A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-20 / 16. szám
ä 1 1 ŠliMUlil A csendes otthon, amelyben Móryné Szakmáry Magda él, már első pillantásra sok mindent elárul lakójáról. Művészetbarát, zenekedvelő, hivatásos művész otthona. A falakon a fényképek és festmények a művésznő énekesi pályájának legsikeresebb pillanatait idézik: a kedvelt szerepek kosztümjeiben megörökített gyönyörű fiatal lány 55 év távlatából néz le ránk, fittyet hányva az időnek, hiszen az, akiről a fényképek készültek — örökifjú maradt. Lélekben legalábbis egészen biztosan. — Kevesen tudják Önről, hogy elsősorban zongoraművészként lett ismert. — Gyermekkorom óta állandóan kapcsolatban voltam a zenével. Édesapám zongora - játéka mindig lenyűgözött. Vele énekeltem, vagy utánoztam a zongorajátékát. Korkedvezménnyel felvettek a kassai Zenedébe, ahol összesen tíz évig tanultam zongorázni. Közben természetesen gimnáziumba jártam. 1922-ben szüleim Drezdába küldtek intézetbe, hogy továbbképezzem magam és hogy nyelvtudásomat is tökéletesítsem. Az intézetben egy tanárom rábeszélt arra, hogy felvételizzek az ottani konzervatórium mesterosztályában ahova, előjátszásom után azonnal fel is vettek. — Drezdában első és egyetlen csehszlovák diákként végezte el kitüntetéssel és külön dicsérettel a konzervatóriumot. . . — Liszt Ferenc tanítványánál, Rappoldi Kahrer Lauránál tanulhattam zongorázni. Tanulmányaim befejezésekor jutalomként a drezdai Filharmóniával léphettem fel, Liszt Ferenc Magyar fantáziáját játszottam. A konzervatórium igazgatója Johannes Krantz kijelentette, hogy Lisztet Németországban senki sem tudja úgy játszani, mint én. Tekintettel arra, hogy még bővíteni szerettem volna a repertoáromat, tovább akartam tanulni. Sajnos, drezdai tanárnőm meghalt, igy felmerült a kérdés: kihez kerülhetek. Drezdában játszottam elő Emil von Sauernek, aki akkoriban Európa legjobb zongoristája volt — szintén Liszt-tanítvány. Amikor felvett, azt ajánlotta, hogy — mivel többet tartózkodik Bécsben, s ha valóban nála akarok tanulni — költözzek Bécsbe. Ugyanakkor figyelmeztetett : köteleznem kell magam arra, hogy legalább húsz órát veszek tőle. Amikor biztosítottam öt arról, hogy én igazán nála akarok tanulni és a repertoáromat kidolgozni, igy válaszolt: „Nagyon sokan jönnek hozzám Amerikából és ajánlanak nekem ezer dollárt azért, hogy 1 órát vehessenek nálam, hogy aztán elmondhassák magukról, hogy ők Sauer-növendékek...” — Tehát olyan szerencsés volt, hogy két Liszt-tanítványnál is tanulhatott. — Mindkettő kitűnő zongorista volt. Rappoldi Kahrer Lauránál — akit tizenöt éves korában már udvari zongoristának neveztek ki — elsősorban az erős technikai kidolgozás volt a fontos, Sauer viszont már csak technikailag teljesen kidolgozott anyaggal foglalkozott. így az egyik tanártól a technikát, a másiktól a zenei felfogást sajátíthattam el. — Nem lehet említés nélkül hagyni, hogy még drezdai tanulmányai alatt barátságot kötött Önnel — aki akor 17 éves volt —, a 70 évvel idősebb, pozsonyi születésű Tausig-Vrábely Szerafin. — Tausigné édesapjánál és az ő családjánál hires látogatók fordultak meg. Liszt, Brahms, Cornelius gyakran látogatta a családot, sőt Brahms és Cornelius voltak Tausigné esküvői tanúi