A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-24 / 48. szám
ünneplésből soha nem volt hiány! Mert a kórus a csehszlovákiai magyar falvakba és kisvárosokba ugyanolyan igényesen készült, mint országos és nemzetközi versenyekre. Úgy is mondhatnám, hogy hazai pódiumainkon szólt a hangjuk zengőbben és felelősebben, hiszen mindig is tudatában voltak szerepüknek. Ott voltam velük megannyi dél-szlovákiai útjukon, s elkísértem őket gondolatban az országos versenyekre, kórustalálkozókra is, s nyugodtan leírhatom, hogy az énekkar színvonalas bemutatkozásaival cseh és szlovák hallgatóiban is meggyökereztette a gondolatot, hogy ebben az országban velük együtt mi is vagyunk! Hírünket elvitték a világba is, szívós, szorgalmas munkájuk eredményeképpen, s írországi, angliai, olaszországi, ausztriai, kelet-német, lengyelországi, finnországi, bulgáriai stb. hangversenyteremben zengett fel a hangjuk, szállt ajkukról a csehszlovákiai magyarság békeüzenete! Nagy utat járt be a megkésve született gyermek, akinek végig kitartó édesapjává szegődött el a vezető karnagy, Janda Iván, és a vendégkarnagy Vass Lajos, Erkel-díjas zeneszerző. Kiket illessen a mélyebb fejhajtás az elmúlt huszonöt esztendő kapcsán? Azokat a tanítókat, akik nehéz oktató-nevelő munkájuk mellett még ezt a roppant nagy feladatot is vállalták: énekelni magukért és másokért, megmaradásunkért és jövőnkért! Énekelni és énekeltetni másokat, százakat, ezreket, mert hiszen majdnem mindegyik CSMTKÉ-tag karnaggyá lépett elő iskolájában, vagy azon a településhelyen, amelyen él. Csak a megszületett énekkar áldásos tevékenységével magyarázható, hogy a csehszlovákiai gyermek- és felnőtt kórusmozgalom virágkorát kezdte élni, hogy értelmesek, tartalmasak és színpompásak lettek a Kodály Napok és a Csengő énekszó! De a mély fejhajtás talán még jobban megilleti az énekkar mellett végig kitartó Janda Ivánt és Vass Lajost, akik minden szépet és gyönyörűségeset ki tudtak hozni a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarából. Arra azonban ők is képtelenek voltak, hogy megállítsák az idő kerekét. Huszonöt év ... ez a hosszú idő nem is a kórus tagjain mérhető le, hiszen állandó folyamat volt, hogy a fiatalok odaálltak az idősebbek helyére. Inkább Janda Ivánon és Vass Lajoson lehet lemérni az „elszaladt" huszonöt esztendőt. Ha valakik, ők tudnának sokat beszélni arról, mit jelent elkezdeni valamit, és mit jelent összetartani és : pásztorolni egy nyájat, mégha azok pedagógusok is, s végül mit jelent annyi idő óta megtartani bennük a hitet, hogy a küzdelmüknek értelme van, s az lesz a jövőben is, s szólni hozzájuk buzdítólag a költő nyelvén : A jelennek búját édesítvén: Fiaim, csak énekeljetek! MÁCS JÓZSEF Fotó: Gyökeres Gy. A fák, az erdők hónapja április. Az életet, a megnyugvást, a frissességet adó fák, erdők azonban megkülönböztetett figyelmet érdemelnek az év minden hónapjában: Ösztönszerüen egyre többször kívánkozunk ki a természetbe, ne hagyjuk hogy a ránk bízott pótolhatatlan kincs elpusztuljon. A naplemente csupán egyetlen nap elmúlását jelzi, a következő hajnalban újra madárcsicsergéstől lesz hangos az erdő, újra „élnek" a fák. S vegyülve a jó levegőbe, velük együtt éledünk újjá mi is; mi elipariasodott, elgépiesedett, elműanyagosodott lények; mi. .. emberek ... Kép és szöveg: KOLLER SÁNDOR
