A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-24 / 48. szám
két. Néhány gyermeket sikerült örökbe is adnunk ... Régebben alapiskolás tanulóink is voltak. A lakóink a helyi alapiskolában tanultak, és szinte soha nem hallottam rájuk komolyabb panaszt. „Fiam — regulázta egyszer a fülem hallatára az egyik fiúnk falubéli padtársát az édesapja —, vegyél példát a Robitól. A ruhája mindig tiszta, nem verekedik senkivel, s a tanszereire is vigyáz.” A gyermekek egy hányada épp a csecsemőkorban átélt lelki megrázkódtatások miatt lett szellemi sérült. Az otthonlakók naponta ötször étkeznek. Tavaly új bútorokat kaptak a helyiségekbe. A szemléltető segédeszközökön kívül természetesen rengeteg játék is sorakozik a tantermek, játszóhelyiségek polcain. Otthon-e az édes (gyermek) otthon...? Ipolybélen (Bielovce) 1971-ben, az egykori földbirtokosi nyári lakban, elhagyott kisgyermekek számára gyermekotthon nyílt. A kis Adri mosolygós képpel viharzik be a szobába. Az Íróasztal mögött ülő igazgatónőhöz fut, cuppanós puszit nyom az arcára, aztán az ölébe kuporodik. — Ő az én fogadott unokám — simogatja, meg Kovács Mária gyengéden a szemüveges kislány hosszú sima haját —, az igazi édesanyját meg az apját soha nem is látta. Leányanya szülte, aki nem sokkal később férjhez ment, gyermekét megtagadta, s feléje se néz ... Vajon az ilyen „édesanyák", ötlik eszembe jegyzetelés közben, nem gondolnak csemetéikre, legalább álmatlan éjszakáikon? Vagy nincsenek is álmatlan éjszakáik? Adri vidám, jókedvűen csacsog. Hozzám lép, kezet nyújt, bemutatkozik, aztán mellém telepedik. Majd gondol egyet, kiszalad a helyiségből, aztán pár pillanat múltán egy játéktáskát szorongatva robban be ismét a szobába. A dobozt Marika néni térdére fekteti. — Vendégünk van, te pedig kócos vagy, hát megfésüllek — jelenti ki a csöppség ellentmondást nem tűrő hangon, s a papírfedelű ládikából apró tükröt, hajkefét varázsol elő, aztán azon melegében neki is lát az igazgatónő göndör fürtjeinek megregulázásához. — Amikor hároméves korában hozzánk került — folytatja Mária asszony a félbehagyott gondolatsort —, pár kilónyi volt csupán, állandóan a sarokban ült és reggeltől estig csak sírt, sőt még álmában is gyakorta szipogott. Beszélni se tudott, ha mégis megszólalt, egyre csak azt hajtogatta, hogy „hip, pipija". Órákig elücsörgött itt mellettem, az irodában, behúzódott a kanapé szögletébe, s onnan figyelte minden mozdulatomat. Ha nyílt az ajtó, hirtelen tágra meredt a szeme a rémülettől... Mindenhová magammal hordtam, azóta már folyékonyan beszél. Az otthonban szlovák nyelven folyik az oktatás, a társalgás, de mi a férjemmel magyarul beszélünk vele. Eleinte csak a hét végékre vittem haza, de most már rendszeresen nálunk alszik ... Sokat betegeskedett már ez ideig is, asztmás szegény. Az orvosok szerint azonban hamarosan kigyógyul a bajából. Már előre tudja, melyik doktor milyen gyógyszert fog felimi neki. Nálunk teljesen otthonosan mozog. Aput sógornak szólítja, mert Így tanulta a szomszédoktól. Édesanyámat meg, ahogy tőlem hallja, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, anyunak nevezi... Az otthonban fennállása óta — egész Szlovákia területéről — 208 gyermek töltött el hosszabb-rövidebb időt. Jelenleg, harmadik esztendeje, óvodás korú kislányok és fiúcskák élnek a szépen rendben tartott épület melegséget adó falai között. — Gyermekotthonunk jószerével az értelmi fogyatékos apróságok óvodája — magyarázza az igazgatónő, miközben kedvesen kitessékeli a helyiségből a fodrászmunkával végző Adrit —, 20 kis védencünk két csoportban tanul. Négy óvónő foglalkozik velük, de éjszakára és hét végékre is szakképzett tanerők vagy segédnevelönök törődnek velük. Mi azonban nemcsak neveljük, oktatgatjuk őket, hanem egy kicsit a szülői szeretetet is igyekszünk pótolni nekik. Szinte mindannyiunknak van kedvence, aki a legjobban őhozzá ragaszkodik. A gyerekek „néninek" szólítják nevelőiket, oktatóikat. A nyelvi készletükből, szótárukból hiányzik az „édesanya" kifejezés. Az óvónők, nevelőnők legtöbbje már közel tíz esztendeje a gyermekotthonban dolgozik. — A munkatársaim módfelett lelkiismeresek mind — csillan fel Mária aszszony szeme —, szíwel-lélekkel végzik korántsem könnyű, vállalt feladatukat... A legtöbb gyerek édesanyja leányanya, elvált, vagy épp új házasságba induló nő. Minden apróság élete már ez ideig is kész regény. A legtöbbjüké pedig — kész rémregény. Csak kevés leánykához vagy fiúcskához jár valaki látogatóba. Az egyik kisfiú esete különösképpen érdekes. Az apja meghalt, az anyja új férjet talált magának, élettársa viszont jó ideig hallani sem akart a „más gyerekéről", a csecsemőről. A kicsi így állami gondozásba került. — Egyszer — fog a szívbemarkoló történet elbeszélésébe a kedves beszédű igazgatónő —, egy péntek délután bekopogtatott hozzánk egy aránylag fiatal pár. A jóképű férfi mellett a takarosán öltözött fiatalasszony is nagyon csinos volt. „A fiamért jöttem — szólalt meg halkan, szipogva az anyuka — hazavinnénk." És pecsétekkel ellátott hivatalos bírósági határozatot rakott le elém a hirtelen beállt csendben az asztalra. — Közöttük álomszép, megszeppent leányka álldogált. — Behívattam a szóban forgó gyereket. A fiú soha nem találkozott azelőtt az asszonnyal, mégis, amint körülpillantott a szobában, azonnal az ő nyakába ugrott. „Édesanyám, drága anyukám — tört fel belőle a kiáltás —, már jó vagyok, ugye hazaviszel?” És csak ölelte, szorította szülője nyakát. Sírva fakadtunk mindannyian. Ezt meg a gyerek nem akarta sehogy sem megérteni. „Örüljetek inkább — lelkendezett —, hogy már nekem is van anyukám." — Ezután tudtuk csak meg az előzményeket: a fiatalasszonynak hosszú hetek alatt sikerült meggyőznie élete új párját, hogy vigyék haza az állami felügyelet alá kényszerített apróságot. — A fiúcska boldogan integetett az egyre távolodó autóból ... Az igazgatónő az otthonnal átellenben, az út túloldalán lakik. — Sok volt lakónkkal tartjuk azóta is, hogy elköltöztek tőlünk, a kapcsolatot. Levelezünk velük, többen rendszeresen Írnak nekünk, s meg is látogatnak min1. Vigyázat, indul a mesevonat 2. Adri Marika nénit fésüli 3. Játszunk önfeledten 4. Ha lehet, a friss levegőn is sokat tartózkodnak 12
