A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-10-06 / 41. szám
TÁBOROZNI JÓ! KLUBELET Tüdőm, sokan magukénak vallják a címben leírt kijelentést, de én töredelmesen bevallom, nem szeretem a tábori életet. Már előre kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy este nem merülhetek nyakig á jó meleg vízzel töltptt kádamba s reggeli magányomat nem oszthatom meg hűséges kotyogómmal. És nincs hol asztalhoz ülni, sőt, egyáltalán nincs hol leülni (csak a földre), és nincs mit enni, hacsak a nyersanyagot meg azt, amiben s amivel elkészítem nem cipeltem magammal. És poros lesz a kezem, és fűszál akad a lábujjam közé és... szóval, nem szeretek táborozni. Annál nagyobb tisztelettel s csodálattal tekintek azokra az emberekre, akik viszont imádnak a szabadban élni. Már előre örülnek a jó, finom, tiszta levegőnek, annak, hogy karnyújtásnyira lesznek a fától, a bokortól, az ö meztelen talpuk alá barátságosan lapul a fűszál, még meg is simogatja, őket a pázsit pihenésre csábítja és esti fürdés helyett úsznak egyet a Dunában. Nem fáradnak bele a különböző tábori kellékek csomagolásába, s amit én cipekedésnek éreznék, azt ők egyszerűen csak elviszik. Mint a csiga: hátán háza, kebelén kenyere, így utaznak, ha kell az ország egyik végéből a másikba. S a kellő helyen és kellő időben elővarázsolják a tábori széket és asztalt, tányért és evőeszközt, szalvétát a kéztörléshez. Nem nélkülöznek semmit, ami az ésszerű életmódhoz szükséges és nyereségképpen megadják testüknek, lelkűknek mindazt, amit csak a természet közvetlen közelében élő ember érezhet. Ennyit a formáról. S most lássuk a tartalmat: A Csemadok Komáromi (Komárno) alapszervezetének Klapka Művelődési Klubja, valamint a csehszlovákiai magyar diákklubok augusztus elején az örsűjfalui (Nová Stráz) autókempingben megrendezték a nyolcadik nyári honismereti tábort. A táborozás utolsó éjszakáján, miközben fél füllel Dobos Lászlót hallgattuk. Alföldi Szilárddal — ismertebb nevén: One — arról beszélgettünk, hogyan is telt el az elmúlt hét, s miben különbözött ez a mostani rendezvény az előzőektől. Beszélgetőtársamról annyit tudni kell, hogy prágai diák, az Ady Endre Diákkör tagja s itt most a tábor rendésze. — A gondolat, hogy az öt különböző városban — Prága, Brno, Bratislava, Nyitra és Kassa — tanuló diákok ne csak tudjanak egymásról, hanem ismerjék is egymást, már régen megszületett. Először egy közös kirándulást akartunk szervezni, de az nem jött össze. Mivel a Csemadok KB klubtanácsa is azt az ötletet támogatta, hogy az örsújfalui tábor legyen ezentúl ifjúsági tábor, és mivel itt a komáromi Klapka Művelődési Klub társrendezőként nagyon-nagyon sok mindenben a segítségünkre lehet, a diákklubok vezetői is elfogadták ezt az ötletet. — És hogyan fogadták maguk a diákok? Hányán jöttek el ide táborozni? — Négyszáznál is több a lakónk. Ezt onnan tudjuk, hogy a kempingen belül elkerítettünk egy kisebb területet, a „kapunk" fölé kiakasztottuk az öt diákklub zászlóját s az érkezőket bejegyeztük és „nyakékkel" láttuk el, amely igazolta, hogy ö a tábor lakója, rajta volt a neve s az, honnan érkezett, így könynyebb lett a kapcsolatteremtés, az ismerkedés. — Ilyen kicsi helyre nem sok annyi