A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-10-27 / 44. szám
EMBERI SORSOK D. DUBLEV (bolgár humorista) Óriási nyomás — Nekem befellegzett — a főnök az álmatlanságtól karikás, vörös szemmel nézett rám, nagyot sóhajtott és megismételte: — Nekem befellegzett! Jellemtelen fráter vagyok! Jól tudom, hogy megvetsz. De hát már nem bírtam tovább. Nos, keresztet vethetünk erre a státusra! Merthogy ki vagyok én? Egyedül talán szembe tudnék szállni egy egész kolosszussal? Tehetetlen báb vagyok, mindnyájan azok vagyunk ... Öklével az asztalra csapott. A pohárból biztosan kicsordult volna a viz, ha előzőleg ki nem issza félig. A haja zilált volt, a nyakkendője gyűrött, a gallérja kigombolva. Az iroda úgy festett, mintha szélvihar zúdult volna keresztül rajta — az íróasztalon óriási rendetlenség, a hamutartó a padlón hevert, mindenütt papírok szétszórva, az egész olyan volt, mint valami csatatér. A főnök arcán predig a kimerültség jelei látszottak. — És hogyan történt? — kérdeztem, hogy véget vessek a már elviselhetetlen hallgatásnak. — Hát úgy! Öt kellett fölvennem ebbe a státusba! A vállalatunknál nemrég megüresedett állásról volt szó — ezt titokban akartuk tartani, amíg meg nem találjuk a megfelelő embert. — No és a pályázat ? — Pályázat nem lesz. K. Klimes:--------------------------------------Mi csöpög? Az egyik új felszálló az autóbuszban éppen előttem állt meg, ahol ültem, és hogy kapaszkodhasson, bevásárlótáskáját fölemelte és a kapaszkodóra akasztotta. Az autóbusz elindult, és egyenletes zúgása majdnem álomba ringatott — amikor egyszerre csak valami kellemetlen érzésem támadt. Felnyitottam a szememet és észrevettem, hogy nedves folt van a nadrágomon. — Uram — mondtam a fölém magasló utasnak —: a táskájából csöpög valami. — Az én táskámból ugyan semmi sem csöpög, hiszen nincs benne víz. — Nem mondtam azt, hogy víz — de valami holtbiztosán csöpög, nézze csak meg a nadrágomat, már egészen átázott. — Ne szédítsen, hiszen egy darabon még csontszáraz! — Rendben van, elismerem, hogy néhol még száraz, de-... — És honnan szedi, hogy éppen az én — No és a bizottság? — Bizottság nem lesz. Képtelen vagyok elviselni, amikor személyzeti ügyeinkbe kívülállók avatkoznak be. — Tehát enniyre befolyásos ember? — kérdeztem bólogatva. — Még mit nem! Ha tudnád, hányán telefonáltak az érdekében! A minisztériumból! A tröszttől! Még az egyik barátnője is telefonált, és azzal fenyegetődzött, ha nem veszszük föl a protezsált személyt, akkor ő nem nézi el tovább a vállalatunknál mutatkozó hanyagságokat, és minden eddigi bejelentést kivizsgál. Velünk mindenki azt csinál, amit akar! Valóban befolyásos pártfogói lehetnek ennek az új munkatársnak. Hiszen az igazgató mindeddig a legbefolyásosabbakkal is szembeszállt. Együtt éreztem vele. Bizonyára kemény harc volt! Tisztában voltam azzal, hogy ebből a helyzetből nincs kiút. — No és végül kicsoda az illető? — kérdeztem beletörődve. — Nem fogod elhinni — felelte a főnök sóhajtva: — A menyem. Ölj meg, de ez az igazság! Még legfelülröl is rám telefonáltak. Óriási volt a nyomás. Beadtam a derekamat. Hiszen én is csak ember vagyok! Ford.: G. Gy. táskámból csöpög? — De hát csak egy táska van ott! Ha nem onnan csöpög, akkor ugyan honnan? — Én honnan tudjam? Lehetséges, hogy lyukas a tető és odakint esik az eső. — Dehogyis esik! Nézzen ki az ablakon! — Akkor lehet, hogy a tetőn van egy kis