A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-02 / 9. szám
„úriember", akit a köznapi szóhasználatban striciként, kitartottként szokás emlegetni.) Bea F. egyébként sohasem volt férjnél, a személyazonosságijában pedig az áll, hogy ápolónő. — Harmincöt fölött már nem könnyű a nívót tartani — mondja őszintén, és óvatlanul a tükörbe pillant —, de ha egyszer kell a pénz, mit csináljak . . . — Mire kell ? — Nézze, sokan azt hiszik, hogy minden pénz a zsebünkben marad. Az igaz ság az. hogy valamit a védőimnek is juttatok belőle, és hát józanul aligha lehet végigcsinálni ezt az életet. A konyak viszont pénzbe kerül. Es magas a rezsi is, elvégre a ruha, a fodrász, a smink nem olcso mulatság. Meg aztan mások is igyekszenek megélni belőlünk. Ahhoz, hogy külföldi, pénzes pasashoz jussak, nemegyszer a portásnak, a pincérnek is adni kell. Különben egy hazaival tölthetem az időmet. — Mi baja a belföldi hódolókkal? — Csupán annyi, hogy a többségük nem hódoló, hanem durva és vékonypenzü . . . — És a külföldiek mind úriemberek ’ — Nekem még sohasem volt bajom velük. Ráadásul nem is ertem egeszen pontosan, hogy mit mondanak közben, így azt álmodom bele a szavukba, amit én akarok .. Zita F. huszonegy éves. Némi „sietséggel" Bea F. lánya lehetne .. . Mas lapra tartozik, hogy a nagyszemü, sötét hajú, dúskeblű Zitának van már egy héthónapos kisfia, akire most a nagymama vigyáz Zita és Bea között pusztán annyi a „rokonság", hogy esténként gyakorta ülnek egymás mellett a bárszéken. — Nézze, jól akarok élni, és ahhoz pénz kell. Ha nekem új csizmára szottyan kedvem, ne kelljen rá fel évig kuporgatnom — mondja őszintén Zita. — Mikor ment először egy bárba, pénzkeresés céljával? — Talán egy hónappal az érettségim után. Otthagyott a srácom, és én úgy éreztem, hogy ki kell törnöm a magányból. Feszes vászonnadrágot, lenge, majdnem átlátszó nyári blúzt húztam, es anyámnak azt mondtam, hogy egy kólára megyek . . . A valóságban a Devinbe mentem, ahol alig fél órával később megszólított egy német férfi. Szerencsére, egészen csinos volt, úgyhogy könnyen hangulatba jöttem es éjfél körül lelkifurdalás nélkül fölmentem a szobájába. A tőle kapott pénzen ruhát vettem, és meghívtam egy vacsorára a fiúmat, hogy tisztázzuk: valóban szakítanunk kell-e? Ö azt felelte, hogy az elhatározása végleges. Akár sejtheti is, hogy aznap este újra ott voltam a bárban ... — Ez azután szabállyá vált? —■ Volt időszak, hogy hetente négyszer-ötször is elmentem; de volt úgy is, hogy két-három hétig nem mutatkoztam. Többnyire attól függött, mennyire voltam anyagilag rászorulva. — Mennyi jövedelemre lehet így számítani ? — Ha most malackodni akarnék, azt mondanám, hogy az ilyesmi szorgalom kérdésé. Van, aki egyetlen éjszaka alatt több partnert is vállal. Én inkább a megbízhatóbb férfiakat részesítem előnyben. Úgy tapasztalom, hogy bőkezűbbek. Készpénz és ajándékok tekintetében egyaránt. — Milyen idegen nyelven beszél ? — A németet még a középiskolában tanultuk, most az angolt gyakorlom — Állása van? — Takarítónő vagyok. Délutánonként másfél két óra alatt osszerittyentem a dolgot. — A kisfia kitől van? — Egy olasztól. Azzal hitegetett, hogy elvesz. — Férjhez menni nem szándékszik? — Most már nincs miért elsietnem az ilyesmit. Szívesen élnék külföldön, vagy itt egy jól menő pasas feleségeként. Ne értsen félre, nem a számítás beszél belőlem; hanem az dühít, hogy ami nálunk még csak álom, az tőlünk nyugatra meg délre természetes. Az ilyesmi nagyon bosszant! Es ha ezt tudatosítom, akkor azt sem bánom, hogy éjszakáimat a bárokban és mások ágyában töltöm . . A havi öthatezer korona jövedelem nálunk szép kis summa, a vaiósagban