A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-20 / 16. szám
Magyar égtájak M&giS&rfék 42 ftoki 1973-ban jelentette meg Sütő András Istenek és falovacskák című könyvét, illetve az abba foglalt esszéit, újabb úti tűnődéseit. Bevallom, máig felejthetetlen a hatásuk számomra, a Nagyenyedi fügevirág című tanulmány meg különösen, hiszen abban gyermekkorának éppen arra az idejére emlékezik, amikor a mindenkori szolgálatos kezek az érdemes gyermekeket is begyűjtik valahová, az eszmék szérűire, az ég alól, a szétszórtságból az ég alá, a közösbe. „Karomon a két seb. a mindétig köztünk lebzselő halál próbafogásának ujjlenyomataként, már régen behegedt volt, amikor 1940 őszén elkövetkezett az én közösbe vétetésem ideje: váratlan — mert hisz sok ideig reménytelenségnek mutatkozó — beiratásom a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumba", írja az a Sütő András, aki a napokban — világgá röpítették hírét a lapok, a rádió- és a tévéállomások — újabb sebeket kapott, a halál próbafogásának újabb ujjlenyomataként; ennek a vandalizmusnak az ütésnyomai azonban akarvaakaratlan a Bethlen Gábor Kollégiumban tanultakkal függnek össze, a nagyenyedi diáksors fényei haláláig átzuhognak Sütő egész lényén, az erdélyi katedrálisok orgonái újra meg újra megszólalnak benne, Szenczi Molnár Albert szövege szerint. A nagyenyedi tanuló évek tudomásul vétetik vele új beosztását, a sereghajtóét, akinek a gondja nem a vezetés, hanem a lemaradót - tak, a lesántultak és hitükben összetörtek felkarolása. Sütő, a vandalizmussá változott nacionalista szenvedély által megveretett író Bethlen Gábor nagyságos fejedelemmel beszélget ebben a csodálatos nyelvezettel és bölcsességgel megirt tanulmányában, s azzal az igaz irót megáldott sejtelemmel, amely már a tanulmány írása közben megérezteti mindannak a bekövetkezését, amelytől nem is magát, testi és lelki épségét félti, hanem a népét, amelyet meg akar őrizni a jövőnek! Azt kérdi Nagyságod, mi szél merészelt engem Kegyelmed magas színe elé „Valóban: a véletlenség műve, hogy milyen közösségbe születik bele az em bér. Közösségi, anyanyelvi kötöttség és individualista nihilizmus vitájában ez manapság gyakorta elhangzik. Egyszerű igazság a kivetettség magányának védelmében is ... Mikes példának okáért kivetett volt, számkivetett — Rodostóban ... Tudom, megírták már: Petőfi, a trónra emelt népiességével, valóságos nemzeti szerencsétlenség. Ugyanúgy Mikes a prózában. Öt a hóhér kötele várta; téged, mint mondád, a finnugor háló madzagja szorongat. Ő Zágont sírta vissza, rabságában a szülőföld hozni? Következménye bizonyára kicsordul majd az én keserű poharamból. A tudás, amit e falak között ígérnek, nehéz terű lesz, s másnak a vállára áthárítani nem lehet. Elnyomorodott ügyünkről álmunkban — a szabadság tökéletes állapotában — gyakorta elmondjuk, hogy semmi késedelmet nem szenvedhet. A kenyérgond is emészt, és az idő, úgy látszik, megkövesedett fölöttünk. Kötelezettségeink háromszáz esztendő múltán is — átkeresztelve — napról napra sokasodnak. És soron a lelkünk is, amelyről szintén szólok Kegyelmednek! Hogy csak néhány példát említsek fel Nagyságodnak: választási és képviseleti jogainkból teljességgel kiforgatva, és akármifajta mozgolódás miatt pálcával veretve, pásztor nélküli nyájnak sorsára jutottunk. Ki erre, ki arra bégeti az árvaságát. S ha a pásztor — történetesen az iró — a nyáj élére áll, hogy pásztorolja az útját s találjon számára dúsabb legelőket, egyszóval, ha meg akarja öt óvni a szétszéledéstől, a vandalizmus szenvedélyétől fütött, mérgezett lelkű fenegyerekek a pásztorra törnek, veszélyeztetve testi épségét, egészségét, ahogy velem tették a minap Marosvásárhelyen, ahol a nacionalizmussal terhelt lelkű emberek magyar feliratokat letépve, kirakatokat bezúzva betörtek a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége székházába, és