A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-24 / 48. szám
A teremtő anyanyelv • Elvi kérdések, gyakorlati tennivalók • Interjú Jakab Róbertné Singely Máriával, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkárával A CSEIVJADOK ÉLETÉBŐL A MEGMARADÁS Statisztikai adatok sokasága tanúskodik arról, hogy a földkerekségen alig van olyan állam, amelyben ne élnének nemzetiségek is. Vonatkozik ez hazánkra, vagy akár a szomszédos Magyarországra is, ahol a lakosság négy százaléka tartozik valamelyik nemzetiséghez. így, természetesen, az ott élő szlováksághoz is. Es mint minden kisebbségi sorsban leledző nemzetiség, ők szintén két kultúra vonzásában élnek; bár számukra is — érthetően — elsősorban az anyanyelv marad az azonosító jel. Erről, illetve a Magyarországon élő szlovák nemzetiség egyéb hétköznapi tapasztalatairól kértem a HÉT számára interjút Jakab Róbertné Singely Máriától, az MSZDSZ főtitkárától. — Véleménye szerint mit jelent ma Magyarországon nemzetiséginek lenni? — Őszintén szólva, nem szeretem ezt a kérdést, mert elkülönítést érzek benne. A valóságban ugyanis akkor érzi magát igazán jól minden nemzetiségi, ha nem érzi, hogy ö valamiféle különálló csoport tagja és bármi módon elkülönítik a többségtől. Szívesen vállalja az egyenjogúságot, de ne legyen más, mint a többiek. Visszatérve azonban a kérdés lényegéhez: a magyarországi szlovák lakosság tudatára az alapvetően jó otthonérzet a jellemző. Ez a magyarországi szlovákság közérzetén is tükröződik, hiszen senkit semmiféle hátrány nem ér amiatt, hogy szlovák nemzetiségűnek vallja magát. Az ebből fakadó ragaszkodást — számtalan más megnyilvánulás mellett — az is bizonyítja, hogy a vegyeslakosságú településekre nem jellemző a nagyobb mértékű elvándorlás. Még akkor sem, ha kevés közöttük a közigazgatásilag rangosabb székhelyközség. — Kérem, válaszoljon rögtön egy személyes kérdésre is: az MSZDSZ főtitkáraként vajon milyen közérzettel jár naponta a munkába? — Az emberi közérzet általában változó. Például tavaly, amikor szövetségünk kongresszusa zajlott, valóban jó és kiegyensúlyozott közérzetem volt. Úgy tapasztaltam ugyanis, hogy az a közösség, amelynek a vezetője vagyok kezdi tudatosítani, hogy mit jelent szlováknak lenni Magyarországon. Sőt! Egyre inkább átérzi és vállalja is ezt a küldetést. Talán azért, mert nyitottabbá vált a társadalom, és ezt mindenkinek vállalnia kell. Talán azért, mert a magyarországi szlovák értelmiségnek egy vékonyka, törékeny rétege egyre határozottabban ad hangot a létezésének. Ezt azért tartom fontosnak, mert ma még egy olyan Közép-Kelet-Európában élünk, ahol a nemzetiségi lét és annak különböző pozitív megnyilvánulásai valóban küldetésnek számítanak. Jómagam nem szívlelem különösebben a híd, vagy akár a kapocs kifejezéseket, hanem szándékosan beszélek inkább misszióról. Legfőképpen azért, mert egy-egy nemzetiségi közösségnek tudatosan kell vállalnia, hogy egy tőle nagyobb és eltérő nyelvet használó többség mellett, kisebbségben él. Vállalva a hagyományait, a sajátos életstílusát, az anyanyelvét, a megmaradás természetes igényét — és mindezzel toleranciára szoktatja a többséget. — Miért van szükség az ön által is említett toleranciára ? — Például a történelmi idők folyamán felhalmozódott ellenszenvek levezetésére, az esetleges gyűlölködés megelőzésére. Ha ugyanis nem mondjuk, netán nem mondhatjuk ki, hogy melyik seb fáj, akkor az bizony könnyen el is mérgesedhet. Ezért is fontos hát, hogy minden nemzeti kisebbség tudata ban lehessen a létezésének és a