A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-14 / 29. szám
ÚJ ÉS MAI A bőr kikészítése, hasznos eszközzé való feldolgozása ősfoglalkozásnak tekinthető. Pásztor őseink remekül bántak a bőrrel. Préseléssel, domborítással, sámfázással formálták, szironyozással, pontozással, karcolással, pillangózással meg sallangozással díszítették a bőrből készített eszközöket. Maguk és mások gyönyörűségére. Munkájukat nem is eszközkészítésnek, hanem bőrművességnek minősítjük, ami lényegében az ügyesség és az ízlés, a népi művészet elismerése. Kedvtelésből bőrműves ma a Tábortűz pionírlap szerkesztője, dr. Szarnák Mihály. Munkásságáról tavaly kiállításon is számot adott. Nem vállalta fel a pásztori bőrművesség folytatását, sem a formák és a díszítőelemek közvetlen, korunkbeli alkalmazását, hanem valami újat, sajátosat kezdett... Ami azonban korántsem gyökértelen, népünk ősi művészetének forrásából eredő, új... Többet mondani az ö bőrművességéről nem is kell, hiszen esetében is érvényes, hogy a művek maguk dicsérik és minősítik alkotójukat. Nézzük meg hát néhány bőrműves munkáját! A cukortartó dobozka csak annyira és annyiból rokon a pásztorok bőrművességével, hogy egykor majd minden holmiját bőrből készítette a pásztor, még késének tokját, az iszákját, a dohányzacskóját, a sótartóját is. Tény viszont, hogy másféle díszítést alkalmazott. Ennek a cukortartónak a fedele virágozással díszített. Rozetta, azaz rózsa látható a közepén. Centrális szerkesztésű, úgynevezett fölülnézetes virág, amelynek legősibb változatai, külföldi példák nyove a termékenység kifejezése. Valamint a rózsát körülfutó növényi ornamentika. Az ékszeres dobozkák alakja, díszítése mintegy azt igyekszik bizonyítani, hogy milyen jól változtatható, s az igényeknek megfelelően a dobozkák formája, szerkezeti felépítése, miközben leleményesen variálható a rozetta, vagyis a rózsa is. Egyébként a díszítés a múlt században kialakult, eredetileg fába faragott, mértani, vagyis geometrikus minták példáját követi. A dobozkák elnevezése — ékszeres, gyűrűs és hasonló — a felhasználó tetszésétől függ, nem kötelező és nem is jellemző. A bőrtányér alakjának formálása domborítással történt, miként egykor a pásztor képezte ki késtartó tokjának, a kovát, a taplót, az acélt megőrző erszényének alakját. Másféle viszont a díszítés. Elsősorban a tányér alakjához igazodó, a közepe karcoltan, a széle pedig metszetten díszített. És a fafaragásban ismert, egykor ládákon, oszlopokon alkalmazott minták börművesi mása. Kávéscsészék, mégpedig bőrfoglalatban. Háromféle változat, háromféle szín, háromféle díszítés. Példa arra, hogy mind a formatervezésben, mind a díszek alkalmazásában érdemes a népművészet kincsestárából elővenni azt, ami megfelel a mai követelményeknek. Külön fejezet persze, és valószínűleg a bőrműves készítési, mesterségbeli titka, hogy miféle pácolással, a bőr miféle utánkezelésével nyerte a különféle színeket. mán az időszámításunk előtti évszázadokból adatolhatók. Nálunk legkorábban a 14—15. században készített ötvösműveken tűntek fel, majd a 16— 18. században a földművelők számára dolgozó iparosok közvetítésével jutott el népünkhöz, mint például a támlás szék faragott díszítése, amelyik ebben az esetben orvosi szikével bőrbe faragva látható. Érdekessége ennek az új, most már börművesi díszítésnek a stilizált rózsaszirmok között látható pontocska, a mágikus jel: a megtermékenyítés, illet -Az új és mai bőrművesség néhány szép alkotása láttán — bár tudjuk, hogy ezt a művességet is az ősi, a népi forrás élteti — korunk formaművészetével is elégedettek lehetünk. HAJDÚ ANDRÁS Fotók: Hajdú Endre ELFECSÉRELT IDŐ? Nemrég egy ismerősöm azt fejtegette, hogy szerinte a tévénézés az egyik legkárosabb időtöltés, s ezért ő egyáltalán nem hódol