A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-16 / 11. szám
n jj Major Lajos: „SOSE VOLTAM PROFI.. Fister Magda: A FÖLD NEM ERESZT... Nagy Ildikó: VÉGVESZÉLYBEN HELYÜNK A VILÁGBAN (vŕta) Dr. Jávorka Ágoston: EGY AMATŐR CSILLAGÁSZ KESERVEI Lacza Tihamér: MAGYARSÁGISMERET SZÉLMALMOK ÉS TULIPÁNOK (Hollandiai riport) Lapzárta: 1990. II. 21. Cimlapunkon Prikler László felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 81 5 85 Bratislava, ul. Čs. armády 35 Főszerkesztő: Lacza Tihamér Telefon: 332-919 Főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Krát S. Klára Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne z. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 81 5-85 Bratislava. Index: 492 11. A HET 1968. március 24-én megjelent száma hozta nyitvánosság• ra „A Csemadok Központi Bizottságának állásfoglalása a CSKP KB és az SZLKP KB januári határozatával kapcsolatban és javaslata a nemzetiségi kérdés megoldására" című dokumentumot. Ön huszonkét évvel ezelőtt a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének főtitkára volt, tavaly decembertől pedig a Szövetség társelnöke. Vajon miként látja most, több mint két évtized távlatából: a szóban forgó dokumentum milyen társadalmi légkörben került a nyilvánosság elé, illetve mi valósult meg belőle a hazai magyarság jogi helyzetéről született akkori alkotmánytörvényben? — Annak idején, az 1968-as januári változások a csehszlovákiai magyarok körében is óriási visszhangot keltettek. Tudtuk, elérkezett az idő, hogy nyíltan is megfogalmazhassuk azokat a követeléseinket, amelyeket a Csemadok-tagok évek óta elvártak tőlünk. Első kezdeményezésként az Új Ifjúság rendezett egy hármas „kerekasztalt", ahol Szőke József, Dobos László és jómagam vehettük számba az itt élő nemzeti kisebbség gondjait. Lényegében ekkor fogalmaztuk meg azokat a gondokat, amelyeket azután a Csemadok helyi szervezetei évzáró taggyűléseiken már követelményekként állítottak fel. Ennek tudatában hívtuk össze 1968. március 12- ére a Csemadok központi bizottságának ülését. Itt kaptuk feladatul a szóban forgó állásfoglalás kidolgozását, amelyben nemcsak az emberi arcú szocializmus elvét támogattuk, hanem azt is leszögeztük, hogy az új történelmi helyzet mind a cseh és a szlovák nemzet, mind az itt élő nemzeti kisebbségek számára a teljes egyenjogúság szellemében teszi lehetővé a nemzetiségi kérdés megoldását. Beadványunkban ezért azt követeltük, hogy törvény szabályozza a nemzeti kisebbségek jogi helyzetét. Kijelentettük, hogy az itt élő nemzetiségeknek nincsenek saját, alkotmányosan választott szervei és államjogilag biztosított intézményei; ezért ezek mielőbbi felállítását szorgalmaztuk. Törekvéseinkre felfigyelve a Csemadok képviselőit is bevonták az alkotmánytörvény-javaslat kidolgozásába, amely azután — egyebek között — azt is leszögezte, hogy az országban élő nemzeti kisebbségek önrendelkezési joggal választott és végrehajtó szerveket hozhatnak létre. Sájnos, az akkori parlament döntő ülése előtti éjszakán egy bizottság törölte az önrendelkezés szót; így ez a 144-es alkotmánytörvényböl ki is maradt! Benne maradt viszont az a tétel, amelynek alapján Szlovákiában létrejöhetett a tárca nélküli minisztert illető tisztség, akinek hatáskörébe épp a nemzetiségi jogok felügyelete tartozott. És az SZNT mellett megalakulhatott az a bizottság is, amelyben a nemzeti kisebbségek képviselői az ö sajátos problémáikat tárgyalhatták meg. A fenti szervekben készítették elő például a képviseleti és a nyelvi törvényt, amelyek már a nemzetiségi kérdés nyílt gondjainak gyakorlati megoldását jelenthették volna. Mindez azonban már nem valósult meg, lett lévén bennünket, akik kidolgoztuk s előterjesztettük e törvényjavaslatokat, megfosztottak mandátumunktól. A helyünkre állók pedig visszaszippantották ezeket a javaslatokat. Van-e párhuzam, és ha igen, úgy • miben az 1968-as ÁLLÁSFOGLALAS, illetve a „harminchármak" 1989-es beadványa között? — Ez utóbbi dokumentom jogi részén jómagam is dolgoztam. Az 1968-ban született beadványból elővettük mindazt, ami ma is aktuális, mert nem valósult meg. Vagy ha igen, akkor félő volt, hogy a Miloš Jakeš nevével „fémjelzett" alkotmányozó bizott-Interju dr. SZABÓ REZSŐVEL ság újra lesöpri az asztalról! Nem titok ugyanis, hogy az az alkotmánytörvény-javaslat, amelyet 1989-ben készítettek elő, nemcsak az 1968-ban elérteknél volt sokkal kevesebb, hanem még annál is csekélyebb jogokat Ígért, mint amivel Csehszlovákia magyarsága az első köztársaságban rendelkezett. Ismét kitettek volna bennünket