A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1989-08-25 / 35. szám

ünnepeink Ugyancsak perzselt a nap azon a vasárnap délutánon — mint ezen a nyáron annyiszor —, amikor a bösi (Gabcikovo) parkban a járási dal- és táncünnepélyen színpadra lép­tek a járás amatőr művészeti csoportjai, valamint a meghívott kedves vendégművé­szek és együttesek. A gyermekcsoportok kezdték a műsort. előbb a somorjai (Samorin) Kis Csali majd a hodosí (Vydrany) és a nagyabonyi (Vel'ke Blahovo) gyermek citeraegyüttes és végül a Nagy Csali és a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Istiglinc gyermektánccsoport mutat­ta be műsorának egy részét. Míg azon gon­dolkodtam, hogy lám, milyen okos ötlet volt a műsor elején szerepeltetni a gyerekeket, Így gyorsan kivetkőzhetnek az ilyenkor ugyancsak meleg népviseletből s elfogyaszt­hatják a rendezők ajándékát: a kolbászt és az üdítőt, hiszen még délelőtt elindultak otthonról, bizonyára már nagyon éhesek, hallom ám, hogy mellettem zsörtölődik egy kisebb csoport: „Persze, a mi szereplésünk­nek már vége van, az ünnepélyt meg csak most nyitják meg. Közönsógcsalogatónak kellettünk tán?" Hiába, a vérbeli táncos gye­rek már ilyen: inkább izzad két órát a viselet­ben, de szeretne fömüsoridöben színpadra kerülni. A Csemadok járási bizottsága elnökének. Gyurcsik Józsefnek megnyitó szavai után Morvay Károly, a járási pártbizottság ideoló­giai titkára és Kulcsár Lajos, a Jednota fogyasztási szövetkezet elnöke emlékezett meg a Csemadok megalakulása 40., vala­mint az sznf 45. évfordulójáról és mivel nem­zetközi szövetkezeti napot is ünnepeltünk akkor és ott, a szövetkezeti mozgalom jelen­tőségéről. Ezután a Tavaszi szél vizet araszt.. . ver­seny járási döntőjének győztes csoportjai és szólistái foglalták el a színpadot. Nem is gondoltam volna, hogy csak győztesekből iiyen sok van. Fellépett az albári (Dolny Bar) női daloskor, hangjuk üdén, tisztán csengett. A Vigh testvérek citeraszólójukkal lopták be magukat a közönség szívébe. Fegyveres Zsu­zsanna kellemes énekhangja szépen csen­gett a szabadtéri színpad széljárta mikrofon­jában is, a nagyszarvai (Rohovce) női dalos­kor pedig ahhoz képest, hogy nemrég ala­kult, máris szép teljesítményre képes. Az udvarnoki (Dvorniky) női daloskor erőssége a szép kiejtés, a nyárasdi női daloskor és citeraegyüttes műsorából most csak ízelítőt kaptam, szeretném őket egyszer egy egész este hallgatni. A csallóközkürti (Ohrady) női daloskor ha továbbra is ezen az úton halad, még nagyobb hírnévre is szert tehet. 7. — Majd, ha egyszer borbély lennék, szappan nélkül borotválnék, erre te, arra te, erre kanyarodjál be.. . — énekli a Kis Csali 2. Az Istiglinc a rekkenő hőségben sem fárad 3. Együtt énekelni jó. A karnagy Ág Tibor 4. Nyáriasan a közönség... 6

Next

/
Thumbnails
Contents