A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-13 / 3. szám

KOSÁRFONÁS ÉS SEPRŰKÉSZÍTÉS AZ IPOLY MENTÉN

A kosár évszázadokon át a gazdálkodó parasztság fontos kelléke volt. A háztartásban és a mezőgazdaságban általában a szállítóeszköz szerepét töltötte be. Az ügyesebb parasztemberek az Ipoly mentén is maguk készítették háztartásuk számára a kosarat. Ezek alakja, mérete így egy-egy községen belül is eltérő lehetett. De különböző volt a megnevezésük is.

A kosárkészítök száma századunk közepétől községeinkben rohamosan megcsappant. Dolgozatomban a hátikosár, a kétfülü kosár, a kézikosár és a szakajtó készítésének módját mutatom be.

A kézikosár a parasztasszonyok kedvenc kelléke volt egykor. A szépen megmunkált, szerényen díszített kosárfajtát ünnepi alkalmakkor vették elő. Lakodalomba ebben vitték a süteményt vagy a tojást; a komaasz - szony pedig a gyermekágyas anyának vitte benne az élelmet. Máskor a kézikosarat otthon, a szekrény tetején helyezték el; törékeny dolgot tároltak benne.

A kelenyei (Klenany) Benkó István (1899) egyike volt azon mestereknek, akik a nyolcvanas évek elejéig készítették ezt a kosárfajtát. A fonást különben ő csak 1945-ben, a fogságban tanulta palásti mesterektől. A kosárkészítés munkafolyamatát, valamint annak szókincsét elbeszélése alapján dolgoztam fel.

A kézikosár hasított, finoman megmunkált fűzfavesszőkből készült. A megfelelő vesszőket a mester már a helyszínen „lehajalta" (— a vessző héját eltávolította). Ezeket aztán otthon három-négy napig szárította, majd a padláson tárolta a további feldolgozásig. Kosárfonás előtt egy napig vízben áztatta az anyagot, majd a vesszőket három vagy négy felé „darabóta" és simára „pucóta". A megtisztított vesszőket két óráig újból vízben áztatta.

A vesszőfeldolgozásnál a mester mindöszsze három eszközt használt; a „cépkafát". a ..hasítófát" és a kést. Az első tölgyfából készült, félig hasított eszköz. A mester a fa .hasitékjába" helyezte a vesszőt, s úgy húzta le a héját.

A vízben kiáztatott vastagabb vesszőket „hasítófával" szeletelte. Ez a szerszám szintén kemény fából készült; felső részét a kés éléhez hasonlóan képezte ki a kosárfonó. A hasítófával — az élek száma szerint — három. négy részre lehetett szeletelni a vesszőket.

A Benkó István készítette kézikosár fő részei a következők voltak: „ajtócska, fogóddzó, fűzfapánt kosárfenek, oszlopocska, váz". A kosárkötő először a téglalap alakú „feneket" készítette el. Ezt egy fenyödeszkából vágta ki. Hozzá szögelte aztán a „vázat", azaz a négy kis „oszlopocskát". a „fogóddzót" (— a kézikosár fülét) és a „fűzfapántokat". A kosár tetejét középen felfelé nyíló fonott ajtócskával fedte. A kosárra végül színes virágokat: tulipánt, rózsát, szarkalábat festett.

A kétfülü kosár az Ipoly mentén is hámolatlan fűzfavesszőből készült. Alakja különböző lehet. Az újabban fonott kosarak gömbölyűek, alakjuk lapos és kerek. Nevezik az ilyeneket „takarmánykosámak", .színahordó kosárnak", „sz/náskosámak", „Árasnak" stb.

Régebben a kétfülü kosár félgömb alakú volt. melyet „fiikasnak" (filkosámak) neveztek. Ez a legrégibb kosárfajták közé tartozhat. Néprajzi Lexikonunk 3. kötete (Bp. 1980) szerint „Háromszékben a pályváskas neve már 1548-ban feljegyzésre került. A kétfülü kosár félgömb alakú változata bizonyára a 16. sz. előtt is használatos volt számos magyar vidéken".

