A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-05-11 / 19. szám
HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK KÖNYV Kosztolányi Dezsőnél Kosztolányi Dezső Kosztolányié Görög Ilona a század elején ismert színésznő volt. Harmos Ilona néven szerepelt a Magyar, a Belvárosi és Vígszínház színpadán. Kosztolányival való ismeretsége után az irodalommal is kapcsolatba került, többnyire elbeszéléseket írt különböző folyóiratokba. Ezekben az elbeszélésekben komoly társadalmi problémákat is fölvetett. legjobb művének azonban férjéről. Kosztolányi Dezsőről írt életrajza bizonyult. E monográfia nélkül nem lehetnének teljesek Kosztolányiról gyűjtött ismereteink. A könyv először 1938-ban jelent meg. s egyik szenzációja volt a könyvpiacnak. Kosztolányié születésének 100. évfordulója alkalmából a Holnap kiadásában ismét napvilágot látott a könyv, amelyben méltó emléket állít férjének. Kosztolányié emberközelbe, látóközeibe hozza együttélésüket, gondjaikat és örömeiket, s persze a tragikus végkifejletet, Kosztolányi betegségének irrfernális szörnyűségeit. A könyvből megismerjük a költő alkotóműhelyét, művészi munkásságának mozzanatait, napi beosztását, kívánságait, szeszélyeit, mindazt, ami hozzátartozik az ember életéhez. Betekinthetünk munkabeosztásának különle|ességeibe, megtudhatjuk, milyen ételeket szeretett a költő, milyen könyveket vásárolt, mikor és merre szeretett sétálgatni. Felesége nem titkolja férjének nőkhöz való kapcsolatát, különösen utolsó szerelmi fellobbanásának kálváriáját. Megrázó betegségének története: félelmei, a gyötrelmes stockholmi utak — íny- és nyelvrákját gyógyították Svédországban. „Akár boldog, akár szenved, szünet nélkül dolgozik — Írja a felesége. „Szünet nélkül cigarettázik és eszik, iszik, főképpen iszik. Nem szeszes italt, csak kávét, teát, de úgyszólván kora reggeltől késő estig ... Öt percenként csenget, kér valamit, legtöbbször sötét kávét, de sokszor még azt sem tudja, mit fog kérni, csak azt akarja, hogy adjak valamit neki, ami megnyugtatná, ami megvigasztalná, ami kielégítené örökre, vagy legalábbis hosszabb időre .. Nem könnyű a költöfeleség szerepe, sokszor megalázó és elviselhetetlen, de türelmesen vállalja, tudja, hogy a férje nem mindennapi tehetség, nem mindennapi ember, élete sem lehet tehát a „szürke hegedősök" élete. A könyv legfőbb erénye olvashatósága mellett az őszinteség, együttélésüknek lemeztelenítése, valóságvállalása. Aki szereti Kosztolányi műveit, annak érdekfeszitő olvasmány e könyv, de annak is, aki ismerkedni akar a költő életével, műveivel.-Dénes-Jó barátok görbe tükörben Először nem értettem, milyen szerkesztői meggondolás folytán került ez a kézirat a Gondolat Kiadó „Közös dolgaink” sorozatában kiadásra, lévén anekdoták gyűjteménye, nem tudományos munka; kortörténeti adalékként mindenesetre érdekes, elgondolkodtató, olvasmánynak pedig üdítő — gondoltam. A szerző. Csapiáros István a varsói egyetem magyar tanszékének professzora. Számos lengyel—magyar vonatkozású irodalomtörténeti munkát publikált a hatvanas évek óta, sőt Petöfi-antológiát is szerkesztett több más mellett. „Minthogy évtizedek folyamán gyűjtöttem a tudományos feldolgozás szempontjából inkább mellékterméknek, forgácsoknak tekinthető anekdotákat is, önként adódott a gondolat, hogy a folyóiratokban, visszaemlékezésekben található anekdotákat ki kell egészítenem a legfontosabb magyar és lengyel anekdotagyűjtemények anyagával. Így kerekedett aztán ki az Árpádok és a Piastok korától kezdve egészen 1945-ig terjedő történelmi korszakokra legjellemzőbb anekdotákból álló, bizonyos teljességre törekvő, de egyúttal erősen szelektálni is kényszerülő válogatás." A „Jó barátok görbe tükörben" c. antológiának van egy előzménye, a lengyel nyelvű „Bratankowie w zwierciadle" — a magyar nyelvű antológia anyagát ebből válogatta a szerző, a magyar olvasók igényeinek megfelelően kiegészítve. A kötet kétféle anekdotatípust tartalmaz: magyar—lengyel történelmi és művelődési kapcsolatokat ábrázolókat, valamint magyar anekdotákat lengyelekről és lengyel anekdotákat magyarokról. A történelem komor pillanatait is segít áthidalni a humor, amely végig jelen van a történetekben. Kiderül, miként osztoztunk egymás örömében és bánatában, s miként tanulhattunk egymás bajaiból. Az elmúlt , századokban az ilyenfajta anekdoták alkották a másik népről való ismeretszerzés egyik lényeges forrását. Az egyes anekdotákhoz alapvető történelmi adalékokat közlő jegyzetek járulnak, elősegítve a tájékozódást a történelemben járatlanabbaknak is. Csapiáros István minden anekdota után megjelöli a lelőhelyet, pontos adatokkal. A kötet végén pedig bőséges jegyzetanyag segíti az eligazodást. És ez az, ami miatt a kötetnek helye van ebben a sorozatban. Haraszti Mária Akik a hírekben szerepelnek A gyorsan és megbízhatóan tájékozódni akaró ember számára ha valaha nélkülözhetetlenek voltak a lexikonok és a különféle adatokat tartalmazó kézikönyvek, akkor ma különösen nélkülözhetetlenek. Az egyre növekvő információáradás, mérföldes léptekkel száguldó politikai változások és a közélet színpadán gyors egymásutánban megjelenő arcok arénájában csak úgy lehetséges az eligazodás, ha vannak, „fogódzók", ilyen-olyan „informátorok". Szerintem jó „fogódzó", illetve megbízható „informátor" az Akik a hírekben szerepelnek című összeállítás is. A budapesti Kossuth Könyvkiadó gondozásában a közelmúltban megjelent közel ötszáz oldalas kötet — fényképekkel illusztrálva — rövid ismertetéseket (néhány soros életrajzi adatokat) közöl a napi hírekben gyakran szereplő emberekről. A kötet külön erénye, hogy lapjain nemcsak politikusok és ismert államférfiak szerepelnek. A gyűjtemény más, a politikához közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó befolyásos személyeket is ismerteti. A Benda László és a Beszterczey Gábor szerkesztette kötet adatgyűjtése 1988. november 30-án zárult. így nem ad, nem adhat képet a világ számos országában tavaly lejátszódott nagy átalakulás néhány kiemelkedő szereplőjéről. Hiányzik például a kötetből Václav Havel, Ján Čarnogurský. Jiŕí Dienstbier és mások neve. Az Akik a hírekben szerepelnek cimü kötet azonban hiányosságai ellenére is hasznos, megbízható információforrás. Balázs Béla TELEVÍZIÓ A Misszió Az egyik legnemesebb emberi cselekedet, az áldozathozatal a témája Roland Joffé izgalmas és látványos filmjének, melyet az 1986-os cannes-i filmfesztiválon a legrangosabb díjjal, az Arany Pálmával jutalmaztak. A különös, szívszorongató történet a XVIII. századi Dél-Amerikába viszi el a nézőt, Paraguay és Argentina határvidékére; a „zöld pokol", az őserdő mélyén jezsuita szerzetesek próbálják keresztény hitre téríteni a dzsungel lakóit, miközben a meggazdagodás vágyától hajtott „hittestvéreik" az indiánok rabszolgasorba döntésével kívánják „szolgálni" az evangéliumi eszméket. Az egyik hírhedt rabszolgavadászt féktelen indulata testvérgyilkossá teszi: börtönbe kerül, majd a jezsuita szerzetesek öserdei telepére, San Carlosba, ahol a nyomorúságos vezeklőből áldozatos életű hittérítő lesz. Neki és társainak köszönhetően a misszió rövid időn belül felvirágzik s afféle „kommunisztikus" közösséggé alakul át. A béke és a boldogság napjainak azonban véget vet a spanyol és a portugál gyarmatosítók viszálya; mindét fél a misszió területére áhítozik, s a telep felszámolását követelik a Vatikánt képviselő bíborostól. Az éles eszű főpap tisztában van azzal, hogy San Carlos lakói képviselik az igaz ügyet, mégis úgy dönt. ahogy azt a pápai állam politikai érdekei megkívánják: feláldozza a missziót, s vele együtt a katolicizmus hű katonáit, a jezsuita pátereket — áldozathozatal ez is. csak épp ellenkező előjelű, mint a szerzeteseké, akik védenceik oldalán habozás nélkül vállalják az egyenlőtlen küzdelmet és a látszólag hiábavaló önfeláldozást. A történelmi kalandfilm műfajában Roland Joffé alkotása alighanem a