A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-10-27 / 44. szám
Péczely a kórismézést, a diagnosztikát kívánta „megreformálni". Nem kell a körülményes kikérdezgetés, a beteg testrészek kopogtatása, tapintása — elegendő mélyen a beteg szemébe nézni! Az Írisz, azaz a szivárványhártya rajzolatából, foltjaiból kiolvasható a beteg baja s annak leghatásosabb gyógyszere is — állítja Péczely. Szinte hihetetlen, ám igaz: a természettudományi ismeretekkel is felvértezett, széles látókörű költő — ilyen irányú ismereteinek gazdag tárháza például a Tragédia prágai színe — hónapokon keresztül várja gyógyulását Péczely hókusz-pókuszaitól. A magyarázat? Talán Benedek István orvosíró vélekedése áll a legközelebb az igazsághoz. „Az orvostudomány — írja Benedek — nem mindenható, sót szerényebb a varázslásnál, mert ismeri önnön határait; a pácienst ez a szerénység bírja arra a vállalkozásra, hogy a többet ígérő csodadoktorhoz forduljon, amikor már vesztenivalója amúgy sincs." Az egyre súlyosbodó betegség 1864-ben már a „vízkórság" képében dönti ágyba a költőt. A testszerte jelentkező vizenyö a szívbetegség előrehaladott stádiumára utal. Ekkor már nem a költö dönt orvosa személyéről. Aggódó környezete a kor jeles doktorát. Kovács Sebestény Endrét — róla a Hét ez évi 39. számában írtunk — hívja ágyához. A jeles pesti doktor megerősíti a „területileg illetékes" Pongrácz Mihály losonci orvos kórisméjét: a súlyos szívbetegséghez egy látszólag ártalmatlan gyermekbetegség, a kanyaró társult. Kovács Sebestény is csupán megjósolni tudja a tragikus véget, megakadályozni már nem: „... a kanyaróból fel fog épülni a beteg, de szívbaja el fogja vinni". 1864. október 4-én Alsósztregován utolsót dobbant a meghajszolt szív. A költőnek nem volt többé szüksége „csodadoktorra". Dr. KISS LÁSZLÓ viszont már ez nem érvényes. Eső után a termőföld vizes volt — hacsak nem mocsaras területre kívánta vetni a kukoricát az illető szövetkezet. A magaslat szó jelentésével sincs mindenki tisztában, legalábbis erről tanúskodik az, hogy helytelen használatával már többször is találkoztam. Az értelmező szótár szerint a magaslat jelentése ez: .környezetéből kiemelkedő földrajzi alakulat, kisebb lapos tetejű hegy, illetve valaminek a magas foka'. Ebből következik, hogy nem beszélhetünk valamilyen épület magaslatáról, mint következő példánkban olvasható: „A Notre Dame székesegyház magaslatából jól láttuk a környéket." A mondat megfogalmazója a környéket a székesegyház tornyából, magasából látta, nem pedig magaslatából. Egy másik cikkben a szerző az illetőség és az illetékesség szavakat keverte össze, ezt irta ugyanis: „Úgy tetszik, lakóhelyi bejegyzése a jövőben is prágai illetékességet jelöl majd ..." Az illetékesség azt jelenti, hogy valaki valamilyen ügyben intézkedni, nyilatkozni jogosult, illetve valamire alkalmas. Az idézetből azonban az derül ki, hogy a művész, akiről a cikk íródott, továbbra is Prágában fog lakni, vagyis prágai illetőségű marad. A hasonló hangzású szavak felcserélésén az olvasó hol bosszankodik, hol meg jót nevét. Képzeljük csak el azt az iskolát, melyről egy pedagógus nyilatkozatában olvashattunk: „A jelenlegi SZISZ-tagok mind tanítványaink voltak, s nagy öröm számunkra, hogy nem feledkeztek meg egyszeri iskolájukról." Ha komolyan vesszük a mondatban foglaltakat, az iskola voltaképp nem is létezik, mert az egyszeri jelentése: ,az a bizonyos adomabeli (ember, állat)'. A mondat megfogalmazója biztosan nem ezt akarta mondani, csak éppen összekeverte a .régi' jelentésű egykori melléknevet az egyszerivel. Ha nem szomorú dologról szólna, jót nevethetnénk ezen a példán is: „Itthon hagytak csapot-papot, barátot, szeretőt, házat, egy darabka hazát, s fájdalomtól sikongó édesanyákat." KINCSÜNK AZ ANY/WELV LíU Nem mindegy! (A SZÓTÉVESZTÉSRÖL) Az ilyen hibák egy része a hasonló hangzású, de eltérő jelentésű szavak felcseréléséből adódik, ennek klasszikus példája a sokszor idézett helységhelyiség szópár. E cikk első részében is ilyen típusú hibákat mutatunk be. Kezdjük három olyan példával, ahol a szavak felcserélése valószínűleg a hasonlójelentéssel is összefügg. Ilyen például a telep-település szópár. Az olyan helyet, ahol emberek laknak és dolgoznak, nevezhetjük településnek és telepnek — az utóbbi kifejezést akkor alkalmazzuk, ha kisebb, különálló, ideiglenes vagy sajátos rendeltetésű helyről, településről van szó. A telep szónak azonban más jelentései is vannak, ezekben már nem cserélhető fel. a település szóval, mivel nem emberi lakhelyet jelöl. így csak érctelepet, széntelepet, áramtelepet ismerünk. Ugyanez a helyzet akkor is, ha a telep állat- vagy növénytani szakszóként szerepel: az azonos fajú állatok vagy növények tömeges együttélésének helyét meg a telepes növények testének együttes tömegét is telepnek nevezzük. Hibát követett el tehát az a