A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-03 / 45. szám
1. A társadalom tartós előrehaladásának három igen fontos területe van: a termelés (a műszaki fejlettség), a tudományok és az oktatás. A zökkenőmentes fejlődés végett szükséges, hogy ez a három terület összhangban fejlődjék. Társadalmunk problémái között ezért számít jelentősnek az az ellentmondás, amely a műszaki fejlettség, a tudományos élet és az oktatás között feszül. A kérdésekkel a CSKP KB 13. és 14. plénumülései foglalkoztak, s megállapították, a műszaki fejlettség és a tudományos élet mögött . az oktatás fejlődése elmaradt. Ezért a köznevelés átformálásának hatékonyabb formáját kell kidolgozni, s ehhez pedig fel kell tárni a jelenlegi ellentmondásokat, a közoktatás elmaradottságának és korszerűtlenségének a mibenlétét. 2. Az oktatás ellentmondásai közül az egyik alapvetően az, amelyik a tudományok, a technika gyors fejlődése és az oktatás tartalmának statikussága között áll fenn. Ezért foglalkozott a „Tudományos-műszaki haladás és a holnapi világ számára való „nevelés" kérdéseivel a pedagógiai tudományok nemzetközi asszociációjának (WAER) X. kongresszusa. 1989 szeptemberében, Prágában. A világ 46 országából hazánkba érkezett 250 élvonalbeli pedagógus megállapította : a mai feladatok közül a legfontosabb, hogy kísérletekkel, tervezéssel és korszerűsitésí eljárásokkal készítsük elő a 21. század közoktatását. Tehát fel kell készülnünk a közoktatásnak a századforduló körül esedékes nagymérvű és egy bizonyos szinten, az egész világon azonos célú átalakításra. Ennek keretén belül — javasolta több szakember — már- ma felül kell vizsgálni az eddigi ún. „tantervi hozzácsatolásokat". Enélkül ui. nem lehet gyökeresen megváltoztatni a tantárgyak tartalmát, mert minden toldozgatási kísérlet — és a gyakorlat világszerte ezt igazolja! — csak a tanulók túlterhelését növeli. A másik ehhez kapcsolódó ellentmondás: a termelés és a technika egyre több speciális ismeretet igényel a szakemberektől, de az iskola nem adhat ilyen szűkre szabott speciális tudást, illetve nem nyújthat „naprakész" ismereteket. Az egyes szakemberek szerint a szorosabban vett pedagógiai-didaktikai ellentmondások között talán az első helyen az áll, hogy az iskolai nevelőmunka hatékonysága nem sokat változott a századeleje óta. Az oktatás a világnak igen nagy részén még ma is azt tartja elsőrangú feladatának, hogy ismeretmegőrző, memorizáló képességekkel ruházza fel a tanulókat, holott a tudományos-műszaki haladás korában az alkotó munkára, a problémamegoldás képességeire kellene képeznie. A tudomány kutató módszerei és az eredmények átadásának formái között is több ellentmondás tapasztalható. Például a tudós vagy a kutató eredményességét általában csak azon mérik, hogy mennyi újat tud produkálni. A kutatás eredményeinek gyakorlati alkalmazását azonban már nem tekintik fontosnak. Így aztán egyre nő a feszültség a padagógia elmélete és a tanítás gyakorlata között... Tény, hogy az oktatás mindig is mutat majd egy bizonyos fokú lemaradást a tudományok és a technika fejlődéséhez viszonyítva. Ezt az alapvető ellentmondást teljesen nem lehet kiküszöbölni. De a pedagógiai tudományok fejlesztésével és a közoktatás dolgozói életének demokratizálásával el lehet érni, hogy ez az ellentmondás inkább serkentőleg hasson az oktatásra, és ne bénítólag. Ez viszont már az oktatás irányításának és demokratizációjának a feladata. 