A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-09 / 10. szám
(Annak idején — 1969 őszén — rokonszenvvel és örömmel adták hírül lapjaink, hogy Beke Sándor Kassán új színtársulatot alakított: létrehozta a Magyar Területi Színház Thália Színpadát. Sajtónk és a közönség akkoriban együttérző érdeklődéssel figyelte, miként vállalja s irányítja a társulatépítésnek ama problémáit meg feladatait, amelyeknek már Komáromban is értő, érző szorgalmazója volt. Hét évvel később Beke Sándor kénytelen-kelletlen elbúcsúzott Kassától. Pályafutását Magyarországon folytatta, hiszen a Tháliában ekkorra nemcsak a művészeti vezetői tisztségtől fosztották meg, hanem személyét lényegében az egész hazai magyar szellemi életben nemkívánatossá nyilvánították. Jellemző az akkori társadalmi klímára, hogy 1976-ban egy hosszabb-rövidebb búcsúinterjúra sem futotta újságjaink bátorságából .. Most azonban Beke Sándor újra vendégrendezést vállalt egykori, maga alapította színházában; így kis híján másfél évtized elmúltával ismét együtt ülünk a Thália Színpad társalgójában.) — Kedves Sándor, miként latja ma esztendők távlatából: valóban száműzték. avagy ónként vonult ki a hazai magyar színjátszásból? — Errol meg most sem egyszerű beszélni. Hogy száműznek valakit, az nagyon középkori, bár ezúttal több tekintetben is találó fogalmazás. És hogy kivonultam-e? Részben igen! Az igazság ugyanis az, hogy nemcsak engem állítottak félre, hanem a Thália Színpad körülményei szintén teljesen ellehetetlenültek Egyszerűen szertehullottak azok a remények, hogy a társulat — kassai székhellyel — önálló színházzá legyen. Pedig több Ízben is tettünk erre javaslatot. Például 1976-ban is született egy nagyon komoly beadvány Ezt az akkori hatalom, tehát a kassai kerületi pártbizottság, illetve a kerületi nemzeti bízott ság is élénken támogatta, ám a Szlovák Nemzeti Tanacs újra nemet mondott. így gyakorlatilag reménytelenné vált, hogy a Thaliát fejleszteni lehessen. Ráadásul olyan pletykák is keringtek, hogy a Ma tesz újonnan kinevezett igazgatóját a kas sai társulat likvidálásával is megbízták. Szerencsére, a kelet szlovákiai partbizott ság az efféle törekvéseknek valamelyest útját állta, de a körülmények egy állandó vegetatív halálra ítélték az együttest. Jómagam pedig semmit sem tehettem már a Tháliáért Akkorra nemcsak a pártból zártak ki. hanem a Csemadokból is, sőt még a szovjetbarátok szövetségéből is kitettek. Fekete bárány voltam, aki rendezőként abba sem szólhatott bele, hogy mit játsszon a Thália, vagy kit vegyenek fel színészjelöltnek. Úgy éreztem a jelenlétemmel csak asszisztálnék a teljes leépüléshez. Kapóra jött hát, hogy meghív tak Miskolcra vendégrendezőnek . . . Bő vebben nem kívánom részletezni a dolgokat, mert ez könnyen vádaskodássá, száadott. Es az szintén való igaz, hogy a Thália Színpad — sajnos — az összes magyar színház közül a legrosszabb körülmények között dolgozik. Akár még Beregszászon is jobbak a feltételek, ahonnan két rendezőt is beleértve 18 növendék tanul Kijevben. Ez az ottani hatóságok gondoskodásának tagadhatatlan jele Szomorú hogy a Tháliáról húsz évig érdemben nem gondoskodott senki. Tizenhat színésszel hosszabb távon, nem lehet jó színházat fenntartani. És akkor a siralmas körülmények többi vonatkozásait nem is sorolom. — A Thalia Színpad jövője csupán önálló színházként látszik biztosítottnak ? — Igen, bár látszólag ennek ellentmond, hogy két évtizedig enélkül is fennmaradt. És talón még a jövőben is elkínlódhat, elnyüglődhet ám az nem színházművészet lenne, hanem gyötrődés. Művészetet csak helyből lehet irányítani. — Tágítsuk témánkat a csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszás egészére! Vajon miért eppen a hatvanas évek jelentettek a Magyar Területi Színház