kíméletlenül, már-már az életemet veszélyeztetve ütlegelni kezdtek engem, a nyájat hivatástudattal és felelősségérzettel pásztorok) írót, aki leírja és világgá kiáltja, hogy iskoláink tetemes részének csengettyűszavát a megbukott pártállam hatóságai elnémították. A letűnt rendszer urai jól tudták, hogy jövőnk oda van letéve — palatábla, palavessző formájában — az iskolák falai közé. Ezért verték széjjel azokat a jogtiprásnak minden eszközével. Ezért nehéz az egymással farkasszemet néző indulatok helyére egybefonódó pillantásokat elképzelni a Kárpátok tövében! És egymást megbecsülő, megtisztelő mosolyt, amelybe nincs kés göngyölve! aranybilincsét. Annak hangjából teremtett irodalmi nyelvet. Nyelvet csupán? Magatartásbeli modellt a reánk bízottak dolgában . .. Mikes egyébként képzeletbeli édes nénjét Párizsban is megválaszthatta volna. Persze ha véletlenségnek tekinti magát; ha világra jövetelének esetlegességét összetéveszti a választás tökéletes szabadságával. De, úgy látszik, nemcsak a száműzetés magányának mert a szeme közé nézni, hanem egy vészterhes kötőszóénak is. mely így hangzik: következésképpen. A véletlen müve lehet, hogy a tengerbe zuhanok. De hullámai között már nem a A jót nem önmagáért: önmagunkért óhajtanám cselekedni. Sajnos, az eszmét, a nemeset, amilyen a Kegyelmedé is volt a tolerancia dolgában, a faji mítosz újra feltámadt hóhérai a népirtás szándékával barbár módon temetik el. Alig buktattuk meg a diktatúrát, alig kóstoltuk meg a rügyet fakasztó, bimbózó demokrácia jobb reményre jogosító italát, a fajgyűlölet és nacionalista ábrándok veszedelmes megszállottái a tettlegesség barbarizmusával legszívesebben a nyelvünk tövét is tapogatnák, miként lehetne azt kíszakasztani, vagy legalább is a torkunkba fojtani. Kezünket, lábunkat, bordánkat törik, hogy felejtsünk el beszélni, és főleg hogy felejtsük el a kollektív jogainkat megfogalmazni a brutálisan felszámolt iskoláink és művelődési intézményeink viszszaállitására. Tüzes vasakkal az emlékezetünket is kiégetnék egészen, mert tudják, amit a havasi emberek megfigyeléséből megtanultak, hogy a viharban eltévelyedettek akkor kerülnek végveszélybe, ha már hátrafelé sem tájékozódhatnak, mert a lábuk nyomát befújta a feledés hótakarója. S mindeme panaszaim felsorolása után is, igen-igen megveretetten, köszönöm Kegyelmednek, hogy a nevét viselő híres Kollégiumba lélekbegyüjtő dézsmásai engem is elhoztak, s ott annak rendje és módja szerint életre szóló lelki eledellel feltarisznyáztak. A történtek után már a legelvetemültebb ellenségeim sem gondolhatják rólam, hogy a felfelé kapaszkodás útjára léptem. Nem fölfelé, lefelé török, Uram, egyetlen fegyveremmel, a toliammal, vissza azok közé, akik a megértést, a méltánylást és a toleranciát még mindig remélve könnyeikkel egész rózsakerteket, nevelhetnének. S befejezésül már csak annyit: ami verésnél, megbotlásnál, s egyik szemem világának esetleges kialvásánál is jobban fáj nekem, hogy demokráciánk hajnalán sötéten gomolygó, a nacionalizmus villámlásaitól terhes felhők akadályozzák az erdélyi magyarság számára a pirkadást, amelynek pedig el kell következnie! A Nagyenyedi fügevirág tömör, tehát erősen kivonatos és átirásos aktualizálásáért elnézést kér Kegyelmedtől és a megveretéssel megalázott Sütő Andrástól až együttérző csehszlovákiai magyar írótárs: MÁCS JÓZSEF véletlenben, hanem a vízben találom magam. A víz törvényeinek hatalmában ... következésképpen szavaitokat, szavaimat — világunk teljességét —, vagyis a jussomat kérem. Ha szavaink számát nézem: Arany János Nagyszalontán huszonháromezret kapott; szegényebb házból József Attila majdnem ugyanannyit. El is számolt vele mindkettő becsületesen. Az utolsó névelőig. Azzal is, ami egyiknek a torkában rekedt, másiknak a vérébe fulladt a vonatkerekek alatt. Engedjétek hozzám jönni a szavakat..." SÜTŐ ANDRÁS Bcog&cfjőtek hoziaűcjó'o 12
