A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-06 / 14. szám
Rovatvezető: MACS JÓZSEF ne, mert Helsinki szellemével homlokegyenest ellenkezik, hogy magyar vidékeken olyan orvosok „gyógyítsanak" akik egy szót sem tudnak az ott élő nép nyelvén. Hogy állami ösztöndíjjal és állami költségen szabadon tanulhassanak magyar fiatalok magyarországi főiskolákon és egyetemeken. Hogy minden intézménnyel rendelkezzünk, amely kulturáltságunkhoz szükséges. Hogy a választott és végrehajtó szervekben arányszámunk szerint lehessünk jelen, és ne kerülhessen vegyes lakosú vidékeken a néppel érintkező helyekre olyan személy, aki nem beszéli mindkét nép nyelvét. Egyszóval, mig ezek az életünkhöz és megmaradásunkhoz szükséges, tehát jogos igényeink nem teljesülnek, addig a nacionalizmusnak mindig melegágya lesz Dél-Szlovákia, addig vagy a szlovák lesz nacionalista, aki háborog afölött, amit mi természetes igényként fogalmazunk meg, vagy én leszek nacionalista, aki megfogalmazom a megmaradásunkhoz szükséges természetes igényt. S mivel nem én vagyok az állam és a kormány, az elmúlt évtizedekben a nacionalista mindig én voltam. Összefoglalva: nekünk nem szabad elfogadnunk, hogy a Matica a gyámunk legyen! Még mindig Čič urat idézem: „A Maticára is hasonlóan, mint a Csemadokra, az ukrán szövetségre és a többi kisebbségi és etnikai szervezetre — nagy és felelősségteljes szerep jut." Lám, egy rövid tudósításban máris ott van a bennünket elgondolkodtató jelenség. Ugyanis a társadalmunkat integrálni hivatott Matica miért akar beállni a jogai érvényesítéséért küszködve harcoló nemzeti kisebbségek közé. Netán segíteni akarja, hogy teljesüljön mindaz, amit saját épülésünkre eddig megfogalmaztunk? Befejezésül engedjék meg. hogy még mindig az integráló szerepnél maradva a Csemadok, az Együttélés és a Független Magyar Kezdeményezés aggodalomra okot adó viszonyáról szóljak. Mindjárt azzal kezdem, hogy nekem az égvilágon semmi bajom az FMK-val. nagyon határozott, erőteljes s a nemzetiség politikai követéseiben is következetesnek tartom. Én a Duray-féle politikai mozgalomról nem akarok itt szólni, én ezt a mozgalmat a belépésemmel támogattam. támogatni fogom egyébként is, a Csemadok-tagság nem zárja ki az Együttélés-tagságot, innen is felszólítom a küldötteket, hogy belépésükkel támogassák az Együttélést, hogy tömegességével valóban jelentős tömörülés legyen a politikai élet küzdőterén. Itt jegyzem meg. hogy a Csemadok-tagság az FMK-tagságot sem zárja ki, s ahogy tapasztalom, Déi-Szlovákiában igen jó a kapcsolat a csemadokosok és az FMK-sok között. Ennek ellenére feszültség van, amelynek az eredője, hogy például az FMK nem fogadja el a Csemadokot csúcsszervként. integráló szervezetként, ez pedig akkor értelmetlenné teszi azt a törekvésünket, hogy iktassák törvénybe a Csemadok ilyetén szerepét, hasonlóan a Maticáéhoz. Feszültség van azért is, mert az FMK a november 17-et követő új idők szellemében nem tartja elégségesnek a tavalyi december 6-i Csemadok-megújulást, csupán kozmetikázásnak tekinti, s ezért nem akar asztalhoz ülni a szövetség régi tisztségviselőivel. Én személy szerint hiszem, hogy a feszültséget feloldó lépésünkkel még elérhetjük, hogy a három legfontosabb tömörülés (Csemadok, Együttélés, FMK), az alapvető nemzetiségi kérdések megítélésében közös nevezőre jut. MÁCS JÓZSEF Fotó: Gyökeres György gatódzva építették ki a nemzeti kisebbségi élet formáját. A masaryki burzsoá demokráciában az összetartó értelmiségnek sikerült bizonyos fokig meghatározni a kisebbségi magyarság körvonalait, szerepét és helyét. Hosszú ideig a két nemzet közti híd szerepének vállalása volt az irányadó gondolat. Különböző csoportosulások és szervezetek sok szép maradandó szellemi és anyagi értéket hoztak létre. Nem csak a múlt évtizedekben túlzott előszeretettel