A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-20 / 16. szám
A csehszlovákiai magyarok fóruma Csáky Pál írása elgondolkoztató, vitára késztető, hiszen azzal a valamennyiünket érdeklő kérdéssel foglalkozik, milyen lesz helyünk, a magyar nemzeti kisebbség helye a jövő világában, illetve Európájában, a Közös Európai Házban. Úgy gondoljuk, hogy ez a nem is távoli jövőkép sokunkat érint, éppen ezért szeretnénk, ha minden érdekelt kifejtené véleményét lapunk hasábjain, maximum öt gépelt oldal terjedelemben a Csáky Pál cikkében foglaltakról. Várjuk Írásaikat! léket kapott és egyre nehezebben tudott a megadott koordináták szerint irányt változtatni, más hajók viszont a Titanichoz hasonlóan gyanútlan rohantak a jéghegy felé. A vezérhajón úgy döntöttek: nem adnak további utasításokat, minden hajó kapitánya és legénysége maga határozza meg a követendő útirányt. Most körülbelül itt tartunk. A hajók ide-oda hányódnak a tengeren, egy kiadós keleti szélre várnak, amely nyugat felé röpítené őket, közben egyesek már a hajómotorokat is felpörgetnék — ha tudnák, hogyan. Sajnos, a hajócsavarok megrozsdásodtak, az üzemanyag is fogytán van, a fedélzeti műszerek pedig öregecskék. A hajótest is alapos javításra szorul, a kajütöket pedig kényelmesebbé kellene tenni. Ehhez persze a fedélzet utasainak össze kellene fogniuk, pillanatnyilag azonban nem ezzel vannak elfoglalva. Azt firtatják inkább, kinek volt luxuskabinja, holott a jegye eredetileg a harmadik osztályra szólt, s mit kerestek a parancsnoki fülkében olyanok, akiknek fogalmuk sem volt a hajózás tudományáról. Jogos kérdések, kétségtelenül, s idővel okvetlenül vissza kell térni rájuk, most azonban fontosabb, hogy a hajót biztos kézzel kormányozzák, s elvégezzék a legszükségesebb javításokat. A fedélzeten mi. csehszlovákiai magyarok is ott vagyunk. Igaz, többnyire nem a luxusosztályon utazók között, hanem valahol a második osztályon. Méltánytalannak érezzük ezt a helyzetet, szóvá is tettük nemegyszer, de azt is kijelentettük, hogy becsülettel szeretnénk megdolgozni azért, hogy nekünk is egy kényelmesebb kabin jusson. Vajon olyan nagy bűn volna ez? Amikor a csehszlovákiai magyarság sorsáról és jövőjéről töprengünk, nem szabad A hajó utasai 1945 januárjában, Jaltában, néhány kedélyesen mosolygó úr — a korabeli felvétel legalábbis ilyennek mutatja őket — végérvényesen eldöntötte Közép- és Kelet-Európa sorsát, és kijelölte helyét a világ politikai térképén. Holtak és elevenek fölött ítélkeztek. és még csak arra sem méltatták az itt élő népeket, hogy legalább utólag tájékoztassák őket megállapodásukról. Sokan csak az 1948-ban sorozatban bekövetkezett kommunista puccsokból és hatalomátvételekből döbbentek rá, hogy Csehszlovákia. Lengyelország, Magyarország és a többi szocialistává avanzsált ország a Szovjetunió érdekszférájába került, s hajójuk kormánykerekét ezután a Moszkvában megadott koordináták szerint kell forgatnia az ügyeletes kormányosnak. A flotta összeállt: ahány hajó, annyi felségjel és brutto-regisztertonna. Az Anglia ellen felvonuló nagy spanyol Armada lehetett ehhez hasonló. Aki járatos a történelemben, az tudja, hogyan végződött ama nevezetes vállalkozás négy évszázada. Önként kínálkozna a párhuzam, de nem kívánom a balul végződött tengeri hadjáratot összehasonlítani ezzel a több mint négy évtizedig tartott flottamanöverrel, amelynek akarva-akaratlanul mindnyájan résztvevői voltunk. Mostanság úgy tűnik fel: a sokáig oly szabályos alakzatban haladó hajóhad felbomlott. Egyik-másik hajó már korábban abba a hibába esnünk, hogy mindentől elvonatkoztatva vizsgáljuk a témát. Látnunk kell a térség politikai és gazdasági problémáit, össze kell hangolnunk elképzeléseinket a bennünket körülvevő népek és nemzetek törekvéseivel. Sok jel mutat arra, hogy egyesek szeretnék semmissé nyilvánítani mindazt, ami ebben a