A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-20 / 16. szám
dortarisznyát esetében a háborút követő hontalanság állástalan magyar pedagógusának kopott aktatáskája, a hamuban sült pogácsát pedig egy szál festöecset helyettesítette. „Ezzel keresem majd meg a kenyerünket" — emelte fel az egy szál ecsetet feleségétől, s apró gyermekétől búcsúzván, mielőtt nekivágott volna a vakvilágnak. És igaza lett. Karlovy Varyban kötött ki (ahová később családja is követte) a porcelángyárban. Az első napon a gyárudvart söpörte, a másodikon azonban már, s szinte tényleg mint a mesében, megakadt rajta a gyár akkori művészeti vezetőjének, Otto Tauschekkel professzornak, a Müncheni Képzőművészeti Akadémia egykori tanárának a szeme, s maga mellé vette a gyár műtermébe. Osztényi Leander akkor már olyan festőtanár pallérozását tudhatta maga mögött, mint Harmos Károly. A gyári műteremben pedig két éven át leste és tanulta el Tauschekkeltől a porcelánfestés titkait. Majd — s ezt nem sokan mondhatják el magukról — Max Švabinskýnál is gyarapította festői tudását. Hosszú éveken át volt aztán a gyár vezető művészeti tervezője, kigondolója, s tudója olyan egyedi, speciális eljárásoknak a porcelánfestésben. melyek halálával minden bizonnyal a feledés homályába vesznek. Az általa tervezett, mintázott, díszített porcelántárgyak és készletek császárok, politikusok, filmcsillagok asztalán öregbítették (és öregbítik) nemcsak a cseh porcelán, hanem Osztényi mester hírnevét is. S e profi munka mellett volt egy úgymond „amatőr" kedvtelése is. Nagy előszeretettel vitte át, szinte az eredetinek megfelelő tökéletességgel az elmúlt idők nagy mestereinek alkotásait porcelánra. Sajnos, bántóan kevés kiállítása volt, azok is főleg ez utóbbi évtizedben. Maga nem is tartotta túlságosan fontosnak, sohasem hajhászta különösebben a hírnevet, sem a dicsőséget. De azért jólesett neki mindig az őszinte elismerés. Tőle tudom, hogy 83-as komáromi kiállításának sikere milyen sokat jelentett számára. Több mint négy évtizedet töltött a nyugati végeken, fizikai értelemben szinte teljesen elszakadva a magyar etnikumtól. De csak fizikai értelemben. Szellemileg és lélekben sohasem szakadt el. Az idegenbéli gyökéreresztésről beszélgettünk egyszer ; ......a gyökéreresztés kérdése nem olyan egyszerű — mondotta —, főleg annak, aki fejből tudja ma is a Toldit, első betűjétől az utolsóig." S kimondottan büszke volt arra. hogy fia. az ifjabb Osztényi Leander, aki időközben igazgatóhelyettese lett a porcelángyárnak, irodalmi szinten beszéli anyanyelvét. S magyarul szintén beszélő unokáit az iskolából hazafelé menet mindig azon az utcán át kísérte, melyben ott áll az épület........melyben az az író bácsi is lakott, aki azt a szép Toldit írta". Ismét kevesebben és ismét kevesebbek lettünk valakivel. Elment közülünk egy művész, magunkra hagyott bennünket egy Ember. Nem bukkan már fel jellegzetes alakja sem Komáromban, sem Vágfarkasdon, sem egyebütt, s nem visz többé már az útja a Karlovy Vary-i Arany-ház előtt sem. Csak véglegesen és visszavonhatatlanul elnémult hangja, mindenkori vig kedélye, közvetlen emberi mivolta és szelleme él tovább mindnyájunkban, kik barátunkat, ismerősünket, a közülünk valót és közénk tartozót tisztelhettük Benne. NÉMETH GYULA HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK KÖNYV A jó öreg alma mater Mai modern diákregénynek is nevezhetnénk ezt az érdekes könyvet. A számítástechnika, a kibernetika világát vetíti elénk, groteszk helyzeteket teremtve és a fantasztikus regényeket parodizálva. Jan Truneček cseh író kitűnően ismeri az egyetemi környezetet, a tanárok, diákok viszonyát, az emberi gyengeségeket. Patera docens egy fülledt, napsütéses forró délután előadást tart a főiskolai hallgatóknak a kibernetika és a számítástechnika gyakorlati alkalmazásáról, de beszédére senki sem figyel. A hátulsó padban sakkoznak, elöl unatkoznak és bámulnak ki az ablakon. És ekkor Patera docensnek, hogy