A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-23 / 26. szám
KULCSÁR FERENC VERSEI Nem lehetek Nem lehetek szabályos* se bájos. Megjelenésem meglehetősen késes és baljós. A balsors, mint a sas, köröz engem régen! Álmodás. ó, tervezés a létem! (Rejtélyes fejfámra most vésik rá éppen: e Sodrásban, e Sorsban nemcsak voltam — éltem.) * És merni kell ismerni a lélek égő bokrát, erdejét a lángnak, füzét minden ágnak. És merni kell félni, hogy lehessél bátor sírni a vágytól: kitépni gyökered a didergő halálból. Nyitottság A halál után milyen is megszólalni — hallgatni föltámadás után? S apróságok: levegőt venni írni — ~ hatalmas újra s áldott, ó, az ég. (Nyitott a sebed: nemzeted. Félelmesen köt össze a rím, szakít szét a rém.) mtALKOZÓ DUBA GYULA HAT ÁT A A varjak a Králihuba-porta elüzhetetlen vendégei lettek, reggeltől estig a ház felett köröztek, nagy csoportokban ültek a diófákon, tömött sorokban gubbasztottak a kerítésen, a nyitott padlástéren rekedten rikácsoltak, és méltatlankodva veszekedtek a talált táplálékon. A ház gazdája nem törődött velük, alig járt haza. A szomszédok néha felröppentették a varjakat, el akarták űzni őket, mert már nem bírták elviselni a károgásukat, kergették a komor, fekete madarakat, de azok nem tágítottak. Kavargó, sötét felhőkben felröppentek, éktelen ricsajt csapva, gyászos jajongással köröztek a magasban; a gyász .madarai ádáz harc után a csatatér temetetlen halottai felett. Esettségében és elhagyatottságában a Králihuba-ház eddig ismeretlen és alig sejthető pusztulás látomását vetítette elő, a régiek világának látványosan tragikus elmúlását. Králihuba Jenő életének legesztelenebb korszaka következett Bogyó Julis mindent tudott róla, tőle hallotta Gál a megdöbbentő híreket. Nincs messze a vállalkozó halála, mondta borzongva az asszony, érzi, mert annyira undorodik tőle, hogy már nem tud vele lenni. Képtelen szabadulni a gondolattól, hogy halottal szeretkezik, aki azonban valamilyen érthetetlen és felháboritó módon még él, és úgy viselkedik, mintha nem tudná, hogy meg fog halni. Állandóan ittas, egyetlen józan pillanata sincs, természetes állapotává vált a részegség. Kártyázni sem tud már, a pénze elfogyott. A tavaszt várja, a házát akarja megjavítani, de addig nem nyúl hozzá, míg ki nem tavaszodik, a darálót sem szabadította ki a romok alól. Karácsony éjszakáján — Atagyarmatán ezen az éjszakán mindig havazott — friss fehér lepellel fedte a romokat a hó. A régiek világának elmúlása párhuzamosan ment végbe azoknak az új, önző és élethabzsoló irányzatoknak a csődbe jutásával, melyeket a leglátványosabban és legeredményesebben Králihuba Jenő képviselt. Gál meglepetéssel tapasztalta, hogy a vállalkozó iránta való viselkedése megváltozott, elbizonytalanodott, nagyvonalú fennsőbbségét fokozatosan elveszítette. Kevésbé hangos és magabiztos. Tanácsát kéri, és időnként — amit azelőtt nem engedett volna meg magának — idegesen panaszkodik, s közben mintha szégyellné, hogy erre kényszerül. Anyagi gondjairól beszél, meg a fáradtságáról. mely szinte leveri a lábáról, s hogy elhibázta az életét, szart se ér az egész, az élet unalmas és elkedvetlenítő vállalkozás. A legmeglepőbb az volt, hogy tisztelni kezdte Gált, elismeréssel szólt komolyságáról és felelősségtudatáról, megbízható gondolkodására és a jó szivére hivatkozott, szinte hízelgett neki, és — kezdetben elejtett félmondatokkal, majd egyre határozottabban és sürgetőbben — arra igyekezett őt rávenni, hogy nézzen lányok