A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-04-13 / 15. szám

A XXI. Kazinczy Nyelvművelő Napokat az idén március 22—24-e között rendezték meg Kassán. A rendezvényt a Kassai Ma­gyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimná­zium Csengettyű kórusának rövid hang­versenye nyitotta meg. Ezt követően Ja­kab István, a pozsonyi Komenský Egye­tem magyar tanszékének tanára üdvözöl­te a Kazinczy-napok résztvevőit. A ren­dezvényen jelen volt Neszméri Sándor, a C se madok Országos Vezetőségének veze­tő titkára, dr. Dercze Istvánná, a Magya­rok Világszövetségének képviselője, vala­mint Horváth Sándor, a Kárpáti Igaz Szó főmunkatársa. A háromnapos rendezvé­nyen több magyarországi és hazai előadó referátuma hangzott el. Szabómihály Gi­zella beszédművelésünk időszerű kérdé­seiről szólt; Wacha Imre a publicisztikai műfajokról tartott általános értékű elem­zést. Bencze Lóránt értekezésében — amelyet a rendezvényen felolvastak — ifjúsági hetilapunk nyelvi arculatáról szólt. A további előadások a nyelvváltozással és a nyelvhelyességgel, valamint a nyelvjá­rásgyűjtéssel és annak eredményeivel foglalkoztak. A Kazinczy-napok keretében zajlott le a Szép Magyar Beszéd országos versenyének döntője. Az első kategóri­ában — az alapiskolák versenyében — az első díjat Tarnovszky Gabriella kapta, a második Pál Andrea, harmadik pedig Menyhárt József lett. A második kategóri­ában — középiskolások — az első díjat és az újságírók díját Eszes Attila nyerte el, második helyre a közönség díjával együtt Filip Csaba került, a harmadik díjat pedig Gál Éva kapta. A XXI. Kazinczy Nyelvmű­velő Napokon vendégszerepeit Hegedűs D. Géza és Varga Tibor, Fontos eredménye az idei rendezvénynek, hogy megalakult a Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Tár­sasága, s hogy a jelenlévők elfogadták a Társaság alapszabályzatát. A tudósító itt be is fejezhetné mondan­dóját, a Kazinczy Nyelvművelő Napok eseményeiről, ha ez a rendezvény csak ennyi volna. Szerencsére több is, más is. S erről a többről és másról, úgy érzem, szólni kell. Szinte közhelynek számító megállapítás, hogy a nyelvrombolás egy­ben tudatrombolást is jelent. Ezt a közhe­lyes megállapítást a csehszlovákiai ma­gyar etnikum minden szögletében a hét­köznapok igazságai és tényei mindennél ékesebben bizonyítják. Nem most, jó tíz évvel ezelőtt állapították meg itt Kassán a Kazinczy Nyelvművelő Napokon nyelvünk avatott tudósai, hogy a szlovákiai ma­gyarság nyelvéből a középső nyelvi réteg, amit újabban művelt köznyelvnek monda­nak, eltűnt, s maradt az alsó, a vulgáris, a konyhanyelv és a felső réteg, az irodalom nyelve. Ez a megállapítás a maga csupasz és kegyetlen tényével az imént leírt ket­tős romlás együttes „eredményéből" kö­vetkezik. E nyelv- és tudatrombolás okairól évti­zedeken keresztül érdemben szólni sem lehetett, holott romlásának gyökerei va­­lahányunk előtt ismertek voltak. Az a rendszer, amely a „nemzetiségi kérdést" azzal nyilvánította megoldottá, hogy az anyanyelvi iskolák százait „integrálta", amely a magyar pedagógusképzést szin­te teljesen fölszámolta, amely az anya­nyelv használatát kizárta a hivatalos érintkezésből, nos, abban a rendszerben a kisebbség nyelve csak romolhatott, nem lévén mód az általános művelésre, használatra és fejlesztésre. Gátat vetni a nyelvi eróziónak FOTÓ: KÖNÖZSI Az évenként sorjázó Kazinczy Nyelv­művelő Napok legfeljebb a bajok megál­lapítására voltak elegendők; még mé­lyebb feltárásra sem igen kerülhetett sor, mert az már a politikát — nemzetiségi politikát — sértett volna. (Csak zárójel­ben jegyzem meg, hogy a „középső nyel­vi réteg kiesése" a nyolcvanas évek dere­kán a politikai rendőrség érdeklődését is felkeltette.) Ebből is kiviláglik, hogy a „nyelvművelés" látszólag semleges terü­lete sem volt egészen kockázatmentes terep. Mindebből együttesen következik, hogy a legjobb szándék mellett sem mu­tathatott fel olyan eredményeket, ame­lyek a csehszlovákiai magyarság nyelv­romlását fékezni, esetleg megállítani ké­pesek lehettek volna. Sajnálatos, hogy az idei XXI. rendez­vény ilyen összefüggésekben a csehszlová­kiai magyarság nyelvének, annak valós gondjainak alapkérdéseit fel sem vetette. Jakab István megnyitójában ugyan utalt a nyelvhasználat újabb gondjaira, s ezek megoldatlanságára, mondván, hogy anyanyelvűnk