A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-30 / 13. szám
ÜJßJ UEUßtLEßßJ dezése és hozzájárulása nélkül Püspökit Pozsonyhoz csatolják... — Hogy élték meg önállóságuk elvesztését a püspökiek? — kérdem Török Jánostól, a helyi nemzeti bizottság elnökétől. — Mint ahogy annak idején senkitől sem kérdezték meg, hogy akar-e ide a kertek aljába egy vegyiművet, ugyanúgy nem kérdezték tőlünk, akarunk-e a fővároshoz tartozni. Pozsonynak területre volt szüksége, amivel szabadon rendelkezhet. Nem volt itt semmiféle népszavazás — mondja. — Állításában nincs okom kételkedni, mert előttem fekszik a Pozsonyi Kerületi Tervezöhivatal 1961-ben kiadott dokumentuma Pozsonypüspöki irányadó területrendezési tervével, rajta a piros pecsét: „titkos"! Már pedig, ha egy területrendezési terv titkos, akkor aligha népszavazás útján kívánják eldönteni, hogy mi valósuljon meg belőle! A terveket nézegetve, az elképzeléseket olvasva mindenesetre az a gondolat járkál a fejemben, hogy milyen szerencse, hogy nem voltunk, vagyunk olyan gazdagok, hogy ezeket a terveket a felvázolt ütemben meg tudták volna valósitani! A dokumentumban ugyanis benne foglaltatik, hogy az egyre inkább Pozsony érdekszférájába kerülő Püspöki idővel Nagy-Pozsony peremvárosa kell legyen, s mint ilyen, alkalmas bizonyos ipari létesítmények befogadására, területén tömbházak épülnek majd. s a 80-as évekre lakosainak száma eléri a 34 ezret. így napjainkban 26 és fél ezerrel többen szívhatnánk a légvonalban mintegy másfél kilométerre tevő Slovnaft füstjét, mérgező kipárolgásait. Ugyanakkor, amikor a Pozsonyi Kerületi Tervezőhivatalban kimondatott, hogy Püspökinek ipari jellegű lakóteleppé kell válnia, azt ▲ Püspöki főutcája. Előtérben az első világháborúban elesett katonák emlékműve. is elhatározták, hogy mezőgazdasági jellegét viszont meg kell őriznie. Pozsonynak szüksége van éléskamrára. Hogy a fő zöldség-, tej-és húsellátó szerepet s a környezetszennyező létesítmények szimbiózisát T. J.: — Ahogy csak lehetett, kihasználta a főváros a püspöki népet. Szinte minden középületet Z-akcióban építtetett fel vele, s végén mégcsak nem is lett a fakié az, amit felépítettek ... N. V.: — Nem hiszek én már senkinek! Ami itt az elmúlt időben történt... no igazán semmi okom rá, hogy valakinek is higgyek! Hát ide hallgass! A 60-as évek elején felépítettük az iskolát. Végig azt mondták nekünk, hogy magyar iskola lesz. Jobbára mi magyar szülők jártunk oda, mert hisz a mi gyerekeinké lesz. Mire átadták, kiderült, hogy a szlovák iskolát költöztetik be az épületbe. A mi gyerekeink járhattak továbbra is délelőtt meg délután iskolába ide a templom mellé meg Szúnyogéiba. A nagy szlovák iskolában pedig akkor még alig volt gyerek. hogyan tudták elképzelni e tervek kiagyalói, arról fogalmam sincs. A tervek megvalósítása azonban, szerencsére, pénzhiány, tiltakozások (?!) miatt — nem tudni — egyre későbbi időpontra halasztódott, mígnem 1983-ban került ismét napirendre a falurombolás terve. Az első periódusban 320 házat tüntettek volna el a A pestisjárvány emlékére készült Szent- * háromság szobor föld felszínéről. E kertes házakon kívül még a nagyobb kerteket is elvették volna, hogy besűrítsék a települést. Nem tudom, utánaszámolt-e valaki, hány fát vágtak volna ki ilymódon? Én megtettem: közel 10 ezret. Évtizedes, nagy lombú fákat — a Slovnaft lába mellől... Meg is kérdeztem a hnb elnökét, mennyi büntetést fizettetnek, ha valaki kivág egy köztéri fát. — Úgy 5—10 ezer koronát — hangzik a válasz. — És ezekért a kertekből kivágandó fákért mennyit fizettek volna ?... Ezek a magántulajdonban levő fák valószínűleg másképp