A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-21 / 30. szám
KÖNYV A Köztes Lét Könyvei Házunk tájáról A képen látható Apró Palóc gyermek néptáncegyüttes Fülekpüspökiről (Fil'akovské Biskupice) érkezett a lévai (Levice) Barátság Művelődési Házba, hogy összemérje tudását az ország más tájáról érkezett gyermektánccsoportokkal. A több mint tíz éve működő együttest Patvaros Gabriella vezeti, koreográfusuk Mlinár Pál a művészeti vezetőjük pedig Deák Piroska. Az országos versenyeken már többször értek el rangos helyezést. Képünkön a Pitypang gyermektáncegyüttes látható. Ök a Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és a Járási Pionírház csoportja, nevüket már 1971-től jegyzi a szakma. A kép tanúsága szerint éppen játszanak, de a fent említett versenyben műsorukban szerepelt karikázó, seprős és botoló valamint ugrós tánc. Műsorukat Csillag Lászlóné, Morva Lászlóné és Szabó Attila állította össze és tanította be. Az új Barkóca gyermektánccsoport minden tagja — kivéve művészeti vezetőjüket dr. Tóbisz Ferencet — újonc a szakmában. A Rimaszombati Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanulóiból áll a csoport, aszszisztensük Nagy Sarolta, a zenei rendezőjük Lévai Tibor. Felvételünkön, sajnos, csak a zenekar látható, de a táncosok — annak ellenére, hogy újoncok a szakmában — már nyolcvanperces műsort tudnak adni, amellyel nevelő jellegű táncdélutánokat tartanak a járás iskoláinak. FISTER MAGDA A felvételeket Gyökeres György készítette Csodálatos könyv jelent meg az Európa Kiadónál Kara György professzor magyarításában, a legendás tibeti halottaskönyv. „Tibeti tanácsok halandóknak és születendöknek", ahogy az alcíme jelzi. Dehát mi is ez a nevezetes mű? „A Köztes Lét Könyvei a sino-tibeti nyelvcsalád legrégibb betűírásos hagyományú nyelvén, írott tibetiül szólnak (az élő hangzás Tibet középső és legnagyobb részén már sok évszázada jócskán eltér az írott alaktól). E „kincskönyvek" avatottaknak szóló, „mélységes" voltát másutt ritka szók és kifejezések is gyarapítják; néhányukat hiába keressük mai és tegnapi szótárakban" — írja Kara György. A fülszövegből pedig azt tudjuk meg, hogy „a Mahájána-buddhizmus tanítómesterei szerint a halál óráján, amikor a testet alkotó elemek egymásba omlanak, nem ér véget az élőlények útja. A tibeti lámahitü buddhizmus úgy tartja', hogy a hús-vér test elhagyása után az eszmélő lény szellem-, azaz elme-testet ölt, és az elme önnön jelenései, utak, fények, istenek, szörnyek között bolyong a köztes lét szakadékéban, szurdokában". Óriási irodalma van századunk írói, gondolkodói között a tibeti halottaskönyvnek. Mi több, Pierre Henry francia zeneszerző még egyórás elektronikus zenei kompozíciót is alkotott Az utazás címen e könyv ihletésére, s mi sem természetesebb, hogy e zenére koreografált balett formájában is „testet" öltött e különös írásmű. „Ó, most, hogy az életút végére értem, / s e világból nincsen társam, ki segíthet, / s a köztes létben egymagám bolyongok, / borítson a győztes Nyugvók s Haragvók irgalma!