az államalkotó kategóriából, ismét meg akarták szüntetni a kollektiv jogokat. Így szót kellett ellene emelni, és követelni azt, ami az 1968-ban jóváhagyott 144-es alkotmánytörvényböl kimaradt: az önkormányzat elvét. Mindebből nyilvánvaló, hogy az • 1968 márciusában született dokumentumnak ma is' van még jelentősége, gyakorlati alkalmazhatósága — épp kezdeményezések tekintetében . . . — A jelenleg érvényes alkotmány biztosítja az arányos képviseletet, szavatolja a nyelvi, az iskolaügyi, a kulturális és más törvények fontosságát. Sajnos azonban, huszonegy év alatt nem került sor az itt élő nemzetiségek jogi helyzetéről szóló és 1968. október 27-én kelt alkotmánytörvény maradéktalan gyakorlati teljesítésére. Jelenleg ezért azt tartom a legfontosabbnak, hogy mielőbb alakuljon meg az SZNT-nek az a bizottsága, amely a nemzeti kisebbségek jogait és érdekeit képviselheti, de hasonló szándékkal hozzon létre egy önálló szervet a kormány is. Ahogy ár-, vagy statisztikai hivatal létezik, úgy legyen meg — akár szószólóként — az itt élő nemzeti kisebbségek illetékes hivatala is, természetesen, a kormány irányítása és ellenôržése mellett. E két szerv pedig tegye mielőbb az SZNT asztalára például a nyelvtörvényt! Viarról, mennyiben bizonyult időtállónak a Csemadok 1968 márciusi állásfoglalása déken ugyanis az ellentétek egyik fő okozója, hogy az emberek sok esetben nem tudják: mihez van, mihez nincs joguk. Arról nem is beszélve, hogy amíg a nemzeti kisebbségek gondjait a „magos hivatalok ban" pusztán alulról jövő levelek próbálják helyes mederbe terelni, addig mindig fennáll a veszélye annak, hogy ez-az itt-ott elakad . . . A Csemadok egykori javaslata . milyen területeken és minő formában képzelte el az önigazgatás elvét? — Ez a kívánság gyakorlatilag két területre vonatkoztatható. A kultúrára és az iskolaügyre, tehát oda, ahol valóban elsősorban a saját ügyünkről van szó. Úgy képzeltük el, hogy az illetékes minisztériumban létezzen egy olyan főosztály, amelynek élén nemzetiségi miniszterhelyettes állna. Ha éppenséggel magyar lenne az illető, akkor a főosztályvezetőnek ukránnak kellene lennie, és fordítva. Az önigazgatás elvének megvalósulásával mi magunk, azaz a nemzeti kisebbségek lennénk a felelősek mind a nemzetiségi oktatásügy, mind a művelődésügy színvonaláért. Baj esetén önkritikát kellene gyakorolnunk, nem pedig fölfelé mutogatni, hogy ki, hol és miért felelős... A huszonkét éve született ÁL• LÁSFOGLALÁS miként képzelte el mindazon törvények és rendeletek felülvizsgálatát, amelyeket 1945- től az itteni magyarsággal szemben hoztak ? — Mi 1968-ban pontosan ugyanarra gondoltunk, amit tavaly megismételtünk. A Csemadok központi bizottságának elnöksége 1989. december 27-én levéllel fordult Marián Čatfa szövetségi miniszterelnökhöz, amelyben mindazon intézkedések és rendeletek felülvizsgálatát kértük, amelyek kollektív bűnösség elvéből indultak ki. s aminek hátrányát a mai napig érezzük. Ez minimális követelés volt már 1968-ban is; ma, huszonkét év távlatából pedig igazán aktuális. Minő elképzelések alapján java; softák akkoriban a nemzetiségileg vegyes lakosságú járások területi átszervezését? — Visszagondolva a kisebb járások időszakára a tapasztalataink azt mutatták, hogy azokban egyszerűbb volt biztosítani a megértést, a többnyelvűséget és a közigazgatás is közelebb állt a néphez. A nagy járások létrejötte után viszont alig maradt olyan járás, ahol a nemzetiségiek túlnyomó többségben lettek volna. Éreztük ennek súlyát és hátrányait, de még csak gondolatban sem mertünk ebben tudatos asszimilációra való törekvéseket felfedezni. Egészen addig, amíg a CSKP egyik központi anyagában föl nem tűnt egy olyan mondat, amelyet az akkori első titkár és köztársasági elnök mondott, aki leszögezte: a területi átszervezés a nemzetiségek létszámának alakulásában nem hozta meg a várt eredményeket! Ez már tiszta beszéd volt, s ebből a szemszögből tettük az 1968-as márciusi követelmények egyik pontjává a mesterséges asszimiláció megszüntetését. Ezért követeltük, hogy a nemzetiségi határok figyelembe vételével alakuljanak közigazgatásilag is a járáshatárok. Végezetül: mi az, ami a több ; mint húsz évvel ezelőtti állásfoglalásból és javaslatból mind Szlovákia, mind az egész ország most készülő új alkotmányaiban hasznosítandó? — Valamennyi tétel! Úgy, ahogy azt az Együttélés a demokráciáért és a nemzeti kisebbségek jogaiért néven indult politikai mozgalom a programjában ma tételesen felsorolja. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Gyökeres György 2
