy azok környezetszennyező hatása minél kisebb legyen. Itt jegyezném meg, hogy láttam én hasonló jellegű gyárat Finnországban, a tenger partján és semmi baj nem volt- veié, mert a gyártást majdnem zárt rendszerben képesek megoldani. Minden korban vannak megoldhatatlannak látszó gondok. Vegyiparunk most bővelkedik ilyen jellegű gondokban. Gondoljon csak bele a tisztelt olvasó, hogy létezik termék, melynek köszönhetően egy üzem nyereséges, dolgozói aránylag jól keresnek, lakás VAN, stb. Csak egy a hiba; a gyár szennyezi a levegőt, a folyókat, Így közvetett módon az emberek egészségét is rongálja. Két dolgot lehet megtenni: vagy tovább folytatjuk a termelést és szennyezzük a környezetet, vagy nem folytatjuk a termelést, de akkor ki tudja miből fogunk élni. Persze, a Duslo esetében még nem ennyire egyértelmű a helyzet. Annak ellenére, hogy van szennygödör, kosz a Vágban, nitrogén-dioxid a levegőben, a termelés megoldható úgy hogy különösebb gondok nélkül folytatható legyen. A címben föltett kérdésre a vágsellyeiek esetében egyértelmű a válasz: nagy részünk a vegyiparból...-lovászfotó: Gyökeres György 16
