A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-02 / 9. szám
Magyar égtájak Szigetmagyarság és szottái (Bevezető sorok Nagy Károly Írása elé) Keveset tudunk a nyugati magyarságról, mi, csehszlovákiai magyarok; keveset tudunk, mert évtizedeken keresztül életükről, munkájukról alig jutott el hozzánk érdemben hír. A lapokról, folyóiratokról, szervezetekről nem is beszélve. Persze, a mi munkáink sem kerültek el hozzájuk olyan mértékben, amilyen mértékben az kívánatos lett volna. Mindezek együttes következménye, hogy alig tudunk egymásról, alig ismerjük egymást, egymás dolgait. Tehát évtizedes mulasztásokat kell kölcsönösen pótolnunk, hogy helyreálljon az az egység, amely az egyetemes magyarság számára egyre fontosabb s egyre meghatározóbb érvényű e gyötrelmekkel teli század végén. E rövid előzetest pedig azért mondtam el, mert a nyugati magyarság egyik meghatározó egyéniségéről, a „szigetek" egybefogójárói. Nagy Károlyról és munkásságáról szeretnék pár szót szólni, mintegy bevezetőül az alább következő tanulmány részletei elé. Nos, Nagy Károly nevével a magyarság dolgai iránt érdeklődő az Anyanyelvi Konferencia kapcsán találkozhatott. Magam is legelőbb így találkoztam nevével, majd tavaly a Kecskeméten megtartott Anyanyelvi Konferencián sor került a személyes találkozásra is. A Nyíregyházán született Nagy Károly az 1956-os magyar forradalom szétzúzása után kényszerült nyugatra. Korábban a Nyírségben tanyasi tanító volt. Az Egyesült Államokban előbb pszichológiát, majd szociológiát tanul. Alapítója — s ma is aktív szervezője — a Magyar Öregdiák Szövetségnek, s ugyancsak az ő kitartó szervezőmunkája nyomán jött létre az oly nagy hatással működő Anyanyelvi Konferencia. Több angol és magyar nyelvű tanulmány szerzője Nagy Károly, s több nyugati lap és folyóirat munkatársa. Két forrásértékű tanulmánykötete jelent meg; az egyik a Szigetmagyarság és szolidaritás, a másik a Magyar szigetvilágban ma és holnap. Az előbbihez Csoóri Sándor irt előszót. „Vannak korszakok — Írja Csoóri Sándor —, amikor a kizárólagosság szigorú erkölcse alakítja az ország arculatát, a konok igenek és a konok nemek, de vannak olyanok is, amikor a belátás és a türelem nélkülözhetetlen bölcsessége. Nagy Károly ... minden sorát az a politikára is kiáradó pedagógiai akarat kormányozza, hogy mi, kinti és otthoni magyarok most ne azt keressük, ami bennünket szétválaszt, hanem, ami összeköt." Az újjáformálódó Európában — amiként az egész világon is — az újjáformálódó magyarság egyetemessége általános feladatként jelenik meg az ezredforduló évtizedében. Minden felismerés, minden hasznosítható gondolat, amely ezt az új egységet segíti, kell, hogy a tágabb közösség felé szétsugározzék. Úgy hiszem, az egyesült államokbeli Middlesex Country College szociológiaprofesszorának. Nagy Károlynak a munkássága, „kiáradó pedagógiai akarata" ezt az egyetemességet sugallja és szorgalmazza. Az alábbiakban a Szigetmagyarság és szolidaritás című kötetéből mutatunk be szemelvényeket. GÁL SÁNDOR NAGY KÁROLY KETTŐS NEMZETI TUDAT z utóbbi években megint a magyar közgondolkodás tárgya lett a nemzettudat, a magyarságtudat, a magyar identitás-, tehát én- vagy mitudat, vagyis sommásan: a magyar nemzeti öntudat kérdése. Sokszor inkább hiányának kérdése az elemzések tárgya, különösen ifjúságunkkal kapcsolatban: tőlük sokszor programszerűen tagadta-tagadja meg a társadalom a nemzeti együvé tartozás, a hazaszeretet, a nemzeti büszkeség érzéseinek lehetőségét. Hogy a kérdésre: „e tájék mit jelent," Radnóti természetességével tudja mondani egy ember: „Itthon vagyok," azt sokszor tette nehézzé olyan állapot, amikor az ember „nem leié honját a hazában," mert tiltották, s tiltják sok helyütt még ma is „a szókat, miktől egyszer futó homokok, népek, házak / Magyarországgá összeálltak". A nemzettudat zavarait is elemzik sokan, kimutatva azt is, hogy az emberséggel, demokratikusan fejlődő nemzeti öntudat progresszív, pozitív, közösségösszetartó és jövőbe vetett hitet tápláló energiaforrás, amelynek gyengesége vagy hiánya is egyik oka lehet veszélyes népességcsökkenési, öngyilkossági és egyéb társadalom-patológiai problémáinknak. Írók, történészek, nyelvészek, társadalomtudósok, művészek, tanítók, népművelők sokféle programot ajánlanak: van, aki történelmünk igazabb elemzését, van, aki tankönyveink nemzeti érzést is tápláló kiegészítését, van, aki demokratikusabb közéletet és van, aki a Magyarországon kívül élő magyarok hathatósabb támogatását sürgeti. Ez utóbbiak leg példamutatóbb szószólója Illyés Gyula volt, aki nekünk, az anyanyelvi mozgalom munkálóinak is ezt bízta a lelkiismeretünkre 1979. augusztus 6-i beszédében az Anyanyelvi Konferencia budapesti védnökségi ülésén: „A magyar nyelv védelme a magyar anyanyelvűek védelme is!" A Magyarországon kívül tömbökben és szórványokban élő magyar vagy magyar származású emberek számára nemcsak a nemzeti tudat, hanem a kettős vagy többes nemzeti tudat lehetősége, jelenléte, vállalása, zavarai vagy hiánya válik személyes kérdéssé, sőt jövőnk szempontjából: közüggyé. A kisebbségi magyar nemzeti tudat veszélyeztetettsége A Magyarországgal szomszédos országokban élő kisebbségi magyar ember jelen korunkban — iparosodó, városiasodó, és sok helyütt jogfosztó módon asszimilálást erőltető körülmények között — elöbb-utóbb eldöntendő kérdésként szembesül magyarsága vállalásával. És a kérdésre határozottan igenlő válasz, vagy a magyar nyelv és kultúra megtartásának vállalása által a kisebbségi sors vállalása helyenként egyre nehezebb. „Az utóbbi években megfakult az anyanyelvhez való viszonyunk. Pedig anyanyelvűnk jogát hazánkban alkotmányos törvény biztosítja" — Írja Dobos László pozsonyi író az 1985. márciusi Irodalmi Szemlében, felelősségérzetre biztatva a magyar nemzetiségi irodalom, kultúra, sors iránt (264-65. I.) Tudjuk: az iskolák magyar nyelvének alkotmányos, törvény biztosította megtartásáért Duray Miklós több ízben börtönt szenvedett. „A magyar iskolák lustrájából nem felejthetem ki — sajnos — azt sem, hogy nagyon gyérül a sereg" — írja Beke György kolozsvá-12
