A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-02 / 5. szám
nagyapáék? ... Anya mindig arról beszélt, milyen szép nagy házuk volt. A kertben rózsák virítottak, az istállóban lovacska toporzékolt, az udvaron meg egy vetőgép állt. Most viszont? A kertnek nyoma sincs, a házon túli részt gaz borítja. Az egykori istálló felismerhetetlen, a réseken át az eget látni. — Tessék megnézni a szobát isi — mondja a mostani háziasszony. A fiatal nő azonban már nem kiváncsi a szobára. Mesének érzi, amit anya a nagyapáék házáról mondott; csak ö képzelte kastélynak nagyapáék földbe süppedt viskóját. Magyarán: tovatűnt egy álom. 4. Szájzár nélkül Egyre inkább úgy érzem, hogy szerencsések i bátor, a szavakész emberek. Akik nem íagyják annyiban, ha bármi sérelem éri őket. íanem rögtön reagálnak. Többségünk azon>an nem ilyen. Sajnos, ritkán álljuk a szópár>ajt a rutinos legorombitókkal. A sérelmein;et inkább magunkra vesszük, akár kutya a íogáncsot, mondván: nem halunk bele, ilöbb-utóbb majd csak lekopik. Gondolom, téldákat bárki bőven talál a saját hétköznapaiból. Hacsak nem ama szavakész bátrak ;özül való; avagy nem ö maga a legorombitó is egyben a megtestesült, a nagybetűs hivaal és felsöbbség ... Javallom, mégse a példákat keresgéljük, hanem próbáljuk inább a bátorság, a gerincesség, az egyéni ;iállás fontosságát részletezni! Mert nem Hjsztán bátorságról van itt szó. Nem csupán inról, hogy az ember merjen visszabeszélni a atorkolló hivatalnak, merje újraméretni a nérlegre csapott felvágottat, merjen vezekedni a pökhendi hatósággal. Valóban tern erről, mert nem nyernénk, csak vesztelénk azon, ha egyszerre megtelne az ország eszekedéssel, trágárságok egymás fejéhez vagdosásával. Az egyéni kiállás több is, más is ennél. És erre már példákat is érdemes mondani. Tehát nem az, hogy az ember nem ad borravalót a pincérnek a rossz étel miatt, hanem meri visszaküldeni a rossz ételt. Esetleg kéri a panaszkönyvet és néwel-cimmel közli a tapasztalatát. Persze, mindez még csak a gerincesség elemije. A középiskola ott kezdődik, hogy a nem működő készülék, a csapnivaló szolgáltatás esetén az illető nem protekció után szaladgál, hanem tárgyilagosan felszólítja a vállalatot a mulasztások pótlására; és ha ez sem használ, akkor — ugyancsak higgadtan — bepereli azt. Szerintem ez az egyéni kiállás lényege. Hogy valaki kisírja, kikönyörgi, kiveszekszi az ilyen-olyan előnyöket, hanem megköveteli a természetes jussát. Hadd fűzzem hozzá: a közélet valamennyi területén. És itt is érdemes példákat említeni! Mert ha az állampolgárnak joga van részt venni a közéletben, akkor a világ legtermészetesebb dolgának kell lennie, hogy az illető hivatalos helyen közölhesse: nem ért egyet ezzel vagy amazzal. A- vagy: joga van ellenőrizni a vezető munkáját ? Hát föláll a gyűlésen, és kerek-perec kimondja véleményét. Netán joga van információkhoz jutni ? Egyszerűen megköveteli, hogy hozzák tudomására a számára szükséges információkat!... Talán ennyiből is kitetszik: az egyéni kiállásra való hajlam igenis politikus, közéleti magatartás. Épp azzal, hogy az illető utat tör, amelyen a kevésbé bátrak is követhetik. Az a társadalom, amely épít az egyéni