mégis mire megy vele az ember! Ha viszont négys2áz-ötszáz márkát kapok valakitől, azt rögtön másképpen lehet beosztani. — Az AIDS-tól vagy más nemi betegségektől nem tart? Zita először bizonytalanodik el egy pillanatra. — Igyekszem nem gondolni rá . . . — Meddig fog Így élni? — Nem tudom. Nyilván amig nem megyek férjhez. A bőrgyógyászati klinika főorvosa több mint két évtizede foglalkozik a nemi betegségek tárgykörével, méghozzá annak szélesebb összefüggéseit kutatva. Tehát nemcsak „a" diagnózis érdekli, hanem a páciens személyiségfejlődésének vizsgálata is. A doktor tömören fogalmaz, egyesek számára talán mégis meglepő, amit mond: — Először is örülök neki, hogy ön kérdez tőlem, mert a nemi megbetegedések társadalmunkban végtelen idők óta tabunak számítottak . . . Tehát a prostitúció! Szerintem eredendően társadalmi és pedagógiai probléma, mert aki ilyesmire adja a fejét, az nem fogadja el a kialakult társadalmi normákat, a jelenleg funkcionáló értékrendszert, ráadásul otthon is csonka vagy felelőtlen környezetben nevelkedik. Esetleg felnőttként kerül kilátástalannak vélt helyzetbe. A nemi betegségek terjedése így csupán másodla gosan orvosi probléma, hiszen az AIDS-en kívül ma már nagyszerű kórisménk. kitűnő gyógyszereink vannak. — Tehát a nemi betegségek számának növekedéséért ne az örömlányokat ostorozzuk? — Nezze. azért dicsérni is felesleges lenne őket. Őszintén szólva, kissé dilemmában vagyok, hogy most hová is sorolandó hát az „üzletszerű nemi magatartás"? Egy fiskális talpraesettségével a rendőrség erkölcsrendészeti tisztje világosít fel a dologban: — Tiltani tiltjuk, támogatni néni támogatjuk, a gyakorlatban azonban kénytelen-kelletlen tűrjük — mondja, majd kisvártatva hozzáfűzi: — Sok esetben nemigen tehetünk mást, hiszen az örömlá nyok többségének látszatmunkahelye van. A bökkenő nem is ebben van. A baj, szerintem, ott kezdődik, ahol az édes élet nemegyszer végződik. Amikor a szerelem piacán már egy-egy tányér levessel, két-három deci borral is lehet fizetni . . . MIKLÓSI PÉTER „AZONNALI HATÁLLYAL” A következő két főnökömet most egyelőre átugrom, amire több okom is van, de legfőbb, hogy a negyedik főnököm közelítette meg legjobban az elsőt : kretenizmusával, jellemtele őségével, szellemi visszamaradottságával (ha a szellem szót egyáltalán szabad vele kapcsolatban használni). Munkáskáderként választatott ki és került a szocializmus elitcsapatába, azaz a funkcionáriusok maffiájába és onnan a szerkesztőségünk élére, az a tény, hogy az apja régi kommunista volt, mint valami nemesi kutyabőr, végigkísérte és oltalmazta a létét. Magamban csak Azonnal Hatállyal-fönöknek hívtam öt. — Zs. N. L. riportot ir a szarvasbőgésről, különös tekintettel a pártkongresszus határozataira! — Mikorra? — Azonnali hatállyal! Vagy: — Beszámolsz a négyzetes kukoricavetés nagyszerű eredményeiről! — Mikor? — Azonnali hatállyal! És: — Böske, főzzön egy kávét a szerkesztőbizottság tagjainak! — Most? — Azonnali hatállyal! Bizony ez a főnököm nem ismert lehetetlent. Minden parancsa azonnali hatállyal törvényerőre emelkedett, még a legképtelenebb is; súlyosbította helyzetünket, hogy igen feledékeny volt. S ha például szerdán azt parancsolta, hogy írjak arról, miért nem elég savanyú a sóska az Ipoly mentén, csütörtökön számonkérte miért nem adtam még le cikket a magyar értelmiség savanyú képéről. Többször jártam vele riportúton Csehországban. Meg kell hagyni, kint, a „terepen" nem volt kellemetlen. Jókedvűen végigénekelte az utat, leginkább' a következő nótát fújta kissé kapatos, kicsit hamis hangon: „Sáros az utatok, majd csak haza lyukadok a sötétbe!" Egy ilyen útra egyszer a