3. A tudomány — termelés — oktatás rendszervizsgálata alapján — mint azt a pedagógiai tudományok nemzetközi asszociációjának a WAER-nek X. prágai kongresszusa megállapította — az ellentmondások feloldásának első feltétele: a pedagógiai kutatások intenzivebbé és koncentráltabbá tétele. Életünk egyik legképtelenebb paradoxona, hogy nem — szinte a világ egy országában sem — támogatják kellőképpen a tudományt. Az angol, a francia és a német, de az Orosz nyelvű sajtó is visszhangzik a „mentsük meg a tudományt” gondolatától. Ismeretes pl. az 1 500 legjelesebb angol kutató vészharangot kongató felhívása. A mellőzött és reményüket vesztett tudósok egyéb eszköz híján egyetlen rendelkezésükre álló fegyverrel „lőttek vissza" az angol kormányzatra. Az Oxfordban végzett Thatcher miniszterelnök asszonytól megtagadták azt a tiszteletbeli tudományos fokozatot, amit a második világháború óta a vele azonos posztot betöltő tisztségviselőknek eddig mindig felajánlottak. A világszerte élesen kritizált, „aluldimenzionált" tudományok (Szlovákiában az e téren dolgozók aránya 1,4 %; a szlovákiai magyaroké 0,4 %) családjának mostohagyereke: a pedagógia. A pedagógiai kutatások Szlovákiában az összes tudományos kutatásnak csak a 0,25 %-át teszik ki, habár az oktatásügyben a lakosságnak egynegyede vesz részt. A pedagógiai tudomány nem tudja — a társadalom és a gondolkodás lényeges tulajdonságairól. Összefüggéseiről alkotott reális ismeretek folyamatosan fejlődő rendszere és intézményesített kutatása nélkül — feloldani az oktatásügyben meglévő és felhalmozódott feszültségeket. Látszatreformokkal és toldozgatásokkal a problémákat ugyan el lehet odázni, de megoldani nem. Ez a társadalmi tapasztalat világszerte, melyet a WAER kongresszusán többen is megfogalmaztak. Ehhez pedig nemcsak intézményesített, illetve nem egy agyon apologetizált és nemcsak az irányítást serényen és szerényen kiszolgáló „szervizre" — mint az utásításosdirektiv korszakban zömében dívott — van szükség, hanem a társadalmi gyakorlatból és a tudomány belső fejlődéséből kinőtt, dinamikus tudományos gondolkozásra is. A tudományos megismerésre irányuló gondolkodás ugyanis a valós tényekből indul ki, problémát fogalmaz meg, hipotézist alkot annak megoldására és ezt igazolásnak veti alá. így jut el a tudományos fogalmakhoz és kategóriákhoz, a mértékekhez és törvényekhez, és ezek alapján készíthet koncepciót 4. Az SZSZK Oktatási, Ifjúsági és Testnevelési Minisztériuma a pedagógiai kutatások jobb feltételeinek megteremtése érdekében négy intézmény (a Szlovák Pedagógiai Könyvtár; a Pedagógiai Információk Intézete; a Főiskolák Számítástechnikai Intézete és a Főiskolák Fejlesztési Intézete) összevonásával kialakította az Oktatásügy, az Ifjúság és a Testnevelés Információs és a Fejlesztést Prognosztizáló Intézetét. A Pedagógiai és Pszichológiai Kutatóintézetet pedig a Pedagógiai Kutatóintézet és a Gyermek- és Patopszichológiai Intézet összevonásával alakította ki, 1989. július 1 -tői. Persze, az intézmények összevonása, ha ezt nem kisérik gyökeres változások a tudomány irányításában, az egyes feladatok kutatásához szükséges munkaerö-átcsoportosítások, a társadalmi kihívások pontosabb körülhatárolásai, akkor minden összevonás csak formális, mechanikus intézkedés. A „gigantománia szüleménye" — mint azt augusztusban a Pravdában vitázók nevezték — mely „a nehézkesség és a mindenáron apologetizáló bürokratizmus melegágya". Ezt a véleményt fejezték ki azok a szakemberek — zömében az említett intézmények tudományos munkatársai —, akik élesen bírálták a minisztériumot. Tény, egy nagy, több tudományos dolgozót foglalkoztató intézetben nyilván több lehetőség nyílik arra, hogy ott egy-egy társadalmilag égetően fontos probléma megoldásához szükséges munkaerőösszevonást, felvételt valósítsanak meg. Ilyen probléma lehetne például az esztétikai nevelés kormányprogramja vagy akár a nemzetiségi iskolák specifikus kérdéseinek tudományosabb és pontosabb körülhatárolása, mint ezt a társadalmi igényt a CSKP KB 13. ülésének határozata megfogalmazta. Köztudott, hogy e feladat teljesítése messze meghaladja a jelenleg e problémával foglalkozó hat fős (magyar és szlovák szakos pedagógusból álló) munkacsoport lehetőségeit. De ugyanakkor, ennek a problémának elfogadható megoldása nélkül, nem lehet