után, keressen magának komoly ismerőst, ideje, hogy felnőtt férfivá váljék, szeretője legyen. Gál nem tudta, hogyan viselkedjék, mit mondjon sürgető tanácsaira, zavartan hallgatott, majd arra hivatkozott, hogy nehezen felejti Varga Irmust, nincs lány a faluban, aki tetszene neki. Nincs olyan lány, legalábbis a régiek unokái között, a betelepültekkel való ismerkedését pedig nagymama mindenre elszántan ellenzi, és azt kívánja, hogy olyan lányt keressen magának, aki minden tekintetben hozzá való. Eszébe juttatta a vállalkozónak, hogy aránylag rövid idő múltán ő is megszakította bizalmas kapcsolatát a szőke Icával, s bár a lány sós csókjaira hivatkozott, elhatározásának bizonyára más oka volt, hűségesen visszatért Bogyó Julishoz. Beszélgetés közben, éppen akkor, amikor Králihuba Jenő hűségének ezen kétségbevonhatatlan bizonyítékát említette, a vállalkozóra nézett, és vad pillantást látott a szemében. A pillanat töredékéig tartott, azonnal elmúlt, felvillanó jelzése volt valami benső indulatnak. Gálnak azonban ez is elég volt, hogy rádöbbenjen, Králihuba Jenő mindent tud! Alakoskodik, s közben átlát Gálon. Megjátssza a barátot, s közben talán a bosszúra gondol. Éber lett, figyelni kezdte öt. A felismerés új fényben tüntette fel előtte a vállalkozót, egyszerre rádöbbent, mennyire természetellenesen viselkedik. Nem volt többé a régi. Tekintetében lázongó, majd megtört fények váltakoznak, időnként hisztérikusan nyugtalan és robbanékony, máskor viszont annyira magába roskad, mintha a halált várná. Mintha lemondó tehetetlenség és élénk tettvágy küzdene benne. Sovány lett, elnyűtt és eszelős. Ennek ellenére nem adta meg magát, egyre unszolta Gált, hogy keressen szeretőt. Aztán pénzt kölcsönzött tőle. és látványosan elindult a teljes lezüllés útján. Mi lesz vele? — kérdezte Gál Simek Lojzótól. — A vállalkozónak vége, s mindennek, amit képvisel, befellegzett. Leváltják az élet császárát, a nép átveszi a hatalmat! Bogyó Julis elmondta Gálnak, hogyan alázkodott meg előtte Králihuba Jenő. Szánalmasan lealacsonyította magát, és összetört. Arra kérte az asszonyt, hogy fogadja be újra, térjen vissza hozzá. Hangosan kezdte, szokása szerint magabiztosan és fölényesen, de Bogyó Julis látta, hogy pózol. Kemény, sőt fenyegető hangon adta az asszony tudtára,- hogy szüksége van rá, nem engedi el, meg akarja tartani, szóba sem jöhet, hogy átadja egy taknyosnak — így mondta az alávaló, vallotta be Bogyó Julis, és szorosan átölelte, magához vonta Gált. De amikor látta az asszony állhatatosságát és határozottságát, váratlanul összetört. Kétségbeesetten könyörgött, elébe térdelt, és átfogta a combját, sími kezdett. Zokogva könyörgött Bogyó Julisnak, hogy legyen ismét az övé, mert ha elveszíti, megöli magát. Majd felugrott, és vadul azt kiáltotta, téged is elpusztítalak, agyonlőlek, te szajha, nem félsz ? Aztán ismét magába roskadt, és lázasan suttogta, nem, nem, csak magamat, a koponyámba egy golyót... Rémregény, gondolta Gál. — Téged szeretlek — súgta az asszony, s az őszinteségtől remegett a hangja, szenvedélyesen átölelte, és magának követelte, csak az övé legyen; odaadóan és alázatosan szerette, őszintén magába fogadta, majd anyásán babusgatta, játszott vele. egészen megváltozott, szinte átlényegült. Gál ekkor lett egészen férfi. Megértette, hogy az aszszony beleszeretett, bármily kilátástalan őrültség egy középkorú asszonytól, akihez azelőtt oly sokan bekopogtak, Gál fiatalsága és tisztasága lenyűgözte őt. Boldog volt egy 14
