A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-22 / 39. szám
HIÁBA A LEHETŐSÉG Ma már tudjuk, hogy a kistelepüléseken lévő iskolák „integrációja" helytelen lépés volt, s következményeit nemcsak az oktatásügyben, hanem a közéletben is tapasztalhatjuk. Nyilvánvaló, hogy a legfelső párt- és állami szervek alig pár hónappal ezelőtt meghozott döntései azért születtek meg, hogy ahol lehetőség nyílik rá, ezt a helyzetet feloldják, illetve korrigálják. A kistelepüléseken az iskolák újjáalakítását, illetve az ezzel kapcsolatos döntéseket a közvélemény kedvezően fogadta és több ilyen helységben hozzáláttak az iskolák reintegrációjához. Csakhogy a jószándék, az elhatározás ehhez aligha elégséges ma már. Hogy miért? E kérdésre a válaszadás egyáltalán nem nehéz. Alig három évvel ezelőtt két kerület több mint huszonöt kistelepülését látogattam meg, s láttam, hogy az iskolaépületek, amelyek pedagógusok és diákok nélkül maradtak, ebek harmincadjára kerültek. Annak idején találtam olyan iskolát, amelyet kocsmának adtak el — ma is kocsma! — máshelyütt ifjúsági klub lett belőle — ami majdnem ugyanúgy a kocsma szintjére züllött az évek során — de találtam olyat is, amely „nyugdíjasok otthonaként" szerepelt — nyugdíjasok nélkül. Némely faluban — s ez volt még a legjobb megoldás — az óvodát költöztették az egykori alma mater falai közé, de az épületek zöme lakó nélkül maradt, s az idő kikezdte a falakat; elromosodtak, ablakai kitöredeztek, az ajtók leszakadtak, a tető megroskadt, beázott, a vakolat pedig lassan-lassan lemállott. Az ilyen leromlott állagú iskolaépületekbe, bármekkora is az igény és a jószándék, ma már nem lehet gyermekeket tanítani. Nem lehet, mert nincsenek meg hozzá a minimális alapfeltételek. Nem is beszélve az azóta életbe léptetett megszigorított higiéniai előírások kizárólagosságáról. Mindent összevetve, ahol az új rendelkezések nyomán a szülők és a hnb illetékesei újra akarják nyitni az egykor volt iskolát, sok olyan problémával találják szembe magukat, amely szinte legyűrhetetten akadályként magasodik elébük. E gondok és akadályok tipikus realitásaival találták szemben magukat az abarai (Oborin) szülök, s a falu vezetői egyaránt. Móré István levelében e gondokról irt. A jelzett levélben többek között ez áll: „A hetvenes évek végén itt is megszűnt az iskolai oktatás. Amikor értesültünk erről a döntésről, sokan felháborodtunk." Gondjaikkal előbb a hnb-hez, majd a jnb illetékes osztályához fordultak, de ekkor ezen a döntésen a hatóságok nem változtattak. Az iskola megszűnése után — mivel az óvoda elhelyezése sem volt valami kedvező, egy lakótömb emeletén lévő két lakásban voltak a gyerekek — az óvodát költöztették a felújított épületbe. Azt is meg kell jegyezni, hogy ezt az óvodát a helyi efsz és a hnb közösen üzemelteti, aminek legalább ugyanannyi a hátránya, mint az előnye. Abarán mindig volt iskola. A jelenlegi épületen nemrégiben olyan nagyjavítást végeztek, hogy az minden tekintetben megfelelne az oktatási követelményeknek. Van központi fűtés, konyha; van tágas udvar, stb. S volna gyermek is elegendő. Az elmúlt iskolaévben 34 gyermek ingázott a vajáni alapiskolába. Az idén 12 elsős kezdi meg ugyanott az iskolaévet. A hnb s a szülők által végzett felmérés a lakosság körében is az iskola újramegnyitásának szükségességét jelzi. Akkor hát mi a gond? — kérdezhetnénk. Csupán az és annyi, hogy nincs hová tenni az óvodásokat az iskolaépületből. A hnb