A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-10-27 / 44. szám
múzeum saját kiadványként, szlovák és magyar nyelven jelenteti meg. Miután a Komáromi járásban a Gután (Kolárovo), kezdett kutatások 1988-ban befejeződtek, a kéziratok nyomdakész állapotban vannak, az idén e munkacsoport az Érsekújvári járásban folytatja munkáját, mégpedig éppen Leléden. Első találkozásunkat a faluval és népével a Csemadok-tábor idejére tettük, bizonyos szervezési problémákat (szállás, étkezés stb.) egy csapásra megoldhatónak vélvén. — O -Őszintén szólva, lelkem legmélyén azért aggódtam kissé, hogy vajon nem lesz-e túl fárasztó gz alig ötszáz lelkes kis falu idős emberei számára a csaknem húsz tagú kiváncsi, kérdezésben, padlásmászásban fáradhatatlan csapatunk szűk egyhetes aktív jelenléte. Minden faluban vannak friss emlékezőtehetségü, „jó beszélőkéjü" emberek, ahová általában legelőször irányítják a tájékozódó néprajzkutatót. Nos, Leléden is volt már (Hruska Valériának a Csemadok helyi szervezete lelkes és segítőkész elnöknöjének köszönhetően) néhány ismerősünk, címajánlatunk, és félő volt, hogy majd ezekben a házakban adjuk egymásnak öt napon keresztül a kilincset. Részben aztán így is lett, hiszen szegény Patyi Pista bácsi, aki — saját bevallása szerint — még arra is emlékszik, hogy hogyan szopott, rendkívül közkedvelt beszélgetőpartnernek bizonyult és bizony kénytelen-kelletlen lényegében az egész időszakot végig kellett beszélnie. A jellemző azért mégsem ez volt. A leiédiek nyitottságának, vendégszeretetének, türelmének (!) köszönhetően, bárhová nyitottunk be, mindenütt szíves fogadtatásban részesültünk. Sőt, inkább úgy tűnt, hogy sértésszámba vették, ha valamelyik házat, valamilyen véletlen folytán senki nem kereste föl közülünk. Nem tudom, hogy végül is maradt-e ki ház, idős ember, akivel nem kerültünk valamilyen módon kapcsolatba, de biztos vagyok benne, hogy amikorra kutatásainkat végleg lezárjuk (az pedig még legalább egy egész esztendő!) addigra mindenki sorra kerül... Amint már említettem, a muzeológus munkacsoport a hagyományos gazdálkodással kapcsolatos néprajzi kérdéseket vizsgálta a faluban. Szerencsénk volt, hogy kutatásaink során ráakadtunk Káposzta Béla bácsira és feleségére, akik hajlandók voltak a kaszával történő aratást, marokszedést a gyakorlatban is bemutatni nekünk, így az elméletileg elmondottakat fényképekkel is dokumentálni sikerült. A falu asszonyai vasárnap délután az egykori ünnepi viseletét is magukra öltötték kedvünkért, amiről természetesen szintén rengeteg fényképfelvétel készült. Lehetetlenség minden kedves beszélgetőpartnerünket megemlíteni, hiszen — ahogy azt már hangsúlyoztam — a falu népe egységesen kedves vendégszeretettel, türelmes válaszolgatással kezelt bennünket. Mivel mással is hálálhatnák meg a szakemberek az egyszerű helybelieknek önzetlen együttműködését mint azzal, hogy készülő munkájukat, amelyhez a nyersanyagot a falu népétől kapták, fokozott szakmai és társadalmi igényességgel, felelősséggel készítik el. Közös munkánk remélhető eredményei szűkebb és tágabb önismeretünk elmélyítését szolgálják majd! LISZKA JÓZSEF, a néprajzi szakcsoport vezetője (A szerző felvételei) KÖNYV „Nem diadal, de legenda..." A „Nem diadal, de legenda..című, a budapesti Kossuth Könyvkiadó által megjelentetett gyűjtemény az 1918—1919-es években, azaz a nagy októberi szocialista forradalom, valamint a Magyar és a Szlovák Tanácsköztársaság idején, történt eseményekre emlékezik. A Ferencz Zsuzsa által összeállított kötetben a kor különböző pártállású és világnézetű emberei vallanak az akkori idők eseményeiről, magukról és cselekedeteikről. Ellentétben a korábban megjelent könyvekkel, ebben az összeállításban a témáról (a forradalomról és az ellenforradalomról) sok szempontú írások olvashatók. Tulajdonképpen a forradalom hívei és ellenségei szólalnak meg. Az utóbbiak körét egyebek között Tormay Cecile, Gömbös Gyula és Prónay Pál képviseli. írásaik izzóan gyűlölködöek, rágalmazóak, a tárgyilagosság legalapvetőbb követelményeinek sem felelnek meg. A forradalom híveinek a kötetbe