jogainak, valamint annak, hogy az ő mássága pozitivu mot jelent ama országnak, amelyben él. — Miként foglalható össze dióhéjban a magyarországi szlovákság történelme? — A Magyarországon élő szlovákok év századokkal ezelőtt önként telepedtek le azokra a helyekre, ahol most élnek. A ma gyarországi szlovákság egy államhatáron belül vándorolt, így nem vagyunk egy, a nemzetéből „kiszakított" nemzetiség. — Hány szlovák él ma Magyarországon? — Nehéz megmondani, mert erre kétféle igaz verzió van. A becslések szerint százszáztíz ezer a magyarországi szlovákok száma, a hivatalos statisztika viszont ennek tizedét sem mutatja. Gondolom, ebben a helyzetben érthető, ha most azt mondom: kíváncsian várom, mit mutat majd az 1990-es népszámlálás. Arról viszont már most is pontos adataink vannak, hogy Magyarország öt megyéjének 104 településén élnek szlovákok. — A becslések és a hitelesített adatok közötti különbség, legalábbis a kívülálló számára, valamiféle gondokat, vagy akár íratlan görcsöket is sejtet... — A magyarországi szlovákság Magyarország társadalmának valóban integráns része. Némi sarkítással akár ügy is lehetne fogalmazni, hogy két életünk van. Van egy állampolgári és van egy nemzetiségi életünk. Az állampolgári élettel semmi probléma nincs; ugyanúgy élünk és dolgozunk, mint bárki más Magyarországon. A nemzetiségi élet, a nemzetiségi lét megőrzése más kérdés, ott azért már gondok is akadnak. Például az, hogy a háborút követő lakosságcsere után lényegében értelmiségi réteg nélkül maradtunk. Sajnos, ez mindmáig érezteti hatását, és megnehezíti a gyökerekhez való visszanyúlást is. Komoly gondunk továbbá, hogy ma már nincs egynyelvű iskolánk, nincsen napilapunk, könyvkiadónk, színházunk — és még sorolhatnám azokat az intézményeket, amelyek elősegíthetnék, hogy Magyarországon is könnyebb legyen szlováknak maradni. — Úgy véli, hogy lenne érdeklődés — mondjuk — a szlovák tanítási nyelvű iskolák iránt? — Egyik napról a másikra aligha, de fokozatosan létrejövő, felmenő rendszerben igen. Becsléseink szerint a magyarországi szlovákság ez irányú igényeit, egyelőre, öt egynyelvű általános iskola, két hasonló középiskola és esetleg egy szakiskola tudná kielégíteni. Tapasztalataink szerint a fakultatív szlovák nyelvoktatás — részben az alacsony óraszám miatt, másrészt, miután ez plusz meg-ESÉLYEI terhelést ró a gyerekekre — nem eléggé vonzó és egyáltalán nem hatékony. — Mondatai szinte sugallják a kérdést: mi a véleménye a kölcsönösség sokak által és sokszor hangoztatott elvéről ? — Szépnek szép dolog, de elsősorban a magánéletben. Nemzetiségi viszonylatokban sohasem értettem vele egyet! Ellenkezőleg: a nemzeti kisebbségek igényeinek kielégítésében egyenesen helytelennek tartom a dekázgatást. a kölcsönösség méricskélését. Az igazi kölcsönösségnek a nemzetiségek valós igényeinek objektív regisztrálását, illetve az ebből fakadó gyakorlati teendők rugalmas megtételét tartom. — Önöknél milyennek látja a nyelvvesztés mértékét? — A magyarországi szlovákság körében lezajlott életformaváltás, sajnos, azt szintén magával hozta, hogy például a fiatalok ma már a szülői házban is egyre ritkábban használják az anyanyelvet. Mindannyiunk számára viszont örömszerző és megtartó erő a kultúra ápolása, a szokások és a hagyományok őrzése. Alig van olyan szlovákok lakta magyarországi település, ahol ne működne tánccsoport vagy énekkar, esetleg ne volna tájház vagy gyűjtemény. Sokszor bizony még mi, vagy a Szlovákiából érkezett vendégeink is elcsodálkoznak azon. hogy a háromszáz évvel ezelőtt „tarisznyába