A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-22 / 52. szám
Hamilton pohártonilgetési szabálya Az a pötty, amelyet belül dörzsölsz, a pohár külsején van. Folyománya: Ha belül van, nem éred el. Főzökaná/törvény A karosszékben elnyújtózó férfi újrater meli az energiáit. A karosszékben elnyújtózó nő elhanyagolja a teendőit. Cindy törvénye Az igazán csinos cipőket olyan nőknek tervezik, akiknek csak négy lábujjuk van. A női egészségre vonatkozó férfiaranyszabály Bármilyen betegségben szenved is egy asszony, a legjobb kúra az, ha összeszedi magát. Az ügyes reklámozás törvénye A tévéreklámban kimosott pulóver azért látszik újnak, mert új. A vasalás törvényei 1. A nők ritkán vétik el a vasaló hőfokának beállítását. Amikor elvétik, épp vadonatúj inget vasalnak. 2. A vasalnivaló egyik székről a másikra történő átpakolása még nem jelenti, hogy végeztél is valamit. 3. Ha visszavetted a törülközőket, a lepedőket, az alsónemüt és a pizsamákat, meg akkor is rengeteg a vasalnivaló. A Brown-féle útitörvény Az a gyerek, aki a buszon halálra gyötörte az édesanyját, közvetlenül a leszállás előtt mély álomba zuhan. A legfőbb anyai igazság Kétféle gyerek van: a sajátod és a másoké. Andreának az agyafúrt szárítókötélről alkotott törvénye A megrakott szárítókötél csak akkor szakad el, ha alatta sáros a talaj. Az elfojthatatlan reménység törvénye A ruhát kereső nő először azokat a ruhákat próbálja fel, amelyeket tizenkilenc éves korában szeretett volna hordani, aztán azokat, amelyek a vele egykorú nőknek készülnek, és csak legutoljára azokat, amelyek rá is mennek. Pam zokszava Ha valaki merő véletlenségből olyan ételt főz, amely az egész családnak ízlik, soha többé nem tudja még egyszer ugyanolyanra megfőzni. A korosodó amazonok törvénye A férfi annyi idős, amennyinek érzi magát. A nő annyi idős, amennyinek kinéz. RIGMUSOK Kérdés és felelet Tudod-e te nehézfejű Barnabás? A világnak minden-minden barma más. Telefon Akinek nincs telefonja, a világra fele gondja. Macska nyávogás Bádogtetön macska nyávog, derülnek a csacska lányok. Csalódás Mert fölcsípte egy katalán, most már fütyül a Kata rám. Apróhirdetés Lábaim eresek, társat keresek. Állati dolgok A szú, ez a gálád rovar megfúrta az asztal lábát. Hogyha ember lenne, félve becsülnénk a tudományát. A százlábú száz zokniját esténként gondosan mossa. El is búsul, mert a zokni oly lyukas más, mint a rosta. A vérszopó szúnyog boldog, mert suttyomban orron csókol. Mielőtt rácsaptam volna, elviharzott a pokolba. KINCSÜNK AZ/W/WTELV KARINTHY FRIGYES SZAVAK Én bevallom, hogy én minden szót. ami eszméletembe kerül, mielőtt felhasználnám, előbb megszagolom, feldobom, leejtem, kifordítom — játszom vele, mint a macska az egérrel, csak azután kapom be. Az én rokonom volt, aki az elemi iskolában ezt a csodálatos dolgot kitalálta, hogy aszongya: „egy telendő, két telendő, tisztelendő". Én bevallom, nem bánom, legyek csak én hülye, a többieknek joguk van letagadni — hogy mikor a szénkereskedő feljön, és előadást tart nekem, komoly családapának a közelgő télről és a kokszról, hogy én közben ezt ismételgetem magamban görcsösen: „Én kokok, te koksz, ö kok." És mikor egy rezgő szakállú, miniszterrel beszéltem egyszer, és ö azt mondta: „mérvadó", én magamban azt kérdeztem tőle: „mér