ember? — Nem. Sőt, az a jó, hogy közel vagyunk egymáshoz. Szinte sátor sátor hátán feszül, de nem zavaró a zsúfoltság. Egyedül a tisztálkodás okoz gondot. Egy-egy női és férfi Ezek a lányok Rozsnyóról (Rozöava) jöttek és nem bánták meg, hogy az itt töltött napok kedvéért végigvonatozták a fél országot zuhanyozó van, és három-három mosdó, illetve WC. Ez bizony kevés. Sajnos, nem sikerült elérnünk, hogy a tábor területén levő másik zuhanyozót is kinyissák nekünk. — Neked személy szerint mit adott az itt töltött idő? — Azt mind talán el sem lehet mondani. Sok-sok új barátot, ismerőst, kapcsolatokat. Nagyon sok emberrel beszélgettem. Tetszik nekik itt s ennek örülök, mert akkor nem hiába fáradtunk. Nyolc nap s nyolc éjszaka szinte egyvégtében talpon vagyok. Mitagadás elfáradtam, de a fáradtság érzetét elnyomja az a lelkesedés, amely rámragad a többiekböl. Mert mindig akad egy ember, akinek van valami jó ötlete s akkor játszunk reggeltől estig és estétől reggelig. Az előadásokat sajnos nem tudom figyelmesen végighallgatni, mert leköt a szervezés. Legszívesebben négyszáz darabra szakadnék, hogy mindenkivel beszélgethessek egy kicsit, Sajnos, ez nem lehetséges és az is bánt, hogy bár itt van a feleségem és a kisfiam, rájuk alig jut időm. — Mi volt a legjobb ebben a nyolc napban? — Együtt az egész, úgy ahogy volt. A reggeli ébresztőtől kezdve, a szemét eltakarításán keresztül minden. Délelőtt a kicsiknek szerveztünk programot, ebben a tanítóképzősök jeleskedtek. Egyszer voltunk kirándulni, megnéztük a martosi falumúzeumot, délután sportversenyeket szervezünk, esténként, sokszor éjszakába nyúlóan tartanak az előadások. Az éjszaka sem azért van. hogy átaludjuk. Ennek a helynek az a varázsa, hogy nem lehet külön kis csoportokat alakítani. Mert itt vagy a fűbe, vagy padra lehet csak leülni. És a pádon ugyebár könnyebben ismerkedik az ember. A széket arrébb lehet vinni, azon egyedül ül, magányos marad az ember, de a pádon többen ülnek s beszélgetnek, Nem egyszer így vártuk meg a hajnalt. Volt egy éjszaka, amikor „Ki mit tud" vetélkedőt rendeztünk. Akkor még „csak" kétszázan voltunk. Beleértve a gyermekeket is. És százötvenen vetélkedtünk. Nem volt nézőközönség és szereplők, hanem egymásnak drukkoltunk. Azt hiszem, hogy mindenkinek, aki itt volt emberileg sokat adott ez a tábor. Itt mindenki kiélhette a rejtett tehetségét, lazíthatott, mást is olvashatott, mint év közben — mert ugye azt mondanom sem kell, hogy könyvsátrunk is volt — ha tetszett, a szakában művelhette magát, de ha akart „más vizekre is evezhetett". Eltűnt a reál és a humán területek közötti választóvonal. — Milyen tanulságokkal zárod a táborozást? — Remélem, hogy a táborozás után lesz időnk összeülni a klubvezetőkkel, hogy megbeszéljük, mit s hogyan tegyünk jövőre. így most csak a magam nevében szólok. Annyi A táborozás ünnepélyes pillanata: A gyönyörűen díszített, csupa jelkép kopjafa mellett Badin Ádám, az Ady Endre Diákkör elnöke, a tábor vezetője látható azonban biztos, hogy jól sikerült ez a tábor, de néhányan nagyon elfáradtunk. Ebből az a tanulság, hogy nagyobb gárdával, ütőképes csapattal kell minden klubnak felvonulni. Mint például az idén a KAFEDIK tette. A Kazinczy