ennek a káros szenvedélynek. Mi több, a legszívesebben mindenkit lebeszélne róla. Hogy miért, arra néhány érvet hozott fel: a tévé időrabló, elvonja az embert egyéb dolgoktól, a képernyő előtt ülés vagy fekvés egészségtelen. Egyetérteni aligha lehet ezzel az állítással, noha részben igaz. Ám mivel a féligazság nem igazság, ez sem felel meg a valóságnak. Azaz megtévesztő. Az ülő vagy fekvő „életmód" (ismerősöm nevezte így) valóban nem egészséges, de csak akkor, ha túlzásba visszük. Ha viszont megfelelő arányban mozgunk is, például sétálunk, sportolunk, kerti vagy más fizikai munkát végzünk, akkor nem kell aggódnunk egészségünk miatt. Sőt, a megfelelő összhang megteremtése egészségünket szolgálja. Természetesen nagy hiba, ha valaki a tévénézés által egyoldalúvá válik. Ha semmi más nem érdekli, s akkor sem tud a tévétől szabadulni, ha a műsor éppen nem köti le. Ez valóban fölösleges időfecsérelés. A megoldás tehát kézenfekvő: válogatni kell a műsorokban. Azt nézem meg, csakis azt, ami érdekel, vagy valamilyen oknál fogva fontos számomra. Ezért jó, ha figyeljük az újságokban előre közölt műsorokat, s tudjuk, mikor mire számíthatunk. Amiről eleve föltételezzük, hogy számunkra nem megfelelő, azt nem is várjuk. Ugyanakkor a műsort már az újságból ismerve tudhatjuk, mi az, amit nem szeretnénk elmulasztani. Hiszen ami az egyik nézőnek érdekes, az a másiknak nem biztos, hogy az. Például nem mindenki rajong a sportközvetítésekért. Van, aki a publicisztikai adásokat kedveli, van, aki a magazinműsorokat, stb. Tény, hogy ugyanaz a műsor mindenkit nem elégíthet ki. A nézőnek tehát tudatosítania kell: nemcsak a saját igényei a meghatározóak. Amikor számomra vonzó program van a tévében, igyekszem nem kihagyni. Persze nem minden áron. Ha valamilyen fontos elfoglaltság vár rám, akkor a műsorról le kell mondanom. Ha viszont nem találom túl érdekesnek, vagy már nagyon sokat ültem a képernyő előtt, akkor inkább más szórakozást, elfoglaltságot választok. Semmi esetre sem mondok le például az olvasásról, hiszen a tévénézés és az olvasás két eltérő szórakozás. Egyik a másikat sohasem helyettesítheti. Sőt, az olvasást semmi sem pótolhatja. Különösen a szépirodalmi müvek nyújtotta élményt, bár tulajdonképpen még az újságolvasást sem. A színházat sem helyettesítheti a színdarabközvetítés, vagy a tévéjáték, sem a mozit a tévéjáték. A társasági élet, a családi, rokoni, baráti látogatások rovására se mehet a tévézés. Bár éppen ez károsul a leginkább a képernyő előtt eltöltött aránytalanul sok idő miatt. A napi munka után gyakran a szülőknek arra már nem marad idejük, hogy meghallgassák gyermekeiket. Este a tévé hangjával telik meg a lakás. így a nyugodt beszélgetés a családok tagjai közt szinte lehetetlenné válik még akkor is, ha legtöbbször tulajdonképpen a tévében elhangzottakra sem figyelnek oda igazán. Az ilyen tévézés valóban nem hasznos. Mégis azoknak van igazuk, akik a televízióban korunk nagy vívmányát látják. Hiszen ami hajdan csak a mesékben fordulhatott elő: egy csodatükörben megláthatjuk a messze földön lejátszódó eseményeket, az ma a televízió jóvoltából teljesen természetes. Világrészeket, országokat, természeti és kulturális értékeket ismerhetünk meg; szemtanúi lehetünk például annak, hogyan él az őserdők és a mély tengerek állatvilága. Esténként kíváncsian várjuk, mi történt aznap a nagyvilágban. A tévé valóban olyan lehetőségeket biztosít ismereteink, látókörünk bővítésére, amilyeneket semmi sem pótolhat. Hiba lenne tehát, ha bármilyen megfontolásból önként lemondanánk ezeknek a lehetőségeknek a kihasználásáról. Mint ahogy az is helytelen volna, ha korunknak ez a csodálatos vívmánya túlzott mértékben avatkozna bele életünkbe. E hiba okát azonban nem a készülékben kell keresni. FÜLÖP IMRE 13
