A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-26 / 22. szám
VÉGTELEN TENGER BARANGOLÁSOK A VILÁGIRODALOMBAN • » A Szovjetunió közép-ázsiai köztársaságainak legnagyobbja Üzbegisztán, közép-ázsiai irodalmainak legjelentősebbje pedig az üzbég irodalom. Szamarkand, Bokhara, Taskent — mind a mai Üzbegisztán területén van, irodalmi örökségük beletartozik az üzbégek, s következésképpen a Szovjetunió mai népeinek irodalmi örökségébe. Az üzbégek első nagy irodalmi remeke, az Alpamis című hősi ének olyan szerepet tölt be az üzbégek irodalmi köztudatában, mint az Odüsszeia a görögöknél. Azzal a különbséggel természetesen, hogy az Alpamis „különféle változatai a török nyelvű népek által benépesített hatalmas terület egészén elterjedtek az Altájtól Közép-Ázsián keresztül egyrészt a Volgáig, másrészt Kis-Ázsiáig. Ez a monda e népek számos epikus mondája közül a legrégibbek egyike, ha nem éppen a legősibb". Legismertebb változata mindenesetre az üzbég változat. Szövegét a közelmúltban elhunyt nagyszerű mesemondó. Fazil Juddasev nyomán jegyezték föl. Magyarul, egy-két részlet kivételével, sajnos, mindmáig nem ismeretes, ám szlovákul megjelent a Mladé letá kiadó „Pradávne pribehy (Ősrégi történetek) sorozatában, Ján Komorovsky rövidített prózai földolgozásában. S hogy mi köze az Odüsszeiához ? A kiváló irodalomtörténészhez, Zsirmunszkijhoz kell fordulnunk föhrilágosításért: „Mint ismeretes, Homérosz eposzai, így az Odüsszeia létrejöttében is lényeges, talán döntő szerepet játszottak a kisázsiai ión kolóniák. Innen kell eredeztetnünk mind Odüsszeusz visszatérésének szüzséjét, mind pedig a szüzsé kapcsolatát a közép-ázsiai Alpamis mondával. Az Odüsszeia és az Alpamis, kiváltképp ez utóbbi kungrat változata, oly közel áll egymáshoz, hogy aligha beszélhetünk a motívumok véletlen egybeeséséről: az Alpamis és az Odüsszeia minden bizonnyal egy ősi mesei szüzsé egy közös „keleti" (hősi) változatára megy vissza." Az üzbég népi eposz egy másik remekét ellenben kitűnő magyar tolmácsolásban ismerhettük meg, a sorozatunkban már többször említett Képes Géza munkája nyomán. Az ö Aranykert cimet viselő antológiájának üzbég ciklusában található a „Tahirés Zohra" című népi eposz, melyet a költő Szeidi jegyzete le a 16. században. „Ezek a mondák — írja Képes — melyek a népi énekmondók előadásában, századokon át kerekded eposzokká alakultak, az üzbég nép életét, mindennapi beszédét sokkal inkább alakították, mint költészeti alkotások bárhol a világon. A népi költő-ének mondók, a bahsik rendje egészen a legújabb korokig virágzott, és még az ötvenes évekből is tudunk olyan népi költőről, aki 80 000 verssort tudott emlékezetből elénekelni. Megérdemli, hogy a nevét is megemlítsük: Iszlám Sair, aki 1950-ben hetvennyolc éves volt csak." Oty sok közép-ázsiai néppel ellentétben azonban, az üzbégeknek nemcsak népeposzuk volt világirodalmi rangú, hanem műeposzuk is volt ilyen. Amiből logikusan következik, hogy volt világirodalmi rangú költőjük is. Ez pedig nem más, mint a tizenötödik században élt nagy reneszánsz egyéniség — Aliser Nevái. Költő és tudós, pedagógus és államférfi. 