A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1989-10-27 / 44. szám

Madách és a csodadoktorok

Mottó:

1640-ben Juan Lopez de Cannisares loxai jezsuitát egy vad amerikai a váltólázból kinával kigyógyítá. Tudtára esvén ez a perui vicekirálynak, udvari orvosát küldé ki a dolog megvizsgálására, ki az indiánhoz tudományos alapossággal először is e kérdést intéző: mi a váltóláz? Az, válaszolt a kérdett, mit egyikük sem ismer, de én gyógyítani tudok.

(Madách Imre, 1861)

Nem tudjuk, melyik olvasmányából másolta át jegyzetfüzetébe Madách Imre a mottóként idézett, tanmesének is beillő történetet. Még kevésbé ismerjük az indítékát. Összevetve azonban a költő életrajzának adatait egészségi állapotának változásaival, az így kapott patográfia egy feltételezést enged körvonalazni. A perui jezsuita maláriából való felgyógyulásé a tanulatlan indián által alkalmazott kinin jóvoltából nem véletlenül ragadta meg költőnk figyelmét. A történetből ugyanis kiszűrhető egy olyan következtetés is, hogy az orvosi diplomával nem rendelkező népi gyógyász, csontkovács, stb. ténykedése nem tekinthető eleve sariatánságnak. Másként fogalmazva: ha a hivatalos orvostudomány csődöt mond, a beteg kénytelen „csodadoktorhoz" fordulni.

Lehet, hogy Madách — ha nem is tudatosan — mintegy önigazolást talált a perui történetben, hiszen rövid élete során feltűnően gyakran keresett gyógyírt a csodadoktoroknál.

A hasonszenvi gyógyászok: Argenti és Attomyr

Az ember tragédiájának szerzője ifjú korától kezdve beteges volt. Vézna, sovány testalkata miatt gimnáziumi tanulmányait is magántanulóként végzi. Hétéves korától lomyont (nyeles szemüveget) használ az olvasásnál; rövidlátása az évek során csak rosszabbodik. Már iskolás korában jelentkeznek izületi panaszai. Korán megözvegyült édesanyja a kor híres fürdőibe: a pesti Császárfürdöbe, Pöstyénbe, Trencsén-Teplicre viteti őt. A fürdők meleg vize azonban csak ideig-óráig mérsékli a „csúz"-nak (reumának) tartott betegség tüneteit. Elkerülhetetlen az orvosi segítség.

Madách első orvosai hiteles, egyetemen szerzett oklevéllel rendelkeztek, mégis a kortársak egy része, a mai utódok pedig szinte kivétel nélkül kuruzslónak, ha úgy tetszik „csodadoktoi"-nak tartják őket. E látszólagos ellentmondás magyarázata egy latin eredetű szó: a homeopátia. A homeopátia „felfedezője" a német Hahnemann Sámuel doktor, aki még az 1800-as évek elején megfogalmazta gyógymódjának alapelveit. A legfontosabb alapev egy népi mondással kifejezhető: „kutyaharapást szőrivel", azaz Hahnemann szerint valamilyen kór megszüntethető annak az anyagnak minimális mennyiségével, amely nagyobb adagban előidézné ugyanezt a betegséget. Innen ered a homeopátia magyar megfelelője a „hasonszenvi gyógymód", ami a gyógyszer s a kórokozó hasonlóságára, azonosságára utal.

Az új gyógymód az „allopata", azaz a hagyományos módszerrel élő orvosok tiltakozása ellenére rövidesen betör a Habsburg-birodalom területére is. Elterjedéséhez kétségkívül hozzájárult a hagyományos orvoslás krízise. A bonctan, élettan felfedezései nyomán az orvos már pontosabban, tudományosabban érti, hogy „mi a váltóláz", ám a betéget számára legfontosabb területen, a gyógyulás, gyógyítás terén még mindig csak a sötétben tapogatódzás a jellemző. Az allopata gyógymódok: az érvágás, a beöntések, hánytatás, az általában öt-tíz alkotórészből összeálló drága gyógyszerek gyomrot, belet megviselő alkalmazása egyre több beteget késztet a kevésbé drasztikus módszerekkel dolgozó homeopaták felkeresésére.

Fokozta a homeopátia népszerűségét az a tény is, hogy a reformkor két legbefolyásosabb embere, Széchenyi István és Kossuth Lajos is inkább a hasonszenvi gyógyászokban bízott. Háziorvosuk, a különben nagy tudású belgyógyász, tudományszervező, Almási Balogh Pál nem kezelte költőnket. Kezelte őt azonban a kor másik híres homeopatája, a hasonszenvi gyógymód legtermékenyebb magyar szakírója, a váci Argenti Döme, illetve a nem kevésbé jó hírű Attomyr József. A kezelés módjáról nem maradt fenn adat, ám „eredményességére" következtethetünk a költő patográfiájának további adataiból.

A rudnói csoda: Madva

A homeopata labdacsok nem mérsékelték Madách izületi panaszait, a Császárfürdő vize is csak addig használt, míg benne ült a közben ügyvédi képesítést szerzett költő. Csalódva az orvosokban, most már igazi „csudadoktorhoz" fordul segítségért, a rudnói paphoz: Madva Ferenchez.

Az előző századok orvoshiányos világában nem volt ritkaság, hogy a lelkészek is gyógyítottak, hiszen teológiai tanulmányaik során bizonyos természettudományi és orvosi ismereteket is elsajátíthattak. Az 1840-es években azonban igazi „csodának" számított a medicinát nem tanult, egyszerű falusi

lelkész tevékenysége. Népszerűségére csupán egyetlen, ám annál meggyőzőbb adalék: Magyary-Kossa orvostörténész közölte azt a levelet, melyben Kossuth ajánlja Wesselényi Miklósnak, „az árvízi hajósnak" a rudnói gyógykezelést. „Barátom! kérlek az Istenre, kényszerítők a hon s barátság szent nevére, ülj kocsira s vitesd magad bármi lassan, bármi bajosan ez emberhez: ő aki annyi reménytelen családot vigasztalt meg már, talán visszaadja hajdani erődet, épségedet házadnak, hazádnak s nekünk szerető barátaidnak."

