A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-24 / 48. szám
midőn Vogel prépost tudtára adta, hogy Badinyit el kell küldenie...........még aznap este intézzem el vele, ha üzennivalóm van anyámnak, mert másnap reggel elutazik." Hiábavaló lett volna rimánkodni, Kollonits bíboros ígéretére hivatkozni. Hajnalban szólongatva tanítóját felismertem hogy valóban itt kellett hagynia. „Még most is, midőn ezt írom, elszomorít az emlékezés," így gondolt vissza maga Rákóczi szinte egy negyed évszázaddal később, 1716-ban keltezett Vallomásaiban száműzetése kezdeteire. „Te látod. Uram, mi lehetett volna keservesebb e fejedelmi gyermek számára mint az, hogy száműzték hazájából, elvették szülejétől, ismeretlen országba vitték, veleszületett rangjához méltatlan bánásmódnak kitéve, magára hagyva, teljesen eltérő erkölcsök, szokások szerint élő emberek közt, akiknek nyelvét sem ismertem, s hogy megértessem magam velük, a latint használhattam, amire otthon tanítottak." A jezsuiták, mint azt a gimnázium krónikásának szövege tanúsítja, büszkék voltak rá, hogy ily előkelőség nevelését bízták rájuk és megértették, milyen irányba kell terelni e fejedelmi sarj további fejlődését: „Gimnáziumunknak kiváló, tehetséges, fegyelmezett és erkölcsös diákok lettek díszei. Kitűnt közülök Rákóczi Ferenc gróf, Rákóczi György hajdani erdélyi fejedelem unokája, Rákóczi Ferenc fia..." — igy kezdődik a vele foglalkozó feljegyzés, amelyből az is kiderül, miért nem lakhatott a várban, holott ezt Slavata gróf kifejezetten felajánlotta számára: „A vég bői, hogy valóban Rendünk gondoskodása alá kerüljön, a legfennségesebb Lipót császár akaratából a szemináriumban kapott szállást és környezetéből minden földijét eltávolították, hogy kizárólag császárhű szellemben tanulja meg tisztelni az uralkodó szavait idézve az isteni és emberi fennséget." SZÁNTÓ GYÖRGY Ha tudjuk, hogy a mai Turkománia, Tádzsikisztán, stb. területén az I.—IV. század között a fehér-hun néven is említett úgynevezett avarok éltek, akkor semmi meglepő nincs abban, hogy a selyem szó ezekből kerül az ősi örmény nyelvbe. Erre bizonyság maga a földrajzi háttér és az ismert etnikai kapcsolat. Egy időben a kuturgur hun nép nagyobb része az egyik perzsa király szolgálatában állt és feltehetően két „marzbánátus" katonai védelmét ők látták el. Feltehető, sőt bizonyosra vehető, hogy a selyem szavunkat átvették az örmények. Hangtanilag a selyem, selöm és a „serám" között szabályos a megfelelés. De az csak magyar és ösörmény viszonylatban áll fenn. az angolban a selyem: silk oroszban: sjolk mandzsuban: szirge franciában: serge mongolban: sirgek latinban: sericum A magyar selyem szónak megfelelő szó az egész világon csak az ösörményben lelhető meg. A régi selyemutak a Földközi-tengertől indultak és az akkori kínai fővárosig, Loyangig vezettek. Átvezettek a mai Törökországon, Arménián, Perzsián, Turkesztánon, Szinkiang (Kína) területén, azaz a régidőben a fehér-hunok területén. DOROSMAI IMRE • • HÉTKÖZNAPJAINK DIAGNÓZISA Évadnyitás Schwajdával • A Segítség a Magyar Területi Színház Alighogy megkezdődött az új színházi évad. a Magyar Területi Színház komáromi társulata október vége óta máris egy kitűnő darabot kínál nézőinek. Önmagában ez a tény — de az évad többi bemutatójának terve is — azt jelzi, hogy játékszínünk keresi útját a közönséghez, és ezt többek között a kortárs magyar dráma élvonalába tartozó szerzők műveinek színrevitelével kívánja megtalálni. A kihívás óriási. Egyrészt a közönség rokonszenvének megszerzése a tét; másrészt manapság már azon igény sem mellőzendő, amely a hétköznapok kisebb-nagyobb emberi és társadalmi konfliktusait drámai módon megjelenítő, a hétköznapokat közvetlenül is megszólító színpadi művek iránt mutatkozik. Mindez azt jelzi: megsokszorozódtak a közérdekű színház esélyei, ugyanakkor a „szinházcsinálók" felelőssége szintén megnőtt. Úgy tűnik: a Matesz is élni kíván a honi színházak megnövekedett lehetőségeivel, és az új évadot Schwajda György Magyarországon már sikerszériákat megért darabjával, a Segítséggel indította el. Ez a darab kitűnő alkalmat kínál a társulatnak, hogy szembenézzen önnön lehetőségeivel; az abszurdba hajló groteszk történetből pedig — ha sikerül megfelelő hullámhosszra kerülni a művel — pontosan és csúfondárosan ki kell derülnie, hogy miféle emberi csapdák és társadalmi zsákutcák jellemzik a lumpenproli családok nincstelenségét. Schwajda György darabját a keserű szatíra, a fájdalmasan fanyar irónia uralja, miközben a szinmű groteszk szituációit modellértékűvé tudja sűríteni. A szerzőnek eközben arra is futja figyelméből, hogy a hagyományos cselekménybonyolítás helyett — a tragikus-groteszk történet kulcsmotívumait ismétlésekkel nyomatékosítva — szélesebb összefüggéseket is feltárjon. Drámai jelképpé hatalmasodó