1441 -ben született s 1501 -ben hunyt el Heratban s filozófiája a középkori skolasztikusok ellen irányult. A nyugati török Írók mesterükként, a perzsák méltó vetélytársukként tisztelték. „Aliser Nevái neve ugyanúgy a költészet fogalmát jelenti az üzbégeknél, mint nálunk Petőfi vagy Arany neve" — írja Képes Géza. „Értelem nyitója, hadd dicséljelek! Értelem-nyitáshoz értő hadd tegyek! Mutasd meg szememnek, hol van a lakat Amit szivem áhit hadd legyen enyém! Aranyat ezüstöt, csillogtass nekem. Tekintetemet ha bárhová vetem!" Nevái hatalmas költeménye, a Dante Divina Commediájával vetekedő „Ferhád és Sirin" magyarul is olvasható Brodszky Erzsébet magyarításában. szlovákul pedig Ivan Mojik szólaltatta meg e remekművet. A szépséges Sirin neve egyébként régi bizánci. szíriai és arab krónikákban szerepel. II. Khoszrau Parviz iráni sah felesége volt. A szerelmükről szóló legenda már az arab hódítás előtt szárnyra kelt a nép körében. Firdauszi és Nizámi is feldolgozta, sőt még Jókai is irt elbeszélést „Shirin" címmel. Századunkban pedig Nazim Hikmet dolgozta föl a történetet „Legenda a szerelemről” című drámájában. Ennek nyomán keletkezett a hasonló című cseh film a számtalan zenés színpadi (főleg balett) változat. A „Ferhád és Sirin" című elbeszélő költemény egyébként része csupán egy „Öt könyv" cimet viselő ciklusnak, melyet Nevái, ugyanúgy, mint a Ferhádot is, a két évszázaddal előbb élt azerbajdzsán-perzsa klasszikus, Nizámi „Öt kincs" cimü eposz-ciklusa nyomán irt. A Nevái ötös ciklusa tartalmazza még az „Igazak riadalma" című erkölcsi-filozófiai tankölteményt, a „Hét bolygó" cimü verses novellafüzért, a „Nagy Sándor védőfala" cimü történeti eposzt, és a „Lejla és Medzsnun" című romantikus verses regényt, amelynek a „Ferhád és Sirin"-hez hasonló népszerűségére és világhírnevére mi sem jellemzőbb, mint hogy még az egyébként csak nyugati világnyelvekből fordító Szabó Lőrinc is magyarított belőle néhány gyönyörű részletet, példának okáért, a hires „Leila levelét": „A mindenható Teremtő nevében! Az ő füzétől izzik szenvedélyem! Akit a vágy itat, e szörnyű szesz, megörül s a szerelem bűne ez. A rózsa leplét miatta zilálja úgy össze a Szív félénk csalogánya. Lánghalálba röpke mámorukat Miatta oltják lepkék, bogarak. Gyöngyös eszméim előbb hánykolódtak, majd rendbe, e levélbe igazodtak. Én, a beteg Leila, így értem el, a dúlt Medzsúnt ki távol van s közel. Lelkem lehelletem e fájó Írásba, kínai rajznak ilyen a talánya." irt továbbá Nevái tudományos munkákat is. így például nyelvészeti értekezéseket „A madarak nyelvéről" s „Két nyelv peréről" valamint egy népszerű aforizma-gyűjteményt „Szívek kedvence" címmel. Nevái egyébként nemcsak mint költő ^voft jelentős alakja századának, hanem mint tudós és államférfi is fontos szerepet töltött be kora társadalmában. Amolyan igazi tipikus reneszánsz-figura volt. a fogalom engelsi értelmében. S öt is elérte annyi nevezetes társának a sorsa: későbbi regények és filmek hőse lett. Ilyen regény századunk egyik legjelentősebb üzbég Írójának, Ajbeknek Neváiról szóló életrajzi regénye, amely jó tíz esztendeje magyarul is megjelent az Európa Kiadó jeles sorozatában (Századok-Emberek) „Rózsáskert dalosa" címmel. Az 1905-ben született Ajbek (eredeti neve Musá Tasmuhammad) egyébként nemcsak mint Nevái regényes életrajzának az írója nevezetes. Pályáját szimbolista költőként kezdte s társadalmi regénye „Az aranyvölgy szele". amely a háború utáni üzbég falu problémáit taglalja, ugyancsak nem mindennapi tehetségét bizonyítja. S Ajbek életművével tulajdonképpen nagyot ugrottunk az időben, a középkor-reneszánsz határvidékéről egyenesen a huszadik századba, az újkorba léptünk a szovjet-üzbég irodalom korszakába. De mi történt a közben eltelt több, mint négy évszázadban? Nem sok. Az üzbég irodalom, miként az egész üzbég társadalom is. másodrangú szerepre ítéltetett a török, a perzsa, a cári orosz tengerben. Az egyetlen jelentős tizenkilencedik századi üzbég író az 1850-ben született s 1903-ban elhunyt Mukimi — akinek több jelentős verse, Petőfihez hasonlóan, népdallá lett — éles szatírával bírálta kora társadalmát. Csak a szovjet korszakban kezd újra éledni az üzbég irodalom. A próza alapjait ugyanaz a Szadriddín Ajni rakja le, aki központi szerepet játszott a szovjet-tadzsik próza kivirágzásában. Az első jelentős szovjet-üzbég költő pedig az 1889 és 1929 között élt Hamza Nijazi volt. A szovjet-üzbég irodalom legjelentősebb művelője azonban az 1903-ban született Gafur Guljam volt. Előbb ö is versek és poémák (például a híres „Keletről jövök") szerzőjeként vívott ki nevet magának, szőkébb hazáján túl is visszhangzó sikert azonban prózájával aratott, mindenekelőtt a gyerekkoráról szóló, önéletrajzi ihletésű, magyarul is olvasható .A gézengúz" cimü kisregényével. Neves alakja volt az elmúlt évtizedek üzbég irodalmának a két költő, Hamid Álimdzsan (1909-1944) és Zulfíja (1915), továbbá a sok műfajú Mirmuhszin (1921), valamint a prózaíró Muhtar és Rasidov. A legújabb üzbég írók közül azonban az 1938-ban született Timur Pulatov tett szert világhírnévre. Csehül, szlovákul több kötete is megjelent (legutóbb a „Fiúkórus" cimü kisregénye a Slovensky spisovatef „Új szovjet próza" sorozatában), magyarul predig „A bazár törzsvendége” olvasható a Magvető „ra-re" sorozatában. (Cselényi) JOSEF NESVADBA A KÉKBOLYGÓ Alig voltam képes felállni. Kézen fogott, úgy vezetett ki. Megpillantottam egy csillagászati térképet. De hiába próbáltam tájékozódni rajta. — Lyra? Cassiopeia? Sirius? — kérdeztem tőle, de ö csak szórakozott mosolyra méltatott, mintha valami gyerkőc lennék, vagy kedvenc ebe. Úgy tűnt, hogy óriási hangárfétében lakik ... Ismét elmosolyodott. Mintha csak tréfa lenne az egész. Kedves tréfa. Ezek szerint nagyszerű vagyok, önző, aki önmagára gondol csupán. — Tetszel nekem, ahogy éhes vagy. sóvárgó és eleven... — áradozott a hölgy. A testvére is eleven, méltatlankodtam magamban. Mintha megértette volna, mire gondolok. Elkomolyodott. — Sokkal tökéletesebb, mint te vagy — mondta. — Sokkal értelmesebb. Ezt sértésnek vettem. Megkérdeztem, ugyan mit csinál az a tökéletes testvére. Fölénk mutatott. Ott ült fönt a kék fényben úszó hangár tetőzete alatt egy átlátszó, kosárnak tűnő micsodában, mint kotlós a tojásain, és bámult maga elé. Fogalmam sem volt, miként