horpadás, ott összegyűlt a víz, amikor legutoljára esett, és most lecsöpög. Hirtelen dühösen felugrottam, leemeltem a táskáját, majd egész tartalmát villámgyors mozdulattal kiborítottam az autóbusz padlójára. Liszt, cukor, felvágott, kenyér volt benne — meg egy üres tejeszacskó. — Látja — mondta szemrehányón az utas —: talán csöpöghet a liszt, a kenyér vagy az üres tejeszacskó. Az utasok mind neki adtak igazat. Úgy mustráltak, hogy nem volt más választásom, mint hogy a következő megállónál szégyenszemre leszálljak. Azt reméltem, hogy amikor megjön a következő autóbusz, addigra megszárad a nadrágom ... Ford.: G. Gy. KÁBULAT • Laci tizenhat éves korában szippantott először kábítószert. Ma huszonöt éves. Jól öltözött, jól fésült fiatalember, akinek rendezett a munkája, családja, otthona. És ahogyan őrajta segítettek akkor, ma-— önként és a kábitószerélvezetböl gyógyultak baráti körének kezdeményezésére — ö igyekszik segíteni másokon. — Hatéves voltam, amikor a szüleim házassága végképp tönkrement — emlékszik vissza a jó húsz évvel ezelőtti eseményekre. — Anyám fiatalon szült, és utána is úgy akart élni, mint lánykorában. Apám, akit viszont csak a karrier érdekelt, ezt nem tűrte. Elváltak. Nyolcéves koromban anyám lemondott rólam, mert a nevelőapám válaszút elé állította : vagy ő, vagy én. Apámhoz költöztem. Tizenöt éves koromig éltem vele és az új feleségével, aki jópárszor értésemre adta, hogy csak rontom ott a levegőt... Ki tudja, talán azért is, mert elég sok baj volt velem. Ebben a barátságtalan helyzetben nem szerettem tanulni, nem érdekelt semmilyen szakma és a tanáraimat sem tiszteltem különösebben. Egyszer aztán elcsavarogtam, és mire hazaértem, a holmim ott várt az ajtó előtt: menjek oda, ahol eddig voltam. El is mentem. Sátoroztam, pincelakó lettem a haverokkal. A holmimat sorra eladogattam, abból éltem. És alkalmi munkákból meg lopásból. Tudtam, hogy már keresnek a rendörök, de kellett a pénz is, mert jól bírtam az italt, és sok kellett ahhoz, hogy megártson. Különböző vegyszereket szippantottam, gyógyszereket szedtem. Csaknem két évig éltem így, amikor aztán kórházba kerültem. • Vlado nem volt magányos. A nagyszülőknél nevelkedett, mert anyja-apja egy autóbaleset áldozata lett. Tizennégy évesen követte el élete első törvényszegő cselekedetét. Később galerifönök lett; főként víkendházak feltörésével foglalkoztak. Volt, ahol „csak" loptak, másutt viszont egy-két napra befészkelték magukat; s többnyire ilyenkor keresték a kábulatot is. • Imre egy szem gyerek volt a családban, mindent megkapott, csakhogy ez neki nem kellett. Tanulhatott volna, csakhogy szívből utált tanulni. Szakmunkásvizsgát tett, de mert ettől nagyfiúnak kezdte magát érezni, munka helyett inkább „menő" életet élt. Ivott, csavargóit. Szülei eleinte szép szóval próbálták jobb belátásra birni, utána — nyilván kései — szigorral kísérleteztek; végül kitették a szűrét otthonról. Imre ekkor egy barátjához költözött, aki egyben kollégája is volt a munkahelyén — és cimborája az ivásban, kábítószerezésben is. Ekkor történt, hogy hetek alatt teljesen kicsúszott a talaj a lába alól... A bazini (Pezinok) pszichiátriai klinika „drogambulanciáján" egyaránt folyik járóbeteg-rendelés és intézeti kezelés is. — A járóbeteg-rendelésen a közepesen súlyos esetek még elláthatók. Ma a beteg maga is keresi a kiutat, ha a szövődmények még nem alakultak