Ferenc Diákklub nemcsak a legnépesebb, hanem a legjobban szervezett és a legügyesebb problémamegoldó csapat. Ők hozták a hangtechnikát s terepjárójukkal Elkészült a vacsora. Ez alkalommal a Klapka Klub főzte megkönnyítették az anyagbeszerzést. Most a többi diákklub tagjaival kölcsönösen megismertük egymást. Személyes jó barátok lettünk. Remélem, megtörtük az önmagában, külön-külön létezés rossz hagyományát. Ha csak ennyi lenne a tábor haszna, már akkor is megérte! FISTER MAGDA Fotók: Szarnák Mihály EGY KÜZDELMES ELET Nagy Márton festőművész 1901. augusztus 30-án Komáromban (Komárno) tizgyermekes kisiparos családban született. Rajztehetsége már az alapiskolában megmutatkozott, majd a polgáriban rajztanára hívta fel szülei figyelmét, hogy fiukat művészeti pályára adják. Az első világháború után felvették őt az Iparművészeti Főiskolára. Itt a nála öt évvel idősebb somorjai Prohászka Istvánnal a későbbi Tallós Prohászkával — egy évfolyamba jártak. Berecz Gyula (Komáromból) pár évvel fölöttük járt az ötvös szakra. Nagy Márton tanulmányai alatt alkalmi munkával kereste meg a tanuláshoz szükséges pénzt. Művészi tanulmányait 1923-ban sikerrel befejezte. Ekkor festette a Bányászok című nagy olajképét, mely a komáromi (Magyarországon) múzeumban látható. Tanulmányai befejezése után több művésztársával sikerült a Kultúrpalotában műtermet létesítenie. Ide betársult Lenhardt György, Berecz Gyula, később Bazilides Sándor és Bazilides Barna is. Megalakították a JESZÓ-t (a Jókai Egyesület Szépművészeti Osztályát). A JESZÓ megalakítása után a kiállítások rendszeressé váltak. A Szépművészeti Osztály 1925-ben Nagy Mártont ösztöndíjjal bécsi tanulmányútra küldte, majd Komárom városa 1927-ben részleges támogatást adott olaszországi tanulmányútjához. Berecz Gyula szobrásszal együtt bejárták Olaszországot. Külföldi tanulmányai után a szülői ház szomszédságában, a Temetősoron, műtermet épít. Nagy Márton a baloldali mozgalmakhoz kötődött. Művészeti körökben elismerték munkásságát. A Csehszlovák—Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság is tagjai közé választotta. Ónálló tárlata volt szülővárosában és Érsekújvárott (Nővé Zámky). A nagy világégés után szülővárosában két emlékművet tervezett: az egyiket a katolikus temetőben állították fel, a másikat pedig a zsidó menházban. Nagy Márton Nagy Márton természete nyugtalan, szereti az ellentéteket. Az Adófizetők című kompozíciójában pl. szembe állítja a hivatal védettségét a pénztár előtt várakozó gondterhes, embercsoport kitaszítottságával. Több képén a munkásosztály küzdelmét és nehéz helyzetét örökíti meg (Sztrájk, Munka nélkül. Május elseje), a munkásmozgalmi képeiből Komáromban a Duna Menti Múzeum munkásmozgalmi részlegén három képét láthatjuk. A háború után úgy gondolta, műtermében már nyugodtan dolgozhat. Sajnos, kitelepítették, először Kőszegre, majd Nagykanizsára. Minden vágya közelebb kerülni szülővárosához. Először Tatabányára került, majd végre Komáromban helyezkedett el, ahol mint rajztanár a Pedagógiai Főiskola elvégzése után egészen 1965-ig, nyugdíjba vonulásáig működött. Nagy Márton festőművészt, 88. születésnapja alkalmából szeretettel köszöntjük. Dr. HOFER LAJOS Fotó: A szerző 7