elnöke. Csűri Árpád ezzel kapcsolatban a következőket mondta; — Az iskola újjáalakítására a szándék megvan. A hnb két plénumán és egy falugyűlésen foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. Az iskola újramegnyitásának elvi akadálya nincs. Csupán ' azt kellene valahogy megoldani, hogy az óvodának találjunk megfelelő helyiséget. De ez szinte kilátástalan. Azt a két helyiséget, amelyben korábban volt az óvoda, az egységes földműves-szövetkezet magánlakásként használja. Levélben fordultunk a szövetkezet vezetőségéhez, hogy adja vissza ezt a két helyiséget az óvoda céljaira. A szövetkezet válaszlevelében ezt a kérésünket elutasította. (A levélben ez áll: A szóban forgó épület azzal a céllal épült, hogy az üzem alkalmazottai részére szolgáljon lakásokul. Az épület más célokra való felhasználása nem jöhet számításba, s ezért az Önök kérelme tárgytalan.) Megnéztem ezt az épületet. A jelenlegi körülmények között valóban alkalmatlan gyermekek elhelyezésére. A felső traktus magánlakás — a szövetkezet elnöke lakik benne. A földszint egyik lakásában orvosi rendelő van, a szemben lévő lakás üres, de óvodai célokra ez nem megfelelő. Egyébként a hnb választmánya ez év június 12-f plénumán az iskola újjászervezésével kapcsolatban az alábbi határozatot hozta meg; A reintegrációt a szülők igénye alapján kell végrehajtani. Ha a reintegrációt nem lehet a választott épületben végrehajtani, akkor lehetővé kell tenni, hogy az óvodához hozzáépítsenek, vagy azt kibővítsék. Tekintetbe kell venni mindenképpen az anyagi lehetőségeket és a káderlehetőségeket, valamint a higiéniai központ véleményezését. A prognózis szerint 1—3 osztályos iskolát lehetne nyitni. Miként az látható, a szövetkezet a változtatásra nemleges választ adott. Ezt követően a hnb vezetősége egy üres lakóházat próbált bérelni, illetve megvásárolni, amelyben az óvodát el lehetne helyezni. A jelzett épületet a Járási Higiéniai Állomás illetékese megnézte, s 1989. július 6-án keletkezett jegyzőkönyve szerint elfogadhatónak tartja, azzal a föltétellel, ha a jelenlegi helyiségeket kiszolgálóhelyiségekként használják — konyha, raktár, stb. — s ha hozzáépitenek egy új osztályt. Hogy ez mennyi időt venne igénybe, azt aligha lehetne megjósolni. De ha megtörténne az a csoda, hogy az óvodának találnának minden szempontból megfelelő épületet, a jelenlegi óvodába — az egykori iskolába — is csak akkor költözhetnének be a tanulók — ez megint Csak a higiéniai állomás állásfoglalása —, ha az iskola minden helyisége „az iskolai célokat fogja szolgálni — megfelelő adaptációs munkák után". Ez a megfogalmazás azért ilyen, mert felmerült az a gondolat, hogy esetleg az óvoda és az iskola együtt is használhatná ugyanazt az épületet. Ha szűkösen is. de elférnének. Ám ezt megintcsak valamiféle előírás nem teszi lehetővé. Pedig talán ez lehetne a leggyorsabb megoldás. Egyelőre azonban az abaraiak tehetetlenül tipródnak körbe-körbe, akár a bekötött szemű nyomtató ló, s hiába a jószándék, hiába a lehetőség az iskola újjászervezésére, úgy tűnik, marad minden a régiben, s ennek elsősorban a gyermekek látják a kárát, de kárát látja a falu tágabb közössége is. GÁL SÁNDOR Krascsenits Géza felvétele LnJ KINCSÜNK AZ/WWELV Ne legyen minden „igényes'7 A figyelmes újságolvasónak bizonyára már feltűnt, hogy a csehszlovákiai magyar sajtóban igen kedvelt ez a szó: igényes. Egyik járási lapunk vezércikkében például nyolcszor is előfordult, többek