hangoztatott „Sarló" mozgalom volt az egyedüli szóra érdemes szervezkedés. Volt ennél több és eredményesebb, racionálisabb tevékenységet folytató társulat és szervezet is — a hibájuk csupán az volt, hogy nem voltak kellőképpen baloldaliak. A háborút követő évek teljes jogtiprása nemcsak helyünk keresését akadályozta KÖZÖS CÉLUNK: EURÓPA Körülöttünk átalakult a világ — a Nyugat mérföldes léptekkel halad a nyílt, demokratikus, az egyén jogait és jólétét szem előtt tartó gazdaságilag stabil társadalom felé. Kelet-Európábán, annak ellenére, hogy évtizedeken keresztül görcsösen hangoztattuk a boldog jövő, a szociális egyenlőség és az egyedüli eszményi fejlődés lehetőségeit, csupán a múlt év hozta meg az igazi nyitást. Jócskán elmaradtunk a világ élvonalától, s most kapkodva igyekszünk a demokratizálódás, a gazdasági és társadalmi liberalizálódás, a fokozatos egyéni és kollektiv jogok elérésének útján haladni. Az elmúlt 40 év emberi és erkölcsi értékeket tönkrezúzó erőszakos. gyarmatosító rendszere a napnál is fényesebben bebizonyította, hogy történelmünk, szellemi értékeink évszázadokon keresztül Nyugat- és Közép-Európához láncolják nemzeteinket. S most egy félévszázados eltolódással itt a lehetőség a „visszarendeződésre". De behozzuk-e ezt az óriási lemaradást ? Kétlem, hogy eléggé érettek vagyunk a hangoztatott magasztos eszmék gyors megvalósítására, tartalmuk valós kialakítására. Meg kell tanulnunk érzékelni e fogalmak pontos körvonalait — a demokráciát, az egyenjogúságot és a kölcsönös tiszteletet. Ennek viszont van egy első és alapvető fokozata: a gazdasági biztonság, a jólét megteremtése — ez nemzeteink, nemzeti kisebbségeink és etnikai csoportjaink első számú feladata. Hol van a mi magyar nemzeti kisebbségünk helye ebben az összekuszált heterogén halmazban? Helyzetünk nem egyszerű, ez egy többparaméteres összetett függvény. Sorsunkat nem mi irányítottuk, nem jószántunkból kerültünk ebbe a helyzetbe. Évtizedek óta keressük önmagunkat, nemzetiségi létünk helyes formáját és értelmét. Közép- Európa történelmének irányítói meghúzták a határokat, senkit meg nem kérdezve, hogy hová szeretne tartozni. Nem volt könnyű a felismerés, hogy ettől a pillanattól fogva már csak kisebbség vagyunk egy másik nemzet keretén belül. Apáink méltósággal tudatosították ezt az új állapotot. Fokozatosan, tapomeg. hanem bennünket, kisebbségi magyarokat is pusztulásba döntött. Az ezt kővető kommunista diktatúra egy nemesebb, közös távlati céllal igyekezett eltörölni a nemzeti kisebbségi problémák és kérdések fontosságát. E nemzedék egy ideig hitt abban, hogy a kisebbségi jogok alkotmányos deklarálása elegendő a lét, a specifikum, a kultúra fenntartásához. Európa fejlődött, s ha kis mértékben is, fokozatosan éreztette hatását országaink, népeink szellemi fejlődésére. A nemzeti kisebbségek problémái előtérbe kerültek és lassan meghatározó tényezővé váltak az egymáshoz közeledő európai államok viszonyában. Nem véletlen, hogy a helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet záróokmánya, valamint az ennek teljesítését ellenőrző bécsi utótalálkozó Zárónyilatkozata és az Emberi Jogok Nemzetközi Föderációjának nyilatkozata kiemelt kérdésként kezeli a nemzeti kisebbségek jogait, helyét a társadalomban. A közép- és kelet-európai államokban végbemenő pozitív változások egy új pályára terelték nemzeteinket. Valóban nincs más választás, mint tudomásul venni a civilizált világ haladásának irányát, és minden erőnkből, a lehető legnagyobb ütemben csatlakozni ehhez. Számunkra csakis példakép lehet mindaz a hatalmas gazdasági és kulturális fejlődés, ami Európa fejlettebb felén történik, s az integrált Európa megteremtése felé igyekszik. De vajon ezt a Közös Európai Házat nem az egyes nemzetállamok épitik-e? Elég erősek lesznek-e a fent