A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1989-08-04 / 32. szám

HÉTVÉGE Pórékrém/eves tyúkhússal Hozzávalók: 3—4 szál póréhagyma, egy csapott evőka­nál liszt, 2 evőkanál olaj, só, bors, főtt tyúkhús (marhahús) 1 csomag krémsajt, maradék tyúkhúsleves, (marhahúsle­ves) Készítése: A megtisztított, karikákra vágott póréhagymát olajon kissé megpároljuk, liszttel megszórjuk és kevergetve még néhány pillanatig a tűzön hagyjuk. Ezután 1,2 liter húslevessel felengedjük, megsózzuk ha kell, és borsozzuk. Fedő alatt addig főzzük, míg a póréhagyma meg nem puhul. Ha kissé kihűlt kimixeljük. Tálalásnál minden tányér­ra főtt tyúkhússzeleteket (marhahúst) és egy kanál sajtot teszü nk. A PALACSINTÁT nem túl sűrű cseppfolyós tésztából készítjük. Többnyire tejjel (tejport is vehetünk hozzá, előzőleg azonban langyos vízzel keverjük el), de tej helyett szódavizet is használha­tunk. Sima vagy féldarás lisztet és csak kevés porcukrot (a túl édes tészta odaég a palacsintasütőhöz) teszünk hozzá. Ha a sütéshez szükséges olajat a tésztába keverjük (egy átlagos adaghoz kb. két evőkanálnyit), akkor nem kell a serpenyőt állandóan kenni — csak a legelső palacsintánál —, és a lakásban nem terjeng oly erős sült zsiradékszag. A TÚRÓ tehén- vagy juhtúró zsírpapírba vagy alufóliába csomagol­va, esetleg fedeles műanyag dobozban három napig eltart­ható a hűtőszekrény alsó részében, ha nem csomagoljuk be, akkor viszont kiszárad. A legjobban hűsít a langyos A harminc fok fölötti meleget sokan nagyon nehezen viselik el, s ez hangulatban, a fáradságérzetben is megnyil­vánul. Ingerlékenyebbek, kedvtelenebbek vagyunk. Hogyan könnyíthetünk magunkon ? — Mielőtt még a nap felmelegítené a levegőt a laká­sunkban, csukjuk be az ablakokat és eresszük le a redőnyt, minden ajtót hagyjunk nyitva, hogy valamilyen légmozgást biztosítsunk. — Az erkélyt időnként locsoljuk fel. — Hideg, jeges italok helyett igyunk langyos teát, job­ban hűsít, mint a jéghideg ital, amely pillanatnyilag enyhü­lést ad, de utána annál inkább érezzük a hőséget, sőt erősen izzadunk is. A legpraktikusabb, ha világos pamutholmiban járunk, a világos szín visszaveri a napsugarakat, s a pamut felszívja az izzadságot. — Táplálkozásunkból hagyjuk ki a nehéz, zsíros, fűsze­res ételeket, együnk minél több gyümölcsöt és zöldfélét nyersen vagy pároltan. — Zuhanyozzunk naponta többször langyos vízzel. 20

Next

/
Thumbnails
Contents