A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-10-13 / 42. szám
ferenciákról. a társaság tevékenységéről. A Hungarian Studies évente kétszer jelenik meg és tanulmányokat, cikkeket közöl a világ hungarológusaitól angol, orosz, francia és német nyelven. A társaság további kiadványai a kongresszusok anyaga, bibliográfiák, tájékoztatók, stb. Az Ungvárott megrendezett végrehajtóbizottsági ülés egyik fontos napirendi pontja a II. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus előkészületeinek megbeszélése volt. A kongresszust 1991. augusztus 12-től 16-ig tartják meg Szegeden. Szervezését a József Attila Tudományegyetem vállalta el. A kongresszus témája: Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon. A téma feldolgozásának néhány fő szempontját emelték ki a szervezők. Az egyik: Eszmék és technikák áramlása Magyarországról Európába és Európából Magyarországra. Ez a gazdasági és társadalmi folyamatok, politikai mozgalmak, szellemi áramlatok kölcsönhatásait hivatott számba venni. A második: A peregrináció a magyar irodalom- és művelődéstörténet különböző periódusaiban pedig írók, művészek, diákok, tanárok, utazók, mérnökök és más személyek tevékenységére irányítja a figyelmet. A harmadik szempont az előbbi témakörnek kiemelt része: magyar nyelvészek külföldi, külföldi nyelvészek magyarországi szerepét vizsgálja. A negyedik: Migrációs folyamatok és hatások a népi kultúrára. Az ötödik: A szegedi táj néphagyományai és művelődése a kongresszus vendéglátóinak nyújt lehetőséget szőkébb pátriájuk kulturális értékeinek bemutatására. A kongresszus előkészítő és szervező bizottságának tájékoztatása szerint az előkészületek tervszerűen folynak. A nagy számú jelentkező miatt több párhuzamos szekciónak kell működnie. Többen hangsúlyozták, hogy a plenáris üléseken elhangzó nagyelőadások megtartására a szervezők olyan tudósokat kérjenek fel, akik a tudományág legfelsőbb szintjét képviselik az adott témakörökben. A Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság következő közgyűlésén részleges tisztújítás lesz. Ezért a végrehajtó bizottság megválasztotta a jelölőbizottság elnökét és tagjait. Közöttük Csehszlovákiát Richard Prazák. a bmói egyetem docense képviseli. A társaság alapszabályának módosítása is szükséges lesz, mivel az eddigi nem teszi lehetővé a történészek és művészettörténészek tagságát a társaságban. A végrehajtó bizottság jóváhagyta a vezetőség beszámolóját a társaság kiadványairól és folyóiratairól, szervezeti és gazdasági ügyeiről. Nagy érdeklődéssel fogadta a Római Magyar Intézet igazgatójának, Sárközi Péternek részletesen kidolgozott javaslatát a IV. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megtartására Rómában és Nápolyban 1996 nyarán. A javaslatot Amadeo Di Francesco, a Nápolyi Egyetem Magyar Tanszékének vezetője is támogatta. A végrehajtó bizottság tagjai részt vettek az Ungvári Állami Egyetem Magyar Tanszéke negyedszázados jubileumának és a nemrég megalakult Szovjet Hungarológiai Központ munkájának szentelt ünnepi ülésen. Meghallgatták többek között Petro Uzanyec professzor beszámolóját a tanszék huszonöt éves pedagógiai és tudományos tevékenységéről. Az egyetemtől személyzetiig önállósult, a szovjetunióbeli Hungarológiai Központ eddigi munkájáról és jövőbeli terveiről is szólt az igazgató. Működésének eddigi csúcspontját az a május végén megrendezett, a szovjet hungarológia eredményeit, problémáit és fejlődési tendenciáit megvitató nagy szabású háromnapos nemzetközi szimpózium jelentette, ahol a Szovjetunió különböző európai és ázsiai városainak tudományos intézeteiből, valamint Magyarországról összegyűlt mintegy száz hungarológus plenáris üléseken és öt szekcióban átfogó képet nyújtott e tudomány mai fejlődési fokáról. A Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság Végrehajtó Bizottságának tagjai vendéglátóik jóvoltából megismerkedhettek Ungvár, Munkács, Beregszász és más helységek történelmi és kulturális nevezetességeivel is. KAROL TOMIS Nagy Zoltán illusztrációja tetlen következetesség végzetesen szembefordul az eredeti szándékokkal és deformálja azokat a megvalósulások rögös útjain a felismerhet etlenségíg, sokszor épp saját ellentétükig. Maga Robespierre mondja kiábrándultán: „Kezdetben azt hittük, elegendő néhány hőstett, csak le kell rombolni a Bastille-t, eltörölni a kiváltságokat. Azt hittük, elég, ha