A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-20 / 4. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL A Hét 7 kérdése Gál Sándor: Iskolaügy III. Miklósi Péter: Mielőtt csillag lettem Palágyi Lajos: Az akaraterő csodája Tuba Lajos: A bika újra megrázta fejét ' (Geológus az örményországi földrengésről) Tóth Erzsébet: Agrigento P. Hessler: Az utolsó napon Címlapunkon Nagy László felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. tsl armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Král S. Klára Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedicia tlaőe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. ő. 6 Nyomja a Vychodoslovenské tlaőiame z. p.. KoSice. Elöfizetési dij egész évre 156,— Kős Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavatefstvo Obzor. inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. Interjú MERVA LÓRÁNT mérnökkel, a Szlovákiai Szakszervezeti Tanács titkárával — Ön hogyan látja, népszerűek ma a szakszervezetek? — Az utóbbi egy-másfél esztendőben számos fórumon, szinte számtalanszor elhangzott. hogy hazánknak súlyos gazdasági gondokkal kell szembenéznie. Ilyen helyzetben nehéz igazán népszerűnek lenni. Az viszont bizonyos, hogy ma egyre többen és fokozottan érdeklődnek a szakszervezeti munka iránt. Mit csinál a szakszervezet, mit akar és mit tud tenni tagjai érdekében az átalakítás egyre sürgetőbb ütemében. Ezek a kérdések nagyon sok embert foglalkoztatnak, és bizony van mit javítanunk a tájékoztatáson, napi munkánk nyilvánosságán. Természetesen, aki vállalja ezt a nyilvánosságot, annak azzal is számot kell vetnie, hogy egyhelyütt egyetértő, másutt viszont egyet nem értő véleményekkel is találkozik. Dehát ez így is van rendjén; elvégre hozzá kell szoknunk, hogy valamilyen országos irányító szervet vagy központi testületet képviselve sem vagyunk valamiféle megfellebbezhetetlen igazság birtokában. Aki pedig ezt tudatosítja, annak látnia kell, hogy napjainkban felerősödtek a kritikai hangok a szakszervezeti mozgalommal szemben. Kívülről egyes intézmények és nagyvállalatok részéről, belülről viszont a nyolc és fél milliós szakszervezeti tagság részéről. E jelzésekre természetesen oda kell figyelnünk s levonni belőlük a kellő következtetéseket. Elsősorban azt, hogy a felerősödött kritika a felfokozott várakozások és a szakszervezetekkel szemben támasztott nagyobb követelmények jele. — Mennyiben szakszervezeti ügy a társadalmi átalakítás, a gazdasági gyorsítás ? Miért tartozik a szakszervezeti munkához a nyíltság és a hatékonyság. a jövedelmezőség és a gazdaságosság? — Ha nem tudjuk a dolgozókat e folyamatok mellé állítani, akkor a szakszervezet egyszerűen lemond arról a jogáról és lehetőségéről, hogy beleszóiton a jövő alakításába. Épp ezért úgy gondolom, hogy az érdekvédelem és a termelést segítő tevékenység nagyon is összefügg egymással. A maga sikereivel és feszültségeivel együtt. Szerintem a tagság nem csak úgy általában vér el valami más minőségű munkát, másfajta kiállást a szakszervezetektől; hanem nagyon is konkrétan azt reméli, hogy a hosszú távú megoldásokat szorgalmazó átalakítás során adódó élethelyzetekben az ő emberi gondjaira, egyéni kérdéseire és kétségeire személy szerint is válaszolni tudjon a szakszervezet. Ki-ki azt várja, hogy az érdekvédelem vagy a szociálpolitika ilyen-olyan vívmánya necsak általánosságokban, hanem a „kisemberre" is érvényesen. folyamatosan legyen jelen a szakszervezeti politikában. Érthetőnek, helyénvalónak tartom a tagság egyre növekvő vitakedvét is. hiszen a gazdasági és a társadalmi folyamatok valamilyen módon minden embert érintenek. Az sem titok, hogy nem kevés azoknak a száma, akik az ésszerűsítés, illetve a bürokratikus munkaformák leépítése közben átmeneti hátrányt szenvednek; akikben a szükségszerű kormányzati és vállalati intézkedések bizonytalanságot, bizonyos fokú félelmet ébresztenek. Mindennek tudatában aligha kell bővebben magyaráznom, hogy a dolgozók miért keresik minden eddiginél jobban a naprakész információkat, az élő kapcsolatot a szakszervezettel, miért vannak iránta nagyobb várakozással, esetleg bizalommal is ... — Apropó, bizalom! Mit tesz a szakszervezet hogy tagsága körében jobban megfeleljen ennek a követelménynek? — Ami a legfontosabb: fogékonyaknak kell lennünk a tagság köréből kiinduló törekvésekre, és az ilyen-olyan sürgetésekből vagy kritikákból azt kell kiéreznünk. hogy a dolgozók ma már valóban nem általánosságokat várnak tőlünk, hanem alaposabb, érdemibb és differenciáltabb érdekvédelmi tevékenységet. A szakszervezeti vezetés legfőbb teendője ezért, hogy ne a hivatali elzárkózást válassza, hanem a párbeszédet, a vitát