A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-05-19 / 21. szám

A CSEMADOK ÉLETÉBŐL Ezeket a villáminterjúkat a zselizi (Zeliezovce) országos versenyt mege­lőző kerületi fordulók idején készítet­tük, amikor a csoportok és vezetőik még nem tudták, eljutnak-e az orszá­gos döntőbe. Magyar viszonylatban az Országos Népművészeti Fesztivált megelőző verseny a legrangosabb Csehszlovákiában. Érthetően nagy volt hát ez idő tájt az izgalom, a várakozás, hiszen minden csoport célja, hogy a legjobbak közé kerüljön, s joggal kíváncsi rá, hogyan értékelik mások munkája színvonalát, állja-e országos viszonylatban is a megmé­rettetést. Már a kerületi fordulókon is tökéle­tes volt a versenyláz áthatotta feszti­válhangulat. A szűkre méretezett öl­tözőkből és a folyosókról messzire hallatszott a gyerekzsivaj, mintha ELJUTNI ZSELIZRE. (Beszélgetőpartnerem VALACSAY FRANCIS­KA a somorjai (SamorínJ Kis és Nagy Csali vezetője) — Hogy tudsz ennyi gyerekkel dolgozni ? — Ennyivel? Hisz' ez csak 45 fő! Van előké­szítő csoportunk, van Kis Csalink és Nagy Csalink — ez összesen 120 gyerek! Itt a kis csalisokkal vagyok, ők egy éve táncolnak együtt. — Egy éve készültök a zselizi versenyre ? — 1987-ben, az utolsó gyerekfesztiválon első díjasok lettünk, rá egy évre történt a generációváltás, az akkori kicsik átvándorol­tak a Nagy Csaliba, így mindössze egy évünk maradt a felkészülésre. De ezek a gyerekek is bizonyítani akarnak. — S hogy érzed, mennyire sikerüket ez nekik? — Biztos vagyok abban, hogy tudásuk leg­javát adják, mert nagyon el szeretnének jutni Zselizre ... majd meglátjuk! Mi mindeneset­re igyekszünk a gyerekeket minél előbb szín­padra állítani, mert a megmérettetés, a bemutatkozás lehetősége jó impulzus szá­mukra a további munkához. — És mi van, ha nem juttok tovább ...? — Erre előre felkészítjük őket. Tudjuk, hogy nagy a konkurrencia, szerencsére sok az induló csoport, úgyhogy csalódás nem lesz. — És ha mégis ott lesztek Zselizen? — Nagy lesz az öröm. Ez a gyerekek számá­ra három nap együttlétet, más csoportokkal való ismerkedést jelent, amit nagyon megér­demelnek a fesztivál előtti gyakoribb és szi­gorúbb próbák után. De ha eljutunk Zselizre, az azt is jelenti, hogy valóban meg kell mutatnunk, mit tudunk, hiszen az itteni ma­gyar csoportok számára Zseliz a csúcs. — S fontos az is, hogy ott is helyezettek legyetek? — Nem. De egyébként sem értek egyet a díjazás jelenlegi formájával. Zselizen már nem kellene rangsorolni a csoportokat, ha­nem minősíteni kéne ... Az 1., 2., 3. helye­zés alig fejez ki valamit Aki Zselizre eljut, az valamiért jutott oda, valamiben a legjobbak közé tartozik. A csoportok teljesítményét különféle díjakkal lehetne minősíteni... Per­sze, ez csak egy ötlet! Most mennem kell, a verseny előtt a gyerekek mellett szeretnék lenni... Aki oda eljut, az mindenki kaphatna valami­lyen díjat, s ez kizárná, hogy „sztárolni" lehessen az egyes csoportokat. — Szerinted miért nem jó a verseny? — Mert mindig a látványos műsor, a sok­sok táncból felépített összeállítás győz, pe­dig tekintettel kellene lenni a gyerekekre is! Kipróbáltam: a hatéves gyerekek tisztán a táncot nem élvezik. Tízéves korukig hagyni kell őket játszani, s a játékba szabad bevinni néhány táncos elemet mert az való az életko­ruknak. S ha mégis szükség van versenyre, akkor inkább koreográfiái s nem pedig együttesek versenyét írnék ki. így a gyerekek­ben nem alakulna ki a „vesztes" érzete. MORVA LÁSZLÓNÉ és CSILLAG LÁSZLÓ­NÉ immár 18 esztendeje foglalkoznak a ga­­lántai Pitypang gyermekegyüttessel. Eddig — egyetlen kivétellel — mindig ott voltak csoportjukkal a kétévenként rendezett gyer­mekfesztiválon. — Számítanak rá, hogy az idén is eljut­nak? — Mi az, hogy számítunk? Azért vagyunk itt! De annyira jó a színvonal már itt a kerületi versenyen, mint máskor Zselizen! így ha nem jutunk tovább, no az sem tragédia ... Lelke­sít a tudat, hogy 29 csoport jelentkezett a kerületi versenyre. Ha nehezebb is a tovább­jutás, a mi munkánknak ez több értelmet ad. —■ Persze, a zselizi szereplés mindig lendít a csoporton, számunkra is, a gyerekek számá­ra is rangot jelent ott lenni — Milyen műsorral készülnek? — A múltban mindig gyermekjátékokból építettük fel a műsorunkat, most már csak a játék kevésnek bizonyult, több lett hát a tánc is. — Ehhez persze hozzájárult az is, hogy a galántai népművelési intézet új dolgozója Szabó Attila, a Hajós volt táncosa vállalko­zott rá, hogy ingyen és bérmentve segít nekünk, s ő tanította be a táncokat. Kaprálik Zsuzsa, a Csemadok KB szakelőadója a ru­hatervezés gondját vette át tőlünk, és ami eddig nem volt, most az is van: zenekarunk. — Ahogy sokasodnak a mozgalomban eltöl­tött éveink, úgy szaporodnak a felénk nyúj­tott segítő kezek is ... (Aki válaszd: KRAUSZ ÁGI, a dunaszerda­­helyi (Dun. Streda) Kis istiglinc. illetve az Istliglinc vezetője) v \ — Izgultok így verseny előtt? — Én igen, a gyerekek nem. Ők még kicsik ahhoz, hogy megértsék: ez a fellépés mitől verseny... Bár azt tudják, hogy itt kell jól szerepelniük ahhoz, hogy eljussanak Zseliz­márpedig úgy érzik, az a legnagyobb ahová el lehet jutni... 5 úgy érzed, hogy az a legna-6ty...? tartom helyesnek a versenyt, "i-forma tetszene Zselizen. JÓKAI MÁRIÁt, a gímesi (Jelenecj Villő gyermekcsoport vezetőjét talán az ország minden néprajzosa ismeri. A Zoboralja népraj­zának jó ismerője, több évtizedes feltáró mun­ka van mögötte. Pazar népviseletbe öltöztetett csoportja az idén is meggyőzi a nézőket álról, hogy gazdag még a folklórkincs s a tárgyi hagyaték a Zoboralján. — Rengeteg munka lehet összegyűjteni ezt a sok szép ruhát így a verseny előtt... — Mi nem a versenyre készülünk. Vidékünk néprajzi anyagának feltárását és bemutatá­sát folyamatosan végezzük — önmagunknak és a szülőknek. Rávezetem a gyerekeket arra, hogy ne a verseny miatt vállalják a többletmunkát, hanem azért,, mert szép és nemes dolog őseink hagyatékának ápolása. — Tehát a Villő számára nem tét eljutni Zselizre? — Dehogynem! De nem a megmérettetés végett! Mi a Nyitrai járásban nem tudunk találkozni más magyar csoporttal, merthogy egyedül vagyunk a járásban. Zselizen pedig az ország csoportjainak legjava vonul fel! A gyerekek számára élmény, ha láthatják a többiek műsorát, s ugyanilyen fontos, hogy kapcsolatot teremthetnek más együttesek tagjaival. A gyerekek számára Zseliz — foga­lom! Nem a verseny, hanem az, hogy ott lehetnek! Két fellépés közt egy beszélgetés MÉSZÁ­­ROSNÉ PÉK ILONÁVAL a zsigárdi (Ziha­­rec) Napsugár és Sugaracska gyerekcso­portok vezetőjével — Ön egy folklórban szegény vidék utolsó fennmaradt morzsáit gyűjti immár har­mincöt éve, s meglepően sok mindent sikerült még átmentenie a mának és a jövőnek. így van ez? — Gyűjtéseim már valóban éjfél előtt egy perccel történtek, így műsorainkat nem is annyira a versenyek kedvéért visszük szín­padra, hanem azért, hogy bemutassuk, illet­ve felmutassuk a fellelt anyagot. Ennek ellenére nagyon jó a zselizi verseny nyújtotta lehetőség, mert a gyerekek számára is értel­met ad ennek a munkának. Úgy érzik, valóban érdemes dolgozni, amikor munkájukat össze tudják hasonlítani mások