A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-06-23 / 26. szám

szakadék szélén, melyről nem vett tudomást. Gált büszkeség töltötte el, érezte, hogy Bogyó Julis nem a csupasz kéj utáni vággyal, hanem az érzékeny nö őszinteségével fogadja, egyszerre nagyon elégedett és bonyolult lett az élete. Hogyan mondja meg az aszszonynak, hogy elmegy?

Más, új körülmény is bonyolulttá tette az életét. Mit tesz Králihuba Jenő? Nyugtalanította, hogy bosszút áll. Erősnek érezte magát, nem félt tőle, s közben arra gondolt, hogy a vállalkozó kiszámíthatatlan, elveszíti önuralmát, vagy megörül, annyira leissza magát, hogy dühroham fogja el; ebben az esetben Gál — s az asszony — tehetetlen és védtelen lesz vele szemben, mert fegyvertelenek.

Óriási haladás. Gál felnőttként, férfi módon gondolkodott. Elhatározta, hogy a vállalkozótól fegyvert kér, s ezzel tudtára adja, hogy felkészült a leszámolásra, nem fél, elszánta magát, hogy megküzdjenek.

Komor arccal beszélt Králihuba Jenővel, előadta kérését, fegyverre van szüksége, mert veszélyben érzi magát. Közben a szemébe nézett, és az arcát figyelte. Nyílt hadüzenetnek fogta fel a helyzetet, lázadásnak és szembeszállásnak, várta, mi történik. A vállalkozó szemében megdöbbenést látott, majd pillanatnyi indulatot, mely azonnal megtört, és szomorúsággá, szinte kétségbeeséssé változott. Dacosan nézett vele farkasszemet. Akkor még nem sajnálta, vetélytársának érezte. A fiatalabb és a győztes kihívó tekintetével nézte a vállalkozót, s az nem bírta elviselni fölényét és hetykeségét. Zavartan elfordította a fejét, és idegesen gyújtott cigarettára.

— Kölcsönadom a hét hatvanötösömet — mondta csendesen.

Elismerte a vereségét, megadta magát.

Viszonyuk bonyolult lett. így telt el a tél. Hosszú és kemény volt, mint a régi telek. A Králihuba-portán a varjak otthonosan érezték magukat, mintha a ház padlását szálláshelyül kapták volna a Teremtötől. Egy részük éjszakára is ott maradt, a tető csupasz lécein és a diófákon gubbasztottak, vagy a padlás szélvédte sarkaiba húzták be magukat. Más madarakkal szemben kemények és gonoszok voltak, a környékről elmarták a szarkákat, verebeket és galambokat. Králihuba végül fellázadt ellenük, légpuskával lőtte őket és az udvart rövidesen fekete madártetemek borították, de a varjak nem tágítottak.

Kora tavasszal, amikor a hófaló délnyugati szél elvitte a havat, és felengedett a föld fagya, és elfolytak a csörgedező, locsogva beszélgető hóvizek, a varjak is felkerekedtek, nagy lármával és fontoskodással elröpültek a vizek irányába és a mezei akácos árkok és csenderesek felé. A Lédec-patakot és a Pilinckét szegélyező füzekre és topolyafákra költöztek, a sarjadó lombok között nagy, bolyhos fészkeket raktak, és komoly ügybuzgalommal készülődtek, hogy utódokat költsenek. A kertekben, az ágrakásokon friss, hetyke csiripelésbe kezdtek a verebek, és a hóiétól megduzzadt Patak zavarosan rohant a messzi tengerek felé, Králihuba Jenő Jawa motorkerékpárján új üzleti vállalkozásokra indult. Bogyó Julisnál akkor már hetek óta nem járt, de Gáltól elbúcsúzott;

— Új lehetőségek után nézek — biztosította a helyettesét, s szemüveges bőrsapka volt a fején, az üvegen át régi fényében csillogott a szeme—, fellendítettem a vállalkozást. Változnak az idők, alkalmazkodni kell a viszonyokhoz, tudja ezt minden vállalkozó. Javulj meg, Gál! A böjti szelek vágyakat sodornak, keress végre szeretőt!

Nem árulja el, hogy mindent tud, gondolta Gál. El kell ismerni, kemény legény! Valahol utat tévesztett, de vállalja a következményeket. Megszólalt Gál lelkiismerete, megsajnálta öt. Váratlanul balsejtelem és bánat suhant át a lelkén. Megérezte, hogy a vállalkozó szerencsétlen, s ennek ö is az egyik okozója.

Korán lett egészen felnőtt Gál.

Králihuba Jenő napokig elvolt, senki nem tudta, merre jár.