a figyelmet felkeltse, fantasztikus ötlete támad. A száraz, monoton előadást félbeszakítva történetet talál ki, hogy a fiataíok-ilyen nyári délután mit is szeretnének csinálni. Beülni egy kis sörözőbe, strandolni, találkozni valakivel. Persze egy nővel. De milyen legyen az a nő, a szuperszépség? Patera a kibernetika segítségével, fantáziája erejével, a táblára rótt számok seregével szinte a diákok szeme elé varázsolja a tökéletes nőt, minden férfi vágyát. Nem is sejti, hogy mennyi bonyodalmat, kalandot idéz fel e bolondos ötletéyel. A szegény, fantáziával dúsán megáldott professzor végül már maga sem tudja megkülönböztetni a valóságot az álomtól. Csak később jön rá, hogy a szellemidézés nem kifizetődő, még akkor sem, ha rendkívüli női szépségről van szó. Közben a regény folyamán megismerkedünk feletteseivel, kollégáival is. Ötletesen megírt paródiája ez a fantasztikus regényeknek a szokásos, egyéni cseh humorral fűszerezve. Közben bepillanthatunk a mai értelmiségiek életébe és szoríthatunk Patera docensnek, hogy a végére minden jóra forduljon. Azt hiszem, hogy inkább a technikai érdeklődésű, fantasztikumot. humort kedvelő fiatal olvasók körében arat majd sikert. A regényt a nagy fordítói gyakorlattal rendelkező Mayer Judit ültette át kitünően magyar nyelvre. (Madách könyvkiadó). (ozsvald) FOLYÓIRAT Három szlovákiai magyar íróról A Népszabadság recenzense nemrégiben három szlovákiai magyar iró könyvével foglalkozott: Tözsér Árpádéval. Grendel Lajoséval és Hogya Györgyével. Tarján Tamás, a dolgozat szerzője az írók születési sorrendjében tárgyal a könyvekről, mintegy kihangsúlyozva a nemzedéki különbségeket. Tözsér: Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról című verseskötetét dicséri, kihangsúlyozva a költő játékosságát, „szolid mulatságosságát", érett iróniáját, leülepedett, bölcs szemléletét, s nem utolsósorban hajlékony nyelvezetét, „derűs önismeretét". Hellyel-közzel magyarázatokat is fűz a költő verseihez, különösen Mittel úr szerepéhez, amelyben a „közép-európai átlagpolgár fanyar-fájdalmas sorsérzékelése szólal meg ..." A kötet konklúzióját így vonja le: „Tözsér Árpád enyhén, tartózkodón formabontó szövegei, költeményei igazi formai újdonságokkal nem szolgálnak, merőben új gondolatokat sem vésnek az olvasóba. Megkap viszont a változatosság, az érett okosság, a derűs önismeret ..." Grendel Lajos: Szakítások cimű új könyvével kapcsolatban Tarján Tamás az iró „fölényes biztonságú próza Írói technikáját" emeli ki, s röviden összefoglalja a regény cselekményét. Szót ejt arról is, hogy Grendel milyen testközelből ábrázolja az eseményeket s terepismerete milyen pontos tájékoztatást nyújt a történet színhelyeiről: „Pontosan ábrázolt, testközelien ismerős világ ez. Valószínűségét növeli, hogy a „terepet", a várost, Pozsonyt mindig térképészi hűséggel jelöli, írja le Grendel. Az utcasarkok, a kávéházi asztalok, kocsmazugok életeket, sorsokat határoznak meg." Tarján címkével is ellátja Grendel regényét, s a „kallódásregények"műfajába sorolja. E műfaj a középgeneráció íróinak tollából buggyant elő, indult hóditó útjára. Végül megállapítja: „Grendel könyve formátumos teljesítmény, bár talán nem éri el korábbi regénytrilógiájának szintjét és gazdagságát." A Madách Főnix-füzetek sorozatában megjelent Hogya György elbeszéléskötetével kapcsolatban Tarján Tamás megállapítja, hogy még nem eléggé érett az iró stílusa, bár az elképzelések „szerencsére színvonalasak". Dicséri az iró sűrítésre való fogékonyságát, s érzékét a gondolati próza iránt.