Az Ipolyság melletti Kistúron (Maié Túrovce) Hrezdovics Béla (1905) foglalkozik még ma is kétfülü kosarak fonásával. A munkát szlovák kosárfonóktól tanulta. Vágsellyén kosárfonó műhelyben is dolgozott. Azelőtt Sókszelöcén élt, Kistúron a hatvanas évek elején telepedett le.

Adatközlőm szerint a fonás alapanyagát „úgy szemtember huszagyikátó október tizenötögyikéig" lehet beszerezni, amíg Jegyűn a vesszőhaja"(— héja). Az ezután szedett veszszöket „mán főznyi költ" (— kemencében pácolni).

Az összegyűjtött vesszőknek a kosárfonó otthon, vagy már a helyszínen Jeszegyi a haját”. Ezután következik a szárítás. Szárítás alatt le is nyomatja a vesszőket, hogy „ne görböjjönek meg". Az anyagot aztán száraz helyen, a padláson tárolja, hogy a „penisz (■= penész) ne fogja azt".

Hrezdovics Béla vesszőket tisztít

Készül a kelenyei „hátikas"

Kosárfonás előtt a fűzfavesszőket hideg vízben áztatja, amíg „megenged a szinök. oszt nem törnek”. A szénahordó kosárnak való vesszőt nem kell „hajalnyi".

Fonás előtt a mester „súberba" (— széles deszkalapba) .szöget üt. s e körébe fonja a kosár fenekit". A fenék nyolc szál vesszőből készül. Közéje és a harminckét szál vastagabb „ódalvessző" (= a fenékrészből magasodó hosszú vessző) közé fonja a „fonást". vagyis a vékonyabb vesszöszálakat. Az „alsó prémet" (■“ alsó szegélyt) a fenékhez fonja, s „ebből megy tovább a kosár". Fönt a szegéllyel, a „fölső prémvet" fejezi be a munkát. A kosár fülét két-két vastagabb vesszőből fonja.

Hrezdovics Béla fonás közben a következő szerszámokat használja: gyalu, gyaluszék. hajak) (— késféle, mellyel a fa héját eltávolítja), hajlító (— hosszúkás fogófajta), hasítófa. ráma, súber, szurka (— árféle hegyes vasszerszám) és vesszőpucotó.

A hátikosár szintén a legrégibb háztartási-mezőgazdasági kellékek közé tartozik. A Néprajzi Lexikon 2. kötete (Budapest, 1979) is utal a Képes' Krónika egyik miniatúrájára, amely a 14. században keletkezett s „amelyen egy kosarat cipelő alakot láthatunk". Századunk elején a kosár főleg a magyar nyelvterület északi részén volt használatos. Palócföldön a kosárfonás nevezetesebb központja Bernecebaráti volt.

Az Ipoly jobb partján elterülő községek legtöbbjében a hátikosár még ma is ismert és használatos. Több faluba idősebb szlovák mesterek hordják árusítani kosaraikat. Vidékünkön ugyanis már egyre kevesebb kosárfonó mestert találni.

Kelenyén (Klenany), a régi Hont megye kis községében legtovább Csáki István Piktor és Oroszlány János készített hátikosarat. Itt „hátikasnak", „hátyikosámak" nevezik ezt a szállítóeszközt. A kosár itt nem hámolatlan fűzfavesszőből, hanem „tőgy" (— tölgy) vagy juharfából készül. Hátoldala lapos, többi része felkörösen gömbölyű alakú. Űrtartalma megegyezik a puttonyéval: „szőHőbö' tizenkét kik) megy bele". Két pánttal, „kosármadzagval" erősítik a vállra. Gyümölcsöt, gabonát, rozsét, szénát egyaránt szállítanak benne. Gyakran nagyobb bevásárláskor is előveszik.

A kosárfonás folyamatait, a fonás eszközeit Csáki István (1909) egykori kosárfonó elbeszélése alapján ismertetem.