felszámolni, illetőleg minimalizálni egyrészről sem a voluntarizmust és a szubjektivizmust, másrészről pedig a „csak a hiányosságokat felhánytorgató, gravaminális-kisebbségi" magatartást. Reméljük, hogy ebben az új, nagy intézetben, a CSKP KB idézett határozata értelmében is, több lehetőség nyílik e problémakör, illetve a hasonlóan kényes kérdések tudományos és objektív kutatására. Visszatérve a Pravdában folytatott vitára, az említett intézmények összevonását és annak módját élesen elítélő kritikára, idézzük dr. Jana Piovatsyová (és sok más szakember,' lásd pl. a Pravda 1989. augusztus 3-i számát) állítását: „már március 28-án döntöttek az összevonásokról, de a dolgozókat — minden komolyabb és elfogadhatóbb indok és érv nélkül — csak június 8-án tájékoztatták erről." Fiiéba — nehéz tantárgy a demokrácia, még az oktatásügy, a pedagógiai és a pszichológiai tudományok művelői számára is!... 5. A tanítók országos konferenciáján, 1989. szeptember 8—9-én. Prágában a pedagógiai kutatás kérdései is felmerültek. Beigazolódott: az oktatás WAER által felvetett, az egész világon meglévő feszültséggócai a mi problémáink is. S ezek megoldásának feltétele: a pedagógiai kutatások intenzitásának emelése és a pedagógusok társadalmi helyzetének az érdemleges javítása. Mert tény: a társadalmi haladás és az oktatás közötti ellentmondás legnagyobb (és legfájóbb) területe magában a pedagógiai munkában van. A pedagógusok növekvő terhelése, erkölcsi és anyagi helyzetük, képzésük és továbbképzésük hiányosságai nehezítik azt a törekvésüket, hogy lépést tudjanak tartani szakterületük fejlődésével. Már pedig ez a kulcsa a pedagógiai munka termelékenysége emelésének. Más szóval: csak igy várható el, hogy az iskolában a fő tevékenység a nevelés, a személyes ráhatás legyen. De ez egyben, és jelentős részben, a társadalom átépítése sikerének is az „emberi feltétele" . .. Dr. MÓZSI FERENC, KANDIDÁTUS Gyászszegélyes értesítést hozott a postás. „Alkotásban és lelkiekben gazdag életének 82. esztendejében elhunyt dr. Duka Zólyomi Norbert kandidátus, ügyvéd, zenetanító, orvostörténész". Fáradt mozdulattal nyúlok íróasztalom fiókjába. Címzés nélküli borítékban egy orvostörténeti munkám különlenyomata — s mellette üres levélpapír. Hetek óta halasztgattam a levélírást — többé nem kell megírnom: a címzett halott. A címzett, a szlovákiai orvostörténetírás „nagy öregje", a párizsi, londoni, budapesti orvostörténeti társaságok tagja 1989. szeptember 21-én befejezte curriculum vitae-jét. Többé nem kérhetem ki véleményét, tanácsát. Pedig, hogy örült, hogy szurkolt a tőle két emberöltővel is fiatalabb (Búcsú dr. Duka Zólyomi Norberttól) kolléga szárnypróbálgatásainak. „Az orvostörténetíró ritka madár, még szlovák vonalon is" — írta egyik levelében. Ilyen ritka madár volt ő is. Élete delén túl, őszülő fejjel kezdett neki a múlt e speciális szeletének búvárlásához. Jogász létére, a hivatásos orvostörténészeket megszégyenítő hozzáértéssel, alapossággal tüntette el az egykori Felvidék orvosi múltjának fehér foltjait. Nyolc nyelven beszélt s publikált. Sok száz tanulmánya — köztük az Új Mindenes Gyűjteményben közreadott két írása — két nyomtatásban megjelent s további két kéziratban sorsára váró könyve: íme ez élete utolsó negyedszázadának termése. Súlyos testi betegségéből felépülve, szellemi frisseségét megőrizve 81 éves korában is alkotott. Szeptember 21-töl egy új szócikkel gazdagodik korunk még megírásra váró orvostörténeti életrajzi lexikona: „Dr. Duka Zólyomi Norbert (1908, Esztergom — 1989, Bratislava), orvostörténész, a történettudomány kandidátusa. Fö műve: Z. G. Huszty — Mitbegründer der modernes Sozialhygiene, 1972." A lexikon gazdagabb, az egyetemes orvostörténetírás szegényebb lett dr. Duka Zólyomi Norbert távoztával. Nézem a meg nem írt, el nem küldött levelet. Kinek címezzem immár? Dr. KISS LÁSZLÓ 10