feleségét is magával hozta, s az ő fülébe dalolta hosszú órákon át: „Adj egy csókot kisangya/om előre, A másikat majd megadod jövőre" stb. Pardubicén szálltunk meg, este lehívott bennünket, a gépkocsivezetőnket és engem a bárba, ahol igen gavallér volt. Négy liter bort rendelt egyszerre, félrehivott s mosolyogva megparancsolta, hogy mivel neki fáj a lába, azonnali hatállyal kérjem föl a feleségét táncolni, ugyanezt mondhatta a sofőrünknek is, mert hajnalig fölváltva táncoltattuk a nagyon szomorú, nagyon bánatos főnöknét. A fiatalasszonynak oka volt a szomorúságra, hiszen amolyan búcsú-nászút volt ez a számukra, kb. egy hét múlva a főnök azonnali hatállyal elvált tőle, s egy fiatalabb hölgyhöz költözött. Egyébként már Pardubicéröl hazaküldte őt az első reggeli vonattal, s mi továbbmentünk Náchodra, textilgyári munkásnőkkel beszélgettünk, akik között több magyar is akadt; a főnöknek egy karcsú mátyusföldi fiatalasszony igen-igen megtetszett, nekem tehát megparancsolta, hogy azonnali hatállyal készítsek vele interjút, természetesen a beszélgetésen ő is jelen volt, s mig én jegyzeteltem, addig ő a fiatalasszony térdét simogatta, aminek majdnem rossz vége lett mert váratlanul megjelent egy tagbaszakadt, mérges fiatalember, a fiatalasszony állítólagos élettársa, s dürrögő főnököm csak azért nem pofoztatott meg. mert hát a sofőrrel együtt mégiscsak hárman voltunk férfiak. A dolognak mégis rossz vége lett: az interjút én itthon azonnal megírtam. Az asszonyka elmondta benne, hogy miért hagyta ott a férjét, miért menekült el egészen Csehországba; mint a csapodár szépasszonyok általában mindenért a férjét hibáztatta: azért szökött el tőle, mert az részeges, munkakerülő, rendszeresen, sőt néha rendszertelenül is verte öt, a fizetését nem adta haza stb., stb. Az interjú megjelent lapunkban, s legnagyobb meglepetésemre a főnök neve alatt — szerencsémre. Én ugyan fenemód háborogtam, káromkodtam — de nem sokáig. Mert már a következő héten megjött a fiatalasszony férje Mátyus földjéről, kedves szőke fiatalember, három tanúval és harmincöt igazolással a falu elöljáróitól, bizonyítván, hogy ö milyen rendes ember, nem iszik, csak néha, nem dohányzik csak néha. nem verte a feleségét (csak néha), a felesége volt egy közönséges rima. A főnök feje olyan gyorsan forgott mint a propeller; a cikk az\neve alatt jelent meg, elnézést kért a megbántott férjtől és szigorú „kivizsgálást" helyezett kilátásba. Azonnali hatállyal kiküldte hát az egyik legjobb szerkesztőnőnket, hogy „hallgassa meg a másik felet is". Annyi esze persze volt a főnöknek, hogy elhallgassa: a cikket én ktam, ő csak elorozta — hál' istennek — azonnali hatálylyal. Ilyen volt nagyvonalakban az én negyedik főnököm. Arról a korszakáról Írtam most. amikor a legmagasabban volt fönt az uborkafán. Mert jött egy másik korszaka is, azzal kezdődött, hogy mindenkitől elvette a szerkesztőség kulcsait, s számomra ez rendkívül kellemetlen volt, mert — lakásom nem lévén — a szerkesztői szoba volt az otthonom. — Azonnali hatállyal leadja mindenki a kulcsot a titkárnőnek! Nem akarom, hogy itt valaminek lába keljen. — Te minket tolvajnak nézel, főnök elvtárs ? — kérdeztem. — Azonnali hatállyal! — ismételte, válasz nélkül hagyva a kérdésemet. Ezután egy ideig hidak és kapuk alatt háltam, hiszen a főnök azonnali hatállyal potenciális tolvajjá minősített. Öt aztán néhány hónap múlva bebizonyított lopás, csalás, korrupció, a szerkesztőség több tízezer koronás megkárosítása miatt kirúgták. Illetve: azonnali hatállyal új, jól fizetett pozícióba helyezték. Mert ugye aki elvtárs, az a pokolban is ... elvtárs!!! Zs. NAGY LAJOS Nagy Zoltán illusztrációja