kiállás fontosságára, az tehát sikeres lesz, mert éppen ez jelenthet) garanciát arra, hogy a negativ jelenségeket a közösség gyorsan felfedezi és felszámolja. Érdemes hát eltűnődni: mennyi minden múlik az egyenesség, az egyéni kiállás fontosságán. Sőt! Nemcsak tűnődni érdemes rajta. MIKLÓSI PÉTER Hogy mi lett a harang sorsa, nem tudjuk, ízt viszont feljegyezték a krónikások, hogy a VII. század végén, 1683-ban a szécsényi ég. útban Bécs felé, feldúlta a másodszor is yökeret eresztett Szügyöt. A lakosság ekkor Hont megyei Drénó-völgybe (ma: Drienoo) menekült, amely Palásthoz is közel van. A ész után ismét visszatértek a faluba, de már em a régi helyen, hanem attól egy kilomé- 5rre telepedtek le. A török kivonulása után több birtokos emes költözött ide, s nagy építkezésekbe azdtek. A megfogyatkozott magyar lakoság mellé liptói és zólyom megyei szlovákok öltöztek le. A XVIII. század végén felépült a dovákok evangélikus temploma is. Szügy, melynek nevét ma kétnyelvű közágtábla — SZÜGY — SUDICE - hirdeti, a Vili. században s azt követően a szlovák 'elletni életnek amolyan kis központja lett i Ipolyon túl. Ezt főleg az itt működő (készek és pedagógusok alakították ki. Balázsovics Gábor (Balašovič Gabriel) az 700-as évek közepén élt és lakott itt. zügyön szerkesztette azt a szlovák nyelvű ipiratot, amelyben a nemzetiségi nyelvű datást és tankötelezettséget követelte. A ■lovak nemzeti ébredés egyik előfutára volt át Balázsovics, aki egyben a „nemzetiségi ákének", a magyarországi hazafiságnak is ve lett. Ugyancsak Szügyön írta a Návrh na nápra- i škôl dedinských (Javaslat a falusi iskolák alakítására) című munkáját, amely a maga ;mében az első reformjavaslat volt ilyen telemben Magyarországon. Jakobeai Pál (Pavol Jakobeai) Szügyben lelkészkedett, s 1724-ben itt irta a Veľmi dúležité príčiny (Nagyon fontos okok) cimű müvét, amely egyben a megye első nyomtatott könyve lett. Ján Rotarides. Janko Kráľ költő barátja és harcostársa Szügyben kezdte tanítói pályáját. Négy évig volt itt, innen került a Hont megyei Felsőpribélre (Horné Pribelce). 1848. március 15-én Pestről Pribéke jött Rotarideshez Janko Kráľ, hogy az itteni jobbágyok közt terjesszék a forradalmi eszméket. 1763—1790 között Szügy Nógrád megye székhelye volt. A falu s a környék legjelentősebb műemléke az itteni régi megyeháza. A két különálló, négyzetes alaprajzú, manzárdtetős, emeletes barokk épületet az 1 700-as évek elején emelték a Beniczkyek. A két épületet faragott keretű kosárives kapu és széles kerítés köti össze. Az épületben ma művelődési központ és iskola van. A község kis parkjában álló, 1753-ban épült Simonyi-kastélyban az állami gazdaság irodái kaptak helyet. Az épület későbarokk stílusú. 