legjobbak közé tartozik: a cselekménybonyolítás, a színészvezetés, a hiteles millió s a „történelmi" atmoszféra megteremtése a rendező kivételes szakmai tudását dicséri. Felejthetetlen élményt nyújt az operatőr munkája: a Miszszió a vizek filmjeként jelenik meg előttünk, Chris Menges minduntalan lezúduló vízesésekre, hömpölygő folyókra, rohanó patakokra, fenyegető örvényekre, csillogó víztükrökre irányítja kameráját, de lenyűgöző felvételeken hozza közel az ezerarcú, titokzatos, egyszerre fenyegető és oltalmat igérö dzsungelt is. A film kvalitásainak mégoly rövid felsorolásából sem maradhat ki a két főszereplő világsztár, Robert de Niro és Jeremy Irons szuggesztiv színészi játékának méltatása. Mindez azonban, mondhatni, külsőség csupán: a drámai kaland nem más, mint ürügy az erkölcs és a politika öröknek tűnő konfliktusának ábrázolására. A filmben a lelkiismeret és az eszme iránti hűség ütközik meg a hatalmi érdekkel, s az ideák és a fegyverek harcában látszólag megint ez utóbbié a győzelem; csak a messzire tekintő bíboros mondja ki: „A halottak szelleme tovább él az élők emlékezetében." Szellemük teszi majdan semmivé a hódítók dicstelen diadalát. G. Kovács László A kávéházakat a francia polgárok találták ki. No nem azért, hogy egyszerűen kávét fogyasszanak, hanem elsősorban azért, hogy a kávéivás apropójával ismerősökkel, barátokkal azonos gondolkodású emberekkel találkozhassanak, egyszerűbben fogalmazva: társadalmi életet éljenek. Örömmel hallgatom egy-két nálamnál idősebb tollnok emlékeit, amelyek nagynevű pozsonyi kávéházakhoz fűződnek. Nem is olyan régen — még a hatvanas évek elején — működtek az olyan kávézók, ahol a kor írói, toliforgatói, szerkesztői társadalmi életet élhettek és a szerkesztőségi kollégák mindig tudták, hol lehet egy-egy embert megtalálni. Meséket zengedeznek ma arról, hogy a Luxorban vagy éppen a Grandban milyen társaságok jöttek öszsze, hogy a Stefánkában milyen jókat lehetett vitatkozni szlovák kollégákkal, hogy Bábi Tibornak, Szabó Bélának vagy Emil Boleslav Lukáčnak melyek voltak a törzsasztalai és melyik helyen melyik belügyes figyelte (reméljük munkaidőben) a beszélgetések tartalmát. Valljuk be őszintén: annak ellenére, hogy Pozsony főváros, egyre kevesebb a romantikus kiskocsma, kávéház, nagyon nehéz a belvárosban kellemes, intim helyet találni egy-egy találkozásra, beszélgetésre. Állnak ugyan a régi kávéházak, épültek újabbak és elegánsabbak is, mégis hiányzik az a szellemi pezsgés, amely József Attila Japán kávéházára, Gobbi Hilda könyvében megirt kiskocsmák világára vagy akár a Pilvaxra jellemző volt. Alig öt éve müködk a Magas utcán a jónevü, régi bormérő kiskocsmák egyetlen utódának, a Negyvennégyes borozónak egy intim kis presszója. A próbaterem és a szerkesztőség egyaránt közel van és bár most rossz a presszógép, általában fogyasztható kiváló kávé és Janka, a pincérnö mosolya és néhány kedves szava is a felszolgálás része. Főleg a kora délutáni órákban oázis ez a kis füstös a nagyváros zajában. Itt találkozom barátaimmal, néhány írásom is itt született, itt filozofálunk, veszekedünk majd kibékülünk, itt váltunk világot, itt éltünk át egy forradalmat, de néha csak beugrunk számítván arra, hogy más is egyedül van és éppen ránk vár. Itt szoktam széttépni a rosszul sikerült Írásokat, itt „kaptam meg a magamét" ha egy barátnak, ismerősnek nem tetszett valamely számunk. S bár eléggé kocsmai hangulatú ez a kis terem, itt tudunk társas lények lenni — nem lévén még lakás, vendégfogadásra berendezett nappalival. Ebben a kis füstösben jön írogatva, gondolkodva és kávét szürcsölve az IHLET, a társaság sokszor jobban működik, mint egy sajtócentrum. Ha tehát a fenti címet látja majd a kedves Olvasó, gondoljon arra, hogy az írás egy olyan helyen született, ahol a kávé mellé elfér egy jegyzetfüzet és a toll, sohasem a tudósítás, hanem inkább a véleményközlés szándékával. Tehát: két hét múlva a kis 44-esben. Lovász Attila 9
