A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-09 / 6. szám
Rovatvezető: CSANAKY ELEONÓRA KÁ P RÁZAT éppenséggel a Hatóság, tehát az Ellenség. — No, néni, készülődjék. Jön Torre Annunziata. Most aztán igazán jön. Nem hallotta. Szoros figyelemmel bámészkodott a szaporodó, szutykos házakra a fehérneműk patyolat lobogóival. Mintha minden ház tiz fehér zászlót tűzött volna ki megadás jeléül a győzhetetlen nyomor előtt. — Néni, hallja-e? Kisgyerek vág hasonló ábrázatot, ha nem akar tágítani a vonatablaktól. Csak szánjanak ki a szülök, ö megy tovább Bergengóciába. Óvatosan átkaroltam, hogy elmozdítsam a helyéről. Most már émelyítő volt a savanyú szaga. A leszállók préselödni kezdtek az ajtó felé. Az öregasszony oda volt cövekelve, két kézzel görcsösen kapaszkodott az ablakaidba. A matróz türelmetlenül integetett: gyerünk, gyerünk, szóljak már az öregasszonynak, noszogassam! Visszaintettem segítségért. A vonat fékezett, feltűntek a raktárak. Az öregasszony behunyta a szemét, alig látható, szapora ajakmozgással szüntelenül mormogott, mint egy földrengésben a pattogó cserepek és tompa zuhanások közt. Megjött azonban a segítség; a matróz az ár ellen mellénk furakodott. — Mama, itt van Tőrre Annunziata. Tájszólásban beszélt hozzá. — Mama! Egy leszálló fiatal munkás odaszólt kacagva : — Nápoly hamu alatt! Torre Annunziata végállomás! Úgy kellett lefejtenünk a csipkekesztyűs kezét az ablakaidról. A matróz az egyiket, én a másikat. Behunyt szemmel folyton morzsolta védelmező varázsigéit, mialatt botránkozó és tiltakozó tekintetek kereszttüzében végigvonszoltuk a folyosón, s leemeltük a vonatról. De alig tettük le, villámgyorsan megfordult, hogy visszakapaszkodjék a meredek lépcsőn. Megint elkaptam a nyakánál fogva. Az már bevált egyszer. Megfordítottam az állomás felé. — Nézze meg legalább a felírást. Ez is hosszú. Számolni tud? Tizenöt betű. T-O-R-R-E A-N-N-U-N-Z-l-A-T-A. Tizenöt betű, látja. A matróz balra billentette a fejét, s jobbjával lendítő mozdulatot tett. Kétfelől felkaptuk a levegőbe, az aluljáró helyett átrohantunk vele két sínpáron, s leraktuk egy hüledezö vasutas elé. — Fogja le a mamát. Fogja le jól — kiáltott rá a matróz. — Ide készül, az özvegy vejéhez. Neki hát mégiscsak elárulta, kihez megy Tőrre Annunziatába! De neki talán a római lányát titkolta el, azzal a hitvány urával. Visszaugrottunk a mozgó vonatra. Üres volt az első ablak, onnan néztük, mi a folytatás. Az elképedt vasutas bizony nem fogta le az öregasszonyt. Csak most láttam, hogy kávébarna felsőkabát lógott ki egy arasznyira a szilvaszínű télikabát alól, s a kávébarna kabát alatt legalább két fodros selyemszoknya seperte a földet. Mozdulatlanul nézett a vonat után. Kővé vált arcáról eltűnt minden érzés, nem volt azon többé se izgalom, se düh, se félelem. Aztán előrelépett a pályaudvar árnyékos eresze alól az aranyszemcsés alkonyi fénybe, fölemelte a kezét, és rejtélyes jeleket küldött az ablakunknak. A matróz az ajkáig elfehéredett. — Mi az, mit csinál az öregasszony? — Hát nem látja ? — kiáltotta, és keresztet vetett. Most már az ő szeméből is gyűlölet villámlott a szemembe. — Hát nem látja? Megátkozott. THINSZ GÉZA KÖLTÉSZETE Thinsz Géza 1956 őszétől él Svédországban. Tanulmányait az uppsalai egyetemen végezte, Stockholmban telepedett le, s egy svéd könyvkiadónál dolgozik. Első kötetét a Stockholmi Magyar Intézet jelentette meg 1960-ban. Az elmúlt harminc év alatt tizenegy önálló kötetet írt. A legutóbbi az 1989 nyarán kiadott Az ismétlődés misztikája. Magyarországon a Magvető Könyvkiadó jelentette meg 1983-ban válogatott verseinek gyűjteményét A párbeszéd művészete címmel. Versei svédül is megjelennek, így a Párbeszéd művészete, a Rendhagyó látogatás és a Valaki diktál cimü könyveit adta közre svédül. Kiemelkedő szerepet vállalt a magyar irodalom svédországi népszerűsítésében; Illyés Gyula, Pilinszky János, József Attila, Szabó Lőrinc, Nagy László és mások verseit tolmácsolta, de novellistákat is népszerűsített. A fentiek alapján azt hihetnénk, hogy Thinsz Géza neve nem ismeretlen Magyarországon. Pedig könyvei jórészt hozzáférhetetlenek, néhány korai munkájához a recenzens is csak az Országos Széchenyi Könyvtárban jutott hozzá, mint egyetlen magyarországi példányhoz. Következménye ez annak a kultúraellenes ; öncsonkító, kirekesztő gyakorlatnak, amely példa nélkül a nemzeti kultúrák történetében, politikai megfontolások alapján rekesztette ki a nemzet kultúrájából a határokon túl keletkezett magyar nyelvű alkotásokat. Szerencsére ennek a gyakorlatnak