A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-09 / 10. szám
Magyar égtájak Pusztító hullámok nólk 1.. BESZÉLGETÉS DOBOS LÁSZLÓVAL Európa e tájain az íróknak szinte sohasem adatott meg. hogy lelkiismeret-furdalás nélkül visszavonulhassanak „elefántcsonttornyukba", s a művészetet magáért a művészetért, az irodalmat az irodalomért művelhessék. A történelem, a politika kihívását — ha népben, jövőben gondolkodnak — ma sem kerülhetik ki. Egyik legkiemelkedőbb csehszlovákiai magyar írónkkal. Dobos Lászlóval az elmúlt húsz év kényszerpályája után napjainkban nemcsak mint az irodalom művelőjével, hanem mint közéleti személyiséggel is beszélgethetnék. Mai beszélgetésünk kiinduló témája azonban maradjon az irodalom. • — Milyennek látja a csehszlovákiai magyar irodalom jelenlegi helyzetét és jövőjét ? — Nyitott a pálya. Irodalom számára ritkán adódik ilyen alkalom: a mindent lehet és a hogyan tovább dilemmája. Bízom benne, hogy végleg megszűnt a tiltások, a korlátozások, a visszafogások, a mellékutakra terelések, a kényszerű szerepvállalások, a hatalmat kijátszó áttételek, s az ideológia eröszakoltságának az ideje. Irodalmunk mai helyzete? Az idő kihívása, a gondolkodás, s az alkotás szabadsága. Hozzátenném még: megküzdött, megszenvedett szabadsága. • — Ez igy olyan ünnepélyes. .. — Igen, ez kicsit előénekes szöveg, suta örvendezés, de hisz minden hirtelen öröm olyan dadogásféle szavalást szül. Idő kell hozzá, míg a szabadság valósága a tudatunkig ér, hisz a sajátunkká csak a megélt idő válhat. • — S az irodalom szerepe ? — Kétségtelen változni fog. Napjaink meghatározó tényezője a politika, a politikai cselekvés. S nehéz megjósolni, hogy meddig tart a politika markáns jelenléte. A politikai és irodalmi kettős; vonzásuk, viszonyaik, összefonódásaik a magam nemzedékének erős beidegződései. S ezen túl: korjelenség, a háború utáni évek korélménye — és kitörölhetetlen emlékezete ... Az irodalmi progresszió, mint politikai tényező . . . • — Ha ezt részletezné ... — Szinte az ötvenes évek végétől a szlovák és a cseh irodalom a politika alakitó tényezője volt. Különösen a hatvanas években. A hatvanas évek, s maga hatvannyolc, az irodalom frontális támadása volt a diktatúra, a totalitárius rendszer ellen. A Csehszlovák írószövetség első kongresszusa az irodalom első nagy lázadása volt. Lázadt az irodalom és lazított. Hisz a szlovák irodalom erőszakolta ki a koncepciós politikai perek újraértékelését, Írók fogalmazták meg elsőként a szlovák államiság megoldásának szükségességét. Ehhez hasonló vonulat nyomon követhető a csehszlovákiai magyar irodalomban is. Fábry Zoltán európai nagysága az antigondolkodásnak, az antitotalitarizmusnak. A hatvanas évek irodalmi publicisztikája, a kisebbségi lét sérelem-regényei már az antigondolkodás, a demokráciát követelő és demokráciát építő tényezők. Egyáltalán irodalmunk kibontakozó és megerősödő realizmus-szemlélete önmagában is antitétele a diktatúrának .. . Az irodalmi antigondolkodás évtizedekig alakuló szövődő erő . .. A hatvannyolc utáni két évtized pártpolitikája lefokozza az irodalmat, kiszorítja a társadalmi cselekvés területéről. A társadalmi történések szempontjából az elmúlt húsz év az irodalom abszenciája: az irodalom egy részét lefizetik, megveszik. Az antigondolkodást száműzik, figyelik és üldözik, igy aztán a politikai reformmozgalom hatalmas diktatúraellenes hullámában az az irodalom már távolról sem tud olyan erejű tényező lenni, mint a hatvanas években volt ... S persze, most a dolgok természete is más, most már nemcsak a „szocializmus" megjavításáról, liberális kozmetikázásáról van szó, hanem a diktatúra megdöntéséről. Itt már a reformpolitika tömegereje feszül szembe a diktatúrával... Az irodalom, művészet itt évtizedeket átfogó antidiktatúra üzeneteivel van jelen: aktiv politikusként, szónokként, szervezőként egy más politikai formáció alakítójaként. Azaz: az irodalom kialakította antigondolkodás ekkorra már a politika tulajdona lett. Hallatlan izgalmas dolog lesz megrajzolni az 1989-es forradalom természetrajzát és tápláló forrásvidékét. • — Milyen konklúziót vont le az Írók legutolsó közgyűléséből? Generációs problémának vagy politikai másképpgondolkodásnak tulajdonította a kialakult szakadást? — Izgalmas sereglés volt, egy korszak kultúrpolitikája ült a vádlottak padján. Az irodalmat megalázó s kihasználó kultúrpolitika. Sajnos, árnyék vetült jeles szlovák Írókra is. A végrehajtókra, azokra, akik végigcsinálták, végignézték oktalanul perbefogott irótársaik megvesszőzését, kitiltását az irodalomból. S fél élet hosszán eljártak mellettük szamaritánus vállveregetö, alibista félmosolyokkal . . . Erkölcsi elbukások. Tagja voltam a közgyűlést előkészítő akcióbizottságnak, lapozhattam sokféle írást... Mennyi elgyengülés, megroggyanás, behódolás a hatalom kínálatainak és csábításainak ... Tükröt tarthattam a magam elgyengülése elé is. S a konklúzió lehangoló. Mindenre akad ember, s a felelősek még a legképtelenebb magatartásra is keresik önigazolásukat. Erkölcsi szempontból nagy hullámvölgy irodalmaink számára az elmúlt két évtized. Konklúzió: nemzedékek illúzióvesztése. De a szocializmusba vetett naiv hittől menynyi idő telik el a kiábrándulásig? És a diktatúrával való szembefordulásig? Mennyi ideig tart az egyezkedés kényszere és szándéka ...? A magam keserű tapasztalata az, hogy a diktatúrával nem lehet egyezkedni... Erkölcsi elszámolás volt ez a közgyűlés, voltak vádlók és vádlottak, de győztes senki. Egyszerre volt ez temetés s remélem feltámadás is. S hogy szakadt ketté a valamikori írószövetség? Nyilván több oka van, szemléletbeli, nemzedéki, erkölcsi. Különös rosszat én nem látok abban, értelmét végső fokon a közeljövő müvei döntik el. • — Milyen a Madách Könyvkiadó, a könyvkiadás helyzete és mire számíthatunk a jövőben? — A kiadó az elmúlt két évtized sokféle pusztító hullámai ellenére is talpon maradt. Nem tudom, van-e még egy olyan magyar intézmény, amelyet annyiszor feljelentettek volna, mint ezt a könyvkiadót? Közel egy évtizeden át éppen valamikori vezetője tette ezt. Ennek ellenére a hátul állók építettük. 12