teljesítményével. — Változott-e a munkájuk, amióta verse­nyekre is járnak? — Kijutottunk a falu határain túlra. S azóta a falu is jobban segít, a szülök mindent meg­tesznek a gyerekek munkájának elősegítése érdekében. — Milyen szokásanyagot mutattak be ed­dig színpadon? — Feldolgoztuk a farsangolást, a komatál­­hordást, a lakodalmast és a libaőrzést. Ezt az anyagot írásban is szeretném rögzíteni és kiadni. . , . (csanaky) HÉGLI MARIANNA csoportja, a párkányi (Étúrovo) Kisbojtár 1983- as bemutatkozá­sa óta az Országos Népművészeti Fesztiválon egy harmadik és két első dijat szerzett. Most arra voltam kíváncsi, látjuk-e az idén is a Kisbojtárt? — Készültök az idei fesztiválra ? — Nem titok, hogy az idén is ott szeretnénk lenni az országos versenyen és a zselizi színpadon. — Bizonyára nem titok az sem, mivel készültök. — A műsor maradjon meglepetés, annyit árulhatok el, hogy csallóközi és kéméndi táncokból állítottuk össze, s lesz benne egy kis lakodalom. — Annak ellenére, hogy leginkább saját munkád eredményét szereted színpadra vinni, nem félsz közreműködők meghívá­sától sem. Ki segített az idei műsornál? — A régi Kisbojtár-barát, Brandt Ferenc segített az idén is, de nagy öröm számomra, hogy segíteni tud már a fiam, Dusán is. — A Kisbojtárról azt tartja a közvéle­mény, hogy mindig pazar kivitelezésű a ruházata... — így van. Aki ezt soha nem csinálta, nem tudja, mennyi energiába, utánajárásba kerül az, hogy a gyerekeket úgy öltöztessük föl, hogy az amolyan „kisbojtáros" legyen. Nem áll a hátunk mögött egy vastagpénztárcás szponzor se, de Hégliné van olyan keményfe­jű, hogy elérje csoportjával, amit akar. A gyerekek egyébként most is tip-top gárda­ként mennek színpadra. — Tehát újra díjra fáj a fogad? — Ha ismersz, tudod, hogy soha nem érde­kelt a díj. Most sem érdekel. Ha a műsor „mariannás" lesz és a gyerekek úgy adják elő, ahogy azt elképzelem, boldog leszek és egyáltalán nem érdekel majd, hányadikok leszünk. Versenyre egyébként azért megy egy csoport, hogy megmérettesen, hogy össze­hasonlíthassa munkáját mások munkájával, s hogy a lehető legjobb helyezést érje el. A nagydíjnak pedig van vagy tíz várományosa a gyerekcsoportok között, aki jobb, nyerjen. Vele együtt fogunk örülni. — Annak idején a Kisbojtárban tanultam meg, mit jelent csoportot vezetni. A nyolc év alatt — egy sor gond és fellépés, utazás, szállodában alvás, s persze nem kis felelősség mellett sose hallottalak pa­naszkodni. — Nem zsánerem a panasz. Aki nyafog, ne csinálja. Nem elvetendő persze az sem, hogy nem vagyok a sikerek egyedüli kovácsa. Addig, amíg a most besegítő kollégák vesz­nek körül, nincs nagyobb baj. — Ha megjelenne egy mesebeli tündér, mit kívánnál tőle? — Azt, hogy hangszálakkal bírjam még tíz évig. CSUNYOCSKA ÁRPÁD!« az ország együt­tesvezetőinek egyik „rangidőse". A rozsnyói (Póznává) Búzavirág felnőtt együttes mel­lett gyerekekkel is foglalkozik. — Két csoportom van, a kisebbekkel alig egy éve foglalkozom, a nagyobbak viszont másodszor vesznek részt a területi döntőn, négy éve dolgoznak együtt. — A Kis Búzavirág bizonyára jó utánpótlá­sa lesz majd a felnőtt együttesnek. Segí­tenek a felnőtt csoport tagjai ? — Az egyik kislány nagyon sokat segít, de a felnőtt együttes tagjai nagyon elfoglalt közép­­iskolások, tanulás és táncolás mellett nem marad idejük arra, hogy a gyerekekkel foglal­kozzanak. Szerencsére jól bírom még energi­ával. Először vettek részt területi versenyen a hi­degkúti (Studená) gyerekek. MAG ELZA nénivel, a csoport vezetőjével beszélgettem.

Next

/
Thumbnails
Contents