között ezekben a mondatokban: „Az 1988-as év nagyon igényes volt."; ..Az 1989-es évben ránk váró feladatok nagyon igényesek."; „A helyzetet még igényesebbé teszi az ..." A sort még tovább folytathatnánk. Az igényes szó gyakori használata elszürkíti a szöveget, hiszen találóbb jelzőket szorít ki. Más oka is van azonban annak, hogy e szóval foglalkozunk: ha ugyanis utánanézünk jelentésének, meg kell állapítanunk, hogy példamondataink megfogalmazója helytelenül használta ezt a szót. Igényesnek ugyanis azt nevezzük: 1. akinek általában valamivel kapcsolatban (minőségbeli) igényei vannak; 2. ami különleges gondoskodásra szorul; 3. ami nagy műgondot, tehetséget, hozzáértést kíván, illetve mutat. Példáinkban ez a melléknév az eV, feladat és helyzet szavak mellett szerepelt, jelentésének ismeretében viszont leszögezhetjük, hogy e szavakkal kapcsolatban — kivéve talán a feladat szót — nem használható. Miért fordul elő mégis olyan gyakran az efféle szókapcsolatokban? Olvasóink valószínűleg tudják a választ, hiszen bizonyára nem egy olyan cikket, jelentést olvastak már, ahol a nároény szó hasonló szövegösszefüggésben szerepelt. A nároény jelentése ugyanis tágabb, mint a magyar megfelelőjeként szereplő igényes szóé; a szlovák szó ezt is jelenti: nagy erőfeszítést követelő, nehéz, nem könnyű. Szlovákul tehát mondhatjuk ezt: nárocné úíohy, nárocná situácia, nárocné podmienky. stb. Ezek magyar megfelelőiben viszont csak a nehéz és szinonimái használhatók. A beosztottól jó munkát követelő vezetőt nyugodtan nevezhetjük «menyesnek; a gerberatermesztök is mondhatják e virágról. hogy igényes, hiszen valóban különleges gondozást kíván; egy-egy műalkotást, színvonalas írást is jellemezhetünk igy — a lényeg az, hogy tudjuk, mikor használhatjuk az igényes jelzőt, s mikor nem. Ezt állapíthatjuk meg másik példánkkal kapcsolatban is, mely azáltal is kapcsolódik az elsőhöz, hogy megfogalmazója — vagy inkább fordítója — hasonló hibát követett el, mint előző példáink szerzője. De következzék az egyik lapunkból származó idézet: „Felszólalásában hangsúlyozta, hogy csak tetterős munkával valósíthatjuk meg az átalakítást életünk valamennyi területén." Tetterősnek az olyan embert nevezzük, akiben van tetterő, vagyis tettekre ösztönző lelki adottság. A munka szóról ez aligha mondható el. A tetterős jelző alkalmazása mindjárt érthetővé válik azonban, ha utánanézünk, milyen szó szerepelt az eredeti szövegben. Nos, a cinorody szót találtuk. A helyzet hasonló, mint előző példánkban: a cinorody szó az aktív szinonimájaként a szlovákban nemcsak emberre vonatkoztatható. A szlovákban ezért lehetségesek az ilyen szókapcsolatok: cinorodá práca, éinorody zivot, cinorody műt A magyarban viszont az első két esetben nem használható a tetterős jelző, esetleg ezt mondhatjuk: aktív, tevékeny munka, élet. A harmadik esetben is meg kell azonban gondolnunk, mikor használjuk a tetterős szót, és mikor választunk más jelzőt, például ezeket: tevékeny, dolgos, aktiv stb. Idézett példáink sajnos nem egyedülállóak, a hazai sajtótermékekben előforduló nyelvhelyességi hibák jelentős hányada ugyanis ebbe a csoportba tartozik: sokan nem veszik figyelembe a szlovák és a magyar szó jelentése közötti eltéréseket, s mindig a szlovák szó szerkezetét tükröző magyar kifejezést választják — a szövegkörnyezetbe illő helyett. Ezért tartjuk fontosnak, hogy az ilyen tévedésekre újra és újra felhívjuk a figyelmet. SZABÓMIHÁLY GIZELLA 11