említett dokumentumok annak biztosítására, hogy Európa nemzeti kisebbségei is egyértelműen kialakíthatják saját profiljukat. Igen. próbáljuk meg meghatározni önmagunkat. hogy majd azután megkísérelhessük megtalálni helyünket ebben a világban. Viszont itt jön a de! Ahhoz, hogy pontosan körülhatárolt jellegünket, küldetésünket kikiálthassuk, a szlovák nemzet, amelynek keretében együtt élünk, egy apró lépéssel előttünk kell. hogy haladjon a közös Európa felé vezető úton. Viszont a feléledt nacionalista, sőt soviniszta megnyilvánulások ezt erősen megkérdőjelezik. Magyar nemzeti kisebbségünk csupán természetes jogainak deklarálását és megvalósítását követeli. Feltehetnénk a kérdést, hogy hol van a felső határ? Hova vezet jogaink követelésének esetleges fokozása? Egy önálló nemzet kereteinek a kialakításához? Itt kell megmutatkoznia nemzeti kisebbségünk vezéralakjai higgadtságának, ésszerű törekvéseinek. Egyértelmű tehát számunkra az. hogy milyen is lesz az egységes Európa, s milyen helyet foglal el ebben Csehszlovákia, hogy józan helyet biztosítson a magyar nemzeti kisebbség számára? Akárhogy érvelünk, a nemzeti kisebbségek helyét mindig egy bizonyos második vetületben kell értékelnünk. A híd szerepe szép fogalom — gyakran csupán divatos frázis volt — de nem hiszem, hogy a mai átalakuló, demokratizálódó világban kielégitő megfogalmazás lenne. A történelem bizonyította, hogy kisebbségünk asszímilálása kizárt dolog. Már kialakult önmaga szellemi és kulturális identitása, fel tudunk mutatni egy saját kultúrát és értelmiségi réteget. A múltban végzett tevékenységünket és létrehozott értékeinket elemezve csupán megállapíthatjuk, hogy sok a birálnivaló. A külső erők hatására gyakran önmagunk ellen végeztünk megsemmisítő hadjáratot. Viszont egy globális, igen lényeges tényezőt nagyra kell értékelni: Megmentettük magyarságunk létét, nem adtuk fel népünk identitását, nem váltunk jellegtelen néptöredékké. Jelenbeli igyekezetünk alapja ez, és ha ésszerűen, higgadtan fogunk cselekedni, jövőképeink is kifejlődhetnek ebből. Előfeltétele mindennek egységünk megőrzése. Ne engedjük szétforgácsolni (mint erre már annyiszor volt példa) szellemi értékeinket, hatalmas tömegbázisunkat. Már rég tudatosítottuk, hogy csak egy egyetemes magyar nemzet létezik, s mi ennek egyik aktiv összetevőjét képezzük. Történelmünk, irodalmunk, létrehozott szellemi értékeink örök időkre egybeolvasztanak. Az állam, amelyben élünk, egy kölcsönös szerződést kell hogy felkínáljon: együtt építeni ezen országot a cseh és szlovák nemzettel, valamint az itt élő többi nemzeti kisebbséggel és etnikai csoporttal, de teljes jogú állampolgárként, kölcsönös toleranciában és identitásunkhoz való speciális jogunk teljes mértékű elismerésével. Ezen értelmezés és annak gyakorlati megvalósítása nélkül nem érhetjük el az áhított demokráciát. A tudathasadásos állapoton már túljutottunk, számunkra, az adott status quoban csak egy út van: a kettős kötődés, amit a cseh és elsősorban a szlovák nemzetnek el kell fogadnia. Mi elfogadjuk ezt az állapotot, de megköveteljük, hogy emberi méltóságunkat. specifikus helyzetünket a környező nemzetek is tiszteletben tartsák. Jövő nemzedékünkre is bele kell oltanunk ezt a félelemtől és hazugságoktól mentes tudatot. Ha a környező nacionalizmus útját állja elképzeléseinknek, akkor az integrálódó és liberalizálódó Európa által kinyilatkoztatott tételekbe kell kapaszkodnunk, s bízni támogatásukban. Szellemi és kulturális fejlődésünkben közösen anyanemzetünkkel haladunk a fejlődés útján. Egyúttal ki kell használnunk azon előnyünket, hogy legkevesebb két kultúra ismerői vagyunk. Nyitottakká kell válnunk, azonnal reagálva minden jelenségre, ami a demokráciával függ össze. Hinnünk kell abban, hog a Közös Európai Ház minket is vár! DUKA ZÓLYOMI ÁRPÁD 7
