A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-03-16 / 11. szám

pott kritika, valamint nem kevés utánajárás eredményeként újabb munkaerőt tudtunk biztosítani a tánckar élére. így 1983-ban belépett Katona István és a 30. évfordulóra már ő készítette a Tavaszköszöntő című műsor felét. E felemás bemutatót követte egy évvel később az Útravaló című kamaraműsor. Zenészeink közül néhányan évekig járták az országot nevelőhangversenyekkel. Ezek szereplőiből hozták létre a régi korok zenéjét játszó Gaudium csoportot. 1986-tól a együttesünkben muzsikál a Ghymes zenekar.

VARGA E.: Az idei bemutatóra érett meg az a szándék, hogy az egyes művészeti részlegek teljesen önállóan dolgozva önálló műsorokat készítsenek. Hangsúlyoznám, hogy ez a szerkezetváltás természetes folyamatként zajlott, hiszen a közel 120 szereplős nagy műsorok előadása nem eléggé kifizetődő, ennyi szereplővel hazánk magyarlakta falvainak nagy részét nem tudtuk meglátogatni, mert nem lett volna hol fellépni. A társulat így nem eléggé mozgékony és ami a legfontosabb, a „triós" műsorszerkezetben való gondolkodás mindenféle művészeti igényt, színvonalat eleve megkérdőjelezhet.

Vlára tehát a Gaudium, az énekkar is a zenekar, valamint a Ghymes és i tánckar önálló műsorokkal rendelcezik.

— Megtudhatnánk a készülő jubieumi műsorról valami közelebbit?

íARGA E.: A bemutatók március 26- ól 31-ig zajlanak. A sort 26-án hétön a Gaudium indítja vendégeivel a Clarisszák templomában. Nézőink endhagyó ének-zenei hangversenyt áthatnak szerdán, ennek második észében Vavrinecz Béla Hajnaltól tajnalig című Színpadi játékát muatjuk be. Csütörtökön lesz a tánc;ar és a Ghymes bemutatója. E műor címe Kötődések és a rózsavölgyi Ružinov) művelődési házban láthatjk. Erről talán ennyit.- És a szombati nap ?

ARGA E.: Ez a gála. Az előzőek moúkmüsoraként kerül színpadra a zakszervezetek Házában.

— Sokan úgy tekintenek az Ifjú Szivekre, mint központi együttesre, és mint a hazai magyar amatőr néptánc mozgatom csúcsára. Amikor viszont hullámvölgyben volt, legalább ennyien lemondtak róla. Ha valóban központi együttesként tartjuk számon, mennyiben lehet az amatőr szakma segítségére ?

KULCSÁR T.: Az együttes megalakulásától úgy képzeltük és valósítottuk meg ezt a segítséget, hogy a nálunk öt-nyolc évig táncoló-zenélő-éneklő iskolások, egyetemisták tanulmányaikat befejezve, hazavigyék az itt szerzett tudást is. Hogy ez a hatvanas években mennyire sikerült — megérdemelné a különboncolgatást egy hosszabb tanulmányban. A hetvenes évek hullámvölgyében természetesen az efféle segítség sem jöhetett számításba. A nyolcvanas években újra jártak táncosaink vidéki amatőr együttesekhez, a Ghymes tagjai pedig kezdő zenekaroknak segítettek.

VARGA E.: Központi rendezvényeink szakmai összejövetelein merült fel többnyire az az igény, hogy együttesünk is támogassa módszertanilag az amatőr csoportokat. Amióta hivatásos koreográfus vagyok, úgy érzem, hogy ez az igény megfogalmazódik ugyan, ám hiába várom a tanulni vágyókat. Pedig mindenkinek, aki rákérdezett, elmondtam: rendelkezésére állok az Ifjú Szivek hang- és videotárával együtt. Aki fölkeresett, annak mindig segítettem. Egyébként bármennyire tekintenek központi együttesnek, a módszertani, szakmai segítség elsődlegesen az erre hivatott és létező intézmények feladata.

Az Ifjú Szivek Magyar Dal- és Táncegyüttes a nyolcvanas évek elejétől birkózik az útkereséssel, próbálja megtalálni azt a formát, amely szerkezetéhez a legmegfelelőbb. Sajnos, a sok pozitív változás ellenére is jogtalan bírálatok érték az együttest, hangoskodók követelték, hogy szűnjék meg a nagyzenekar, az énekkar, mert ebben látták a megoldást arra, hogy az együttes valóban az autentikus magyar néptánc és népzenei kultúrát vigye színpadra. Ma már látható, hogy az Ifjú Szivek megtalálta a formát. S hogy milyen tartalommal tölti meg, ezzel a kíváncsisággal látó gatom meg az ünnepi műsorokat. Kérem a tisztelt olvasót, tartson velem!

LOVÁSZ ATTILA

Fotó: Jozef Mýtny és Danie! Zachar

••• Már messziről felismerem, pedig sohasem láttam. Az én fajtám ez. Faluban született, de sivárnak találta, elment szerencsét próbálni a városba. Öt-hat év múlva már azt gondolja magáról, hogy tősgyökeres városi, pedig dehogy! Nem tapad az aszfalt a talpához. Jön felfelé a lejtős utcán, két kezét bundás farmerdzsekije zsebébe teszi, fejét lehajtja, előreszegi. Nem is kövér, mint ahogy a telefonba mondta, még csak nem is molett. Az arca dundi.