is. Barátságunk azzal kezdődött, hogy eljátszottam Carl Tausignak — az ö férjének — egy nagyon nehéz szerzeményét. Ezután minden nyilvános hangversenyem előtt a főpróbát ő készítette elő az otthonában — meghívott vendégek előtt. Minden fontosabb hangversenyre együtt jártunk. Lovaskocsival jött értem az intézetbe, és haza is vitt éjszaka. Ő maga mondta el, hogy gyermekkorában Brunswick Teréz — amikor már nyolcvanon fölül volt — elmesélte neki, hogyan ismerkedett meg Beethovennel a Brunswick-kastélyban. Tulajdonképpen Tausigné — akitől több mint harminc levelet őrzök — közvetítette azt. hogy Sauernál tanulhattam tovább. Carl Tausigot ma már sajnos kevéssé ismerik, pedig olyan kitűnő zongorista volt, hogy Liszt szavai szerint ö technikailag tévedhetetlenebb volt, mint Liszt maga. Ő volt az egyetlen, aki Wagner azon partitúráit is el tudta játszani, melyeket Wagner maga sem tudott... — A drezdai mesteriskolában a zongora mellett éneket és lantjátékot is tanult, ez meghatározta későbbi pályáját. — Drezdai, bécsi és pesti tanulmányaim befejezése után — ez idő alatt állandóan hangversenyeztem is —. elfogadtam egy angliai zeneszerző D'Ehrmanns meghívását két-zongorás hangversenyezésre. Ez a turné fél évig tartott. Ezalatt résztvettünk egy londoni versenyen Paddinghtonban, amelyen 800 versenyző közül az első tíz közé kerültünk, és a Columbia, valamint az Edison-Bell társaság lemezfelvételt is készített velünk. — Hogyan került mégis az operaszínpadra? — A véletlen müve volt... 1929-ben Angliából hazatértem Kassára, ahol felkértek, hogy énekeljek egy jótékony célú hangversenyen, amit szívesen megtettem, bár angliai turnémon csak zongoráztam. A véletlen folytán a hangversenyen jelen volt egy híres menedzser — Schamschula, aki egyúttal Vladimír Florowitz menedzsere is volt. A koncert után felkeresett, és rábeszélt arra, hogy énekeljek elő az akkori prágai Német Operában — most Smetanovo divadlo. Tekintve, hogy úgyis Drezdába készültem, megálltam Prágában, hogy a kérésnek eleget tegyek. Elöéneklésem után arra kértek, játsszak el valamit zongorán. Erre az akkori főzeneigazgató Georg Szell így reagált: „Ez még nálunk nem volt!" Azonnal felhívtak az igazgatóságra és aláírtam a szerződést. Ennek az operának — amelynek a legjobb dirigensei és rendezői voltak — négy évig, 1934-ig voltam a tagja, és nagyjából el is énekeltem koloratúr szubrett szerepkörömnek legfőbb szerepeit: Bohémélet — Musette, Az eladott menyaszszony — Marenka, Álarcosbál — Oszkár, Parasztbecsület — Lola, Turandot — Liu és még nagyon sok más szerepet. — Melyik szerep nőtt a legjobban a szívéhez? — Talán a Bűvös vadászból Annuska szerepe, és Zerlináé a Fra Diavolo című Auber operából... — A prágai német operatársulat tagjaként olyan híres énekesekkel és di-A Zeneművészeti Főiskola és a Konzervatórium tanáraként Oszkár szerepeben 1933-ban rigensekkel is találkozott, akiknek a neve és tevékenysége ma már zenetörténeti jelentőséggel bír. — Leo Slezak világhírű tenorista, Jeritza Mária szoprán énekesnő, Hilde Konetzny, drámai szoprán, Hans Hotter kitűnő baszszista nevét említeném az énekesek közül. A karmesterek közül egyike a leghíresebbeknek a már említett Georg Szell (Széli György) volt, aki a clevelandi