szakember, aki a kővetkező mondatot leírta: „Egy alkalommal a Kis-Kárpátok vidékén macskagyökönke-településre lettem figyelmes." Az illető nem macskagyökönke-települést, hanem macskagyökönke-telepet látott. Egy mezőgazdasági szakember (vagy a szavait lejegyző újságíró) a vizenyős és a vizes szavakat cserélte fet: .A munkát nem kezdhettük el, mert az eső után még vizenyős a talaj." A vizenyős, vagyis a talajvíztől állandóan nedves föld sok vizet tartalmaz, fordítva KASSÁK HAZAÉRKEZETT Augusztus utolsó napjaitól Kassák Lajosnak szobra van Érsekújvárott (Nővé Zámky). A magyar és az európai avantgárd művészet jeles alakja, a lakatossegédből lett költő, író, képzőművész, már bronzba öntve ugyan, s mintegy fél évszázaddal utolsó látogatása után, visszatért szülővárosába, gyermekkorának színhelyére. Igaz, eltelik még bizonyos — remélhetően nem túl hosszú — idő, mig eljut végső helyére, egy hangulatos. néhány régi házzal közrefogott kicsinyke parkba, hogy aztán végérvényesen gyermekkorának egyik emlékezetes helyére, a város asztallap-síkjából egyedül kiemelkedő (minden bizonnyal mesterséges) magaslatra, a Kálváriadombra, illetve annak bejáratára függessze szigorú tekintetét. Ha hinni lehet a szóbeszédnek, a város két másik neves képzőművész szülötte, Luzsica Lajos és Zmeták Ernő választotta ki a szobor végleges helyét. Egyelőre a Művészetek Galériájának Kassák-emlékszobájában kerül felavatásra, az özvegye által néhány éve adományozott Kassák-képek és más Kassák-relikviák között. A mellszobor Borsos Miklós szobrászművész alkotása, s a Magyar Népköztársaság Művelődési Minisztériuma ajándékozta Érsekújvár városának. Nemes, Kassákhoz és az e régióban élők közös múltjához és jelenéhez méltó gesztus. Mondják, a Magyarországon élő Luzsica Lajosnak és Rátkai Ferenc Kassák mellszobra mellett baloldalt Rátkai Ferenc miniszterhelyettes, jobboldalt Luzsica Lajos festőművész áll miniszterhelyettesnek külön érdemei vannak a szándék létrejöttében és megvalósításában. . Az új patrónusokon, a város vezetőin most már a sor, hogy a szobor minél előbb végleges helyére kerüljön. NÉMETH GYULA Sikongani örömében, boldogságában szokott az ember; bánatában inkább sír, zokog, könnyezik, mint a cikkben említett, disszidált fiatalemberek édesanyja. Ugyanebben az írásban azonban súlyosabb, az olvasót félrevezető szótévesztés is előfordul. Az újságíró megnézi az egyik fiú szobáját: ,A főidőn lemezjátszó, egy szekrény nyugati lemezekkel, kazettákkal megrakva, az asztalon színes televízió, mind-mind az ő hagyatéka." Az olvasó megrendül: a szóban forgó fiatalember biztosan meghalt, hiszen ismeretei szerint a hagyaték 1, az elhalt örökhagyó vagyona; 2. valakinek összes hátrahagyott kiadatlan müvei, illetve teljes életműve, az utókorra maradó szellemi örökség. Később aztán megnyugodhatunk, a fiú nem halt meg — az újságíró nem volt tisztában a hagyaték jelentésével. Az az újságíró is megtévesztette azonban az olvasót, aki egy sportolóról azt írta, hogy „legénykorában az atlétika vonzotta". Egy sorral lejjebb viszont megtudhatjuk, hogy az illető még nem nősült meg, vagyis még mindig legénykorban van. Az értékesíteni jobban hangzik, hivatalosabb, mint szinonimája, az elad. Talán ezért választotta következő példánk szerzője ezt a szót. Az azonban bizonyos, hogy jelentését nem ismerte, ellenkező esetben ugyanis aligha fogalmazott volna így: „...az emberek a piacon vagy a szolgáltatásokban nem tudják értékesíteni pénzüket..." (Képzeljük el a következő jelenetet: egy kofa áll a piacon, és árulja a száz- meg ötszázkoronásokat.) A szakkifejezésekkel — mint előző példánkból is láttuk — gyakran gond van. Itt van például a váladék főnév; ezzel az orvosi szakszóval jelöljük az ember, állat testéből kiválasztódó folyadékot. Egy cikkből aztán megtudhatjuk, hogy baromfitrágyának is lehet „folyékony váladéka". Az újságíró dicséretes szándéka — a gyakori vízszennyezés okainak feltárása — sem menti ezt a hibát. Az idézett példák egyike-másika elég régi, még tavaly olvastam őket. Zárja azonban a cikket egy frissen talált szótévesztés: ismert népművészeti együttesünk külföldi turnéjáról számol be az újságíró, s arról ír, milyen „nehezen tudja szavakba önteni az élményeket". Az ok egyrészt az, hogy kevés a rendelkezésére álló hely, másrészt az. hogy az eseményeknek aktív résztvevője is volt. „A szelektálás ezért jóval nehezebb, mit is válasszon ki a sokadalomból..." — írja többek között. Sokadalomból, vagyis emberek sokaságából, tömegből esetleg valakiket ki lehet választani, élményeket viszont nem. Fejtegetésünket talán ezzel a közmondással zárhatnánk: A jó pap is holtig tanul. Anyanyelvűnket egész életünkben tanuljuk, ezért ne restelljünk utánanézni olyan szó jelentésének is, melyet talán többször használtunk már. Előfordulhat ugyanis, hogy rosszul ismerjük. SZABÓMIHÁLY GIZELLA 11