gyűjtött Írásai a tényeknek megfelelő, többnyire ismert gondolatokat tartalmaznak. Ám egyegy személyes vonatkozású emlék felidézése új ismereteket is nyújt. Az ellenséges írások nagyrészt most olvashatók először. Közlésüket az tette indokolttá, hogy az olvasó maga győződjék meg arról, hogy a történelmi sorsfordulókor ki hol állt, és az eseményekről ki hogyan vélekedett. A kötethez Borsányi György írt magyarázó éá meggyőző utószót. Egyebek között kifejti, hogy kommunista párton 1918—1919-ben egy messianisztikus szervezetet értettünk. Egy olyan pártot, amelynek tagjai a korai keresztények fanatizmusával hittek a világforradalom mindent megváltó eszméiben. Abban a világforradalomban, amely egycsapásra megváltoztatja majd a világot, eltörli a régi világ minden szennyét és mocskát, és mintegy varázsszóra megteremti az igazságosság, az egyenlőség és a szabadság birodalmát. E messianizmustól napjaink kommunista mozgalma messzire került, de messze van tőle a szociáldemokrácia is, és a mai polgári világ különböző demokratikus irányzata is. Más korban élünk, de a múlt a mi múltunk. Mi voltunk a hősök s az antihősök, a vezetők és a kisemberek. Akár tetszik, akár nem, a múltat is vállalnunk kell. A kötetben szereplő szerzőkről adott rövid, tartalmas ismertetések növelik a gyűjtemény értékét. Balázs Béla Hegedűs Géza: A visszanyert élet Hegedűs Géza, aki már a nyolcvan felé közeledik, Jókai-termelékenységű író és költő. Kisebb könyvtárnyi könyve jelent meg eddig, summa summárum 90 regénye, verseskönyve, történeti- és irodalomtörténeti tanulmánykötete. De kacérkodott a drámaírással is. Hiszen 1945-től tanára volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolának. Hihetetlen energia és ügybuzgalom munkált benne, pedig élete nem volt olyan rózsás, hiszen munkaszolgálatosként megjárta a keleti frontot, végül a hitleri koncentrációs tábort. A láger állandó életveszélyében sem adta fel a sorsáért való küzdelmet. De mire a háború után hazakerült Budapestre, a meghitt otthon helyett csak romokat talált. A háborús tűzvész martaléka lett édesapjától örökölt s a saját maga által is gyarapított több ezer kötetes könyvtára és a lakás minden berendezése. így kezdte visszanyert életét, amelynek fölötte érdekes eseményeit önélatrajzának ebben a negyedik kötetében meséli el. Az első három kötetet, az Előjáték egy önéletrajzhoz. Egy jólnevelt fiatalember felkészül és a Tegnap alkonya című művét sajnos nem olvastam, de ez nem jelenteti hátrányt a negyedik kötet átolvasásában, hiszen minden önéletrajzi müve önálló és csak lazán kapcsolódik egymáshoz. Hegedűs Géza úgy szerkesztette meg ezt a kötetet, hogy ide-oda tologatta az idősíkokat. A vonatkozások szövevényében hol előre, hol meg hátra fut élete történetével, ami teljesen célszerű, hiszen az író gazdag életének alakulását csak úgy értheti meg az olvasó, ha a sokágú kapcsolat minden érintkező pontját világosan látja. Könyvében főképpen műveinek keletkezéséről ad számot, de sokat mesél tanárságáról, szerkesztői tevékenységéről, írótársairól. Kár, hogy több kortársának olyan kevés időt szentel, éppen csak fölvillantja arcélét egyegy esemény vagy találkozás kapcsán. A könyv a „felszabadulástól az 1956-ig terjedő évtized korképe-körképe, persze úgy, ahogy én éltem át" — írja Hegedűs Géza, aki a magyar ifjúsági irodalom egyik legkiválóbb képviselője. Előrehaladott kora ellenére még ma is terveket kovácsol, hogy örömöt szerezzen a magyar olvasóknak. —Dénes— TELEVÍZIÓ PRIX DANUBE '89 Aligha kell bővebben bizonygatnom, hogy a televízió műsorairól — akárcsak a fociról — szinte mindenkinek van véleménye; hogy a tévé mindennapi beszédtémáink között a legelőkelőbb helyek egyikét foglalja el. Ugyancsak tény, hogy dicsérjük vagy becsméreljük, de kitartóan nézzük. Természetesen, a gyerekek is. És ha van olyan gyermek, aki végignézi a tévé esténként sugárzott meséit, nomeg az ünnepnapi műsorokat is, akkor egyetlen esztendő alatt kereken félszázezer ilyen alkotást láthat. Hogy ez sok-e vagy kevés, azt döntse el minden felnőtt önmagában; ugyanakkor egy percig sem mindegy, hogy milyen