felfutásának szép emlékű időszakát ? — Szerintem azért, mert Thirring Viola Gálán Géza, Dráfi Mátyás és mások személyeben is olyan fiatalok jöttek aránylag rövid időn belül a színházhoz, akik új lökést tudtak adni a már-már kifáradni látszó együttesnek. De közrejátszott ebben az 1968 előszelét jelentő társadalmi mozgás is, ami szellemileg és minőségi leg izgalmas előadások születését tette lehetővé. Természetesen, a Tháliának, és így nekem is, a hetvenes évek első fele szintén bőven hozott még szép sikereket. — Sokan úgy vélik: a megtorpanás igazi oka ott keresendő, hogy 1969-ben a látszólag egységes komáromi társulat kettészakadt — Ezt kézből megkontrázom, elvégre a Matesz korábban is játszott már „kétfelé"! Ráadásul — az újonnan szerződtetett szinészjelölteken kívül — azokat hívtam meg Kassára, akik sohasem tudtak igazán beilleszkedni a komáromi együttesbe. A hiba inkább abban keresendő, hogy az illetékes szervek anyagilag egyszerűen nem fejlesztették a szlovákiai magyar színjátszást. Ezt pedig csakis tudatos kifárasztási módszerként értékelhetem. Érveim egyikeként akár azt is felhozhatom, hogy a létszámában 34 ezer főnyi ukrán nemzetiség évtizedeken át nagyobb színházzal rendelkezett mint a Matesz két társulata együttvéve. Vajon mi ez, ha nem a kulturális tárca intoleranciájának iskolapéldája ?! — Mi a feltétele az évtizedes mulasztásokat pótolva, végre aktív kapcsolat alakuljon ki Íróink és a Magyar Területi Színház kozott? — Szerintem elsősorban az írókon a sor, hogy felismerjék az állandó együttélés igényének fontosságát. Például az újvidéki színháznak három író-igazgatója is volt, akik nemcsak minőségi emberek voltak, hanem komolyan vették az irói önmegva lósítás fontosságát is. Romániában viszont Sutö András is szinte naponta bejáratos az ö színházába Az írónak a színházzal közösséggé kell forrnia Járhatatlan út, hogy valaki csak beküldózgeti a darabjait es azt várja, hogy imádjak. Sajnos, a Matesz nem büszkélkedhet a csehszlovákiai magyar írók támogató jelenlétével. Az írók, költők legföljebb a jubileumi elöadá sokon jelennek meg, jobbára felvonulva Mi ez. ha nem az együttélés hiánya? Ahogy ők elvárjak, hogy a színész ismerje KEZDET Él ŕOIVTATM Ez a portré meg 1972 ben készült, a Matesz húszéves fennállásának jubileumi évkönyvébe . . . monkéréssé fajulhatna, én viszont vissza menöleg sem akarok bűnbakokat keresni. — Éppen most. az 1989/90-es évadban húszéves a Thalia Színpad. Ez az évforduló vajon mit jelent személyesen Beke Sándor számára ? — Sokat. Külön örülök, hogy itt ért az a megható pillanat, amikor 1989 novemberében, a jubileum napján a társulat kiutazott ugyan az előzetesen lekötött játékhelyre, de nem vállalta az előadást, mert csatlakozott az ország többi szinhá zának sztrájkjához Akinek csak valami köze volt 1968-hoz, az nyilván megérti, hogy számomra ez hasonló érzést jelentett, mint amikor megszületett a Thália! Pár mondatot mondtam is ezen az eredetileg jubileumnak szánt estén — már amennyit elszorult torokkal ilyenkor mondani lehet; de ennyi is elegendő volt ahhoz, hogy úgy erezzem magam, mint akit erkölcsileg rehabilitáltak. Beszélgetés BEKE SÁNDORRAL — A múltat idézgetve is a jelenről társasunk Kertelés nélkül hadd kérdezzem hát meg: mi kell ma a Thália Színpad talponmaradásához ? — Pontosan ugyanaz, ami eleddig kellett volna: a feltételek és az önállósodás! Ez a társulat a mai napig függőségben és albérletben dolgozik, hiszen még a színháztermet is az Ipariskolától bérli. Nem rosszindulatból említem, de Kassa városa a Tháliának mindmáig szinte semmit sem . . . es egy nem sokkal későbbi emlék: Beke Sándor rendezte Osvald Záhradník: Kinek üt a toronylóra)? című darabját, ami mindmáig a Thália Színpad egyik legemlékezetesebb elöadasa volt 14
