A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-15 / 38. szám
n_ ni A CSEMADOK uu ÉLETÉBŐL Hajdan a falvak életében — főként az erdők közelében, hegyes-dombos tájakon levő településeken — fontos szerepet töltöttek be a különféle rendeltetésű, kisebb-nagyobb faépítmények. A pajták, csűrök, színek, kukoricagórék, karámok, harangtomyok, de a lakóházak faelemei is szervesen hozzátartoztak a faluképhez. A népi építészet emlékei sajnos egyre fogynak fajainkban, néhol azonban még láthatunk öreg parasztházakat, s számos helységben még megcsodálhatjuk a fából készült építmények, épületrészek szépségét, szinte mesterien képzett szerkezetüket, okos célszerűségüket. Nevezetes település a Balog völgyében megbúvó kicsiny gömöri falu, Zsip (Zip), mely nem akármilyen kultúrtörténeti jelenségekkel büszkélkedhet. Személynév! elnevezése (Izsép) azt bizonyítja, hogy a hely régi keletű, még a 12. században alakult ki. Anyaegyháza már 1332-ben szerepelt a pápai tizedszedők jegyzékében. A régi jobbágycsaládok egy része a török pusztítás és a háborús idők miatt elmenekült, ám a megmaradtak töretlenül őrizték az eredeti hagyományokat, s 1773-ra népes nemzetségeket fejlesztettek. Levéltári adatok tanúsága szerint a lakosság 1754-ben református prédikátort és iskolamestert tartott. A községhez tartozó Bodolló-pusztán műemléknek nyilvánított kastély várja, hogy az elkezdett felújítását folytassák. A régi tornácos, gerendás házak száma Zsípben is megcsappant, de a meglevők, akárcsak a nagyméretű csűrök és fészerek, festői látványt nyújtanak. Zsíp fő látnivalója kétségkívül mégis a falu részben román, részben gótikus stílusú műemlék temploma, s a hozzá kapcsolódó, de különálló harangtorony. A templom és a torony teljes restaurálását 1978-ban fejezték be. A Balassa Géza professzor irányításával végzett felújítási munkálatok során feltárták az addig (rossz állapota miatt) elfalazott szentélyt, a falak festékrétegei alól igen értékes középkori freskókat és freskótöredékeket hoztak napvilágra, s a templomra fazsindelyes tetőszerkezet került. Felújították a kazettás mennyezetet, a karzatot és a padlózatot is. Amint azt a templom vendégkönyve is igazolja, a műemlék-templomot hazai és külföldi szakemberek, művészek, turisták keresik fel. Megtalálják ezen az „eldugott" helyen is, de jóval többen tekinthetnék meg, ha a járási székhely illetékesei kellő hírverésről gondoskodnának. A restaurátorok a fából készült harangtornyot védőköpennyel látták el. A toronynak volt már — régesrég — elődje, de azt tűz pusztította el, s utána a javítását 1789-ben hajtották végre. Ezt a tényt latin nyelvű bevésések tanúsítják a harangtorony egyik gerendáján és egy vaskapcson. A szöveg Agonás mester nevét is megörökítette, aki a munkájával tulajdonképp megadta a toronynak a mai formáját. Ettől, 1789-től keltezzük a harangtorony meglétét, a torony tehát az idén, 1989-ben lett kétszáz éves. A Csemadok Rimaszombati (Rimavská Sobota) Alapszervezetének Tompa Mihály Klubja elhatározta, hogy a helybeli lakosokat „mozgósítva" velük együttesen megünnepli a harangtorony kétszázadik születésnapját. Egyrészt azért, hogy a rendezvénnyel megmutassa : a művelődési házzal sem rendelkező, kicsi falvakat is be kell és lehet vonni a közművelődés vérkeringésébe (megtalálva megfelelő módjait), másrészt, hogy kiemelje a helytörténeti ismeretek bővítésének és ezenbelül az építkezési hagyományok megbecsülésének jelentőségét. Az elgondolás megvalósításában a klub kitűnő segítőtársai voltak a falu kultúrmunkásai és szervezetei. Nagypál Miklóssal, Radnót (Radnovce) hnbelnökével az élen (Zsip közigazgatásilag ehhez a községhez tartozik). A rendezvény napján öröm volt látni a sürgés-forgást, a készülődést a faluban, majd később — a szikrázó nyári napfényben — az ünnepi ruhát viselő idősebb és ifjabb zsípieket, amint nagy számban a templomdomb felé haladnak; arcuk azt tükrözte. hogy a szívük is ünneplőbe öltözött. Kis