ne volna vadó", valamint jó hitvesemnek, aki csititott, hogy ne mérgelődjek, annyit feleltem bensőmben: „mér ne gelődjek?" Én tudom például, hogy „naplemente", ez szép magyar szó. De nekem olaszosan ejtve is tetszik, hangsúllyal az utolsó előtti szótagon. Így „naple — mentei", vagy franciásan: „néplöment”. Nekem ez a szó, hogy „tanítani", mindig négerül fog hangzani, és az a szó „hajlam", mindig zsidóul, így: „chajlam". Én, ha egy angol regényben tizenegy borostyán fésűről van szó, pillr latig se felejtem el, hogy ezt magyarul kell olvasni, Így: „eleven embercomb". És „harisnya", ez a szó mindig feltételes marad nekem. Ha risnya — de nem ris. Mert nekem a szó, azonkívül amit jelent, érzéki gyönyörűség is, külön, önálló életű zengése nyelvnek, szájnak, fognak, toroknak ... Részlet A tnőoétai élm£nu Uesbdlis. ekuib'brisatitQ , *49 höUTfősrő/ A most megnyílt Nemtudomholi kiállítás anyaga újabb bizonyítéka annak a szinte már közhelynek számító ténynek, hogy a mi tájainkon a zsenik feltartóztathatatlanul sokasodnak. Punch Ignác akadnémitus festőművész tárlata újabb szerénytelen hozzájárulás nemzetiségi kultúránk prezentálásához. Punch Ignácról az őstehetségröl, két dolgot tudunk biztosan. Az intézmények iránt már csecsemőkorában erős averziója volt. Talán, mert anyját többszöri próbálkozás ellenére sem vették fel a kórházba, így kénytelen volt otthon születni. Ezekután már abban a tényben sem lelünk semmi különöset, hogy művészi tanulmányait is odahaza a konyhaasztalon végezte. A most megnyílt tárlaton Punch életművével ismerkedhetünk meg. Az ott szerzett vizuális empíria többet nyújt számunkra, mint sui generis impressziv kvalitásokat. A realitás ikonoklasztikus megközelítését fokozza a művészi látás lerakódásának kolorikus szubsztitúciója. A koloritnak és az aplikált formai torzulásoknak megvan a maguk expressziv, sőt neopresszív jelentéstartalma. Minden egyes artefaktum önálló emocionális struktúrával rendelkezik. A dolgokat az autodidakta zseni az empirikus rend merev rendszerét átlépve — és olykor sutba dobva — a vizuális összefüggések értelmes jeleit artisztikusan kódolva jeleníti meg. Az ötvenedik születésnapját (de lehet hogy csak a negyvenediket) ünneplő östehetség megkísérli az absztraktot konkrét formákban kreálni. Müvei átmenetet képeznek a káosz amorf státusából a logikus összevisszaságba. Alkotásai a szociális sémákat provokálva akadnémitus művészi — sőt amatőr művészi küldetést teljesítenek. A képek approximative apretálják az izolált dolgok imaginációjában fogva tartott gondolkodást. Felszabadítják a vizuális képnyelv dinamikus erejét és mélabúzásra motiválnak. A művész altruizmusa, skizoid ambivalenciába csúcsosodva markol a szuperegonokba, hogy az id leplezetlen tendenciáit humanizálva tárja elénk. A tárlat összehatására az emocionális és racionális hezitáció karizmatikusán feloldódik, hogy az eredően egyensúlyboritó és az egyensúlyt fokozó valörök leplezetlenül érvényesülhessenek. Hallgassunk bele a képek szavába és percipiálni fogjuk a szavak képeit. Ilyen esztétikus élményben nem participálhatunk bármikor. Ezért nem tudok mást proponálni — mint, hogy el ne szalasszuk ezt az egyedülálló és kivételes alkalmat, melynek jelentőségét még az is fokozza, hogy én fedeztem fel. SEMI. L 11
