A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-16 / 25. szám
Benkő Loránd akadémikus a díjátadáskor Hazai diákjaink sikere Budapesten ACSEMADOK ÉLETÉBŐL SZEREPE FONTOS, SIKERE JELENTŐS A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége fennállásának 40. évfordulója alkalmából alkalmam nyílt elbeszélgetni Ivan Kaffellal, az SZLKP Lévai (Levice) Járási Bizottsága Elnökségének tagjával, a járási pártbizottság titkárával a szövetség járási szervezetének munkájáról. — Vtkár elvtárs. Ön mint a társadalmi szervezetek tevékenységével foglalkozó párttitkár, hogyan értékeli a Csemadok munkáját ilyen távlatból, s mit javasolna a további előrehaladás érdekében, esetleg hot, melyik téren látja a legnagyobb tartalékokat? — Az életben vannak olyan pillanatok, mikor az ember útkereszteződéshez ér, sőt nemcsak az ember, hanem az egész társadalom. Le kell szögeznünk, hogy ilyen válaszutak során a Csehszlovákia Kommunista Pártja által vezetett Nemzeti Front mindig a tevékenység helyes útját választotta. Ez érvényes ma is, amikor a társadalom életében mély forradalmi változások zajlanak. E folyamatban pótolhatatlan szerepet tölt be a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége, mely a Lévai járásban 49 alapszervezetben 8 880 tagot tömörít. Ez azt jelenti, hogy a járás magyar nemzetiségű lakosainak — ami 33 százalék — a 23 százaléka tagja a Szövetségnek. Hogyan értékelem munkájukat? Pozitívan, hiszen a sikerek, amelyeket a kulturális szövetség a negyven év folyamán elért, mérvadóak. Elismerés illeti a proletár internacionalizmus és a szocialista hazafiság szellemében politikai nevelő és népművelő, valamint a nemzetiségi és nemzeti kultúra ápolása fejlesztésében végzett tevékenységét... Ha a Csemadokról van szó, bizonyára mindenkinek eszébe jut a Zselizen (Zeliezovce) megrendezett Országos Népművészeti, Fesztivál. Az a nagyszabású seregszemle, melyre az idén már harmincnegyedik alkalommal került sor — jelenleg a korszerűsítés alatt álló — Schubert-park, pontosabban harmadik éve a szabadtéri színpad szépséges környezetében. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk a szintén évente Ipolyszakállason (Ipelsky Sokolec) megrendezésre kerülő járási dal- és táncünnepélyt, a „Tavaszi szél vizet áraszt” népdalversenyt, azt a számos irodalmi, történelmi versenyt, vetélkedőt, melyet a szervezet a különféle évfordulók jegyében és tiszteletére rendez. Természetesen, mindez lehetetlen lenne az NF többi társadalmi és tömegszervezete, a különféle kulturális intézmények együttműködése nélkül. A jövőt illetően talán többet lehetne tenni a jogi nevelés terén, kihasználni minden munkaformát és módszert arra. hogy a magyar nemzetiségű lakosok körében is tovább mélyüljön a haza iránti szeretet, sokrétű tevékenységükkel járuljanak hozzá a szocialista embertípus erkölcsi értékeinek, internacionalista érzéseinek a formálásához. — Társadalmunk, ahogy mondotta, igényes feladatok megoldása előtt áll. Valóra váltásuk érdekében a CSKP KB Elnöksége elfogadta a Nemzeti Front társadalmi és tömegszervezeteinek aktivizálásáról szóló dokumentumot. Mit várnak el ennek értelmében a Csemadok járási szervezetétől? — Olyan új, haladó munkaformák és -módszerek alkalmazását, melyek jelentősebben járulnak hozzá a dolgozók, főleg a fiatalok, gondolkodásmódjának a formálásához, fejlesztéséhez. Maga a Nemzeti Front pótolhatatlan szerepet tölt be a társadalom átalakításának folyamatában. Ebből kiindulva a jövőben is szükségesnek tartom minden olyan lehetőség kihasználását, amelyet az NF platformja nyújt. A Csemadoktól azt várjuk el, hogy tagjait mozgósítsa a kitűzött célok megvalósítása érdekében. TÓTH ILONA Micsoda büszkesége nemzetiségünknek, hogy a pedagógusjelöltek Kazinczyról elnevezett magyarországi szép magyar beszéd és kiejtés versenyén, mely az idén immár tizenötödször került megrendezésre, két honbéli fiatalunk is megnyerte a legjobbaknak kijáró Kazinczy-emlékérmet. Büszkesége ez a Bratislavai Komensky Egyetem Magyar Tanszékének, büszkesége a tornaijai (Safárikovo) Jóba Hajnalkának és az ekecsi (Okoc) Vajda Barnabásnak. A Kazinczy-verseny szülőanyja a nemrég elhunyt Róchy Blanka volt, aki szívügyének tekintette a szép magyar beszédet. 