A fonáshoz szükséges tölgy- vagy juharfa beszerzése októberben kezdődött. Csáki István a „karvastagságó" fát körülbelül 110 cm

Huszonöt számozott papírlap és két emberi sors

Évek óta arra vágyom, hogy hegyipatak-tisztaságú, igazán megtörtént eseményeket vessek papírra. Csakhogy ilyesmit imi nem csak elhatározás kérdése. Minden alantas cél nélkül egy történetet mondok el.

A költö Faludy Györgyről lesz szó. aki e század negyedik etázsán átírta Francois Villon balladáit. Bármennyire szerettem volna e versekhez hozzájutni, szinte semmi esélyem sem volt rá. Ügy hullok majd el, gondoltam akkoriban, hogy a sorsom kartonzúgásában sohasem ismerem majd meg a villonidákat. Nem találkozom ama költői munkával, amelyet annyi irodalomtudós átkozott, mondván: Faludy György meghamisítja a XV. századi zseni alkotásait. Ugyanakkor száz- és százezrek olvasták Faludy verseit. F’etöfi Sándor óta magyar költő ekkora sikert nem ért el. És ez nem csoda.

Zűrzavaros, szellemileg eltákolt századunkban ; Faludy György villonidái voltak a perces oázisok. E beteg évszázadban éppen ezek az érzelemmel csordulásig telt verskupák voltak az elérhető élmények.

Huszonévesen naponta olvastam Francois Villon nyers, vad, lüktető verseit éspedig pompás fordításokban. De nem olvastam az átkötéseket. Pedig idealizmusomra könnyen hangolhatok lettek volna e versek; Faludyról sem tudtam többet, mint amit eddig leírtam.

Wohl József honnan, honnan nem: megszerezte Faludy átkötéseit. A kötői pályára

készülő tizenhat-tizenhét éves fiú a családi harapófogó elől meneküt a kötészet világába. Szegény volt és szerencsétlen. Egy tehetetlen polgári család, tehetetlen leszármazottja. S hogy fennmaradhasson: a költészet szigetkéire figyet. A szellemi fejlődésnek területe fagyasztóan korlátozott vöt. Könyvtára szegényes... S ha megszeretett egy irodalmi alkotást, lemásolta. Ütött-kopott írógépén huszonöt számozott papírlapra kerühek Faludy versei is. S a pici, magánkivitelezésű könyvecske így jött létre: minden anyagi befektetés nélkül, munkával.

Wohl József az akkor induló kötönemzedék tagja volt. Felváltva két nyelven irt. Tizennyolc évesen — számos családi intrika után — elhagyta az országot.

A kihűlt fészekben hátra maradtak korai versei, szegényes könyvtára, álmainak porrá vált maradéka. így kerütek hozzám, sok évvel ezután, a Wohl József átal lemásolt Faludy-versek. Egybefűzve, huszonöt számozott papírlapon.

De vajon Wohl József tudja-e, hogy mikor és miért íródtak a villonidák.

Miért éppen ezek a versek kerültek ki Faludy keze alól...

Nos, Faludy György a Román Királyságban nem tartozott a kegyeltek közé. Éveken át „VILLON" álnéven publikált.

Maga Antal István az akkori igazságügyi államtitkár kérette magához, s a legnagyobb jóindulattal ajánlotta neki, hogy hagyja el az országot. S ha már biztonságban van, akkor ezt írja meg az államtitkár úrnak, és Antal István majd kiadja ellene az értelmetlen elfogatási parancsot, amely már megírva ott lapult az asztalfiókban.

így került Faludy Magyarországra. Ahol újabb megpróbáltatások vártak rá. Végülis Kanadában telepedett le. És ma az egyetemes magyar irodalom egyik nagy öregje.

Hányszor olvastam el Faludy villonidáit.

De most. immár ismerve a költő életútját, másképpen csendülnek ezek a szavak: ......nincs borom, hazám, sem feleségem ..." Mennyire másképpen hangzik így a tegnapi ugyanaz!

És már az ösztöneik sem csikordulnak!

Hiszen Faludy tehetséges költö. Igazi köl-10