A hajnali busz utasai találkoztak ismét vele. Keleten éppen kibújt a nap, és narancssárga pírba vonta a dombok vonalát, melyeken régen történelmi hadak ereszkedtek alá és tűntek el. Králihuba Jenő motorkerékpárjával száz méterre állt a falu előtt a kövesútón. Két lábával a földre támaszkodva, nyugodtan ült a gép nyergében, és mozdulatlanul nézte Atagyarmatát. Az autóbusz közeledésére sem mozdult helyéről, nem adott utat. Meg kellett állni a busznak, hogy el ne gázolja. A motoros nem mozdult, mereven nézett, mintha lecövekelték volna az út közepén, mintha lába gyökeret vert volna. Az autóbusz vezetője rádudált, erre sem mozdult. Kitartóan és mereven bámulta a falut. „Részeg, mint egy hulla — morogta a sofőr —, mozdulni sem bír!" Szitkozódva leszállt, a nyitott ajtón friss tavaszi fuvallat szökött a busz belsejébe, a kelő nap fényében a világ egyre jobban ragyogott. A sofőr rákiáltott Králihubára: „Elég a virtusból, ne hösködj, hé!", majd közelebb ment hozzá, és látta, hogy a szeme nyitva van, de mozdulatlan. Halott volt, egészen merev, teljesen kihűlt. Néhány órája állhatott ott. Az emberek kiszálltak az autóbuszból, körbejárták a halottat, és kerestek rajta valami nyomot, ami a halál körülményeire utalhatott, de nem találtak. A vállalkozó sértetlen volt, halott létére természetellenes egyenesen tartotta a fejét, és nyitott szemmel, bár elszürkült, megtört tekintettel nézett maga elé. Élettelen szemekkel nézte Atagyarmatát, szülőfaluját, ahová az utolsó üzletkötő útjáról már nem tudott megérkezni.

A megmagyarázhatatlan tényeket számba véve titokzatos halálát csodának minősítették. A hajnali busz utasai azonnal gyilkosságra gyanakodtak — Jenőnek sok ellensége volt —, nem nyúltak a holttesthez, erőszak nyomait nem találták. Ruhája nem volt tépett, nadrágszára sáros a ráfröccsenö tavaszi vizektől, pocsolyától, de különben semmi jele. hogy leesett volna a gépéről, vagy valaminek nekiütközött volna. A rejtelmes halál természetes és életszerű testhelyzetben érte, s újabb rejtélynek tűnt, hogy ezt a helyzetét akkor is megőrizte, amikor — mint mondták — a szíve megszűnt dobogni, és a lelke elszállt. Szívinfarktusra is gyanakodtak, de a későbbi boncolás ezt a feltevést sem igazolta. Az orvosok találtak a szivén bizonyos jeleket, melyek szivzavarokra engedtek következtetni, de a halál tényét és okát nem támasztották alá. A mérgezés lehetőségét egyértelműen elvetették. A nyitott kérdések és megfejthetetlen problémák tovább szaporodtak. Az orvosok arra sem találtak tudományos magyarázatot, hogy mi módon tarthatta meg a halott teste eredeti, életszerű helyzetét, egyensúlyát és egyenes fejtartását, hogyan maradhatott nyitva az elhomályosult szem, a halál pillanatában, miért nem csukódtak le a szempillái, és az élettelen feje miért nem csuklott a mellére. Hogyan tarthatta egyenesen magát, mint aki él? Bogyó Julisnak pedig végképp megoldhatatlan kérdéseket hagyott hátra ez a „rettenetes ember". Beszélt róla Gálnak: Míg élt, halottnak tűnt fel számára, s amikor meghalt, olyan volt, mint aki él.

Mégis nagymamának lesz igaza, gondolta Gál.

— A cimborája, az ördög vitte el a latort ... elvitte a lelkét, de a testét itt hagyta, nem volt rá szüksége. Itt hagyta se élőnek, se holtnak, hogy tudtunkra adja, és figyelmeztessen. aki pokolra való, azt elviszi az ördög.

Százhetven éve született GUSTAVE COURBET

Egy kelet-franciaországi városkában Ornans-ban 1819. június 10-én született a realista festészet úttörője és az 1871 -es Párizsi Kommün egyik vezéralakja. Jean-Désirée Gustave Courbet. A múlt század Franciaországának forradalmakat megélt nemzedékéhez tartozott, s e mozgalmas időkben mindig merészen és nyíltan vállalta a harcot a nép oldalán a társadalmi és művészi igazságért.

Jómódú parasztszülöktől származott, családjában még élénken éltek a polgári forradalom eszméi és ezek az eszmék a kis Gustave-ot is áthatották. Kezdetben az ornans-i iskolában tanult, majd bennlakó növendék lett a besanconi kollégiumban. Ám a kollégiumnál szorgalmasabban látogatta a képzőművészeti tanfolyamot, sokat rajzolt, festett. Művészetének már ekkor is, akárcsak egész életében, a szülőföld volt az ihletője, az ornans-i táj jellegzetességei, az ott élő emberek, komor parasztok. 1840-ben Courbet Párizsba kerül az egyetem jogi fakultására. De hamar abbahagyja egyetemi tanulmányait, festők műtermeit látogatja és elindul a festészet buktatókkal, csalódásokkal teli pályáján.