-Dénes-KIÁLLÍTÁS T. G. Masaryk Ez év március 7-én ünnepeltük Tomáš Garrigue Masaryk születésének 140. évfordulóját. A kiemelkedő humanista politikus, tudós, pedagógus, filozófus, lapszerkesztő és zsurnaliszta, a Csehszlovák Köztársaság egyik megalapítója és első köztársasági elnöke születésének évfordulóját országszerte megünnepelték. A megemlékezés-sorozat egyike a T. G. Masaryk címmel, a pozsonyi Egyetemi Könyvtárban bemutatott kiállítás. Az ez év március 1 -jén nyílt és március 30-ig nyitva tartott tárlaton 350 kiállítási tárgy kifejezően szemléltette az 1850. március 7-én Gödigben (a mai Hodoninban) született Tomáš Garrigue Masaryk életét és müveit. A kiállítás képet adott a nagy gondolkodó családfájáról, indulásának és neveltetésének körülményeiről, életének egy-egy fontosabb állomásáról, az új állam megalakításáért folytatott küzdelméről, nem utolsósorban arról, hogy miként vélekedett a demokráciáról, a humanizmusról, számos politikai és filozófiai kérdésről, a nemzeti kisebbségekről, köztük a magyarokról. A demokratikus eszme a politikában cimű írásában egyebek között például így írt: „a demokratizmus egyetemes világnézet, amely nemcsak a gazdasági és vallási egyenlőség elveit hirdeti, hanem a szellemi, erkölcsi és vallási egyenlőség elveit is." A magyarok az államfordulat után című írásában ez olvasható: „Nemcsak megértem a magyarokat, hanem együtt is érzek velük ... a magyaroknak nálunk annyi iskolájuk lehet, amennyire szükségük van ... A magyarok nyelvi és kulturális jogai nem valami állami kedvezmény, hanem az államnak jól felfogott érdeke kívánja, hogy polgárai nyugodtan éljenek és jól érezzék magukat." Az első Csehszlovák Köztársaság idején Masaryknak több műve magyarul is megjelent. Sajnálatos, hogy a kiállítás ezeket nem mutatta be. Remélhető azonban, hogy T. G. Masaryk néhány ma is időszerű müvének a magyar nyelvű újrakiadására nem kell évekig várni. Balázs Béla HORVÁTH ÁRPÁDRA emlékezve A Jedlik-kutatás egyik legjelentősebb személyiségétől kell elbúcsúznunk: meghalt dr. Horváth Árpád. A megdöbbentő halálhír — a sors. ugye mily kegyetlen tud lenni —, Jedlik Ányos István (1800—1895) születésének 190. évfordulójára rendezett emlékest egyik előadása közben érkezett. A jelenlévők egy perces néma csenddel tisztelegtek a kivételes tehetségű ember és iró emlékének. Csupán megismételhetem: több mint nyolc évtized terhével háta mögött — meghalt Budapesten Horváth Árpád. Mosta megkésett búcsú pillanatában talán nehéz lenne kellőképpen felmérni és méltatni munkásságának. Az 1907-ben Győrött született Horváth Árpád, gazdag és hosszú életpályáját szerény emberként, tanárként. íróként, neves Jedlikkutatóként járta végig. De technikatörténettel is foglalkozott: tankönyvei. Vernéről irt könyve, vagy „A világ nagy felfedezései" című sorozatban megjelent kötete mindezt ékesen bizonyítja. Ö. aki talán az utolsó magyar polihisztorok egyike volt. hogyan is jutott el. a tájainkon — Szímőn — született Jedlik Ányos személyéhez, életművéhez ?Nos. Horváth Árpád egy helyütt maga „mondja el", hogy már diákkorában (Győrben) oly nagy hatással volt reá Jedlik szellemisége — aki 1825-ben Győrben kezdte tanároskodását —, hogy az egy egész életre meghatározta érdeklődését. amely a nevelésre, a technikatörténetre és a Jedlikéletmü kutatására összpontosult. Valljuk meg: Horváth Arpád munkásságáról és személyéről méltatlanul keveset tudunk. Sajnálatos, hogya Magvető Kiadó gondozásában megjelent (1989) Kortárs magyar írók kislexikona 1959—1988. még a nevét sem említi meg. A kitűnő magyar publicista. Körös pataki Kiss Sándor a következő kérdést teszi fel egy helyütt:..(. . .) az ember emléke csak addig él. amíg mi. kortársai, személyes ismerősei vagyunk még valahányan?" Meglehet. Az azonban bizonyos, hogy Horváth Árpád — példának okáért, a szlovák Margita Valehrachová fércműve (Zabudnutý vynálezca) ellenében — olyan alapműveket irt A dinamó regénye (Bp. 1944), Jedlik Ányos (Bp. 1975). és Megkésett világhír (Bp. 1980) címmel a nagy fizikus, a feltaláló, az ember, a bencés szerzetes, az egyetemi tanár. a természettudós, s a nyelvújító életéről és munkásságáról, amelyek még sokáig nélkülözhetetlenek lesznek a következő nemzedékek számára is. Mert dr. Horváth Árpád Jedlikről írt művei, „szellemi földrajzunk térképén" egy igen fontos és kevésbé ismert szeletet tárnak fel előttünk. VÖRÖS PÉTER 9