híján az egész falu a meghirdetett helyen gyülekezett, az öregeket és gyermekeket is beleértve. Még a környező falvakból is érkeztek érdeklődök az eseményre. A műsor első része bent a templomban, az évszázadokat átvészelt falak, a megmentett festmények között zajlott le. Előadás hangzott el a templom és harangtorony művészettörténeti-műemléki jelentőségéről, s utána a Tompa-klub két szólistájának a hangulathoz illő énekszámai zengtek a kiváló akusztikájú templomhajóban. A program második felét a templom mögött, nagy fák árnyékából nézhette-hallgathatta végig a közönség. Az „otthoniak" részéről a hnb elnöke mondott beszédet, a zsipi asszonykórus dalai csengtek, s Nagypál Veronika iskoláslány szavalt verset. A Tompa-klub műsorblokkjában az első előadó a falu múltját ismertette, s röviden méltatta a környékhez kötödő néhány neves személyiség életét (Tompa, Pósa, Otrokócsi), hangsúlyosan szólva a „gyökerek" ápolásáról, a szülőföld történelmi-kulturális emlékeinek őrzéséről is. Ezt követően Bige József budapesti vendég úgy kezdte előadását, hogy „Nemcsak a könyveknek, hanem a faépületeknek, tornyoknak is megvan a maguk sorsa". Lebilincselöen beszélt az ilyen jellegű építmények készítési eljárásairól, s elmondta, hogy a harangtomyoknak a tűzvész jelzése, a mezők, utak figyelése, közelgő katonaság és más veszedelmek tudatása szempontjából is fontos rendeltetése volt a falvakban. Minden jelenlevő nevében tisztelettel fejet hajtott a 200 éves zsipi fatorony alkotói előtt, akikről csak annyit tudunk, hogy mesterüket Agonásnak hívták. A szabadtéri műsorrészt a TMK Sorsvirág nevű kamaracsoportjának „Szabadság, szerelem" című össszeállitása tetőzte be. A műsor záróakkordjaként a résztvevők közös éneklése közben a torony közelében felavatták ismert képzőművészünk, Nagyferenc Katalin kopjafáját, s e jelenet fennköltségét csak hatványozta, hogy az énekszóba belekelepelt a templomtetön fészkelő gólyacsalód. A torony emlékünnepe azzal folytatódott, hogy a parányi klubház előtt terített asztal hívta a jelenlevőket, ahol a kondérban illatosán rotyogó gulyás is idejében elkészült. A vacsora elköltése után lassan besotetedetl, a felnőttek tábortüzet gyújtottak, körülülték az ég felé csapó lángokat, a 8 éves Bige Viola pedig furulyázással szórakoztatta zsipi gyermektársait. A tűznél azután a késő esti órákba nyúlt a gitárszótól, notázástól vidám együttlét. E sorok írója régi zsipi barátjával, idősb Furman Istvánnal társalgott. aki szorgosan töltögetett a papírpoharakba a lábához tett borospalackból. S a tüzet nézve sok egyéb közt elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt egy őszi szélvihar lesodorta a templomról a többmázsás gólyafészket, az alapjául szolgáló szekérkerékkel együtt. A zsípiek jelentették a dolgot a járási természetvédőknek, de mivel azok tavaszig sem értek rá kijönni a faluba, ügyes és lelkes helybeli férfiak felmásztak a templomtetőre, s egy nyereg alakú vasszerkezetet erősítettek a lesodort fészek helyére, hogy a falu fölött tanácstalanul és értetlenül köröző gólyák új fészket rakhassanak. Nehéz volt a nyereg rögzítése, mert a tető meredek, de a zsípiek elérték céljukat, a gólyák a faluban maradtak. — Itt vagyunk, megvagyunk, itt lakunk, itt nevelünk utódokat, hogy a folytonosság megmaradjon —, mintha ezt suhogná a szárnyak zenéje a magasban. Veres János A szerző felvétele Egy fatorony emlékünnepe A mélység magassága avagy: Quo vadis művelődési tábor? XIII. Központi Művelődési Tábor — hirdetné a felirat, ha lenne. Augusztus elején egyik gyermekcsoportunk edzőtáborába utazva álltam meg a zselizi (Zeliezovce) autókempingben, amely a tábornak adott otthont. A kempingben sétálva egyetlen táborlakóval találkoztam — ő is épp a kopjafafaragásban segédkezett. Senki sem tudta megmondani, milyen műsor készül éppen és az esti táncházban is csak az említett gyermekcsoport vett részt. Márciusban tudósítóként vettem részt a klubvezetők országos