A festői hagyományokból indult ki, korai képei még a romantikusok hatásáról tanúskodnak, Így például a Salonban bemutatott első festménye is: „Courbet fekete kutyával". Szorgalmasan látogatta a Louvre termeit, másolta a régi mestereket. Hosszabb utat tett Spanyolországban, ahol Ribera és Velasquez festői módszerei hatottak rá lelkesítőén. Ugyancsak mély benyomásokat keltett benne hollandiai utazása. Részben ennek eredménye egyik legjelentősebb, már a romantikától való eltávolodást és a realista művészetet jelző nagyszerű önarcképe, „A pipás férfi".

Courbet elkötelezi magát a februári forradalomnak. Nem harcol ugyan a barikádokon, de szocialista klubot alapit, megrajzolja a győzelmes párizsi nép emblémáját.

Győz a burzsoázia és Courbet erről így ír egy levélben: „Minden álom elszállt és nemsokára arra leszünk Ítélve, hogy a jövendőt emlékeinkre alapozzuk". Courbet forradalmi beállítottsága elsősorban újszerű, realista képeiben nyilvánul meg. Sikerül áttörnie a Salon akademizmusát és a zsűri 1849-ben hét képét fogadja el. Köztük van az „Ornans-i szüret", a „Bőröves férfi" és az aranyérmet nyert „Ebéd után Ornans-ban". A legnagyobb festői szaktekintély, Delacroix e kép láttán így kiált fel: „Láttál-e már valaha is ehhez hasonlót, ennyire erőteljesét ? íme, egy újító, egy forradalmár!" S ez az újítás nem volt más, mint az egyszerű paraszti-kispolgári környezet póztalan, realista ábrázolása.

A siker azonban múló volt. A következő évben, amikor Bonaparte Lajos köztársasági elnök egymás után hozza népellenes, jogtipró intézkedéseit, a hangulat egyszerre Courbet ellen fordul. A parasztok mellett munkásokat ábrázoló képét a Kötörők-et a szocializmus „reklámjának" tartják. A hatalmas méretű, ötven életnagyságú alakot ábrázoló kép paraszti lélekrajzát, a „Temetés Ornans-ban" cimű kompozíciót a kritikusok egy része elutasítja mint a szertartás megcsúfolását.

A gyűlölet hulláma magasra csap Courbet körül, de ö halad a maga útján. Remek színezésű plain-air felfogásban készített tájképek, nagyszerű aktok, csendéletek kerülnek ki műterméből, merészen egyesítve a hagyományhűséget a korszerűséggel. Csaknem törvényszerű volt, hogy minduntalan összeütközésbe került a kor hatalmaival. De Courbet vállalta a harcot, örömét lelte a küzdelemben, csakúgy, mint az alkotásban.

A „Jó napot Courbet úr" című képén a patrónusával találkozó rossz öttözetű furcsa vándor már témájánál fogva is meghökkentette a nézőt. Az ornans-i paraszt — ahogy nevezték — minden ízben különbözött az utánzóktól, ügyeskedőktől. Emberi magatartása mind a művészi életben mind a társadalmi harcokban szembeállította az uralkodó osztályokkal. Visszautasítja a kormánytól adományozott becsületrendet, mert mint írta, az monarchikus elveken alapszik.

Külföldön több elismerést arat, mint hazájában. A brüsszeli világkiállításon aranyérmet nyer, a müncheni nemzetközi tárlaton a „Papagájos asszony" és a „Szarvas halálhivása" aratja a legnagyobb elismerést.

A történelem 1870 szeptemberében elsöpri a kis-Napoleon uralmát. Courbet-t a müvészszövetség elnökévé választják. Ott marad az ostromlott Párizsban s a néppel együtt szenvedi a fagyot, éhséget. Áprilisban rövid időre tagja lesz a Kommünnek. A reakció hamarosan vérbe fojtja a forradalmat. Courbet-t börtönbe vetik, de ott is fest, rajzol. Hat hónap után kiszabadul, de műtermét lefoglalják, képeit elkótyavetyélik. Svájcba menekül és közel a francia határhoz Tour de Peilz-ben él. Életének utolsó öt évében még néhány nagyszerű tájképet fest, de közben küszködik a betegséggel és a honvágy kínjával. 1877. december 31-én hunyta le örökre a szemét. Száműzöttek, barátai, elvtársai kísérték utolsó útjára. i

Courbet a modern festészet egyik legnagyobb mestere volt, akinek hatása különösen az impresszionisták korábbi nemzedékének festőiben (Manet, Corot, Monet) mutatkozott meg, de alakításának plasztikus jellege Cézanne műveiben is felfedezhető. Elindítója volt egy olyan irányzatnak — a realista festészetnek —, amelynek napjainkig is meghatározó szerepe van a művészetben.

DELMÁR GÁBOR

15