A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-05-11 / 19. szám

— Bevallom, örülnék, ha most azt felel­hetném: embere válogatja. De nem! Tovább kell menjek a válasszal. Száz meg száz levelet kaptam az elmúlt napokban, most már nem is a pozsonyi Nemzeti Színházba, hanem Prágába, a Külügyminisztériumba, és bizony, azt kell, hogy mondjam: a becsmérlő leveleket Szlovákiából hozta a posta. Cseh­országból és Morvaországból csupa gratulá­ció, kedves, szívélyes hangvételű levél fek­szik a fiókomban, de Szlovákiából száz le­vélíró közül nyolcvankilenc vádol, fenyeget, gyanúsítgat, sérteget, a fejemre olvas. Hogy én kezdettől fogva ilyen vagyok, meg olyan, hogy háromszor voltam alkoholelvonó kúrán, hogy imádom a kábítószereket. És figyel­meztetnek: nemcsak az én nevemre küldték el levelüket, hanem a kulturális minisztéri­umnak, .a kormánynak és a belügynek is, úgyhogy jobb lesz, ha meggondolom ma­gam, és az utolsó pillanatban visszalépek. S ez még mind semmi! Az anyámat is zaklat­ják, telefonon hívogatják, sőt már rá is ijesz­tettek néhányan, hogy itt meg ott fognak majd elbánni vele. Én nem vagyok gyáva ember... akkor sem féltem, amikor tavaly, augusztus végén, eredeti hivatásomhoz hűen én is aláírtam a szociológusok levelét, amelyben alapvető társadalmi változtatáso­kat kértünk a köztársasági elnöktől. Nem féltem a novemberi hetekben sem, amikor az országos sztrájk mellett szavaztam, és teher­kocsi platóján állva buzdítottam a tömeget, de most, amikor egyes szlovák „jóakaróim" azzal fenyegetnek, hogy a gyermekeimet is megsebesíthetik, már nem tudom azt mon­dani, hogy nem félek. — Névtelen leveleket, gondolom, ko­rábban is kapott. — Persze, hogy kaptam. Nem is egyet. De mint mindent, ezt is meg lehet szokni. Vol­tak, akik csak azért ragadtak tollat, hogy szegényes szókincsükkel arra kérjenek, ne mutogassam már magamat a tévében. Má­sok szidtak, hogy szlovák létemre miért ját­szom cseh filmekben. Megint mások azt tanácsolták, hagyjam már ott a Nemzeti Színházat, mert másutt a helyem. Talán a legtöbben annak örültek volna, ha a szülővá­rosomban, Selmecbányán maradok — pél­dául segédmunkásként. — Szándékai szerint hány évre vesz búcsút a színpadtól? — Egyelőre három évre szóló fizetetten szabadságot kértem, aztán később majd el­döntőm, hogyan tovább. Áprilisban három, májusban hat. júniusban pedig két előadá­som van még, filmszerepet pedig egyet sem vállalok már. — A nő alkatánál fogva diplomata, mondta legutóbb. Lehet, hogy így van, de a varázsa talán kapóra jön majd bizonyos helyzetekben. Nem így gondolja ? — Első alkalommal talán célt érhetek vele, másodszor viszont már aligha. — Igaz, hogy Bécsben az volt az első dolga, hogy változtasson a nagykövetség épületének belső arculatán? — Igen, mindenképpen barátságosabbá akartam tenni. Kívülről szép, jól fest az épület, de a termek ridegek, barátságtalanok voltak. Képeket, virágokat cseréltem ki, és amit nagyon szeretnék még elérni: felszaba­dult, jókedvű emberekkel dolgozni. Nyitott politikát szerintem nem is tehet morózus arcokkal folytatni. SZABÓ G. LÁSZLÓ (Méry Gábor felvétele) „Játszottam már eleget” Diplomataszerepben: MAGDA VAŠÁRYOVÁ — Szóval, kislány, új életet kezdünk! — mondja bakfislelkü, gyönyörűséges asszo­nyának Francin. a Sörgyári capricció utol­só képsorán, nem sokkal