1966-ban Győrött kezdődött a nyelvművelő versenyek sorozata, azóta 13 színész, 5 rádió- és tévébemondó, s 14 pedagógus érdemelte ki a Kazinczy-díjat. Ez a díj a Kazinczy alapítvány legmagasabb elismerése; Kazinczy-jelvényt kaphatnak azok az általános iskolai tanulók, akik a Szép magyar beszéd helyi, területi versenyein az első tíz között szerepelnek. Kazinczy-éremmel tüntetik ki a középiskolák és egyetemek azon tanulóit, akik az országos verseny döntőjében az első tizenöt közé kerültek. 1973 és 1987 között a Kazinczy érmet 160 egyetemi és főiskolai hallgatónak ítélték oda, s az idén hazai magyarságunkat is méltóan képviselték. — Csodálatos élményekkel távozom — mondta a Kazinczy-érmes Vajda Barnabásnak Venczel Vera színművésznő, a zsűri tagja a verseny végén. — Nagyon sok tehetséges és őszinte fiatallal találkoztam a két nap során. Igazán nagyszerű volt itt lenni és végighallgatni a produkciókat. A tizenöt tagú birálóbizottság bizony elfáradt a verseny végére; az állandó feszült figyelem nemcsak a versenyzőket tette próbára. A Jászai Mari-díjas művésznő is fáradtan figyeli kérdéseimet, és enyhén remegő kézzel gyújt cigarettára. — Nagyon kimerültem, hiszen látja is rajtam. Eltérően a tanár uraktól — akik jobbára a szövegtolmácsolás fonetikai, hangtani oldalát figyelték — én az összbenyomást kerestem. Mint színész, próbáltam a versenyzőről egy átfogó képet kapni, rövid idő alatt „megfogni" az egyéniséget. Komplex értékelés alapján akartam ítélni, pontozni, hiszen ez a néhány perc — mialatt a tulajdonképpeni versenyszám lezajlik — nem minden szempontból mérvadó eldönteni a produkció minőségét. Hosszú és alapos felkészülés után is akadhatnak bakik, torokgörcsök; az esetek többségében azonnal meglátszott a kellő fokú teciinikai tudás, és persze a tehetség. Ennek az 1989. évi szép magyar beszéd versenyének volt néhány kuriózuma. Először versenyeztek határon túli diákok magyarországi egyetemek diákjaival, s kiderült, képesek felvenni a versenyt a legrangosabbakkal is. KOLLER SÁNDOR A Példás tanító emlékezik Sebény Ferenc, az 58 esztendős ipolybalogi (Balog nad Ipfom) pedagógus kicsi gyermekkora óta az írott szép szó szerelmese. — Suttyó legényként, Terbegecen (Trebusovce) a barátommal szinte faltuk a könyveket. Tehénpásztorkodtunk — kalandozik a régmúltba hirtelen az emlékezete —, s a jószágőrzés mellett rengeteget olvastunk. Aztán alig vártuk, hogy átrágjuk magunkat az újabb köteten és máris nekiálltunk alaposan megvitatni olvasmányaink mondanivalóját, a könyv tartalmát. És nem értettük, miért kell Sebény Ferenc nekünk a szülőföldünkön titkolni a nemzetiségünket, az anyanyelvűnket. Aztán a jégtörő február nyomán sok minden megváltozott. Szélesre tárultak a magyar tanítási nyelvű alapiskolák kapui, megjelenhetett az Új Szó első száma, s megalakult kulturális szövetségünk, a Csemadok is. Éppen ezért: a múltból le kell vonni a tanulságokat. Elsősorban azért, hogy a túlkapások, semmiképpen se ismétlődhessenek meg. A járásban a legelsők között Terbegecen alakítottuk meg a Csemadok alapszervezetét. Fiatal voltam, jó tizennyolc esztendős: s örültem, hogy újra élvezhetem a magyar szó ízét, zamatét. Bojtos Ferenccel Rados Máriával, Dénes Istvánnal, meg néhány többi társammal hozzáláttunk a munkához. Az alakuló közgyűlésen — jól emlékszem — tizennyolcán voltunk jelen. Pedig kicsinyke, amolyan isten háta mögötti aprófaiunak tartották az emberek Terbegecet. Nekem szavazott bizalmat a maroknyi csapat: a szervezet első elnöke lettem, lehettem. Ha hazamegyek, egykori barátaimmal gyakorta felemlegetjük a hőskor érdekesebb pillanatait. Ezerkilencszázötvenegy óta tanítok, Ipolybalogra 1954-ben kerültem. S a balogi tanító ma már — többek között — Példás pedagógus. — Balogon — emlékezik pályakezdő éveire — az idő tájt bizony korántsem volt élénk a kulturális élet. Ezen, határoztam el rövid helyzetfelmérés után, mindenképpen változtatni kell. És, mi tagadás, nem is haboztam sokáig. A hatvanas évek derekán a balogi Hűvösvölgyben már járási dalostalálkozókat rendeztünk majd nóta- és népdalesteket is szerveztünk. Persze, nem feledkeztünk meg a hagyományápolásról sem. Hazai magyarságunk élete, sorsának alakulása mindennél fontosabb lett számomra. Munkálkodásomban mindig a jobbító szándék vezetett. 6