/ Tisztuljon a tudatlanság sűrű sötétsége! // Kedves baráttól megválva, hogy magamban bolyongok, / s önvilágom űrének sok képalakja támad, / borítson a Megtisztultan Kiterjedtek irgalma! / Köztes létből rettenet ne szülessék bennem!" — olvashatjuk például a könyv egyik részletében. S ebből megértjük, miért ilyen népszerű az egzisztencializmuson nevelkedett huszadik század második felében a tibeti buddhizmusnak eme szent könyve, ahogy általában mindenfajta keleti filozófia, főleg a zen-buddhizmus, persze. v Számunkra az a meglepő, hogy immár magyarul is hozzáférhető a különben ugyancsak nehezen megközelíthető, csak teljes figyelemösszpontosítással olvasható-élvezhető szöveg. Nincs módunk összehasonlítani az eredetivel, ám úgy érezzük, óriási munkát végzett a fordító. (cselényi) A szent család Schwajda György kétfelvonásos tragigroteszkjének alapja egy közhelynek is beillő tétel. Nevezetesen az, hogy az önzés a családok belső kapcsolataiban sem old meg semmit. Sőt! Inkább árt, mint használ, s néha egyenesen tragédiához vezet. Joggal adódik a kérdés: hogyan lesz ebből a semmitmondó és elcsépelt igazságból élményt nyújtó színpadi mű? Nos, hála Schwajda színpadi rutinjának, illetve a bratislavai Új Színpad Stúdiója igyekezetének, lesz. A szerző részéröl a családi alaphelyzet valóságrögzítö ábrázolásával, a nem éppen szívderítő természetű anya és mindig rohanó gyermekei viszonyának körkörös tágításával, nomeg kitűnő dialógusokkal. Az* Új Színpad népszerű stúdiójának társulata őszinte igyekezettel tárja elénk a darab keserű mondandóját; és a június derekán tartott premieren úgy éreztem, hogy A szent család színre kerüléséért a publikum is hálás lesz. Ez nemcsak a tapsból, a közönség reakcióiból érződik, ez egyszerűen benne van a levegőben, ami igazi színház- és közönségszegény korunkban sokat jelent. Schwajda Györgynek ez a darabja'szinte iskolapéldája annak, hogy a meghatót a nevetségestől gyakran csupán egy hajszál választja el. Az utóbbi esztendők egyik legfölkapottabb magyarországi írója „A szent család"-ban merészen habarcsol össze látszólag különnemű emberi minőségeket, magatartásformákat, életfelfogásokat és egyéni jellemvonásokat. Kötőanyagként a groteszkbe hajló tragikomédiát alkalmazza, tartóváznak pedig megteszi az a laza szerkezet, amelyben két-két szereplő párbeszéde.és az ilyen jelenetek egymást követő sorjázása rajzol egyre hitelesebb színpadi portrét az örökös sündisznóállásbán élő anya s négy gyermeke viszonyáról. A szent család bratislavai bemutatóját Ondrej Sulaj rendezte. A szükségesnél valamivel talán harsányabban, a produkcióban Így a lehetségesnél kövesebb a halk és bensőséges groteszk; annál több viszont az apróbb pontatlanság. Sulaj széles ecsetvonásokkal viszi színre a darabot, szinte egyetlen lendületből. Úgy érzem: a mondatok mögöttes tartalmának ráérősebb kicsengetésével, a töprengöbb előadásmóddal több belső gondolati réteg kerülne elő. Persze, az is lehet, hogy a főszereplő: Magda Paveleková színészi egyéniségéhez ez az értelmezés állt közelebb, hiszen ez a jeles tehetségű művésznő pályafutásának egyik legfigyelemreméltóbb alakítását nyújtja Schwajda György Bratislavában is bemutatott darabjában. Miklósi Péter SZÍNHÁZ Ján Tuzinsky új nove/láskö tétéről Hadd mondjam el azt, mit várok el egy pályája elején lévő művésztől. A mércét nagyon alacsonyra téve nem kívánok többet, mint azt, hogy meglepjen valamivel. Legyen az író munkája szerkezetileg elhibázott, tematikailag kiérleletlen, bárgyún elnagyolt, én nem bánom! Csak villantson fel valamit a meglepetések tárházából. Hogy olvasóként azt érezzem, nem volt időpazarlás a munkájával foglalkozni! Tuzinsky 1951-ben született. Novelláit gyakran tűzi műsorára a rádió, ahol irodalmi szerkesztőként