Nem meglepő tehát, hogy a mindössze húszéves, ám már évek óta ízületeivel betegeskedő Madách is kocsira ül 1843 őszén s felkeresi a Nyitra megyei kis falut (ma: Nitrianske Rudno). Tapasztalatairól barátjának, Szontagh Pálnak írott levelében így számol be:

......Megkísértem a rudnói csodaembert lefesteni. Magas, sovány, barna, gömbölyű képű, vékony orral, szemei átható pillanattal, nagy és keskeny szabású száj, kevés haj, fején papsapkával, mely mintegy harminc év vasfogának nyomdokait viseli, s így vagy tíz évnek köszönheti, hogy gazdájának öccse. A szoba s a papiak maga igen szegényes. Elmondván torokbajomat, mindjárt köszvényes állapotra ismert benne, mi nagy mértékben megnyeré számára bizalmamat. Rendelt szereket. Porokat ilyen címmel: Pulveres Privigyenses (privigyei — ma Prievidza — porok). És decoctumot (főzetet), melylyet — gondolom — minden paticában megcsinálhatnánk mert a füvek külön nevezvék. De itt jön a legiszonyúbb: a gyógyítás hét hétig tartand, ez üdő alatt a szobát kell őrzenem, és víz helyett a decoctumot innom. 6-dik novemberben fogom elkezdeni. Csak a gyűléseket (Madách ekkor már Nógrád megye tiszteletbeli aljegyzője, s mint ilyen részt vett a megyegyüléseken) sajnálom, de ha használ, mint ő mondta, gyökeresen minden köszvényes bajaim ellen örökre, érdemes ez áldozatra. Mondta azt is, hogy ha vas egészséget akarok, tegyek le szellemem nyughatatlanságáról. Ez tán a filiszterséghez vezetne, ezt nem teszem, sőt anyámnak sem mondom meg, mert csupa szeretetből képes lenne megtiltani a gondolkodást."

S hogy mennyire nem vette komolyan Madách a szellemi nyugalomra intő javallatot, az kiderül a levél befejező soraiból: a néhány napig tartó szekerezés unalmát ugyanis a kor híres regényének Sue: Mysteres de Paris (Párizs rejtelmei) olvasásával enyhíti. Az első kötet elolvasása után úgy bosszankodik: „... nem képzelem, hogy még annyi kötetben mit tudhat írni érdekeset ...".

Azt talán írnunk sem kellene, hogy a „rudnói csoda" sem Wesselényi súlyos szembaját, sem költőnk „köszvényét" nem tudta meggyógyítani. Sem a privigyei porok, sem a gyógyfüvek főzete nem hoz tartós változást Madách egészségi állapotában. Elkeseredetten, az orvosokból kiábrándultán írja 1844. június 2-án Szontagh Pálnak: „Köhögés, rekedtség még mindig nagy mértékben kínzanak, leginkább azáltal, hogy kirepüléseimet akadályozzák. Mivel szomorú lenni nem tudok, tigrisi düh fogott el az orvos, enmagam, a világ és a sors ellen ... Hurutomnak nemcsak testi, de lelki befolyása is van: olly ostobának érzem magamat, oly egészen átlátom a tökkelütött ember miserabilis (siralmas) állapotát, hogy ki sem mondhatom ..

A szivárványhártya titkának értője: Péczely

Ennyi csalódás után jogos lenne az elvárás, hogy Madách hátat fordít a „csodadoktoroknak" s csak a szakképzett gyógyítók tanácsait fogadja meg. Hiszen egészségi állapota is évről évre romlik. A szabadságharcban éppen betegsége(i) miatt nem vállalhat aktív szerepet. Ennek ellenére rá is lecsap az osztrák bosszú: Kossuth titkárának rejtegetéséért Pozsonyban és Pesten raboskodik. Távolléte alatt tönkremegy házassága. így a testi hanyatlás mellé a lelki fájdalmak is társulnak.

Talán mégis csak segítene a rudnói pap tanácsa: le kellene tennie a szellem nyughatatlanságárói. Ám Madách szelleme éppen ezekben a testet-lelket gyötrő években szárnyal egyre magasabbra. Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján alkotja meg élete föművét Az ember tragédiáját. Országgyűlési képviselőként nagyhatású beszédet mond. „Kedves jó Mamám! Tegnap beszéltem az országgyűlésen, tökéletes sikerrel... Egészségemnek, az igaz, kicsit ártott, amennyiben az izgatottságtól a szívverés erősebb lett... Beszédem közben, barátaim féltek, hogy rosszul leszek, oly rendkívül halvány voltam, mint mondják". — írja 1861. május 29-én édesanyjának.

Tudja, hogy a szivével van baj: fulladása, légszomja egyre kínzóbb. Aggódó anyja unszolja: használja ki pesti ismeretségét, Arany barátságát s keressen végre igazi orvost magának. S mégis, csalódásai ellenére, „tigrisi dühét" feledve ismét egy „csodadoktor" bűvkörébe kerül!

Két éven át „kezeli" Madáchot a 19. század második felének egyik legnagyobb szélhámosa, Péczely Ignác, az „Írisz diagnosztika" atyja. Hahnemann a gyógyításban lépett „merészet és nagyot", a szintén homeopatának induló