ki, akkor alapvetően jók a javulás esélyei — szögezi le tárgyilagosan dr. Georgina Hrková. — A kábítószer-élvezők között azok számítanak ambuláns kezelésre alkalmas járóbetegnek, akik még képesek ügyeik önálló vitelére, s akiknek van betegségbelátásuk. — Vajon melyek a testi függőség és a lelki kötődés általános jellemzői ? — A drogfüggőség kialakulásának leggyakoribb formája, hogy sokan úgy vélik, hogy a drog valamiféle öngyógyításként ellensúlyozza, „megoldja" a korábbi problémákat. Természetesen, a gondok akkor válnak súlyossá, amikor kialakul a kábítószer-függőség, bár ez egyénenként és szerenként is változó lehet. Szerencsére, az igazán kemény kábítószerek egyelőre nem kerültek el hazánkba. Azokra a veszedelmes szerekre gondolok, amelyeknek két-három „próbálkozás" után, szinte biztosan rabja lesz valaki. A nyugtatok, az altatók és bizonyos ópiumszármazékok a szó hagyományos értelmében nem kábítószerek ugyan, de könnyen függőséghez vezethetnek. Például azért, mert a megszerzésük nem pénz kérdése, hanem „csupán" recept kell hozzá. Ezért van a patikákban több olyan gyógyszer is, amelyeknek kábítószerszerű használatát a rendelés szabályainak szigorítása fékezte meg. Okvetlenül szólni kell még a különböző szerves oldószerekről, amelyek hallucinogén tüneteket, azaz látomásokat, érzékcsalódásokat okoznak. A kábítószer-élvezettel kapcsolatos orvosi kezelés célja részint a pillanatnyi drogmentesség elérése, részint a kiváltó okok megszüntetése. — Ez könnyebb vagy nehezebb, mint az alkoholizmussal kapcsolatos feladatok? — Egy sor rokonvonás, sőt azonos kezelési elem van. A különböző drogok fogyasztása azonban gyorsabban elszigeteli környezetétől a beteget, és ezért nehezebben is teszi őt hozzáférhetővé. A fiatalkorúaknái ez azért veszélyes még külön is, mert a személyiség formálódása szempontjából döntő évek maradhatnak ki. — Lényegében fiatalkori jellegzetesség a drogfogyasztás? — Lényegében igen, de felnöttkorúakat is érint e veszély. Hadd említsek csak egyetlen példát: külön odafigyelés nélkül aligha tűnik föl, ha valaki napi egy-két tabletta nélkül úgy érzi, képtelen lenne aludni. Ilyen vagy nagyobb fokú hozzászokás pedig elöbb-utóbb maga után vonja, hogy később mind nagyobb adagok lesznek szükségesek. Az altatók okozta kábultság azután nappal sem oldódik, ezt viszont egyre több koffeinnel igyekszik ellensúlyozni a beteg. Valami hasonló ez, akár a dohányzás szenvedélye. Olyan ördögi kör, amelyből nem könnyű kitömi. Az ilyenkor jelentkező nyugtalanság, álmatlanság olyan elvonási tünet, ami a már kialakult függőségről árulkodik. — Nagy kérdés, hogy azonos külső körülmények és megterhelések mellett miért válik a drog. az alkohol rabjává az egyik és miért nem a másik ember? — Jogos kérdés, de van rá válasz. Sőt! A jelenségnek nem egy, hanem több oka is van. Például sok minden függ a szóban forgó egyének genetikai és alkati adottságaitól; attól, hogy ki mennyire képes elviselni a családilag halmozódó gondokat. Meghatározó tényező az egyéni pszichés teherbiróképesség, hiszen ez alapozza meg — serdülőkorban és felnőttként egyaránt —, hogy ki mennyire képes úrrá lenni az élet kiszámíthatatlan „kanyarjain". A hosszabb távúeredményt ígérő kezelés a személyiség érésének segítését, a problémák és nehézségek lélektani feldolgozására való képesség helyreállítását is jelenti. Különösen, ha a páciens is ezt akarja. (M-) 19