rákiáltunk az emberekre: szabadok vagytok, egyenlöek vagytok, testvérek vagytok! — és tüstént szabadok, egyenlöek és testvérek lesznek." Igen, Robespierre számára a forradalom a történelmi aktivitás nagy iskolája volt. Számunkra lehet akár a történelem nagy tanulsága is. Úgy látszik a hitek sem, a nagy, tiszta, humánus hitek sem garantáltan üdvözitöek önmagukban. „Ez lenne a hatalom ? — kérdi magétól Robespierre 1794-ben —, gyávaság, hiúság, kapzsiság? Én a zsarnokságot akartam lefejezni, de csak egy kövér pojácát löktem a guillotin alá." Azt is mondja, választania kellett az erény és a hatalom között. S amikor idáig jut, hogy így ismeri fel és így kénytelen kimondani életének legnagyobb dilemmáját, már nem képes belátni, hogy életének, elképzeléseinek, tiszta rousseau-i indíttatásainak teljes csődjét fogalmazta meg egyszersmind ezzel a mondattal. Mert választani a kettő között éppenséggel lehet. Van úgy, hogy kell is. Csakhát az éppen nem megoldás. Zsákutca. Hosszú távon a „vagy" helyett csakis az „és" állhat. Erényre alapozott hatalom. 1794-re azonban már egyértelművé válik, hogy a győzelmi mámorok után. a szakadatlan forradalomban a magasztos eszmék egyre kevésbé válthatók be a hétköznapok szoritásában. A csomó kezd kibogozhatatlanné keményedni. Egy Napóleonnak kell majd jönnie, hogy sajátos módon átmetszve, megoldja azt. A Megvesztegethetetlen (Robespierre) számára, aki a forradalomban a lehetetlent akarta megvalósítani: az abszolút, a végleges megváltást, már csak a búcsúbeszédében kimondható igazságok elégtétele adatik meg: „Nemrég azt Ígértem a nép elnyomóinak, hogy olyasmit hagyok rájuk halálom után. amit meg nem köszönnek. Most pedig kimondom, a rettentő valót és a halált hagyom rájuk." Ahogy idáig értünk Száraz Györggyel, úgy hiszem, mindannyian megdöbbentünk. Akkor, szökik fel szinte önkéntelenül is a kérdés, akkor mi a megoldás? Létezik egyáltalán? Széchenyi István egyik beszédében ezt mondta: „Mi sem születtünk reformereknek. Nekünk is változnunk kell, elsősorban belül. Nap nap után szívós munkával érhetjük el, hogy méltók legyünk e megjelölésre." Ez talán az egyik lehetséges út képe. CSÁKY PÁL KINCSÜNK AZ /W/WEIY HOVA VALÓSIAK A BEIJING/ KUTATÓK ? Ilyen kérdéseket jóindulatú vizsgáztatók szoktak feltenni a bukásra álló diáknak — gondoljuk —, hiszen a válasz kézenfekvő: a beijingi kutatók természetesen beijingiek. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, ugyanis számunkra a szóban forgó tudósok nem Beijingben. hanem Pekingben élnek. Akkor hogyan kerül ide Beijing? Talán egy másik városról van szó? — csodálkozhatnak olvasóink. Hogy e kérdést megválaszolhassuk, néhány szót kell szólnunk a kínai nyelv és írás sajátosságairól. A kínaiak nyelvük lejegyzésére nem betűírást, hanem a kiejtést közvetlenül nem tükröző úgynevezett ideografikus, vagyis fogalomírást használnak. Ez azt jelenti, hogy az Írásjegyek nem hangokat, hanem értelmes szavakat vagy azok részeit, morfémákat jelölnek. A kínai nyelv egységét részben az írás biztosítja, ugyanis ugyanazt az írásjegyet a különböző nyelvjárásokban különbözőképp ejtik. A hivatalos kínai köznyelv a pekingi (északi mandarin) nyelvjáráson alapszik, ezt veszik alapul a különböző átírási rendszerek. A latin betűs rendszerek közül a legelterjedtebb az angol Wade—Giles-féle és a hivatalos kínai ún. pinyin átírás. Ez utóbbi 1958-tól van érvényben a Kínai Népköztársaságban, s többek között ezt használják az ott megjelenő idegen nyelvű sajtótermékekben is, ha latin betűkkel kell leírni egy-egy kínai szót. Ebben az átírási rendszerben a kinai főváros neve Beijing alakú. Arra már nehezebb választ adni, hogyan kell ezt helyesen kiejteni, hiszen a kínai nyelv artikulációs bázisa jelentősen eltér az európai nyelvekétől; az eredetihez talán a Pejcsing alak áll a legközelebb, az érvényes magyar átírási rendszerben is — mely a mai kiejtésen alapszik — ez a forma szerepel. Talán nem lesz érdektelen, ha röviden megmagyarázzuk a két lejegyzés közötti különbséget. Először is nézzük a szókezdő betűt! A kinai a szókezdő k, t, p, c stb. hangokat ejtheti hehezetesen vagy anélkül. Ez azt jelenti, hogy bizonyos esetekben az említett hangok után egy />-szerű hang hallatszik. A kínai pinyin átírás a kétfajta ejtést úgy különbözteti meg egymástól, hogy a hehezetes mássalhangzókat a k, L p, c stb., a nem aspiráltakat a