térségben az elmúlt negyvenvalahány év alatt történt, s a legszívesebben ott folytatnák, ahol a fejlemények 1948-ban megakadtak. A félreértések elkerülése végett, én most nem az ún. szocialista vívmányokról kívánok dicshimnuszokat zengeni; nagyon is jól tudom, hol tartanak ma azok a tőkés országok, amelyek egykor Csehszlovákiával egy szintről rajtoltak. Kimondottan a politikai oldaláról szeretném megvizsgálni a kérdést. A csehszlovákiai gyengéd forradalom azért játszódott le olyan békésen, mert az egész nép akarta, mert mindenkinek elege volt már egy szűk klikk önkényuralmából. A változást a pártonkivüliek és a párttagok egyaránt óhajtották, a párttagok tatán még jobban is, hiszen számukra a párttagsággal járó kötelességek olyan megaláztatásokkal is jártak, amelyeket a pártonkívüliek legfeljebb csak hírből ismerhettek. A kommunista diktatúra megszüntetésére az állampolgárok különböző mozgalmakat hoztak létre, s ezek a felvállalt feladatot részben már végrehajtották. Ennek a feladatnak azonban van egy másik fontos része is: elvezetni az országot a szabad választásokig. Nos ez az, ami szerintem sokkal nehezebb. A rendelkezésre álló rövid idő alatt ugyanis nem könnyű felmérni, milyen az ország lakosainak a politikai beállítottsága, a most szerveződő pártok és pártocskák programjai csupa általánosságot tartalmaznak, ráadásul sokukat alig lehet megkülönböztetni egymástól. A Polgári Fórum több irányzat és törekvés gyűjtőmé - dencéje. Az itt tömörülő pártok egyek abban, hogy a totalitárius diktatúrát egyszer és mindenkorra fel kell számolni, ugyanakkor meg kell teremteni a demokrácia és a pluralizmus feltételeit. Az erre vonatkozó elképzelések azonban még nem kristályosodtak ki eléggé, ráadásul a mozgalomhoz csapódtak olyan erők is, amelyeknek az egyéni érdekeik fontosabbak a közérdekeknél. Sokan úgy látták tavaly decemberben, hogy Lengyelország és Magyarország a kelleténél tovább viaskodott a rendszer átalakításával, sok volt az adok-kapok, a vargabetű. a helybenjárás. Ez vitathatatlan, de közben azért történt egy és más. Kialakultak és megizmosodtak azok az ellenzéki pártok, amelyek a szabad választásokat követően felelősséggel odaállhatnak a kormánykerék mellé. A Magyar Demokrata Fórum vagy a Szabad Demokraták Szövetsége a modern nyugat-európai pártokhoz hasonló politikai erőnek számítanak ma Magyarországon. Mind az MDF, mind az SZDSZ centrumpárt, amely az értelmiségiek szine-javát tömöríti. Vajon hasonló politikai erő szervezödik-e Csehszlovákiában ? Véleményem szerint ugyanis sem az OF, sem a VPN még nincs abban a helyzetben, hogy ilyen centrumpártnak tekintse magát. A magyarországi kommunista párt fokozatosan szocialista párttá alakult át, amely már sokkal közelebb áll a nyugat-európai szocialista pártokhoz, mint a szovjet vagy más kelet-európai reformkommunistákhoz. A csehszlovák kommunista pártról ma csak annyit tudni, hogy igyekszik megszabadulni az elmúlt korszak kompromittálódott alakjaitól, ugyanakkor hajlandó a nacionalista „érzelemkitöréseket" is tolerálni, sőt kezdeményezni is olykor-olykor. Ez viszont nem különösebben biztató. Aztán itt vannak az ún. történelmi pártok. Szlovákiában mindig is jelentős bázisa volt a nemzeti alapon szerveződő kereszténydemokráciának, érthető, hogy ez a mozgalom napról napra erősödik, s nem kizárt, hogy a júniusi választások egyik győztese lesz. Félő azonban, hogy ma még nem az a nyugateurópai jellegű centrumpárt, amelynek a legszívesebben látnánk, sokan kimondottan jobboldalinak tartják. Mindezek tudatában joggal felvetődik a kérdés : vajon a több mint 600 ezres lélekszámú csehszlovákiai magyarságnak milyen a politikai rétegződése? Sajnos, erre a kérdésre még nehezebb válaszolni, mint a fentebb elhangzottakra. Nyilván ekkora tömeg (három Izlandot, két Luxemburgot és egy Ciprust tudnánk külön-külön „megtölteni") nem lehet