és a megoldás lehetőségeit keresse. Minden új és előrevivő javaslat hasznos, így vitára és meggondolásra feltétlenül érdemes. — A különböző törekvések és az újfajta kezdeményezések nem veszélyeztetik a szakszervezeti mozgalom egységét? — Mozgalmunk egységét fontos alapelvnek tartjuk, bár hangsúlyozni szeretném, hogy nem formális, hanem az indokolt részérdekek érvényesülését biztosító szakszervezeti egységre van szükségünk. Olyan egységre van szükségünk, amelyben a dolgozók megtalálják a helyüket, de az újszerű, a más megoldásokat kereső elképzelések is a felszínre kerülhetnek. Meggyőződésein azonban, hogy a szakszervezeti szerveknek minden jelenlegi fórumot is jobban fel kell használniuk a dolgozók érdekeinek képviseletére és érvényesítésére. Kezdve a munkahelyi gyűlésektől, az üzemi értekezletektől az országos tanácskozásokig. Egyben szakítani kell a gazdasági vezetéssel kiépült kapcsolatokban érvényesülő valóságos vagy látszólagos egyetértés mindenkori fitogtatásával. Félreértés ne essék: nem arról van szó, hogy a szakszervezetek okvetlenül kötözködjenek, hanem arról, hogy jól meghatározott, világos álláspontjuk legyen minden kérdésben. Ezt pedig ne bizalmaskodó egyeztetésekkel, ne a zárt ajtók mögötti politika eszközeivel. 4 kérc/éJe. a szakszervezetek szerepéről és mai feladatairól hanem nyilvánosan igyekezzenek érvényesíteni. Az egyelőre nem annyira távoli múlt tapasztalatai ugyanis azt bizonyítják, hogy a szakszervezeti munkában túl nagy volt a hivatalok és a hivatalnokok befolyása, így sok döntés valamiféle bürokratikus egyezkedés formájában született. Igaz. ebben közrejátszott az is, hogy nemritkán lényegében már eldöntött kérdésekről kérték ki a szakszervezeti véleményt. ®— Amikor arról hallok, hogy a szakszervezeti vélemény kikérése néha csak formális volt. nekem óhatatlanul is az jut eszembe, vajon ez nem csupán a felelősség áthárítása-e ? — Manapság korábbi megnyilatkozásainknál sokkal hangsúlyosabban valljuk, hogy aki részese a hatalomnak, az köteles felelősséget is viselni. Ezt azért említem, mert döntési rendszerünk még ma is olyan, hogy a szakszervezeteknek gyakran nincs módjukban választani tényleges lehetőségek között. A jövőben olyan gyakorlatot kell kialakítanunk, hogy részint felkínált alternatívákat tudjunk minősíteni, részint fontos kérdésekben önálló álláspontot dolgozzunk ki. Mindez majd lehetővé teszi, hogy a szakszervezetek mélyebben, gyakorlatiasabban tudjanak foglalkozni mind az érdekvédelem, mind az ebből adódó társadalmi felelősség kérdéseivel. Nem véletlen, hogy manapság egyre több fórumon esik szó arról, hogy a társadalomirányítást a korábbiaknál erőteljesebben kell a demokratizálás felé fordítani, s egyúttal a társadalmi szervezeteket — közöttük természetesen a szakszervezetet is — közelebb kell engedni az érdemi döntésekhez. — Elegendő-e a szakszervezeti munkában csupán tovább folytatni azt a gyakorlatot, hogy a vezetés a tagság segítségét kérje a különböző programok megvalósításában, vagy az ilyenolyan többletmunkák elvégzésében ? — Nem elegendő! Manapság sok mindent, így ezt a kérdést is újra kell gondolnunk. A szakszervezeti mozgalomban, de egész társadalmunkban is valódi rangra, azaz a mindennapi gyakorlat szintjére kell emelnünk az alulról építkező demokratizmust. Tagságunkat, tehát a dolgozók zömét, ne csak mozgósítsuk valamilyen célra, valamilyen időszerű feladatra, hanem a tagság érdekeire, véleményére, a többségi akaratra alapozva, közösen jelöljük ki a célokat és az ahhoz vezető utakat. Nyílt és alkotó vitákban válasszunk az esetlegesen járható utak lehetőségei közül. A hétköznapok gyakorlatában ez azt jelenti, hogy a szervezeti életben erősödnie kell a mozgalmi jellegnek; tagságunknak, az állampolgároknak jobban kell hallatniuk szavukat és ily módon befolyásolni a szervezetek munkáját. Ez az igazi garanciája a gazdasági és a társadalmi átalakítás kibontakozásának. ®— Az átalakítás, a nyíltság körülményei között a szakszervezeti mozgalom is keresi helyét A szakszervezetek szerepének ismeretében milyen irányban tartja szükségesnek az elmozdulást? — Minden szinten és valamennyi munkahelyen a gyakorlatban is polgárjogot kell nyernie az érdekek világos megfogalmazásának, a különböző vélemények figyelembevételének. Csak igy tárhatók fel a gazdasági és a társadalmi mozgás valóságos problémái, így ezen a területen az eddiginél sokkalta nagyobb körültekintés és türelem szükséges. Amikor viszont valamit valóban a legszélesebb körű és ténylegesen nyilvános vita után eldöntöttünk, akkor az eddigieknél sokkalta következetesebb végrehajtás indokolt. Úgy hiszem, ebben az irányban kell döntő lépéseket tennünk. MIKLÓSI PÉTER 2