zenekarnak lett később a vezetője. — Az operában eltöltött négy év után volt még valamilyen kapcsolata az ottani dirigensekkel? —- Érdekes módon, harminc évig nem hallottunk egymásról semmit, mert ők mind Amerikában éltek, és akkor egy szép napon a Salzburgi Ünnepi Játékokon dirigált Georg Szeli. írtam neki egy levelet, s válaszolt is rá. Elküldte a Cleveland Orchestra közlönyét és beszámolt arról is, hogy melyik kollégám hol dolgozott és hol szerepelt. — Sikeres művészi, színpadi pályájának a férjhezmenetel vetett véget. Móry János zeneszerző mellett mégsem vesztette el a kapcsolatot a zenei élettel. — Amikor férjhez mentem a Magas-Tátrába, Új-Csorba-tóra, tovább muzsikáltam. Állandóan gyakoroltam és a rádióban is szerepeltem. Közben három kislányom született. Mivel a férjem is muzsikus volt, a saját lakásunkban rendeztünk rádióközvetítéseket, természetesen ezek a hangversenyek élesben mentek. Vendégművészek érkeztek Prágából, Pozsonyból, Berlinből. Ott voltak többek között Macudzinskiék, a Knechtsberger-Smidzárová házaspár, Munclinger, Horowitz, Emil Rusko, Martin Hollý, Hermann Büchel. Mi is szerepeltünk, én énekeltem és zongoráztam is. Az érdekesség az volt, hogy mi az egyik szobából az ott berendezett stúdióból közvetítettünk, és barátaink, rokonaink már a szomszéd szobában a besztercebányai adón keresztül hallgatták a műsort, a Radio Monte Móryt. Autogram gyűjteményem a mai napig őrzi barátaim, volt kollégáim, személyes ismerőseim aláírását. Ők a zenei élet kiválóságai voltak, hogy csak néhányat említsek közülük: Emil von Sauer a tanárom aláírása az első, majd Balázs Árpádé következik, Erich Kleiber — akkoriban a legjobb német dirigens, Telmányi Emil, a leghíresebb magyar hegedűművész, Basilides Mária, Bartók Béla — aki nálunk töltötte a nyár egy részét is — és itt van Ignácz Friedmann lengyel zongoraművész — akkoriban a legjobb lengyel Chopinjátékos, Miguel Fléta spanyol tenorista, Eugen D'Albert német zeneszerző és zongoraművész, Vladimír Horowitz, valamint Marie Jeanne Darré neves francia zongoraművésznő, Georg Szell, Albrecht Sándor, Eugen Suchoň, Fritz Rieger aláírása is. — 1953-ban a pozsonyi Konzervatórium tanára lett. — Az első három évben zongoratanárként, koncertkorrepetítorként dolgoztam, és amikor szükség volt rám az énektanítás területén, akkor énekes növendékeket is vállaltam. Mivel növendékeim nagyon szépen szerepeltek, később teljesen átálltam erre a területre. A legtöbb növendékemet a koncerteken és a versenyeken saját magam kísértem zongorán. — Zenei életünk nagyon sok jeles képviselőjét nevette fel.. . — A legelsők között volt Anna Kajabová- Peňažková, Gabriela Beňačková nemzeti művész, Anna Martvoňová kiváló művész és mások. Kb. 25 évig tanítottam a konzervatóriumban és a Zeneművészeti Főiskolán is, és most már több mint tíz éve nyugdíjban vagyok. — Azt hiszem, hogy ennek ellenére eléggé elfoglalt. — Igen. Továbbra is járnak hozzám növendékek. Lehetőleg minden főpróbán ott vagyok, és igyekszem nekik tanácsot adni. Ilyenkor mindig izgulok, hogy sikeresen szerepeljenek. Sokan felkeresnek otthonomban. Szorosan együttműködöm a Történelmi Intézet zenei osztályának munkatársaival, akik érdeklődnek életpályám iránt. HRITZ JÚLIA ÍR