mese- és ifjúsági műsorokat nézhetnek meg a képernyőn csemetéink. Az utóbbiak dolgában adott megbízható eligazítást a gyermek- és ifjúsági programok Bratislavában rendezett nemzetközi fesztiválja: a kétévente rendezett Prix Danube. Az idei, immár tizedik alkalommal meghirdetett seregszemlére 36 ország 43 tévétársasága összesen 98 műsorral nevezett. A Csehszlovák Televízió malomvölgyi székházában a szocialista országok alkotásain kívül például Ausztráliából, Japánból, Kolumbiából, Tanzániából, Indiából, az Egyesült Államokból és még számos egyéb égtájról érkezett produkciókat vetítettek, így szeptember 21-e és 27-e között régi, patinás hírű tévétársaságok vetélkedtek itt az első szárnypróbálgatásoknál tartó társulatok versenyműsoraival. Ez is jelzi, hogy a Prix Danube-nek nagy híre van a világban. Már csak azért is, mert gyermekeknek szánt tévéfilmfesztiválokban nem bővelkedik glóbuszunk. De népszerűsíti a jó hírt az is, hogy a bratislavai Duna-di] igen jól szervezett, szakmailag is tekintélynek Örvendő tévétalálkozó. A világ legkülönbözőbb pontjairól benevezett müvek négy műfajcsoport szerint versenyeznek. Külön a dramatikus művek, külön-külön az ismeretterjesztő és publicisztikus munkák, a zenés munkák, illetve az animációs filmek. n V HALLOTTUK n I OLVASTUK U L 1 LÁTTUK A fesztivál idei évfolyamának egyik fontos tanulsága egyébként éppen az volt, hogy nehéz szigorúan szabott műfaji kordonokat húzni a bemutatott filmek közé. Nehéz ugyanis eldönteni — kiváltképpen a gyermekek televíziójában — hogy mi nem tartozik az ismeretterjesztéshez, avagy éppenséggel mi nem tartozik a szórakoztatáshoz. Hasonlóképpen figyelemreméltó tapasztalata volt az idei bratislavai tévétalálkozónak, hogy a világ valamennyi sarkában a tévétársaságok egyre inkább hadat üzennek a gyermekeknek szánt hagyományos ismeretközlésnek. Hovatovább a könnyű, a lebegő, a vidám és szórakoztató közlés divatja járja. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a szigorú tévépedagógiának, a tévédidaxisnak mára már bealkonyult, s ehelyett a játszva tanítás, a játékos ráhatás időszaka érkezett el. Általában még a legkomolyabb témákról is humorral, gyermekiróniával, fölszabadító reménykedéssel beszélnek a jelen tévészerzői. Mindennek tudatában a szakmai és a társadalmi zsűrik döntései sem voltak könynyűek. Végül is a fődijak sorsa úgy alakult, hogy a publicisztikai müvek kategóriájában a Brita című norvég, a zenés műsorok között a Zapp című belga, a dramatikus filmek csoportjában a Béka című amerikai, az animációs munkák kategóriájában pedig a Jóságos sárkány című angol film nyert Duna-díjat. (miklósi) KIÁLLÍTÁS Pataki Klára plasztikái és rajzai Pataki Klára nemzeti művész plasztikáit és rajzait tekinthetik meg a látogatók a Csallóközi Múzeum őszi évadnyitó tárlatán. Elmélyült tartalmiság, formai pontosság, alapos és technológiai sokrétűséggel párosult anyagismeret a művésznő munkásságának legfőbb ismérvei. Az alkotás folyamatának őszinte, felelősségteljesen átérzett megvalósítása, a jellegzetes témaválasztás adja munkáinak legmeggyőzőbb eszmei értékét. Kisplasztikáin a leegyszerűsített forma és a kultivált képzőművészeti stilizálás érvényesül. Kamarajellegű alkotásainál szerzett tapasztalatait monumentális munkáinál kamatoztatja, amelyek a nagyobb méretek ellenére is megőrzik lírai hangvételüket. A kiállítás szerves részét képezik a művésznő rajzai, amelyek temperamentumos vonalvezetésükkel és poetikus szimbolikájukkal nemcsak a szobrászi munka segítői, hanem sajátos értékhordozói is. Pataki Klára humanista gondolatokat megfogalmazó alkotásai képzőművészeti kultúránk szerves részét képezik. A szinte kizárólagos figurális megnyilvánulás és a valóság emotív élményeken alapuló megfogalmazása határozza meg művészetét. Mint minden társadalmi változásra, mozzanatra érzékenyen reagáló alkotó, munkásságában is tükrözi korunk eszményeit. Alkotásai mindenkihez szólnak, akik érteni és érezni akarják összetett gondolatvilágra támaszkodó müveit, amelyek a művészi élményen kívül világunk megismeréséhez is hozzásegítenek. Kopeöny Tímea 9