g, d. b, z betűkkel jelöli. A magyar átírás nem tesz különbséget a hehezetes és nem hehezetes ejtés között, ezért van, hogy a szókezdő betű a pinyinben b, a magyarban pedig p. A Beijing alakban az -//-betűkapcsolattal már nehezebb a dolgunk — mint láttuk, a magyar átírásban a -jcskapcsolat felel meg neki —, különösen a második hang miatt. Más magánhangzók mellett az / /'-nek hangzik (gondoljunk csak olyan magyar szavakra, mint például fia, kié, melyeket így ejtünk: fija, kijé/l, ezért van a magyaros formában j betű. A kínai átírás a / betűvel viszont egy olyan hangot jelöl, mely a tyéscs hang közé esik. Ezt a hangot próbálja a magyar a cs betűvel visszaadni. A Pejcsing szóalakról megállapítottuk, hogy ez a kínai főváros neve a magyar átírás szerint. írásunk elején viszont azt mondtuk, hogy a kínai fővárost magyarul Pekingnek nevezzük. Mi akkor az igazság? Melyik a helyes alak? Mindkettő helyes: a Pejcsing a mai kínai kiejtést alapul vevő új magyar átírás szerinti alak. a Peking pedig az ún. „historizáló", a régi kiejtéshez igazodó átírás szerinti. Mivel az utóbbi alak olyannyira beivódott már a köztudatba, hogy írásmódját megváltoztatni nem tanácsos, a Peking alak a kínai főváros magyar nevének tekinthető éppúgy, mint ahogy Prahát Prágának, Wient pedig Becsnek nevezzük magyarul. Miért foglalkozunk ilyen bőven ezzel a látszólag periferikus jelenséggel? Való igaz, hogy a kinai szavak átírásának kérdése nagyon kevés embert érint közvetlenül; másrészről viszont a hazai magyar nyelvű sajtóban is egyre több közlemény jelenik meg Kínával kapcsolatban, s ezekben az írásokban — megfigyeléseim szerint — a kínai nevek gyakran hibás alakban fordulnak elő, ez pedig megnehezíti azonosításukat. Az egyik hibatipus az előbb elemzett: a magyar átírás helyett a pinyin szereprei. így például ifjúsági lapunkban arról olvashatunk, hogy „beijingi kutatók" újfajta orrcseppreket fejlesztettek ki. Nos, az az olvasó, aki nem ismeri a kínai átírás rejtelmeit, aligha tudta, hova is valósiak az említett kutatók. A hír valószínűleg eredetileg valamelyik kínai idegen (angol vagy német) nyelvű lapból származik, s a fordítók gépiesen átvették az ezekben használatos Beijing alakot. A másik, az előbbinél gyakoribb hiba oka az, hogy a magyar átírás nemcsak a hivatalos kínaitól, hanem a Csehszlovákiában használatostól is: eltér. Ha tehát lapjaink A Csehszlovák Távirati Irodától vagy cseh és szlovák lapokból vesznek át anyagokat, előfordul, hogy a kinai neveket szlovákos formában közük, illetve félig-meddig megmagyarítják a magyarban nem használatos betűk elhagyásával vagy helyettesítésével. (Csak zárójelben jegyezzük meg. hogy a cseh és szlovák kiadványokban sem mindig jelenik meg a helyes átírás, különböző „öszvér" alakokkal találkozunk aszerint, honnan származik eredetileg az adott információ, mert a különböző európai nyelvekben használatos átírási szabályok különböznek egymástól.) Nemrégiben egyik lapunkban például azt olvastam, hogy „Li Pheng, az államtanács alelnőke" fogadott egy csehszlovák delegációt, mely aztán „Tiencinbe" utazott. Már említettük, hogy a kínaiban bizonyos hangok hehezetesek, a magyar átírásban viszont az aspirációt nem jelöljük, ezért a politikus nevét magyarul így írjuk: Li Peng. A helytelen írásmód abból eredhetett, hogy a csehszlovák szabályzat szerint a hehezetet a eh betű jelzi, a politikus neve így szlovákul és csehül Li Pcheng. A magyar fordító feltehetően azt gondolta, hogy a c/r-nak ó-val való helyettesítésével a magyarban használatos alakot hozza létre. Mint láttuk, tévedett. Ugyanúgy helytelen a Tiencin forma is, magyarul ugyanis e város neve Tiencsin. Egy másik folyóiratunkból arról értesülhettünk, hogy egy bizonyos növény a Jang c'tiang forrásvidékéről származik. Sajnos, ezt a formát sem fogadhatjuk el, mert magyarul e folyó neve Jangce, szlovákul mellesleg a Jang-c’-tíang alak a szabályos. Kissé hosszúra sikerült eszmefuttatásunkat a kínai szavak átírásáról a következőkkel fejezhetnénk be: a régen meghonosodott kínai neveket írjuk a hagyományos magyar írásmód (pl. Peking, Nanking), más esetben predig a magyar átírási szabályok szerint. Ezt a szabályzatot (A kínai nevek és szavak magyar átírásának szabályzata) 1952-ben adták ki, ezért ma már nehezen szerezhető be, ám a magyar átírás tekintetében eligazítanak más magyarországi kiadványok is. SZABÓMIHÁLY GIZELLA 11