szemináriumán Galántán. Sok megválaszolatlan kérdésre érdekelt a válasz, úgy döntöttem tehát, hogy megvárom a Csemadok KB Elnökségének és plénumának ülését, amely közművelődési munkánk eredményeit és távlatait tárgyalja, és megvárom, milyen eredménnyel végződik a klubtanács működési szabályzatának megvitatása. Októberig tehát szilenciumra ítéltem magam klub-ügyben, most mégis tollat ra gadtam, mert a bevezetőben leírt jelenség nyilvánosságot követel. A központi tábor — sokasodó táboraink közt — az, amely a legjobb szervezési és anyagi feltételekkel rendelkezik. A helyi és ifjúsági találkozókkal ellentétben van költségvetése és mivel központi szerv rendezi, joggal gondolhatom, hogy szakemberek terén is első helyen áll. Célja is az volna: a művelődési klubok, a többi tábor számára példát mutatni, módszertani segítséget nyújtani és ösztönözni a Csemadok-szervezeteket a művelődési munkában végzendő színvonalasabb munkára. A Zselizen látottak nem erről győztek meg. Mint később megtudtam, a tábor lakóinak száma nem haladta meg a negyvenet. Hozzáteszem: a nyolcvanas évek elején központi táborokban 300—400-as látogatottsághoz szoktam. Harmincas látogatottság? Még Jászon (Jasov) is több, mint százan voltak — pedig azt hittem a szervezés szinvonalatlansága itt érte el kulminációs pontját. Sajnos, nem volt igazam. Úgy látszik, nem a műsor a legfontosabb. A bizalom sem elhanyagolandó, ha a táborlakó a táborban szabadságát tölti. A szervezőkkel szembeni bizalom Jászon még megvolt és az idei többi találkozón is nagyobb volt a látogatottság. Pedig, a zselizi műsorra még tábort is lehetett volna szervezni. A tapasztaltakat elemezve jutott eszembe : a márciusi szemináriumon egy sor értelmes. lényegi javaslatot hallottam. Akkor is, most is állítom: művelődési munkánk fáklyavivői. az amatör klubvezetők, nem hangoskodó ellenpártiak, hanem olyan emberek, aki valamit jobban, színvonalasabban szeretnének csinálni. Olyan emberek, aki hajlandók értelmes kompromisszumokat kötni és közreműködni, ha egy igaz ügyről van szó. Csak hát fárasztó megértetni magunkat anyanyelvűnkön beszélő emberekkel, vagy mindent elmagyarázni ötször. A Központi Klubtanács tagjai tenniakarásukat már bizonyították, párbeszédre is hajlandóak. Élve a Csemadok alapszabályzata nyújtotta lehetőségekkel, szeretnének autonóm módon dolgozni, csak azt akarják elérni, hogy ne kelljen minden aprósággal a központhoz fordulni. Ők már tudják, hogy ilyen formában lehetetlen dolgozni. Azt is tudják, hogy a Csemadok nem a kilencvenegynéhány tagú apparátus, hanem egy kilencvenezres tömegszervezet, s benne a munka oroszlánrészét önkéntes népművelők és lelkes amatörök végzik. Jó lenne már észrevenni, hogy a KB Titkársága nem irányító szerv, mint ahogy az apparátus alkalmazottjai sem azok, hanem a választmány döntéseinek végrehajtói és adminisztratív ügyintézői. Tehát inkább „hivatalnokok", bár az sem baj. ha szakterületükhöz szükséges műveltséggel, képzettséggel és jártassággal rendelkeznek. Az irányításra a választott szerveink hivatottak — sajnos, sokszor néz ki úgy, hogy képtelenek rá. A választott tisztségviselő sem lehet polihisztor, a tanácsadó testületeket és szakbizottságokat sem a Csemadokban találták ki. De vegyük már észre azt is, hogy tanácsadó szerveinket nem a „repi" kávé elfogyasztására és a napidíj elszámolása végett hívjuk össze, hanem azért, mert területük szakértői — s akkor tudnak igazán érdemben dolgozni, ha komolyan veszik őket. Csak ennyit akar a klubtanács. A központi tábor kudarca intő példa legyen. Sok veszett már el, de nem minden — dolgozni, korrekt munkát végezni még mindig sok önkéntes hajlandó. De nem úgy, ahogy az idei (és valljuk be, néhány előző) tábor készült. A publicista most sem tehet mást: figyelmeztethet, felszólíthat illetékeseket, hogy nyilatkozzanak az adott témában. Vegyék úgy. Tisztelt Illetékesek, hogy ez most meg történt, Önökön a sor. Amíg van kiért kiállni!-lovász-6
