A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-20 / 16. szám
Reménytelenül elfogult vagyok: szülővárosom Pozsony, idestova negyvennégy éve élek a falai között. Nekem a Várhegy, az egykori Zsidó utca, a Hal tér, a belváros szíve, az Orsolyák temploma és a koronázó székesegyház közötti néhány utcácska volt az ifjúság. Reménytelenül elfogult vagyok tehát Pozsony óvárosával: a falakkal, a kövekkel. Úgy, ahogy az ember az ifjúságára emlékszik: egyszerre imádja és gyűlöli naiv lelkesültségert, a lelke mélyén pedig olykor-olykor még restellj is azokat — bár eközben reménytelen nosztalgiát érez akkori kalandjai iránt... így vagyok én is Pozsony belvárosával, ám legfőképpen a Dóm környékével. Amikor meghallom a nevét, a Várkert vastag téglakorlátja jut eszembe, ahonnan szinte karnyújtásnyira van a Szent Márton-dóm tornya, csúcsán a háromszor négy méteres kőpárnával és a Szent Korona három mázsa súlyú másolatával, amelynek legutóbbi felújításakor kis híján két kiló aranylemezt használtak fel. Emlékeztetőül arra, hogy a pozsonyi Dóm a magyar királlyá koronázott 11 Habsburg-császár koronázó temploma. A Várkertnek ez a toronnyal szemközti pontja mindig messzire nézésre késztet. És segít is messzire látni, olykor bámulatos tisztasággal s élességgel. Mert ahogy a fizikai magasság a távolba pillantást segíti, a kövek úgy késztetnek befelé fordulni s vizslatni a lélek és sors, a sors és történelem nem kevésbé párás-ködös mélyeit. Igen, a kövek... Aki kívülről szemléli a pozsonyi koronázó székesegyház szinte minden dísztől mentes, egyszerű és szürke falait — amelyeknek előtörténete 1204-ben kezdődik, s nyilván a Váralján lakó híveknek a négytornyú várból való kirekesztésével függ öszsze —, az aligha sejti, hogy annak belseje mennyi nagy értékű egyházi s művészi kincset rejt magában. De jellegzetes a Dóm azért is, mert a hajdani pozsonyiak lelkét érzékelteti, akik nemigen szerettek hivalkodni, nemigen keresték az olcsó sikert, hanem az elmélyedésben kívánták megtalálni a belső harmónia valóban nemeset és értékeset adó forrásait. Magán a tornyon is hiába keressük a gótikának sokszor cifraságoktól terhes díszeit. Kőépítménye négyszögletes, nehézkesen tömör és erős. Meglátszik rajta, hogy a tatárjárás után kezdték építeni. És hatalmas sisakja sem eléggé könnyed. Talán azért, mert sokszor belesújtott a villám és tűzvészek áldozata is lett. Legutoljára 1833-ban zuhant le, de két évvel később ismét ott állott büszkén a helyén. 1846 óta pedig a tudós Römer Flóris készítette villámhárító védi. A pozsonyi Dóm gótíves csarnokába az északi oldalon lévő román stílusú kapun kell belépni. A félhomályba a mesteri kézre valló színes üvegablakokon át óvatosan szűrődik be a napsugár. Csak a szentély derűsebb, amely jórészt Mátyás királynak köszönheti létét. Északi falán a pozsonyi Dómban 1563-tól 1830-ig megkoronázott 11 király és 6 királynő nevét olvashatjuk Miksától V. Ferdinándig. A szentély alatti kriptában pihennek az 1637-ben elhunyt Pázmány Péter hamvai. Természetesen, a Dómnak ebben a részében találtatik a neoromán stílusú főoltár, Hutterer bécsi szobrász műve. Hasonlóképpen szép az 1403-ból való, gótikus bronz keresztelőkét : a később városbíróvá is lett Ulrich Rauchenwetter műve. A szentélyből néhány lépcsőfokon lehet lejutni a hármas hajóba, amelynek északi falából két kápolna nyílik. Az egyik, a XIV. századból származó. Szent Anna nevét viseli; s ennek egyik elrejtett zugában van az 1486-ban elhunyt Schömberg Györgynek, Mátyás király titkárának és az Academia Istropolitana alkancellárjának síremléke. A másik kápolna Alamizsnás Szent János nevét viseli, és barokk stílusával simulékonyan illeszkedik bele a templom gótikájába. E kápolna aranytól ékes, csillogó márványfalai méltó keretet adnak Donner Rafael szobrászati ékességeinek; a kápolna alatt pedig az 1700-as évek négy bíboros prímása : Esterházy Imre, Csáky Miklós, Barkóczy Ferenc és Batthyány József teteme nyugszik. Közülük Esterházy prímás volt az, aki Donner Rátáéinál 1734-ben megrendelte a Dóm déli oldalán elhelyezett Szent Márton-szobrot. A szoboralak magyar viseletben ül ágaskodó paripán és kardjával kettészeli mentéjét, hogy azt megossza az előtte fekvő meztelen koldussal. A templom falain lévő faragott kődíszek; a Piéta-, a Kálvária- és a Szent András-oltár díszei, a szentélyben a kanonokok neogótikus padsora, a különböző síremlékek, domborművek, rácsozatok mind megérdemlik, hogy elmerüljünk a szépségükben. Említést érdemel még, hogy a pozsonyi Dómnak külön altemploma van, több részes kriptákkal, ahová a prépostokat és ka-4