vége, bár Thinsz Géza munkásságának itthoni értékelésével még adós irodalomtörténet-írásunk. Költészetének forrását a dalban véljük fölfedezni, pályáját könnyed hangvételű versekkel indítja, s azokat játékos erotika, nosztalgia lengi be. Thinsz Géza „változatlan szellemi izgalommal" éli meg a svédországi magyar költő helyzetét, s igy költészetének egyik élménye az identitáskeresés. „Kettős érzelmi elkötelezettsége" a versekben is megfogalmazódik, még a szerelmes darabokat is átjárja: „Rólad magyarul álmodom" — írja Bodzavirág cimü kötete programversében. A könnyedséget azonban irónia ellenpontoz-« za, s nem mentesek darabjai a fanyar humortól sem. Ha e költészet lényegét szeretnénk megragadni, azt a szenzualitásban véljük fölfedezni. Thinsz Géza lírája az érzékelésből fakad. Az érintés, a szaglás, a látás indítja versre, az azonosulás vágya lüktet majd minden darabjában. S a szexualitás. A dolgok, jelenségek föltöltődnek villamos árammal, erotikummal. Így lesz nőnemű a viz is, s a Bodzavirág kötetben: „Nőnemű az elmúlás is. / Elébed áll és két kezével, lassan, a fején át lehúzza blúzát." A viz élménye több versében is téma, mohó szerelemvágy lángol föl A vizek távlatai kötet uszodai „jelentéseiből". „Makacs volt a víz, / már-már sértőn visszautasító, / csak hosszas rábeszélésre, / bétszáz méter után szánta rá magát, / hogy megsimogasson- / olyan meggyőzően bizonygatta: szereti még az erotikát." (Kezdeti nehézségek) Időrendben haladva előre köteteiben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Thinsz Géza az epikusság irányába tágítja a dalt úgy, hogy annak alaphangzásairól nem mond le. És hogy e költészet a szerelmet állította imaginárius középpontba. E szerelem azonban nem csupán férfi-nő kapcsolatot jelent, hanem a világ szeretetét, életörömöt, azonosulási vágyat, a lélek fölszikrázását is. Olyan egyszerűen szólnak ezek a versek, mint ahogyan folyik a víz, süt a nap. Thinsz Géza nem kivételes állapotnak érzi a szerelmet, hanem emberi állapotnak. A létezés magasrendü formájának. Lírájára egyébként sem jellemző a bonyolultság, kerüli az avantgárd allűröket, nyelvi leleményei, az újszerű összekapcsolások adják sajátos zamatát, ízét: „Hajad zuhataga nekem hallható. / Hallomásomat érzékenyíted." Versei liraiságát a megfogalmazás nemes egyszerűsége, a versvégek nyitottsága, csattanóra, frappáns lezárásra szereltsége adja. S a mondandó mögött kirajzolódó erőtér, a fölsugárzó lélek melege. A léleké, amelyet megnemesit az érzés, s amely föloldódik a szerelemben. Mert tudja, hogy a kérdés fölvetése „csupán" költői: „Kitárulkozásunk kinek árthat?", a rákattanó válasz csak ez lehet: „Naivságom végtelen. Várlak ..." Thinsz szerelmes versei az érzés természetességével telítettek, egy páratlan, mindnyájunk által vágyott világot villantanak föl. E világban „Akár a vers is elmaradhat". Csak „őrizz meg magadnak". Új kötetében is a szerelem a kizárólagos érzés, az ismétlődés misztikája egyik prózaverse, a „Lányomnak mondom, hogy te is megértsed" így rántja össze egy gondolattá a svédországi magyar költő léthelyzetét és a szerelmet: „a szerelmi vallomás nekem magárul a legéletrevalóbb—". Szonettkoszorútól prózaversíg széles a skála, de minden egy pontba fut össze: az összetartozás élményébe. S az élmény valójában megmagyarázhatatlan, de „A megmagyarázhatatlan mindig nőnemű." Thinsz Géza a „kétnyelvűség" kereszthuzatában élve és alkotva a magyar lira jelentős alakja. Szerelmes verseinek könyvét lapozgatva valóság és képzelet keveredését látjuk, s az élmény és rágondolás erőterében minden hitelessé válik. Teremt a vers is: „Kimondtalak, tehát létezel." S ennél többet nem kívánhat költő. BÖRÖNDI LAJOS THINSZ GÉZA VERSEI Kétnyelvelés Nincs egy napom, hogy ne beszéljek magyarul, mivel tudom, a jó pap is holtig tanul. S ha feltornyosulnak az úgynevezett vészek, kárpótol az állítólagos költészet. Mert hát írom. Magyarul és svédül, olyan sokat, hogy álorcám is belekékül. S bár lemondani róla könnyelműség, olykor kutyaszorító a kétnyelvűség. Most egy magyar nőhöz szólok, aki anyaszült meztelenül sem értette meg, hogy aki nem dolgozik meg nyelvéért, annak igazi indentitása nem lehet. Ha megkísért az elmúlás Ha megkísért az elmúlás, mint a szerelem, elnyúlnék melletted, akárha meztelen. De ez csupán vágyálom. Mert olyan jól tudom, elintézem én a halálom magánúton. Kitárulkozóan Úgy szeretlek, mint az ölelést. Kitárulkozóan. Arcodon még tenyerem is meztelen. Kamaszkodásommal nem kérkedem, de szebb vagy, mint a bodzavirág. Levetkőznél búcsú zásul ? 13