1820-ban épült a Paczolay, 1830-ban pedig a klasszicista Beniczky-kúria. Szügy közvetlen szomszédja Csesztve és Mohora. Az előbbi helyen Madách Imre élt hosszabb ideig, az utóbbiból pedig Mikszáth Kálmán felesége, Mauks Ilona származott. A települések részletesebb bemutatása egy külön dolgozat témája. CSÁKY KÁROLY A szerző felvételei AZ ELSŐ FŐNÖKÖM (Folytatás) Tehát ministrálnom kellett — a kántor úr parancsára. És én ministráttam boldogan. Parancs nélkül is megtettem volna, mert épp olyan korszakom volt. hogy akár szentté is avathattak volna. Minden reggel áldoztam. És ebben hű társam volt Makó Józsi. Néha alaposan megijedtünk. — Te ettél? — kérdeztem tőle szigorúan, mert furcsa szaga volt a leheletének. — Csak egy pohár bort ittam meg, mert nagyon fájt a gyomrom. Gondolod, hogy Nagyszvetter ezt észreveszi? (A papunkat hívták Nagyszvetternek!) — Lehet, hogy nem veszi észre, de nem értem, miért kellett neked bort innod, miért nem ittál szódabikarbónát. — Szerintem a bor az jobbat tesz a gyomornak — mondta Józsi, én meg teljesen kifogytam az ellenérvekből. Megáldoztunk, és nem vágott belénk a mennykő. Csak másnap: Fábry Ferenc kijelentette, hogy tilos a ministrálás. Tudniillik Zsélyben megalakult a kommunista párt helyi szervezete és ennek ő lett az elnöke. Tehát: kántorság nuku. Templomba,járás: nuku. És egyébként is minden nuku, ami eddig volt. De azért ő, Fábry Ferenc, iskolaigazgató maradt. f Sőt! Csak a Nagyjóisten tudja hogyan, Zsélyben megalakult a magyar iskola. És valahol Kékkőben kiderítették, hogy Fábry Ferencnek magyar tanítói-kántori képesítése van: ő lett a magyar iskola igazgatója. És az oroszok erre bizonyisten ezt mondanák: Konyec filma. Mert először, talán tíz gyerek kivételével, mindenki átment a magyar iskolába. Azután meg... Mindenki visszavándorolt a szlovákba. Mert azért a zsélyi emberek sem egészen hülyék. A faluban fölépítettek egy szép, összkomfortos iskolaépületet : a szlovák iskola részére, a magyar iskola maradt a régi, akkor már alaposan lerobbant, egykori egyházi iskola épületében, és míg a szlovák iskolában tizenegy tanító volt, a magyarban három. Nagy balszerencsémre, a hármójuk közül az egyik én voltam. Tulajdonképpen Fábry 'Ferenc ekkor lett a főnököm. Az első főnököm. Es én, kérem szépen, akkor már kommunista voltam, és a főnököm még „ebben a vonatkozásban" is Fábry Ferenc lett, azaz a falu pártszervezetének az elnöke. Eljött hozzám Nagyszvetter Ferenc esperes úr: — Lajcsi, te olyan rendes gyerek voltál — mondotta bánatosan — engedj el már egy két gyereket ministrá/ni, a szüleik is szeretnék, miért vacakoltok...? És én, a kommunista: — Esperes úr, tessék ezt megbeszélni az igazgató elvtárssal! — Dehát — mondta még bánatosabban az esperes — nem látod, hogy ez állandóan részeg...? Láttam. Sőt a végefelé már én is állandóan részeg voltam. És a magyar iskola szépen oNadt, mint a viasz. Tekintélyem természetesen nem volt (senki sem lehet próféta a saját falujában!), a gyerekek tőlem függetlenül jártak ministrálni és harangozni, én, mint hitbuzgó kommunista jelentettem a dolgot a főnökömnek: — Igazgató elvtárs, a gyerekek ministrálni járnak! — Hát nem szarok rájuk??? — kérdezte Fábry Ferenc. Nota bene: ekkor a magyar iskolába már csak kb. húsz gyerek járt. És mindezt akkor mondotta volt, a lakásán, amikor én kétségbeesve jelentettem neki, hogy a klerikális reakció, az esperes úr, meg a szülök, és hogy egyáltalán, mi lesz ezzel a magyar iskolával? — Hát nem szarok rájuk ? — kérdezte Fábry Ferenc, az én első főnököm, otthon, a lakásán. És akár hiszik, kedves olvasóim, akár nem: bilin ült És iszonyúan kínlódott.