szűrik a levegőt, mint a köztériek, mert — mint kiderült — értük nem járt volna kártérítés. — Tudja, a magántulajdon nálunk egészen más elbírálás alá esett, mint a közvagyon. Remélem, a jövőben ez is változni fog — mondja az elnök. Az 1990-es év Püspöki életében is változásokat hozott. Ez év januárjában megalakult a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom helyi csoportja, s a püspöki lakosok, szlovákok és magyarok együtt, megkezdték harcukat a város érdekeiért: követelik a falurombolás leállítását, érvényt akarnak szerezni a tiszta levegőhöz való legelemibb joguknak. Ez utóbbiért, ha kell, perbe szállnak a közeli környezetszennyező üzemekkel, a Slovnafttal, a Hydrostawal. a gabonaszárító és -tisztító üzemmel, stb. Rendszeres méréseket követelnek, hogy tudják, milyen fokú a levegő és a viz szennyezettsége. Teljes a lakosság egyetértése abban, hogy valóban emberi körülmények között akarnak élni. Közel sem volt ekkora az összhang a harmadik követelés, a kétnyelvű feliratok visszaállításának tekintetében. Ez az igény felkorbácsolta az elmúlt évtizedben többségbe került (58-as százalékaránnyal) szlovákság kedélyét. Nehezen tudják megérteni, hogy a magyarok tulajdonképpen csak az 1971 előtt is létező állapotokat szeretnék e téren visszaállíttatni, s törekvésüknek egyetA. 0.: — Épp ideje lenne, hogy aki szlovák kenyeret eszik, az tanuljon meg szlovákul! Ha egy szlovák kimegy Angliába vagy Svájcba, akkor meg kell tanulnia az állam nyelvét. A magyarok még mindig nem tanulták meg, hogy hol élnek? D. M.: — 1979-től vagyok püspöki lakos, s nem tagadom, hogy kezdetben idegesített, amikor az üzletben és az utcán hallottam, hogy magyarul beszélnek az emberek, de soha nem szóltam rá senkire, hogy miért így beszél. Így igazán mellbe vág, hogy azt mondják, hogy nálunk ők el lettek volna nyomva ... Cs. N.: — Miért nem akarják megérteni. hogy nekünk nem azért kell a magyar felirat, mert nem értünk szlovákul. Erről szó sincs. De ahhoz, hogy otthon érezhessük magunkat az is kell, hogy érezzük, teret adnak nekünk is és nem a pokol fenekén látnának legszívesebben. len célja van csupán: itthon szeretnék érezni magukat. Senkinek sem lehet érdeke, hogy állandósuljanak ezek a püspökiek szájából gyakran hallható panaszok, hogy, „itt születtem és mégsem érzem magam itthon ..." A hallgatás évtizedei során felhalmozódott sérelmek végré-kikivánkoznak az emberekből — szlovákokból, magyarokból egyaránt. A falugyűléseken már ki is mondják, amit eddig is nehezményeztek, de kimondani nem mertek. Az elmúlt negyven év alattomos, nacionalista, egymásra uszító politikája, amit az internacionalizmus örve alatt „remekül" sikerült felülről irányítottan manipulálni — remélem, nem fogja sokáig éreztetni a hatását. Mert e mentalitásában nagyon is hasonló nép együttélésével nem lenne baj, hisz sosem a nemzetiség, hanem a személyiség a feltétele annak, hogy valakit az egyéni kapcsolattartás szintjén elfogadunk-e vagy sem. A most mégis fel-fellobbanó indulatok hátterében az a következetes történelemtanítás áll, mely évtizedek óta a két nép közötti ellentéteket hangsúlyozta, s a hatalomgyakorlást csak önkényuralom formájában tudta elképzeltetni az emberekkel. Ettől mindanynyian fertőzöttek vagyunk. A jövőben — remélem — Püspöki népe, s az egész ország tudatosítja majd, hogy nincs demokrácia ott, ahol privilégiumok vannak, s egy kisebbség közérzetéről nem a többség, hanem az érintett fél vallhat csupán. Az elkövetkező falugyűlések pedig kivétel nélkül minden helyi lakos egyre javuló közérzetét kell. hogy szolgálják. (Folytatjuk) CSANAKY ELEONÓRA Fotó: Gyökeres György