példázatot kínál a nézőnek, épp ezért mindent elhagy, ami a bővebb magyarázkodás szempontjából felesleges és mellőzhető. Ezzel a néző szerepkörét is megemeli, hiszen a közönséget nem engedi elveszni a történet mellékszálainak bozótjában, hanem nyíltan és célratörően a felismerendő igazságok felé vezeti öt. Schwajda György ily módon egyenes ívben tör a végeredmény felé: a lakótársi és társadalmi segítség képében jelentkező lélektelen képmutatás, a heteket, a hónapokat, a család egész életét felemésztő sivárság felmutatásához. A teljes lezülléshez, az abszolút nincstelenséghez vezető út zökkenői és kanyarjai csupán annyiban foglalkoztatják, hogy kellőképpen motiválhassa az éjfélkor részegen ricsajozó Józsi és az őt így is odaadóan szerető Aranka napi életvitelének kisiklásait, az emberi értékek devalválódását, a feljelentést kezdeményező szomszédaszszony vezetésével megindult társadalmi segítség zsákutcáinak szerveződését. így érkezik el a végső morális csőd. amely visszamenőleg is minősíti a rossz szándékokat és egyúttal magyarázatot keres az emberi katasztrófákra. Az ily módon kikerekedő alaphelyzet gondolatilag és társadalmilag egyaránt borzongató, miközben a cselekmény kérdőjellel nyomatékosított felkiáltójelként ítéli meg a felborult életutakat, az elvadult emberi sorsokat, a lélektelenné fajuló külső jóindulatot. Dramaturgként Viktória Janousková jegyzi a komáromi társulat Schwajda-bemutatóját, és a rendezővel: Stefan Korencival egyetértésben hazai, azaz csehszlovákiai miliőbe ültették át a Segítség cselekményét. Ezt elsősorban a színpadi zene teszi egyértelművé, de néhány szövegmódosítás is erre utal. Ugyancsak lényeges változás, hogy a komáromiak előadásában Józsi, vagyis az Ember, aki miatt „segítenek", nem a himnuszt énekli éjfélkor családostul a lakóház udvarán, hanem a Munka dalával kíván boldog új napot mindenkinek. Az előadást szemlélve nekem úgy tűnt, hogy ez a csavarintás inkább ártott, semmint használt a darabnak, hiszen a Munka dala távolról sem tudja azt a pátoszt asszociálni, mint egy himnusz. Itt fűzöm hozzá: sajnos, más vonatkozásban is maradt néhány, jobbára a cselekmény helyszínének megváltoztatásából eredő dramaturgiai következetlenség a darabban. Stefan Korenéí munkáján látszik az iszctnyatos igyekezet, hogy rendezőileg szinte a hátára vegye az előadást. Feltétlen érdeme ennek a fiatal rendezőnek, hogy Frantisek Lipták praktikus díszletében mindvégig egyenletes tempójú, stílusában azonban eléggé heterogén előadást hozott létre. Rendezői törekvéseinek okvetlen erénye viszont, hogy a jól megirt dialógusokra épülő jellemekben, illetve azok megjelenítésében meghagyott annyi realitást, amennyi e „sztori" szavahihetőségéhez elengedhetetlen. Elképzeléseinek további pozitívuma, hogy a darab végét is sikerült kiemelnie az esetleges bénultság veszélyéből, miközben a teljes lepusztultság illúzióját is sikerül megteremtenie. Arankát, azaz az Asszonyt, akin folyton segítenek Kovács Ildikó, főiskolai hallgató játssza. Tehetségét bizonyítva szinte mozaikként rakja össze ennek a megviselt feleÉvadnyitás Schwajdával • A Segítség a Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) együttesének színpadán ségnek a sorsát, de úgy, hogy közben személyiséggé is tud válni. Szépen, őszintén, néha még a naivitást is érzékeltetve játssza a női főszerepet, s ezzel feledtetni tudja, hogy egyelőre még — érthetően — nincs meg a szükséges élményanyaga ehhez a figurához. Józsi szerepét Skronka Tibor kapta, aki a szükségesnél valamivel harsányabban, helyenként felszínesebben is játszik, igy a társadalom peremére szorult férfi legbensőbb > érzelmeit is sok helyütt magába rejti. Kár pedig, mert e figura csak akkor hiteles igazán, ha a színész Józsi belső bizonytalanságát, vívódásait is látni engedi; és eközben aprólékosan, a helyzetek iránti alázattal építi fel a sötét tónusú „segítség" egymást kiegészítő szálainak viszonyrendszerét. Kovács Ildikó és Skronka Tibor az előadás abszolút főszereplői, mellettük mindenki kisebb-nagyobb epizodista. Méghozzá úgy, hogy a Polgámét játszó Németh Icán kívül, a Segítség többi szereplője két-két figurát alakit. Dráfi Mátyás például a vnb előadójaként, Holocsy István riporterként, Bugár Béla rendőrként, Boráros Imre pedig rendezőként teremt egy-egy eleven karaktert a színpadon; bár igazságtalan lennék, ha elhallgatnám, hogy a többiek (Szentpétery Aranka, Varsányi Mária, Bugár Gáspár. F’öthe István) szintén az Írói és rendezői elképzeléseknek megfelelő figurákkal illeszkednek az előadásba. Biztosra veszem: a nézők zöme majd úgy véli, hogy a Mateszban is itt volt az ideje elővenni Schwajda Györgynek ezt a néhány esztendővel ezelőtt irt darabját. És talán a kitűnő szerző későbben írt színműveinek bemutatásán is érdemes lenne eltűnődni. MIKLÓSI PÉTER