politikailag homogén. A kisebbségi lét azonban az elmúlt évtizedekben bizonyos értelemben az egységesítés irányában is hatott. A magyarokkal szemben megnyilvánuló bizalmatlanságot egyaránt érezhette a parasztember, a szövőnő, a tanító, a gépészmérnök, sőt még az is, aki látszólag a hatalom csúcsai közelében sütkérezett a napos oldalon. Ezért aztán, amikor ránk köszöntött a pluralizmus, sokan meglepődtek azon, hogy a magyarok körében is jelentkezik a politikai differenciálódás Vannak olyanok is — nem kevesen —, akiket ez a megosztottság aggodalommal tölt el. Attól tartanak, hogy a csehszlovákiai magyarság meggyengül és nem lesz képes hathatósan védekezni a különböző támadások ellen. Sajnos, reális alapja van ennek az aggodalomnak, mivel a magyarellenes kirohanások nem politikai hovatartozásunk, hanem magyar mivoltunk miatt érnek bennünket. Hogy szeretnénk már végre saját magunk dönteni a bennünket érintő kérdésekről — ez csak nekünk természetes; a szlovákokat félelemmel tölti el, mert nem tudják vagy nem akarják elhinni, hogy a csehszlovákiai magyaroknak eszük ágában sincs megbontani Csehszlovákia területi integritását. A finnországi svédek és a dél-tiroli németek jól megvannak a többségi nemzettel, pedig ők már szinte többletjogot élveznek. Vajon ilyen állapot nem képzelhető el a jelenlegi határok között a Kárpát-medencében is? A maga módján mind az FMK, mind az Együttélés erre az állapotra törekszik. A különbség csak az, hogy az FMK a VPN-ben látja azt az erőt, amely ezt a gondolatot a szlovákok körében is elfogadhatóvá teszi, az Együttélés viszont úgy véli, hogy maguknak a nemzeti kisebbségeknek kell erre felhívniuk a többségi nemzetek figyelmét. Engem személy szerint e politikai kérdések mellett még jobban izgat kulturális és oktatási intézményrendszerünk sorsának alakulása. Félő ugyanis, hogy a remélt kiteljesedés helyett a beszűkülés időszaka köszönt ránk. A kultúra és az oktatásügy az a terület, amely aligha létezhet központi támogatás nélkül. Az ország gazdasági helyzete azonban korántsem olyan rózsás, mint ahogy azt a Jakeš-féle vezetés sokáig elhitetni próbálta velünk. Igaz, Csehszlovákiának nincs olyan adósságállománya mint Lengyelországnak vagy Magyarországnak, de a gazdasági szerkezetátalakítás itt is életszínvonalcsökkenéssel, munkanélküliséggel fog járni. Takarékoskodnunk kell majd, s nyilván a kultúrára és az oktatásügyre szánt összegek sem emelkednek a remélt mértékben. A csehszlovákiai magyar lapok döntő többsége ráfizetéses, központi támogatás nélkül képtelen megélni. Nem hinnén, hogy ma akadna vállalkozó, aki a kultúrába kívánja befektetni a tőkéjét, s talán évek telnek el úgy, hogy komoly lapok nélkül maradunk. A csehszlovákiai magyar könyvkiadás távlatai semmivel sem biztatóbbak; hazai íróink teljes mértékben ki lesznek szolgáltatva a piac kénye-kedvének. Azok az értelmiségiek, akik a csehszlovákiai magyar kultúra és szellemi élet istápolására tették fel az életüket, valószínűleg állás nélkül maradnak vagy pályát kell módosítaniuk. Feltételezhetően csak átmeneti időszakról van szó, négy-öt évről, amíg önerőből sikerül majd a feltételeket megteremtenünk, de eközben még az a kevés emberünk is, aki eddig volt szétszóródik vagy a jobbik esetben politikussá vedlik át. Alkotmányos és törvényes garanciák kellenének, amelyek megnyugtatnának bennünket, amelyek számunkra is esélyegyenlőséget teremtenének. Ilyen és hasonló gondolatok gyötörnek miközben a zsibongó hajó fedélzetén a korlátnak támaszkodva az idegesen tajtékzó hullámokat figyelem, s alig látom azokat a partokat, amelyek felé ez a hajó kínos lassúsággal igyekszik. S vajon látják-e onnan fentröl, a parancsnoki hídról a nacionalizmus és a sovinizmus víz alatt ólálkodó Szkülláit és Kharübdiszeit ? Csak reménykedni tudok, hogy nem lékelik meg és nem nyelik el hajónkat. LACZA TIHAMÉR 6