tett" énekeink mennyire élők a Magyarországon lakó szlovákság körében ... Más kérdés, hogy viszonylag nehezen tudunk érvényt szerezni a törvényben szavatolt jogainknak, mert még a vegyeslakosságú települések hivatalaiban vagy egyéb hatóságainál is ritkán találni csak egyetlenegy embert, aki ért és beszél szlovákul. Ez is jelzi, hogy a nyelv megőrzésében, az oktatásban mielőbbi segítségre van szükségünk. — Az oktatás gondjain kívül a közművelődési tevékenységben milyen feladatokat tart a legfontosabbnak? — Természetesen, itt is a nyelv ápolását és művelését, a hagyományok ébren tartását és megőrzését. Ez magában foglalja a klubmozgalmat, a művelődési házak nemzetiségi jellegű munkáját, a folklórhagyományok őrzését, a színjátszást, az anyanyelvi ismeretterjesztést. Mindebből látható, hogy jelenleg is sok mindent csinálunk, de még több az, amire törekszünk. Ehhez azonban az eddigieknél jobban kell érvényesíteni azt az elvet, hogy a nemzetiségi közművelődés elsősorban állami feladat; különösen ha annak anyagi hátteréről van szó. Gondolom, ez az elvárás Csehszlovákiában is hasonlóképpen fogalmazódik meg. elvégre mindig a többségi nemzetnek kell többet tennie az elvek megvalósításáért. Persze, emellett a nemzetiségnek önmagának is dolgoznia kell helyzetének javításáért. Például oly módon, hogy nagyobb társadalmi súllyal és önállósággal, több érvényesítő erővel komolyabb szerepet képes magának kivívni a kisebbségi sors alakításában, a nemzetiségpolitika megvalósításában. — Mit mondana el a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének napi munkájáról? — Sok esztendőn át tagság nélkül dolgoztunk, és a szerveződésnek ez a módja valóban nem bizonyult szerencsésnek. Szövetségünk tavalyi kongresszusán úgy döntöttünk, hogy alapszervezeteket hozunk létre, ami mind az országos választmány, mind az öt függetlenített munkatárs napi teendőit is megkönnyíti majd. Ez is jelzi, hogy napi munkánkban a megújuláson, az önszerveződésen van a hangsúly. — Van-e hivatalos együttműködés az MSZDSZ és a csehszlovákiai magyarokat tömörítő Csemadok között? — Sajnos, egyelőre inkább csak a kapcsolatfelvétel szintjén, s ez is csupán az utóbbi másfél esztendőben. És bár aláirt együttműködési tervezetünk egyelőre nincs, jómagam sok tekintetben nagy tisztelettel figyelem a Csemadok munkáját. Én mindenképpen úgy érzem, hogy a nemzeti kisebbségek mindig jól megértik egymást, olykor még a kisebbség és a saját anyanemzet közötti kapcsolatnál is jobban. Az elmúlt évtizedek politikai gyakorlata, a sémákká laposodott nemzetiségi elvek bénító ereje ebben a tekintetben is sok megszívlelendő tapasztalatot hozott. A magyarországi szlovákság és a csehszlovákiai magyarság számára egyaránt. — Szeptember végén, a Csemadok és az MSZDSZ képviselőinek Budapesten rendezett találkozóján. Ön úgy fogalmazott felszólalásában, hogy legyünk egységesek; rólunk, helyettünk és nélkülünk egyik országban se döntsenek, csak velünk. Kibootaná bővebben is ezt a gondolatot? — Azt szeretném, hogy mi, nemzeti kisebbségek tartsuk egymással a kapcsolatot! Hogy soha, semmilyen körülmények között ne hagyjuk szembeállítani magunkat. A megmaradás esélyeit kutatva keressük inkább mindazt, ami összeköt Amikor a csehszlovákiai magyarságról születik döntés „itt", illetve amikor a magyarországi szlovákságról esik döntés „ott", akkor legyünk közös platformon. Egységesen próbáljuk meg segíteni és védeni egymást, mert nagyon könnyű elveszni. — Olvasóink nevében köszönöm az interjút! MIKLÓSI PÉTER Fotó: Gyökeres György 6