dolgozik. Eddig két kötete jelent meg. Új könyve a Cakanie (na sarhu) — (Sintérre — várva) c. novelláskönyv legnagyobb hiányossága, hogy semmiféle meglepetést nem okoz az igen tisztelt olvasónak. Nem tudom igazán, hogy ki a ludas a dologban. Az olvasó netán, aki megveszekedett könyvmolyként átrágta magát az irodalom szépséges müveinek bizonyos hányadán, és nem hajlandó engedni a negyvennyolcból, vagy esetleg az író, aki nem és nem óhajtja az olvasót valamivel meglepni: felingerelni vagy megnyugtatni, a világ titkainak labirintusaiba bevezetni?! n I HALLOTTUK n I OLVASTUK Lf U LÁTTUK Az olvasó és a recenzens igencsak elbizonytalanodhat, mikor felvizezett, silány elbeszéléseket, rosszul értelmezett realizmus jegyében íródott szövegeket olvas. A magyar irodalomban — a hatvanas évek elején íródtak efféle édeskés, szirupos, felhígított történetek, amelyeknek ihlető fluiduma a Nyugat-nemzedék prózája volt. Csakhogy az igazi müvek kivitelezéséhez művész is kell és művészi tisztánlátás! Tuzinsky novelláiban sok az édeskés íz, de még több a faragatlanság, irodalmi elnagyoltság. Prózája a középszerű újságírói teljesítmény szintjén vagy szintje alatt marad. Tárcanovelláit nem lehet irigyelni. S a kör itt bezárul. Sajnos ...-vajka i-KIÁLLÍTÁS Apa és fia ecsettel Egy hónapon át gyönyörködhetett Nagyfödémes (Veiké Úlany) lakossága Lauko János és fia, Roland festményeinek kiállításában, amelyet a Dolgozók Egyesített Klubjának kiállító termében rendeztek meg. Az apa és fia is nevelőként dolgozik Galántán, s a mindennapok egyhangúságát kívánják változatosabbá tenni, amikor ecsetet, ceruzát ragadnak és szemet gyönyörködtető alkotásokat hoznak létre. Lauko János elsősorban tájképfestőként ismert. Képei szülőföldjét, a Garam mentét, s jelenlegi lakhelyét, a Mátyusföldet idézik. Alkotásaiban keresi az újat, egyénit, de nem a ma divatos elvont, témátlan festészettel igyekszik kitűnni. Kitartó munkával és rendszeres önképzéssel jutott el mostani festési módjához, amely közvetlenül láttatja az élményt. Önszorgalmával jutott el a festészethez, s most ezt tökéletesíti önmagában. Vállalja, hogy közvetlen környezetének krónikása legyen, róluk és helyettük beszéljen. Lauko tájképei ma már érdekes és figyelemre méltó színfoltjai a Galántai járás képzőművészeti életének. Az apa szeretete a képzőművészet iránt természetesen átragadt gyermekeire is. Elsősorban Roland követi példáját, aki, annak ellenére, hogy még nagyon fiatal, több közös kiállításon vett már részt. Eddigi munkásságának kicsúcsosodása a Galántai Városi Kulturális Központban megrendezett önálló kiállítása volt, ahol mintegy harminc festménnyel és grafikával hívta fel magára a figyelmet. A nagyfödémesi közönségnek virágcsendéleteivel mutatkozott be, amelyek harmonikusan egészítették ki az apa tájképeit. Bemutatott festményeire a sok szín a jellemző; hagyja magát elragadni a színek varázsától, és szinte gyönyörködik a színek és fényeffektusok harmóniájában. Lauko Roland ígéretesen lépett be a képzőművészet világába. Megvan hozzá minden feltétele és szükséges energiája is, hogy tovább haladjon ezen az úton. A kiállítás kapcsán feltétlenül meg kell említeni a nagyfödémesi művelődési ház munkatársainak azt a törekvését, hogy felkeltsék a falu lakosságának érdeklődését a képzőművészet iránt is. Ennek érdekében minden hónapban egy-egy új kiállítást rendeznek. Sz. Manczal Erzsébet 9