ápolása, fejlesztése folya­matos odafigyelést igényel, de a valódi okok feltárására sor nem került. így a háromnapos tanácskozás az alapkérdé­sek megfogalmazása helyett ismét a részletek peremvidékére sodorta el a rendezvényt. Nem a jószándékot kérdője­lezem meg, hanem az évtizedes beideg­ződések továbbélését. Persze hogy fon­tos tudományosan megalapozott képet nyernünk a szlovákiai magyar rádiózás és televíziózás nyelvi színvonaláról, ám én sokkal fontosabbnak látnám olyan össze­függésben, hogy ?z a „nyelvi színvonal" milyen hatással van — lehet — a szlová­kiai magyarság nyelvi tudatára. Egyálta­lán: kimutatható-e ilyen hatás? Mondom ezt annak ellenére, hogy az előadó szerint .» külső körülmények hatására a nem írott médiákban is javult a szöveg". De: mihez mérten javult?! Mint korábban, az idén is jelentős he­lyet kapott a Kazinczy-napokon a sajtó és a sajtó nyelve, illetve a publicisztikai műfajok kérdése. Azt hiszem, ez az a terület, amelyet egyaránt lehet dicsérni és elmarasztalni. Mert végül is szerzője, szerkesztője válogatja — igénye vagy igénytelensége szerint —, hogy mit, s miként ad közre. így aztán egy-egy lap nyelvi arculatára is az ilyen heterogén általánosítás érvényes. Van jó. kevésbé jó és így tovább ... A publicisztikai műfa­jok alkalmazásának kérdése is megköze­lítően hasonló képet mutat. Csakhogy ez utóbbi esetben a megtanulható szakmai ismeretek — vagy a tanultak elhanya­goltságát — tükrözi a műfaji szürkeség. Vacha Imre megállapítása szerint saj­tónkban négy-öt műfaj dominál. Azt hiszem a Kazinczy Nyelvművelő Napok országos rendezvényeink közül az egyik legfontosabb — ha nem a legfonto­sabb — rendezvény. Valahogy azt kellene végre elérni — elérnünk —, hogy az itt elhangzott előadások, ha nem is a legszé­lesebb olvasói rétegek elé. de legalább az iskolákba a pedagógusokhoz elkerülje­nek. Valami gyakorlati haszna csak akkor lehet a Kassán elhangzottaknak, ha a jobbító szándék szertesugározhat, s ha gátat vethet a nyelvi eróziónak. GÁL SÁNDOR EGYÜTTÉLÉS Azt mondják az okosok, hogy Kö­­zép-Kelet-Európában újra fellán­goltak a nemzetiségi viszályok. Aki magyar sajtótermékeket ol­vas és nyelvtudásának köszönhe­tően hozzájut központi szlovák sajtótermékekhez is, méltán gon- ' dolhatja, a hír igaz. Csak néhány vetületét nem látja az egyszerű újságolvasó, mert beidegződései folytán az az érzése támad, hogy újra minket, magyarokat nyom­nak el. Csakhát a képlet nem ilyen egyszerű. Nemrég jött vissza Ma­rosvásárhelyről egy ismerősöm, aki felháborodva a következőkép­pen kommentálta az eseménye­ket: a román kormány felszólítot­ta Marosvásárhely lakosságát, hogy hagyjon fel a sztrájkokkal, tüntetésekkel, mert a helyzet tart­hatatlan. Ennek ellenére a magyar egyetemisták (láss csodát!) taná­raikkal együtt tovább folytatják sztrájkjukat. Pedig a helyzet való­ban tarthatatlan, már-már polgár­­háború előtti. Ezek után hallom másik ismerősöm beszámolóját. Somorján végre felállították az út szélére a kétnyelvű táblát. Az el­sőt valaki kidöntötte. Fölkerült a másik, amelyen Somorja szlovák nevét valaki piros spray-vel fújta át, mire ezt a táblát is kidöntöt­­ték. A harmadik tábla egynyelvű­én került föl Šamorin felirattal. Újra vörös spray, amely alatt ugyanazon színnel írta ki valaki a következőt: -„Somoja". (Az „r" betű hiánya nem sajtóhiba.) To­vábbi bánatom egy Ötödik sebes­ség című rádióműsor tartalma — mégpedig akkor, amikor ez az adás a Kölyökrádió című egyéb­ként kiváló gyermekműsorral tart randevút. Az egész műsor a ro­mániai magyarok helyzetével foglalkozott és ne haragudjon rám senki, ha azt provokatívan tiszakálmáninak tartom. Sajnos, nem szabadulhatok attól a gon­dolattól, hogy kettőn áll a vásár és mi magunk sem teszünk meg mindent azért, hogy EGYÜTT-ÉL­­HESSÜNK. Európa nemzetiségi viszályokkal nem kíváncsi ránk. A nyugat-európai fogyasztói tár­sadalmak is válságban vannak. Ugyan nem gazdaságilag (mint mi), de saját problémáikat meg­oldván, a német kérdés fölött vitázva nem állnak szóba egy bal­­kanizálódó Kelet-Európával. Tisz­tességes nyugati tőkebevonás nélkül gazdaságunk jelenlegi helyzetében, sajnos, még éhezés­re is számíthatunk. Én pedig tíz év múlva is szeretnék jóllakni és nem zavar, ha szlovák szomszé­dom is kirántott húst süt vasár­napi ebédként.-lovász-3

Next

/
Thumbnails
Contents