— Az apámtól örököltem — mondja később, amikor már egy presszóban beszélgetünk. — A Bolya rokonság ilyen kerekképű.

— Mi szél hozott Prágába ? Vagy nem is szél volt, hanem orkán?

— Nem hozott engem szél, magam jöttem, szerettem volna többet látni a világból.

— Menekültél tán valami elől, hogy ilyen messzire futottál?

— Dehogy! Mi elől menekültem volna ? Nincs nekem bűnöm.

Amikor két óra múlva elbúcsúzunk, én is úgy érzem, hogy nincs bűne. Inkább tekinthető áldozatnak. Ö az, akit az általános iskolából katonai pályára küldtek.

Menekülés, vagy mégsem?

Nem azért, mert valami különleges haditehetséget fedeztek fel benne, hanem azért, mert teljesíteni kellett az írásos utasítást. Mert minden iskolából egy bizonyos számú gyereket katonai iskolába kellett íratni. És az igazgatók nem tudták megvédeni a gyerekeket. Egyet — nagyobb iskolában kettőt-hármat — fel kellett áldozni ahhoz, hogy a többi szabadon választhasson. Nem azt állítom, hogy minden katonaiskolába küldött fiatal élete kisiklott, hanem azt. hogy aki sikeres hivatásos katona lett, az azzá lett volna a többiek elrontott élete nélkül is. Mert velem szemben most egy elrontott életű ember ül. Ö még nem tudja. Nem is panaszkodik. Természetes súlyukkal peregnek szájából a szavak.

— Pár hét után otthagytam a katonaiskolát. Nem is akartam én soha odamenni. Hazajöttem, örültem, hogy felvettek az Elektrosvitbe dolgozni. Fiatalon nősültem, „fóliás" faluba. Na, ez már igazi melléfogás volt. A szülőkkel, nagyszülőkkel közösen laktunk. Akkor már a szövetkezetben dolgoztam. Gyalogmunkás voltam. Reggel, munkába indulás előtt én szoktam zuhanyozni, aztán, ha megjöttem a munkából — mondjuk szalmagyűjtésből — akkor ismét és ha jól megizzadtam a fólia alatt, akkor is. Nahát! Hogy mekkora botrány lett belőle! „Mert te mindig csak a vizet folyatod! Ki fogja kiszívatni a pöcegödröt ?!" — rikácsolták körülöttem. Nem is tartott sokáig ez a házasság. Katonaság után már nem mentem vissza. Azokat az embereket csak a pénz érdekelte. És a paprika. Ha nem jött jég, akkor volt paprika és akkor boldogok voltak, mert lett pénzük. Szerintem a pénz boldoggá még nem tett senkit, de az igaz, hogy a boldogsághoz pénz is kell. De lelki élet, szépség is.

— Hogy érzed magad magyarként Faágában?

— Remekül. Jó most Prágában magyarnak lenni. Nem olyan, mint volt a katonaiskolában, vagy Szlovákiában. Becsülete van most a magyarnak. A vendéglőben, sör mellett, szabadon beszélnek az emberek. Én meg pincér vagyok és hallgatom. Már nyáron a magyarországi változásokat figyelték, példaértékűnek tekintették, irigykedtek is néhányan. Már akkor megmondtam nekik, hogy nektek is lehetne olyan életetek, ha nemcsak a sör mellett mernétek szólni. Itt hangoskodtok, de ha bemegy egy elvtárs a gyárba, már tapsoltok. És közben az átlagember a fizetéséből nem tud semmit megvenni. Nyaralásra például már nem futja. Május elsején százezer torokból visszhangzott az „Éljen a CSKF*", de az áremelkedés miatt itt veritek egymást. Bosszantott ez a kétszínűség. Aztán a diákok megadták a végszót. Talpra állt a nemzet és kimentünk az utcára.

— Cseh szóval alszol el, azzal ébredsz. Hogy éled meg a kétnyelvűséget ?

— Tévedés ne essék! Nem cseh szóval alszom el. A BBC magyar adása itt jól fogható. A magyar szó otthon van a lakásomban. Ha csehek között élek is, nem lett belőlem cseh. Magyarnak születtem, az is vagyok. Ezt a környezetem tudja rólam és soha senki ezért még nem bántott.

— Miért jelentkeztél a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségébe?

— Annak a felhívásnak nagyon megörültem. Már nemcsak az otthoniaknak lesz Csemadokuk. nekem is lesz szövetségem! A közösséghez való tartozás vágya is él bennem, meg a kíváncsiság és természetesen új barátokat, ismerősöket is keresek, az is jó lesz, ha a nyelvet gyakorolom, nehogy elfelejtsem.

Fiatal barátomnak nem kell attól félnie, hogy elfelejti az anyanyelvét. A családja, a faluja, az iskolája büszke lehet rá, jól feltarisznyázta. Megannyi vakvágány után mára szakképesítést is szerzett. És neki van igaza, ha nem azon töpreng, hogy mi lett volna, ha ... Hanem megy az álmai után. Igaz hittel, reménységgel, akaratos tisztességgel. Lásson és tegyen magáévá minél nagyobb darabot a világból.

FISTER MAGDA

Gyökeres György felvétele