azután, hogy térdére fektetve a biciklipumpa gumicsö­vével suhintott a fenekére, mert anélkül, hogy megbeszélték volna, levágatta lobo­gó-szép hajfáklyáját, „azt a darab Oszt­rák-Magyar Monarchiát". Új életet kezd most a sörgyári feleség varázsos megformálója, Magda Vašáryová is. Színészi pályáját megszakítva (vagy végleg feladva?) mától hazánk ausztriai nagyköveteként diplomataszerepet „ját­szik". Ez is rendhagyó eset: egy sikeres, Európa-szerte népszerű fiatal színésznő, akit olyan filmekben láthatott a közönség. mint az:... és üdvözlöm a fecskéket. Marké­ta Lazarová, Vonzások és választások. Sötét nap. Csöndes öröm, hogy csak azokat az alkotásokat említsem, amelyek külföldön is ismertté tették a nevét, nos, egy ilyen színésznő gondol egy nagyot és filmnek, színháznak, televíziónak hátat fordítva a politikai események sűrűjébe lép. Hogy miért, többször is elmondta: játszott már eleget és a politikai kérdések most min­dennél jobban foglalkoztatják. — Férje és nővére nem akarták eltéríte­ni attól az elhatározásától, hogy hivatást változtasson, erről már szólt a múltkor, de hogyan fogadták a döntését azok, akik csak színésznőként ismerik — a nézők? Remény A csehszlovákiai magyar katoliku­sok virágvasárnapra ajándékot kap­tak. Kézbe vehették lapjukat, a Re­ményt. Koller Gyula boldogfai espe­res-plébánossal, a lap főszerkesz­tőjével az előzményekről és a meg­jelent lapról beszélgetünk. — 1968-ban szerettük volna a csehszlovákiai magyar katolikusok lapját — a Katolikus Életet — meg­jelentetni. Leírhatatlan volt a lelke­sedés, az akarat. Csaknem huszon­egyezer előfizetőnk volt. Sajnos, az ismert események miatt a lap terv maradt. Most viszont a Remény első szá­mát lapozgatjuk már ... — amelynek előállításán kitűnő szakembergárda, lelkes társaság dolgozik. Kiadónk a Glória, a Ma­gyar Katolikus Papok Társulata. A társulat elnöke Harsányi Gyula szenei prelátus, a titkára én vagyok. A társulatba lépő tagok fejenként ezer koronával járulnak hozzá a ki­adásokhoz. A jövőben más vallásos irodalmat is szeretnénk az olvasók­hoz eljuttatni. Ezek azonban egye­lőre csak tervek. Hiszen jelenleg támogatást várunk. Honoráriumot sem tudunk most még fizetni. Lapozzuk a Reményt... — Az első oldalon a körlevelek, vezércikkszerű írások kapnak he­lyet. És grafika vagy fényképfelvétel. A másodikon az egyházi naptár és a hitélettel összefüggő írások. A har­madik-negyedik oldalon a liturgia található. Az ötödik az interjúk, val­lomások oldala. A gyermek és ifjú­sági oldal a hatodik. A hozzászólá­sok, válaszok, a vita a hetedik olda­lunkon kapnak helyet. Ide kerül az irodalom is. Az egyházi, és világ­egyházi hírek oldala a nyolcas. A hazai magyar katolikusok eddig is vásárolhattak katolikus lapot, az Új Embert. Ennek többek kö­zött nagyon jó irodalmi része van ... — Az Új Ember továbbra is kap­ható. Irodalmár munkatársaival pe­dig mi egyelőre nem vehetjük fel a versenyt. Egyébként mi a napi poli­tikával sem szándékozunk foglal­kozni. Utolsó kérdés: a terjesztés ? — Hetente jelenünk meg. A pos­tai terjesztés magas díját sajnos nem tudjuk megfizetni. A rendelés, a terjesztés a papok feladata. Po­zsonyban nyomják. Boldogfán cso­magoljuk (társadalmi munkában) és Szencen adjuk postára a lapot. Egyelőre nem egészen tizenhétezer példányt. (görföl) 8

Next

/
Thumbnails
Contents